Erdei tisztás,
Vadvirágok pompája.
Csábító látvány!

Óriás fák közt
Suttogva, jár-kel a szél.
Csendes ölelés.

Virág illat száll,
Langy levegő bársonyos.
Kikelet-puha.

A határ dús-zöld,
Finoman hullámzó rét.
Szellő cirógat.

Fák árnyéka ring,
Alatta avar zizeg.
Légi érintés.

Fodrot bont a víz,
Hullám taraja csillan.
Lágy simogatás.

Kócos sás legyint,
Fénnyel illan a szellő.
Bíbor pillanat.

Csend hasad este,
Mozdulatlan árny lapul.
Elalszik a táj.

Dunatőkés, 2024. március 24.

Nagy béke-sziget,
Anyánknak ölelése.
Összetartozás!
Fájó gyermek szíveket,
Véd, gyógy-anya-szeretet.

Becsüld míg lehet!
Késő bánat fenyeget...
Síron nincs vigasz!
Mindig öleld jó anyád,
Ölében van a hazád!

Nagy tetteket véghez sohasem vittem,
Amatőr-szürke, megkopott átlagos létem.
Amit tudtam adtam, a bajt nem kerestem,
Hogyha kellett...volt úgy, életet mentettem.

Tudásom szerint, ápoltam sok beteget,
Ünnepnap vagy éjjel, amikor épp kellett.
Ha hívtak mentem, nem néztem a percet,
Olykor vigasztaltam pár megfájdult lelket.

Vagyont nem gyűjtöttem, lelkem mint hajdan,
Szerényen élek, nemrég múltam hatvan.
Dolgom csendben végzem, most már kicsit lassan,
Arra kérem Istent, csak erősítsen bajban.

Jöhet még egynéhány szép nap, vagy akár év,
Bár a jövőtől nem látom, hogy merre van a rév.
Múlik az idő, rejtélyt tartogat...a tegnap emléket.
Feledésbe merül majd végleg, milyen volt egy élet.

A természet...dolgát jól elvégzi,
Behívónkat majdan Isten idézi.
Amikor menni kell, a lelkünket visszük,
Akkor van értelme, ha ezt el is hisszük.

Dunatőkés, 2024. május 3.

Itt hon, ott haza...
Anyám magyarnak nemzet-t.
Szívben nincs határ!

Itt vagyok ott-hon,
Hol idegen a nyelvem,
Csak polgár lettem.

Világ közepe,
Éden-Kárpát-medence...
Nemzet-t...haza!

Szívben nincs határ,
Hon, nyelv, vér, szív...összetart.
Ősi ötvözet!

Magyarságtudat
Népet össze kovácsol.
Sosem veszünk el!

Dunatőkés, 2024. május 4.- íródott: senrjú csokorban.

Ez mind a poétáé…

Néma hangorkán az éjszakai végtelen csendben…
Még a szél sem jön be, így a függöny kicsit sem rebben.

Jókat írok, és jól használom föl a nagy papírlapom,
Majd ő lesz legközelebb a papírrepülő alapom?

Rájöttem, hogy írás közben mi is az állandó, apró kattogás!
Életvonatommal a sin összeillesztéseken zakatolás…
Az étkezőkocsiban sem vagyok nyugodt, itt tovább is írnom kell,
De az állandó kattogás magába szív, monotonságba visz el.

Félretolnám én jövő öregkort, de csak írásban lehet,
Szabadságot kivívni is, aktív tevékenységgel lehet.
A poétának kicsit hallgatni kell a néma hangorkánt,
Legyőzni, kik kardot rántottak, befogni halász kormoránt!

A poéta, a néma hangorkánban is csak harcol, írja igazát,
De a szeretet vezérli, míg csak leírja az ég minden csillagát.
Ha megírja az igaz hazaszeretetet, fölveszi a kokárdát,
Kimegy az utcára és harccal őrzi meg a mi hazánk szabadságát!

A szél mindig aranyos volt, állandóan belém karolt,
Árnyékom csak jött velem, sokszor bíz’ velem harcolt.

Már tudom, hogy a kard lassan kíméletlenül elrozsdásodik,
De, a versben, a néma hangorkánban, szép gondolat sokasodik…

Vecsés, 2011. április 1. -Kustra Ferenc József