Friss levegőt hozott a szél, kellemes az este,
Kis kutyámmal sétálgatok lazán ténferegve.
Patak felől hűs áramlat megpaskolja arcom,
Erdő szaga tücsök dalal andalító sanzon.

Földhöz tapadt már az árnyék, denevérek szállnak,
A csillagok hunyorgatnak derült égre várnak.
A partmenti hűs fuvallat bogaraket kerget,
Porosz-kékes szitakötőt a víz felett lenget.
Hal csobbantott a farkával, hullámokat perget,
A hőség is elpilled már, megszánja a berket.
Fa tetején bagoly huhog, portyázásra készül,
Tacsi kutyánk az orrával szimatokba révül.

Lenn a hídnál susogó sás felém intett éppen,
A szendergő vadkacsáknak nyugalmát ne sértsem.
Megálltunk hát mind a ketten, egy kicsikét vártunk,
Hátraarccal hazafelé csendben folyt az utunk.

Avarra ringva elterül a megsárgult levél,
Hőségtől a lombok alatt már az őszbe alél.
Szomját olthatta volna, de hisz alig él a fa,
Így önmagát, mint őszi villanást feláldozta.

Példáját követte megannyi jólelkű társa,
Így késztetve az öreg fát még megmaradásra. Augusztus vége talán hoz megmentő nedvet,
Hűvös árnyéka ha reményt kap, sokáig élhet.

Leveleknek hűsége, mint-a hazaszeretet,
Csekély áldozattal generációkat menthet.
Oktató példákkal szolgál az Anyatermészet,
Benne rejlik mindenre a megfelelő képlet.

Fafuvolán játszik a szél,
Zengve tapsol rezgő levél.
Erdő mélyén súgva regél,
Virágokkal tere-ferél.

Kóbor szellő világot járt,
Duhaj bátyjára ő nem várt.
A felhőkből cseppet szitált,
Lombok között illattal szállt.

Mikor ébred esti pára,
Hold sugarát megpaskolja.
Folyó vizét csiklandozva,
Felkeveri lágy habosra.

Rétet, mezőt simogatva,
Sustorogva elaltatja.
Szép estének tücsök dala,
A szellőt is elringatja.

Az erdőnek avar alja,
Reggelig lesz nyoszolyája.
Ha felébred holnap napja,
Ide ér majd tán a bátyja.

Vizes dunna ült vállára,
Szomjas növény alig várja.
felüdülést hoz a tájra,
Véget ér a hőség dráma.

Virgonc szellő és a bátyja
Bocskort húzott nedves lábra,
Úgy indultak az országba
Fafuvolán furulyázva.

Hol komor harangok ütik a delet,
Hol a lámpásról vetülnek a sötét árnyak,
Hol őszi falevelek ringatóznak a hideg szélben,
Ott leszek.

Minden ütemtelen kongásban,
A sötét alakok kacsintásában,
S minden elhalt, lehulló falevélben
Ott leszek.

Minden kisírt könnycseppben,
Minden elejtett kedves szóban
S halk életetek minden léptekében
Ott leszek.

El nem megyek, senkitől nem búcsúzom,
Beköltözöm bánat facsarta szívetekbe,
S lelketekben rakok fészket,
Mint holt lélek az üres dobozban.
Ott leszek.

2013.

Hétköznapi pszichológia…

(leoninus)
Felnőtté válás zavaros katyvaszban, az élethelyzetek azonos sokaságában…
Igazodni kapunyitási pánikokban és vicces vagy kínos szituációkban…

(HIQ)
Emberek!
Sorba beállni!
Életrend!

(Bokorrímes)
Kínosak a félrecsúszott, introvertált emberek szorongásai,
Az életet hosszasan élőnek generációs szorongásai,
Illetve a női nemnek érzékenység típusú szorongásai…

Kik történetükkel -futótűzként- lettek széles körben népszerűek,
A jellegükkel, vagyis azzal, hogy a felvázolt élet helyzetükkel,
Másokban mindig érzelmeket generálóknak, ritka helyzetükkel.

(3 soros-zárttükrös)
A legnagyobb baj, ha katyvaszban a szerencse kicsit sem turkál,
Hagyja embert szenvedni, szenvtelen… valamiért csak nem jussál…
A legnagyobb baj, ha katyvaszban a szerencse kicsit sem turkál.

Valójában maga az élő katyvasz már lehet sorstragédia is,
Valójában a katyvasz jelenlét, már számolatlanul életbázis…
Valójában maga az élő katyvasz már lehet sorstragédia is.

Azonban én nem tudok semmilyen fajta, remélt-elérhető segítségről,
Itten valósan, segítőkészen, érthetően beszámolni, vitézségből…
Azonban én nem tudok semmilyen fajta, remélt-elérhető segítségről.

(senrjú)
Faramuciság
A lét vad sorsrontása…
Ha még… faksznis is!

Vecsés, 2017. november 2. -Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában.
’Faramuci’ – tempós eljárás, ’faksznis’ – bogaras.