Üde volt akkor a reggel
Fázósan álmos szemmel
Érkezett a taglózó ébredés.

Felhőpára oson
A lombkoronákon
S a nedves fűszálakon
Ridegen csillan a reszketés.

Koppanva cseppen
Átázott talajon
Szétfolyik a gravitáció
Mielőtt újra eggyé vál
Végtelen folyamatában
A lét-lé.

Az útján ma nem döcög
Fitogtatva hömpölyög
Morajos zúgással
Sebesvonat-vihartombolással
Remeg a dobhártyán
És a hangok mélyén
Félelem vibrál.

A kavargó sáros lé erőteljes
Ha bírna megmaradna
Mi akadály
Ellenszegülve gyenge
Torlódik a kanyarokba
Feszülten dübörögve.

És ahogy tovaketyeg az idő
Vészjóslón duzzad
A vicsorgó folyam
Medrén túltekintve
Harácsol az alkalommal.

Voltam ma pár vebsopban
Hol mindenféle csoda van
Kis türelmet vettem volna
Ne kelljen majd állnom sorba
Holnap.

Amíg keresgéltem válogattam
Reklámözön lógott rajtam
Kicsi nagy és határtalan
Ezek közül választhattam
Végül.

A nagyot kosárba tettem
Így szállításért nem kell fizetnem
De mivel csak holnap után érkezne
A jó vételt hát későbbre
Elhalasztom.

Ma higgadtan várakoztam
A türelmet gyakoroltam
Holnapra
Hogy beállhassak a sorba
Ügy-emmel ímmel-ámmal.

Nézetem nem érvényesülhet
Az élet bármely területén.
Levonom a következtetést
Balga, semmi ember valék én.

Ember mindig hibát keresi
Ez életet előmozdítja.
No, de, önmagában keresni
Talán ez az ember nagysága.

Ilyennek születtem, neveltek,
Így látom környező világot,
Tán' ismerem őket; emberek,
Hogy szerezzek gyertyát, világot?

Értékelem eddigi éltem,
Fény még nem gyúlt a borús egén,
Valami célod volt Istenem…
Meg kell tudnom, mire élek én!

Budapest, 1997. december 14. – Kustra Ferenc József

(leoninus csokor)
A tollamnak örök a harca a papírral… mint szuronynak sok hasfallal!
Bemártom a tollam és rettegek… a tinta le csöppenhet, pacát ne ejtegetek.
Udvari diófánk alatt hosszan elücsörgők… jó gondolatsoromon tépelődők.

Senki ne bántson poétát, ó, mennyi dolga van… egy kis magány hol van?
Senki ne bántson poétát, lehet, hogy épp ideges… gondolatában sem kedves.
Senki ne bántson poétát, mert lehet, rossz verset ír… vagy szerelmet kiír.

Ne zaklasd poétát, látszik gondolatába merül… kínlódik is esztelenül.
Ne üldözd poétát. meg még elmenekül… Ronda lenne, hogy futva menekül…
Ne űzd el a poétát, ha ő a legjobb szomszédod, A másikról mi derül ki, ha megkapod?

Képzeld: a poéta is lehet szerelmes, így lehet tanúja, hogy mily’ heves…
Képzeld: a poéta is lehet szeretetteljes, így más szívének nagyon kedves…
Képzeld: a poéta is emberből van, de lehet, hogy szívében ’hasadóanyag’ van…

Vecsés, 2023. augusztus 29. – Kustra Ferenc József

Senrjú stílusú haikuban…

Megint szüret lesz.
Még dong a hordódonga.
Finom-bor tartó.
*
Seregély hadak
A méz ízű szőlősben.
Szüret a lankán.
*
Mézízű szőlő
Tőkén várja új létet.
Lehet, óbor lesz!
•
Ronggyá foszlott már
A jó idő, szüret lesz.
Must, szőlőprésből.
*
Nagy zsivaj, lárma
A szüret kísérője.
Újborhoz szedik!
. *
Szőlőszem mosoly
Invitál szüretelőt.
Nehéz a puttony.
*
Üres hordókat
Újbor fogja tölteni.
Már töppedt szemek.
*
Lovas kocsikon,
Dézsák. Csurig töltöttek.
Irány, a présház.
*
Nagy dézsákban csak
Gyűlnek a szőlőhegyek.
Mindenből must lesz.
*
Öntelt fahordók
Várják mustot… érlelni.
Újborról, nóták…
*
Hordó ujjongás!
Érzik, telik a hasuk.
Újbort érlelnek.
*
Hordó lett napfény
Őrzője a nedűben…
Újbor… lesz óbor.

Vecsés, 2016. október 8. – Kustra Ferenc József