Tudod, bár nem mondta senki,
van, hogy nem sikerül semmi.
Így is úgy is rossz a napod,
elhagyott az őrangyalod.
Ez már velem is megesett.
A sors engem veregetett.
Az a napom borzalom volt,
hírnevemen is eset folt.

Kezdem azzal, akkor reggel,
nem ébresztett fel a vekker.
felriadtam én álmomból,
ne késsek az iskolából.
Fürdőszobába futottam,
de én ajtót nem nyitottam.
Puffantam a kemény deszkán,
betadine így került rám.

És hogy ezt tovább fokozzam,
fogmosásba bele fogtam
máig sem értem, hogy tehettem,
folyékony szappannal öblögettem.
Reggelit már nem is kértem,
habzott a szám így is éppen.
Iskolába elindultam.
Történtektől felindultan.

Mivel anya is kapkodott,
nem figyelte mit alkotok.
Az autóba bepattantunk,
táskámért, visszatolattunk.
Nem elég a balszerencse,
egész úton ecsetelte,
?ha a holmid nem figyeled,
egyszer elhagyod a fejed?.

Igaza volt hát hallgattam.
Fejem búsan lehajtottam.
Szemem, kikerekedett,
papucsom volt cipő helyett.
Anya már nem sietettet,
nyugtatott és búcsút intett.
Papucsomat szépen kérte,
Tornacipőt adott érte.

Mikor az iskolába értem,
jelző csengő hangzott éppen.
Lépéseim szaporáztam,
mi tagadás be páráztam.
Ekkor történt még galiba,
tízóraim a kocsiba.
Anya meg már hét határon,
kereke nyomát se látom.

Miután ezt konstatáltam,
helyemre én elsétáltam.
Illetve sétálni akartam,
de egy táskába elhasaltam.
Kacagnak a gyerekek.
Nyöszörögve felkelek.
Ezt az esést térdem bánta.
Így lettem én aznap sánta.

A várva várt ebédszünet,
lassan-lassan elérkezett.
Tálcára én vígan teszem,
spagettim és húslevesem.
Sétálok is asztalomhoz
gyomrom korog alkalomhoz.
Pisti ép ott futkározott,
a tálcámnak neki ugrott.

Repült is a leves rögtön
lé arcomon, tányér földön.
Spagettim is szállni vágyott
Kata haján lát világot.
Vége lett a szünetemnek
lőttek az ebédemnek.
Napközi a mentsváram,
uzsonnára úgy vágytam.

Friss kifliből kettőt vettem.
Éppen mikor bele ettem,
darazsat ellegyintettem,
mindkét kiflit elejtettem.
Iskolának vége lett.
Gyomrom üres, émelyeg.
Hazafele így sétáltam,
tornacipőbe volt lábam.

Kikötődött cipőfűzőm,
bekötni már nem volt időm.
Mikor házunk elé értem,
egy tócsába bele léptem.
?A csudába? kiáltottam.
Vizes lábbal nagyot rúgtam.
A lendület akkora volt,
cipőm a szomszédba landolt.

Szappan szagú leheletem
Fejemen betadine, és levesem.
Az eséstől térdem sajog.
nagyon- nagyon éhes vagyok.
Cipőmet is elvesztettem,
haza aznap így érkeztem.
Erre mondják az emberek,
balszerencsés ez a gyerek.

Hallottam hírét dicső elhullásnak,
igaz hősként, harcban elesetten,
s kik téveszmék áldozatává váltak,
saját vérük árulói lettek.

De azon szív, mely kihívta a halált,
Szabad Honért, s a Szeretettekért!
Nem hatalmi vágy volt, miért hadba szállt,
szebb jövőért küzdött, mit úgy remélt.

Érzékeny, haladó szellemű lelkek;
ily nemes tettre bárki nem képes,
a legdrágább kincsük adták önzetlen,
ama függetlenség érdekében!

Harcosok ők, akik jövőt álmodtak
mert szerettek, s szerették a hazát!
Mert mélységes mély alázattal voltak
eme földért, őseik talaján!

Borongó felhők szállták meg az eget,
takarva a Napot, patakzottak,
dúltak mennydörgőn a sötét elemek,
s az utcákon véres tócsák folytak.

Tudom, tudták gyötrődve, haldokolva,
hogy a golyó nemhiába talált,
s amiért haltak sebzett fájdalomban:
ha megkésve is, de valóra vált.

2014.

Hazafelé ballagtam,
Cipősarkam elhagytam.
Léptem egyet, léptem kettőt,
Nem leltem a kis tekergőt.

Visszafelé elindultam,
Már egy kicsit felindultan.
Néztem erre, néztem arra,
Rálelte a cipősarkra.

Na megállj te kis ravasz,
Jó gazdád majd felragaszt.
Ilyet mondok, olyat mondok,
Akkor jössz le, csak ha szólok.

De nem fogadott szót a sarkam.
Másnap ismét elhagytam.
Kutattam erre, kutattam arra,
Cipősarkam levagy......sajnálva.

Szent karácsony éjjelén,
Megjelent az égi fény,
Megszületett Jézusunk,
Ő lett megváltó Urunk.

Példakép az élete,
Megható szeretete,
Arcán ülő mosolya,
Gyémánt fény beragyogja.

Tisztaság és szelídség,
A tudása bölcsesség,
Példákon át tanítja,
Ki szívébe fogadja.

Alázat és szerénység,
Becsület és tisztesség,
Mindig mértékletesség,
Ilyen a jó keresztség.

Imáink hozzád szólnak,
Bűnök megbocsájtatnak,
Áldásod sugárzik ránk,
Életünk minden napján.

Hálával telt szívünkkel,
Szent Karácsony Ünnepén,
Kérünk téged lelkünkkel,
Fogadj asztalod köré.

Két falevél
az őszt hozó szélben
az élet fájáról lehullva
könnytelen, zörgő avarként
kapaszkodik a múltba.
Tegnap még fönn,
hűs árnyat adva
friss szellők zenéjén
vidáman kacagva
minden élőnek a reményt nyújtva
Ma révedezve.kérdik
- hová lett a nyár?
sodródnak kelletlen
a tölgy, a fűz
a nyár.
Saját fáját vesztve
új talajt keresve
idegen tájakon a két csatangoló
még egy kicsit élni .../akaró
míg/ eljön s hullni kezd a hó .