Délen, közel a parthoz, a tenger citrom zöld,
és a lemenő nap olyan mint egy korong érett görögdinnye.
A ciprusok otthona a dombok zöld lejtőjén található
amint a füves talaj emelkedik a strand mögött.
A sötét sziklák saját tartósságuknak tanúi.

Elmúlt időkben ókori hajók az öbölben lehorgonyoztak,
a nehéz vas horgokat lesűllyestették a zöld mélységbe,
és a hajó legénysége, szomjasan és a tengertől strapásan,
partra szált és vizet és vörös bort követelt.
Idegen földről hozott rakományukat aranyra cserélték.
Részegen és telt hassal elégítették ki testi vágyaikat
hajlandó vagy kényszerített némberekkel,
míg végül is visszatértek a hajóra,
hogy azt a mélyebb vágyakozást kielégítsék
melyet csak úgy tudták csillapítani ha az összes
vitorlát felvonva a hullámokon hajóztak.

És ma is, mint elmúlt időkben,
a tenger citrom zöld a part közelében, és
a lemenő nap egy korong érett görögdinnye.
A ciprusok még ma is az emelkedő
dombok zöld lejtőjén otthonodnak,
és a sziklák, mint mindig, sötét
tanúi a saját tartósságuknak.

Ha én egyszer
nagy nyúl leszek.
Minden reggel
répát eszek.

Mögöttem lesz
iskolák sora.
Nem leszek éhes
én már soha.

Az erdőben csak
az sikeres.
Ki mindíg
sok pénzt keres.

Leszek én majd
állat prókátor.
Elveszem a kicsalt
sajtot a rókától.

Pisti, Pircsi homokozik.
Építenek, de jó nekik.
De Pisti ekkor meglátja.
Kis Pircsinek van lapátja.

Csoda lapát, szép piros!
Egyáltalán nem csajos.
Fiúk kezébe való.
Enyém lesz, ez csudijó!

Add nekem a lapátot,
kedvességed nem bánod.
Adok helyette babát.
Fésülheted a haját.

Nem kell nekem baba Pisti.
Neked adom, mondta Pircsi.
Pisti így hát odamászik.
Pisti, Pircsi együtt játszik.

Tettetett közönnyel nézek rád,
a lelkem fájdalmasan sajog.
Szeretném, ha a szíved megnyitnád.
Érezném, ahogy karod átölel.

Nézem szép szemed ívét,
a lelkem fájdalmasan sajog.
A sors reménytelenségre ítélt.
Pedig szívem csak érted dobog.

Lehetsz-e vajon valaha enyém?
Lehetsz-e szívem virága?
Úgy érzem elhagy a remény.
Szeretlek, de tudom hiába.

A nagy csendben pihen a szívem,
Megfáradt már a vén lelkem.
Hideg árnyékomon viaskodik az ősz,
Jézus szeretetén a pirkadó hajnal is elidőz.

Felmelegedni vágyna már a szívem jege,
Advent napján gyorsabban ver az ere.
A Kis Jézus születése mámorán,
Kitárulkozik szívem bíbor bársonyán.

Sajgó szívemben csendesül a vihar,
A boldogságot belém advent ad.
Fejünk fölött pihen a Hold,
Fáradt kezemből kiesik a toll.