Idő 
Értékelés 
Értékelés (Halmazrímes)
Ugyan már mondja meg valaki, éj miért visel éjjeli gyászruhát?
Sőt bizton állíthatom, hogy éjjel, sötétség teszi ki az álruhát…
Föltételezem, hogy éjben pödöri peckesre a huszár-bajuszát,
Meg azt is, hogy éjsötétben játssza ördögnek, a pokol-éj himnuszát.
Látnám sötétségben, de nem látom, takarja az eget, a volt vérvörös ég hamuját…
Meg gondolom, hogy éji izgalomban sajnálja meglátni... pirkadat nyíló kapuját.
*
(anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös duó)
Vagy éj sötét-némasága fakad a vaksötétből,
Vagy fránya vaksötét fakad, az elnémult sötétből…
Vagy éj sötét-némasága fakad a vaksötétből.
Néztem, de mit sem láttam, takarja az ormot és a völgy patakját,
Néztem, de nem láttam, hogy fedi be a közeli legelő sík alakját…
Néztem, de mit sem láttam, takarja az ormot és a völgy patakját.
*
(Bokorrímes)
Engem most is érdekelne a táj disze, de már korai sötétben alszok, ízibe,
Igy aztán hogy éj gyászruhája fodros, loknis, régi abroncsos-e vagy netán mini -e,
Bizony nem érdekel, meg már korai mélyalvásban alszok, horkolok itt, most ízibe.
(Bokorrímes, belsőrímes)
Éj nagyon szerethette… akije meghalt és csak gyászruhában élhet?
Érdekes a sok esti beöltözése, jó látszik, még nem kivénhedt.
Együttérző gyászomban estére korán fekszek, hogy vele együtt érezzek,
Együttérző gyászomban igyekszek horkolni… valamit kell, én is élvezzek…
***
(Pirong a hajnal…)
Reggel, ha majd a pirkadat kinyitja a szemét, sőt égi lángot is vet,
Ezt a reggelt nem mulasztanám, kelek, örülök és nem keresek érvet.
Körbe nézek és látom, hogy mindent kiválóan, jól látok,
Mindenfelé, minden tele van... sok szép néznivaló csápok…
Vecsés, 2020. november 21. – Kustra Ferenc József – íródott: halmazrímesben, 3 soros-zárttükrösben, bokorrímesben és a pirongás versszakában!
Ugyan már mondja meg valaki, éj miért visel éjjeli gyászruhát?
Sőt bizton állíthatom, hogy éjjel, sötétség teszi ki az álruhát…
Föltételezem, hogy éjben pödöri peckesre a huszár-bajuszát,
Meg azt is, hogy éjsötétben játssza ördögnek, a pokol-éj himnuszát.
Látnám sötétségben, de nem látom, takarja az eget, a volt vérvörös ég hamuját…
Meg gondolom, hogy éji izgalomban sajnálja meglátni... pirkadat nyíló kapuját.
*
(anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös duó)
Vagy éj sötét-némasága fakad a vaksötétből,
Vagy fránya vaksötét fakad, az elnémult sötétből…
Vagy éj sötét-némasága fakad a vaksötétből.
Néztem, de mit sem láttam, takarja az ormot és a völgy patakját,
Néztem, de nem láttam, hogy fedi be a közeli legelő sík alakját…
Néztem, de mit sem láttam, takarja az ormot és a völgy patakját.
*
(Bokorrímes)
Engem most is érdekelne a táj disze, de már korai sötétben alszok, ízibe,
Igy aztán hogy éj gyászruhája fodros, loknis, régi abroncsos-e vagy netán mini -e,
Bizony nem érdekel, meg már korai mélyalvásban alszok, horkolok itt, most ízibe.
(Bokorrímes, belsőrímes)
Éj nagyon szerethette… akije meghalt és csak gyászruhában élhet?
Érdekes a sok esti beöltözése, jó látszik, még nem kivénhedt.
Együttérző gyászomban estére korán fekszek, hogy vele együtt érezzek,
Együttérző gyászomban igyekszek horkolni… valamit kell, én is élvezzek…
***
(Pirong a hajnal…)
Reggel, ha majd a pirkadat kinyitja a szemét, sőt égi lángot is vet,
Ezt a reggelt nem mulasztanám, kelek, örülök és nem keresek érvet.
Körbe nézek és látom, hogy mindent kiválóan, jól látok,
Mindenfelé, minden tele van... sok szép néznivaló csápok…
Vecsés, 2020. november 21. – Kustra Ferenc József – íródott: halmazrímesben, 3 soros-zárttükrösben, bokorrímesben és a pirongás versszakában!
(3 soros-zárttükrös csokor)
Élethajnalomnak, már nincsen fakótalanul fényes fénye,
Vajon ma kezdi, hogy már talán nem alszik életem reménye?
Élethajnalomnak, már nincsen fakótalanul fényes fénye.
Tán’ a feketearcú varjuk serege károg a legelőkön,
Közben meg a szerelmem szíve recseg az emlékező mezőkön?
Tán’ a feketearcú varjuk serege károg a legelőkön.
A fénye-elkóborolt élethajnalom az, mire ébredek,
De nem értek semmit, magányosan csak bánatosan leledzek…
A fénye-elkóborolt élethajnalom az, mire ébredek.
Látnom kéne, de már csak karcos tejüvegen keresztül látok,
Nem tudom, van-e utam, vagy, hogy merre menjek… bambán mélázok…
Látnom kéne, de már csak karcos tejüvegen keresztül látok.
*
(Senrjon duó)
Éjjel még ragyogott a
Holdam fénye, volt fényessége.
De már új nap van!
Aludtam, láttam mit se,
Holdfény tán’ ezüstözött kicsit.
De már új nap van.
*
(Anaforás)
A hajnalom faló kínján látom, hogy megesd, megérek egy újabb, milyen? napot,
A kistemplom harangja már elkongatott, népeknek megtartották imanapot...
Azt látom, hogy a mai nap sem lesz különb, mint a többi már megélt, szép sorjában,
Azt látom, hogy varjuk, mint a rokonok, néznek, gubbasztanak fekete ruhában…
*
(Sedoka)
Ma megkezdődik,
Lélekben zúzó vihar.
Gondtalan cseréptörés.
Ma megkezdődik,
Lelkemben, természetharc!
Repülős cseréptörés.
*
(Anaforás, senrjú csokor fél haiku-láncban))
Saját ősökre
Gondolok, hátha várnak.
Varjúkárogás.
*
Saját ősöknek
Állapodott, életük.
Varjúkárogás.
*
Saját ősökben
Csak bízni tudok, várnak.
Varjúkárogás.
*
(Bapeva)
Lenne
Még jó is!
Jót inni az
Életvizemből.
Méltón, nagy kortyokban,
Élet-kutam káváján…
De én csak élet-korsója
Vagyok, ki bárha vízbe eshet...
Öregen is lehetnek álmaim?
Hogyan legyek erős, az még adatik?
Vecsés, 2021. július 12. – Kustra Ferenc József - íródott: alloiostrofikus versformában.
Élethajnalomnak, már nincsen fakótalanul fényes fénye,
Vajon ma kezdi, hogy már talán nem alszik életem reménye?
Élethajnalomnak, már nincsen fakótalanul fényes fénye.
Tán’ a feketearcú varjuk serege károg a legelőkön,
Közben meg a szerelmem szíve recseg az emlékező mezőkön?
Tán’ a feketearcú varjuk serege károg a legelőkön.
A fénye-elkóborolt élethajnalom az, mire ébredek,
De nem értek semmit, magányosan csak bánatosan leledzek…
A fénye-elkóborolt élethajnalom az, mire ébredek.
Látnom kéne, de már csak karcos tejüvegen keresztül látok,
Nem tudom, van-e utam, vagy, hogy merre menjek… bambán mélázok…
Látnom kéne, de már csak karcos tejüvegen keresztül látok.
*
(Senrjon duó)
Éjjel még ragyogott a
Holdam fénye, volt fényessége.
De már új nap van!
Aludtam, láttam mit se,
Holdfény tán’ ezüstözött kicsit.
De már új nap van.
*
(Anaforás)
A hajnalom faló kínján látom, hogy megesd, megérek egy újabb, milyen? napot,
A kistemplom harangja már elkongatott, népeknek megtartották imanapot...
Azt látom, hogy a mai nap sem lesz különb, mint a többi már megélt, szép sorjában,
Azt látom, hogy varjuk, mint a rokonok, néznek, gubbasztanak fekete ruhában…
*
(Sedoka)
Ma megkezdődik,
Lélekben zúzó vihar.
Gondtalan cseréptörés.
Ma megkezdődik,
Lelkemben, természetharc!
Repülős cseréptörés.
*
(Anaforás, senrjú csokor fél haiku-láncban))
Saját ősökre
Gondolok, hátha várnak.
Varjúkárogás.
*
Saját ősöknek
Állapodott, életük.
Varjúkárogás.
*
Saját ősökben
Csak bízni tudok, várnak.
Varjúkárogás.
*
(Bapeva)
Lenne
Még jó is!
Jót inni az
Életvizemből.
Méltón, nagy kortyokban,
Élet-kutam káváján…
De én csak élet-korsója
Vagyok, ki bárha vízbe eshet...
Öregen is lehetnek álmaim?
Hogyan legyek erős, az még adatik?
Vecsés, 2021. július 12. – Kustra Ferenc József - íródott: alloiostrofikus versformában.
Ránk... fölcsillan a remény, de csak átkozott csaló!
Sajnos, nagy eredmény tőle, nem igen várható!
Itt van a valóságunkban jóformán minden nap,
Vasárnapi misén is erről prédikál a pap.
(sedoka)
Miért csak ámít...
Bennünk él, felcsillan, de...
Olyan ritkán lesz való.
Becsap bennünket,
Néha villódzik s tovább
Mi csak várjuk a csodát.
*
A lelkünkben van vágy, van bússág, sok-sok elérhetetlenség,
Van hiány és szeretetlenség, ezek mind reménytelenség...
Mindig nagyon fáj,
Ha nem teljesül vagyunk,
Reményvesztettek leszünk.
Amikor a vágy
Gyötri testünk, a téboly
Kerget. Reményünk elvész.
*
Megállás nélkül küzdünk, hogy a vágyunk-reményünk teljesüljön,
Előlünk semmilyen kedvező megoldás el ne meneküljön.
Küzdünk szüntelen
Bármibe kapaszkodunk
Hogy teljesüljön vágyunk.
Fel sosem adjuk,
Azért is, csak harcolunk
Ha csepp reményt még látunk.
*
Így aztán az élet, az elérhetetlen reménységekben telik...
És ne hazudj magadnak, mert Te is így élsz... lelked, csak reménykedik.
Elérhetetlen
Reményekben ringatva
Magunk, múlik életünk.
Ábrándot űzve,
Talmi reménységekkel
Tengessük az életünk.
Vecsés, 2010. július 29. – Szabadka, 2018. március 5. – Kustra Ferenc József– a verset én írtam, alá a sedoka –kat szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A sedoka (5-7-7, 5-7-7) csokor címe: ”Néha villódzik…”
Sajnos, nagy eredmény tőle, nem igen várható!
Itt van a valóságunkban jóformán minden nap,
Vasárnapi misén is erről prédikál a pap.
(sedoka)
Miért csak ámít...
Bennünk él, felcsillan, de...
Olyan ritkán lesz való.
Becsap bennünket,
Néha villódzik s tovább
Mi csak várjuk a csodát.
*
A lelkünkben van vágy, van bússág, sok-sok elérhetetlenség,
Van hiány és szeretetlenség, ezek mind reménytelenség...
Mindig nagyon fáj,
Ha nem teljesül vagyunk,
Reményvesztettek leszünk.
Amikor a vágy
Gyötri testünk, a téboly
Kerget. Reményünk elvész.
*
Megállás nélkül küzdünk, hogy a vágyunk-reményünk teljesüljön,
Előlünk semmilyen kedvező megoldás el ne meneküljön.
Küzdünk szüntelen
Bármibe kapaszkodunk
Hogy teljesüljön vágyunk.
Fel sosem adjuk,
Azért is, csak harcolunk
Ha csepp reményt még látunk.
*
Így aztán az élet, az elérhetetlen reménységekben telik...
És ne hazudj magadnak, mert Te is így élsz... lelked, csak reménykedik.
Elérhetetlen
Reményekben ringatva
Magunk, múlik életünk.
Ábrándot űzve,
Talmi reménységekkel
Tengessük az életünk.
Vecsés, 2010. július 29. – Szabadka, 2018. március 5. – Kustra Ferenc József– a verset én írtam, alá a sedoka –kat szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. A sedoka (5-7-7, 5-7-7) csokor címe: ”Néha villódzik…”
Meg kell már törni a vörös, hajnali, bús csendet,
El kell kezdeni a mára kiszabott új létet!
Minek rettegni az esőfelhős, vöröslő hajnalokat?
A mosolygó léttel várjuk a következő új napokat…
Ne higgy ma már a régen volt meghazudtolt ígéreteknek.
Elő kell venni a belsőből fakadó, saját terveket.
Angyalok! Este imádkoztam, mély hittel hozzátok!
Ma, ha felébredek, nekem, szebb új napot hozzatok…
Napok új ritmusán, ne érkezzen nekem, mi kevésbé tetsző,
Mi bánatot okozó, nem is tetsző, szívemet sajgón metsző.
Életem, ma már ne legyen oly' mint a rabszolgák reménysége,
Ne legyen már a könnyes verejték, tekintettel követése.
Ne legyen kérem, ne, szánalom hamupor a hamuból,
De tán’ legyen végső feloldozás, bocsánat... holtaktól!
Reményből kell építkezni sok-sok új napfénnyel,
Hogy ne kelljen már gyászba borulni az élettel.
A vágyak hajnala adjon ragyogást a mai jövőnek.
Ébredéskor szíveik dobbanjanak, értéket érzőknek.
Vecsés, 2015. január 10. – Kustra Ferenc József
El kell kezdeni a mára kiszabott új létet!
Minek rettegni az esőfelhős, vöröslő hajnalokat?
A mosolygó léttel várjuk a következő új napokat…
Ne higgy ma már a régen volt meghazudtolt ígéreteknek.
Elő kell venni a belsőből fakadó, saját terveket.
Angyalok! Este imádkoztam, mély hittel hozzátok!
Ma, ha felébredek, nekem, szebb új napot hozzatok…
Napok új ritmusán, ne érkezzen nekem, mi kevésbé tetsző,
Mi bánatot okozó, nem is tetsző, szívemet sajgón metsző.
Életem, ma már ne legyen oly' mint a rabszolgák reménysége,
Ne legyen már a könnyes verejték, tekintettel követése.
Ne legyen kérem, ne, szánalom hamupor a hamuból,
De tán’ legyen végső feloldozás, bocsánat... holtaktól!
Reményből kell építkezni sok-sok új napfénnyel,
Hogy ne kelljen már gyászba borulni az élettel.
A vágyak hajnala adjon ragyogást a mai jövőnek.
Ébredéskor szíveik dobbanjanak, értéket érzőknek.
Vecsés, 2015. január 10. – Kustra Ferenc József
A II. Világháborúban…
Béke követei mentek, tárgyaltak,
Eltaposták őket, rajtuk fanyalogtak…
Vélemények árnyaltak?
*
Embermilliók botorkálnak a nehéz sárban,
Végül egyesülnek, nagy tömegsír halálban.
*
Frontvonalon a sötétség végre leszállt,
Nem hallani csak nyögést, kiáltást.
*
Az ágyúcső többször is felugatott…
Nem biztos, hogy elkapta hurutot.
*
Kínosan vánszorgó sebesültek,
Az utak megteltek.
Elszabadult lovak, kötözőhelyek,
Tömérdek.
*
Csikorogtak a stráfkocsi kerekek,
Akkora súlyúak a sebesültek…
Lovak, kehesedtek.
*
Fáradt katonák álltak csajkával sorba,
Viharlámpa fénye vetült megkövesedett arcokba…
*
A pajta tövében azonnal végig terültek
Az emberek, fáradtan álomba merültek.
*
Hallgatott a táj, a messzeség,
Hallgatott az éjszakai hallgatag sötétség…
*
Pópa, miseruhában szentelte sárga halmokat,
Ami felett őrt, fakeresztek álltak.
*
Húzzátok le bakancsot,
Ordította ezredes parancsot…
A baka örömmel ugrott.
*
Ellenség gépfegyvere kezdett kelepelni,
Igyekvés hasra vágódni!
Katonák kezdtek meghalni…
*
Szemközti házból is kifröccsent a géppuskatűz…
Lélek sem maradt szűz.
*
Géppuskást bekerítették,
Halála útjára elkísérték…
Sisakból kiomló, hosszú haját nézték…
*
Fehérnép! – Kiáltotta valaki a padlásról,
Minek döfitek, eltávozott e világról…
*
Ajtócsapkodás! Sikoltozás! Kutyavonítás közepette,
Szüntelenül hallatszott a gyalogság ütemes menetelése.
*
Szerencsétlen nap, szerencsétlen órája,
Suhogott halál kaszája…
Ez, ő órája!
*
Távolból hallani gépfegyver ugatását,
Ez is segíti szív, jegessé válását.
*
Gépfegyver okádja az ólmokat,
Aknavető akna a repeszdarabokat,
Halálokokat…
*
Őrmester! Ez naplóba került?
Géppuskatűzbe került…
Súlyos sebesült.
Végleg elszenderült…
*
Az őrmester megint leitta magát,
Tántorgott és kieresztette repedtfazék hangját.
*
Magasban, két károgó varjú kerengett,
Leszállt hullák mellé, ott merengett.
*
A háború kutyái folyvást ugattak…
Emberanyag csak veszett! Hallották! Hallgattak...
*
Hurrázás, repesz ellen nem ad védelmet,
Ezt hazudják bakának… vélelmet.
*
Fákon, varjúsereg károgott,
Templom keresztje szikrázott…
Fegyvernek használták… gyalogsági ásót!
*
Golyó sodorta le a sisakot,
Látta géppuska tűzét, miközben zokogott.
*
Mellette golyószórós keze, ernyedten leesett,
Aztán meg lecsúszva, odébb hengeredett.
*
Mozdulatlan maradt, belenyomta arcát agyagba…
Golyók fütyültek! Mászása, csiga lassúsága.
*
Hajnali fényben, tüzérség vijjogva rákezdte,
Fényben fürdő égbolt, visszhanggal éljenezte.
*
Srapnelek robbantak fent a levegőben,
Gépfegyvereztek kifelé rétre, erdőben.
*
Erdőszélről,
Falu belsejéből,
Lovasság megindult,
Az ezred rohammal elindult.
*
Csatárláncban indul rohamra sok baka,
Többségük, soha nem megy haza.
*
A vastag köd ráereszkedett a mezőre,
Csatárláncok, szökellve törtek előre.
*
Harmadik napon, ég felhőbe burkolózott,
Ősz megjött, nagy esőket hozott!
*
Gyalogság, elkínzottan, szürkén vonszolta magát,
Óriás hüllőként, húzódott mezőn át.
*
Szuronyra tűzött sátorlaptól vártak védelmet,
Menetközben aludtak, álmodtak disz-asztalt, élelmet.
*
Út, kanyarhoz érkezett,
Sötét szakaszához közeledett,
Szellő hozott, madár éneket.
*
Háború hiénái sajnálják, hogy vége,
Még pár évnyi pénzkereset kéne…
Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc József – íródott: 10 szavasokban.
Eusebiu Camilar ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
Béke követei mentek, tárgyaltak,
Eltaposták őket, rajtuk fanyalogtak…
Vélemények árnyaltak?
*
Embermilliók botorkálnak a nehéz sárban,
Végül egyesülnek, nagy tömegsír halálban.
*
Frontvonalon a sötétség végre leszállt,
Nem hallani csak nyögést, kiáltást.
*
Az ágyúcső többször is felugatott…
Nem biztos, hogy elkapta hurutot.
*
Kínosan vánszorgó sebesültek,
Az utak megteltek.
Elszabadult lovak, kötözőhelyek,
Tömérdek.
*
Csikorogtak a stráfkocsi kerekek,
Akkora súlyúak a sebesültek…
Lovak, kehesedtek.
*
Fáradt katonák álltak csajkával sorba,
Viharlámpa fénye vetült megkövesedett arcokba…
*
A pajta tövében azonnal végig terültek
Az emberek, fáradtan álomba merültek.
*
Hallgatott a táj, a messzeség,
Hallgatott az éjszakai hallgatag sötétség…
*
Pópa, miseruhában szentelte sárga halmokat,
Ami felett őrt, fakeresztek álltak.
*
Húzzátok le bakancsot,
Ordította ezredes parancsot…
A baka örömmel ugrott.
*
Ellenség gépfegyvere kezdett kelepelni,
Igyekvés hasra vágódni!
Katonák kezdtek meghalni…
*
Szemközti házból is kifröccsent a géppuskatűz…
Lélek sem maradt szűz.
*
Géppuskást bekerítették,
Halála útjára elkísérték…
Sisakból kiomló, hosszú haját nézték…
*
Fehérnép! – Kiáltotta valaki a padlásról,
Minek döfitek, eltávozott e világról…
*
Ajtócsapkodás! Sikoltozás! Kutyavonítás közepette,
Szüntelenül hallatszott a gyalogság ütemes menetelése.
*
Szerencsétlen nap, szerencsétlen órája,
Suhogott halál kaszája…
Ez, ő órája!
*
Távolból hallani gépfegyver ugatását,
Ez is segíti szív, jegessé válását.
*
Gépfegyver okádja az ólmokat,
Aknavető akna a repeszdarabokat,
Halálokokat…
*
Őrmester! Ez naplóba került?
Géppuskatűzbe került…
Súlyos sebesült.
Végleg elszenderült…
*
Az őrmester megint leitta magát,
Tántorgott és kieresztette repedtfazék hangját.
*
Magasban, két károgó varjú kerengett,
Leszállt hullák mellé, ott merengett.
*
A háború kutyái folyvást ugattak…
Emberanyag csak veszett! Hallották! Hallgattak...
*
Hurrázás, repesz ellen nem ad védelmet,
Ezt hazudják bakának… vélelmet.
*
Fákon, varjúsereg károgott,
Templom keresztje szikrázott…
Fegyvernek használták… gyalogsági ásót!
*
Golyó sodorta le a sisakot,
Látta géppuska tűzét, miközben zokogott.
*
Mellette golyószórós keze, ernyedten leesett,
Aztán meg lecsúszva, odébb hengeredett.
*
Mozdulatlan maradt, belenyomta arcát agyagba…
Golyók fütyültek! Mászása, csiga lassúsága.
*
Hajnali fényben, tüzérség vijjogva rákezdte,
Fényben fürdő égbolt, visszhanggal éljenezte.
*
Srapnelek robbantak fent a levegőben,
Gépfegyvereztek kifelé rétre, erdőben.
*
Erdőszélről,
Falu belsejéből,
Lovasság megindult,
Az ezred rohammal elindult.
*
Csatárláncban indul rohamra sok baka,
Többségük, soha nem megy haza.
*
A vastag köd ráereszkedett a mezőre,
Csatárláncok, szökellve törtek előre.
*
Harmadik napon, ég felhőbe burkolózott,
Ősz megjött, nagy esőket hozott!
*
Gyalogság, elkínzottan, szürkén vonszolta magát,
Óriás hüllőként, húzódott mezőn át.
*
Szuronyra tűzött sátorlaptól vártak védelmet,
Menetközben aludtak, álmodtak disz-asztalt, élelmet.
*
Út, kanyarhoz érkezett,
Sötét szakaszához közeledett,
Szellő hozott, madár éneket.
*
Háború hiénái sajnálják, hogy vége,
Még pár évnyi pénzkereset kéne…
Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc József – íródott: 10 szavasokban.
Eusebiu Camilar ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
