Idő 
Értékelés 
Értékelés Látunk egy régi háborút és fölütötte a fejét a majdnem háborús világhelyzet…
Kínai: „Vágyódás délre”: 27 szótag „Yijiangnan” 3, 5, 7, 7, 5 Rímképlet = xaxaa (x = végtelen)
Volt idő,
Házunkban csend ült.
A régről mesélt apám,
Anyám almát hámozott.
Ég is velünk volt.
*
Gőz lebeg,
Leves illat szállt.
Gyerekzsivaj mindenhol.
Az élet még szelíd volt,
És béke honolt.
*
(Leoninus duó)
Gazdagok már a háború közepén osztozkodnak. Hogy halálokért felelősek… nem foglalkoznak!
Gazdagok ugyan mit osztanak el? Az újjáépítést, hogy sokkal jobban gazdagodjanak el?
Értem én őket, de mi lesz a rengeteg árvával? Ugyan mi lesz a magára maradt sok anyával?
Mi lesz az egyedüli, férfi nélkül élni kénytelen nőkkel? Hogy győzik le magukat lelki betegséggel?
Mindennap, minden TV mutatja a háborút és vannak szakértők, akik kínosan elmagyarázzák borút!
Mindennap szakértők is sajnálkoznak, de mint hozzáértők megoldást ők sem javallanak…
Ja! És mi van, mi lesz azokkal, kik földönfutók lettek, aki Európa páriái lettek…
A háború folyik, felelősök bele sem gondolnak, még hányan halnak meg, míg vége a harcoknak…
*
Kínai „(erős)vágyakozás” „Ku- xiangsi” – 7, 3, 3, 4, 5, 7, 3, 3 Rímképlet = axaxaxxa (x = végtelen)
Szétlőtt ház... bőg egy baba.
Némaság,
Csend arra.
Csak szél felel,
Anyja is néma...
Katona térdig vérben.
Otthon... hol?
Mi sorsa?
*
Ablak mögött asszony sír.
Nincs kinek,
Szólna már.
Fia múltját,
Zúzza szét a kor.
Csatát túlélte egy test.
Sírna ő,
De nem mer.
Vecsés, 2023. július 5. – Siófok, 2025. június 11. -Kustra Ferenc József– íródott: kétszerzősként a világ, az emberiség jelen történelmi -háborús- helyzetéről. A leoninust én írtam, a kínait: szerző-, és poétatársam Gránicz Éva írta.
Kínai: „Vágyódás délre”: 27 szótag „Yijiangnan” 3, 5, 7, 7, 5 Rímképlet = xaxaa (x = végtelen)
Volt idő,
Házunkban csend ült.
A régről mesélt apám,
Anyám almát hámozott.
Ég is velünk volt.
*
Gőz lebeg,
Leves illat szállt.
Gyerekzsivaj mindenhol.
Az élet még szelíd volt,
És béke honolt.
*
(Leoninus duó)
Gazdagok már a háború közepén osztozkodnak. Hogy halálokért felelősek… nem foglalkoznak!
Gazdagok ugyan mit osztanak el? Az újjáépítést, hogy sokkal jobban gazdagodjanak el?
Értem én őket, de mi lesz a rengeteg árvával? Ugyan mi lesz a magára maradt sok anyával?
Mi lesz az egyedüli, férfi nélkül élni kénytelen nőkkel? Hogy győzik le magukat lelki betegséggel?
Mindennap, minden TV mutatja a háborút és vannak szakértők, akik kínosan elmagyarázzák borút!
Mindennap szakértők is sajnálkoznak, de mint hozzáértők megoldást ők sem javallanak…
Ja! És mi van, mi lesz azokkal, kik földönfutók lettek, aki Európa páriái lettek…
A háború folyik, felelősök bele sem gondolnak, még hányan halnak meg, míg vége a harcoknak…
*
Kínai „(erős)vágyakozás” „Ku- xiangsi” – 7, 3, 3, 4, 5, 7, 3, 3 Rímképlet = axaxaxxa (x = végtelen)
Szétlőtt ház... bőg egy baba.
Némaság,
Csend arra.
Csak szél felel,
Anyja is néma...
Katona térdig vérben.
Otthon... hol?
Mi sorsa?
*
Ablak mögött asszony sír.
Nincs kinek,
Szólna már.
Fia múltját,
Zúzza szét a kor.
Csatát túlélte egy test.
Sírna ő,
De nem mer.
Vecsés, 2023. július 5. – Siófok, 2025. június 11. -Kustra Ferenc József– íródott: kétszerzősként a világ, az emberiség jelen történelmi -háborús- helyzetéről. A leoninust én írtam, a kínait: szerző-, és poétatársam Gránicz Éva írta.
(TANQ)
Szabadság… vajh’ mi az?
Oly’ mint a lekváros lángos?
Egy különlegesség?
Nem állandó a szabadság,
Különös illatos vadság.
*
(10 szavas)
Szabadság az emberek vágya,
Örök Álma,
Elérhetetlen, szívben lakó ideája!
(Kínai forma=„Vágyódás délre”: "Shiliuziling" 1,7,3,5 Rímképlet = aaxa x = végtelen)
Az
Vágy! Vallja kinek nincs az.
Csak álom...
Mert a világ gaz...
*
(3 soros-zárttükrős)
Mitől lenne szabadság, attól, hogy ezt képzeljük?
A kényszerítő körülmények híja, igényünk?
Mitől lenne szabadság, attól, hogy ezt képzeljük?
Csak
Hiszed, de ámítanak!
Jár szájuk...
Fogva tartanak.
*
A szabadság tán’ az élet egyik szigete? Nos, ez, ami nem is létezik!
De, sokan a torz világlátásukkal, ezt maguknak bőszen beképzelhetik!
A saját lelkünk a mi birodalmunk, amit teljesen úgysem uralhatunk,
Bár sokan, tévesen vannak győződve, hogy a saját szabadságunkban lakunk.
(Kínai forma=„Vágyódás délre”: "Yijiangnan" 3,5,7,7,5 Rímképlet = xaxaa x = végtelen)
Szabadság?
Hogy van az tévhit.
Lelkünk sem mi uraljuk,
Csak egy kicsit, fikarcnyit,
Hogy éljen a hit.
*
Ember! Vizsgáltad-e már, hogy a körülmények állandók!
Azt is-e, hogy ezek többségükben nem változtathatók?
Szeretet vesz körül, de közben uralkodik körben a gyűlölet is?
Te meg ebben a káoszban, fölfedezed még a "nincs" szabadságot is?
Körülmény
Pang, változatlan.
Szeretet? Gyűlölet több.
Hiszed, hogy szabadság van
Életed káoszában.
*
Piros lámpa gátol…
Ha még nincsen kész az ebéd,
Morgón korog gyomrod…
Vagy, mint a jó étel laktat,
Nem gátol, ha már befaltad...
*
Nem kapod meg állást,
Nem mászhatsz havas csúcsokra!
Nincs almásderesed.
Csak egy furcsa vágy, sikerről
Bukott, álombéli tervről.
*
Már nem szeret párod,
Másik miatt, tán’ elválik…
Gátol szabadságban.
Szerelmed nem ég érted már...
Szenvedés vagy szabadság vár?
*
Apádnak van régi
Korhadt, szamaras-kordéja!
Nincs már hozzá szamár!
Hiába elmúlik minden...
Szabadság zár nélkül nincsen...
*
Megvan még rollered?
Hülyén nézel ki… hajtani.
Óvodás döntésed…
Jó életet megtartani?
Szabadság nélkül hajtani?
*
Kérdés: kire számítsz?
Sírásóid, veled lesznek,
Jó munka, nagy fizu!
Lesz, ki szabaddá tesz sírva?
Vagy mosolyogva visz sírba...
*
Dönteni? De vajon miről tudsz, mik a lehetőségeid?
Mit nem ismersz, nem körülmény,ott mások eshetőségeid...
Dönteni? De vajon miről tudsz, mik a lehetőségeid?
Konverzáció az, ami alatt meggyőzik egymást a jelen lévők,
Ők a világon a legnagyobb, ön-elismerendő szabadsághívők!
Konverzáció az, ami alatt meggyőzik egymást a jelen lévők.
(Bokorrímes)
Mérgeskedtem én már eleget, hogy mért nem találom a szabad lelkemet,
Az életkörülményeim biz' nagyjából állandók... élem a nincseket.
Emberek! Életkörülményeitek eleve gúzsba kötnek titeket…
,,Nincs’’
Van sok... szabad lélek sincs.
Lét kemény...
Szorít a bilincs.
*
Óh, Te „szabadság -os”…
Ha úton, piros lámpát kapsz?
Rögtön korlátoztak!
Lámpa miatt jól elkésel,
Főnököd szóval szid… „késel”.
Vecsés, 2017. március 18. – Mórahalom, 2018. augusztus 25. – Szabadka. 2018. augusztus 31. –Kustra Ferenc – a 10 szavast, a verseket, a HIAQ –kat, a 3 soros-zárttükrös –öket én írtam, a TANQ verset, Farkas Tekla. A kínai versformák: Jurisin Szőke Margit munkája.
Szabadság… vajh’ mi az?
Oly’ mint a lekváros lángos?
Egy különlegesség?
Nem állandó a szabadság,
Különös illatos vadság.
*
(10 szavas)
Szabadság az emberek vágya,
Örök Álma,
Elérhetetlen, szívben lakó ideája!
(Kínai forma=„Vágyódás délre”: "Shiliuziling" 1,7,3,5 Rímképlet = aaxa x = végtelen)
Az
Vágy! Vallja kinek nincs az.
Csak álom...
Mert a világ gaz...
*
(3 soros-zárttükrős)
Mitől lenne szabadság, attól, hogy ezt képzeljük?
A kényszerítő körülmények híja, igényünk?
Mitől lenne szabadság, attól, hogy ezt képzeljük?
Csak
Hiszed, de ámítanak!
Jár szájuk...
Fogva tartanak.
*
A szabadság tán’ az élet egyik szigete? Nos, ez, ami nem is létezik!
De, sokan a torz világlátásukkal, ezt maguknak bőszen beképzelhetik!
A saját lelkünk a mi birodalmunk, amit teljesen úgysem uralhatunk,
Bár sokan, tévesen vannak győződve, hogy a saját szabadságunkban lakunk.
(Kínai forma=„Vágyódás délre”: "Yijiangnan" 3,5,7,7,5 Rímképlet = xaxaa x = végtelen)
Szabadság?
Hogy van az tévhit.
Lelkünk sem mi uraljuk,
Csak egy kicsit, fikarcnyit,
Hogy éljen a hit.
*
Ember! Vizsgáltad-e már, hogy a körülmények állandók!
Azt is-e, hogy ezek többségükben nem változtathatók?
Szeretet vesz körül, de közben uralkodik körben a gyűlölet is?
Te meg ebben a káoszban, fölfedezed még a "nincs" szabadságot is?
Körülmény
Pang, változatlan.
Szeretet? Gyűlölet több.
Hiszed, hogy szabadság van
Életed káoszában.
*
Piros lámpa gátol…
Ha még nincsen kész az ebéd,
Morgón korog gyomrod…
Vagy, mint a jó étel laktat,
Nem gátol, ha már befaltad...
*
Nem kapod meg állást,
Nem mászhatsz havas csúcsokra!
Nincs almásderesed.
Csak egy furcsa vágy, sikerről
Bukott, álombéli tervről.
*
Már nem szeret párod,
Másik miatt, tán’ elválik…
Gátol szabadságban.
Szerelmed nem ég érted már...
Szenvedés vagy szabadság vár?
*
Apádnak van régi
Korhadt, szamaras-kordéja!
Nincs már hozzá szamár!
Hiába elmúlik minden...
Szabadság zár nélkül nincsen...
*
Megvan még rollered?
Hülyén nézel ki… hajtani.
Óvodás döntésed…
Jó életet megtartani?
Szabadság nélkül hajtani?
*
Kérdés: kire számítsz?
Sírásóid, veled lesznek,
Jó munka, nagy fizu!
Lesz, ki szabaddá tesz sírva?
Vagy mosolyogva visz sírba...
*
Dönteni? De vajon miről tudsz, mik a lehetőségeid?
Mit nem ismersz, nem körülmény,ott mások eshetőségeid...
Dönteni? De vajon miről tudsz, mik a lehetőségeid?
Konverzáció az, ami alatt meggyőzik egymást a jelen lévők,
Ők a világon a legnagyobb, ön-elismerendő szabadsághívők!
Konverzáció az, ami alatt meggyőzik egymást a jelen lévők.
(Bokorrímes)
Mérgeskedtem én már eleget, hogy mért nem találom a szabad lelkemet,
Az életkörülményeim biz' nagyjából állandók... élem a nincseket.
Emberek! Életkörülményeitek eleve gúzsba kötnek titeket…
,,Nincs’’
Van sok... szabad lélek sincs.
Lét kemény...
Szorít a bilincs.
*
Óh, Te „szabadság -os”…
Ha úton, piros lámpát kapsz?
Rögtön korlátoztak!
Lámpa miatt jól elkésel,
Főnököd szóval szid… „késel”.
Vecsés, 2017. március 18. – Mórahalom, 2018. augusztus 25. – Szabadka. 2018. augusztus 31. –Kustra Ferenc – a 10 szavast, a verseket, a HIAQ –kat, a 3 soros-zárttükrös –öket én írtam, a TANQ verset, Farkas Tekla. A kínai versformák: Jurisin Szőke Margit munkája.
A nyomorúság színpadán,
A szereplő most én vagyok.
Ismétlődik az előadás,
A néző is mindig én vagyok.
Jön a nagy rendező újra,
Egyik ideg a másikkal játszik.
Ez a küzdelem az idegek harca,
Már nem bírom sokáig...
Nemcsak az idegek, a lélek tusája is.
Magamat nézem, kívülálló vagyok.
Segíteni magamon nem bírok.
Magamon kívül vagyok!
Belülről némán kiáltok!
Az idő megállt, nem halad.
Mozdulatlan vesztegelek.
A cérna nálam elszakad...
Kinézek az ablakomon,
Látom aranyeső virágom.
Most csak ennyi a világom.
Szűnik a fájdalom, s jő a nyugalom...
Siófok, 2025. április 3. -Gránicz Éva-
A szereplő most én vagyok.
Ismétlődik az előadás,
A néző is mindig én vagyok.
Jön a nagy rendező újra,
Egyik ideg a másikkal játszik.
Ez a küzdelem az idegek harca,
Már nem bírom sokáig...
Nemcsak az idegek, a lélek tusája is.
Magamat nézem, kívülálló vagyok.
Segíteni magamon nem bírok.
Magamon kívül vagyok!
Belülről némán kiáltok!
Az idő megállt, nem halad.
Mozdulatlan vesztegelek.
A cérna nálam elszakad...
Kinézek az ablakomon,
Látom aranyeső virágom.
Most csak ennyi a világom.
Szűnik a fájdalom, s jő a nyugalom...
Siófok, 2025. április 3. -Gránicz Éva-
Nem számít, mit mond a világ,
szavaik csak szélben szálló árnyak.
Az vagyok, aki vagyok,
s teszem amit jónak látok.
Nem érdekel, mit mondanak rólam,
nem az ő szemükkel nézem a sorsom.
Nem kérek semmit, nem várok csodát,
minden nap hozza a saját igazát.
Elfogadom mi jön és nem ítélek,
így könnyebb az élet, könnyebb a lélek.
Olyan világban élünk, hol dísz a lényeg,
hol fontosabb a felszín, mint a belső értékek.
De már maradok, ki voltam mindig,
szabad lélekként, mit szél sem ringat.
Hisz belül van az, mi igazán számít,
s nem az mit gondolnak rólam.
Siófok, 2025. február 22. -Gránicz Éva
szavaik csak szélben szálló árnyak.
Az vagyok, aki vagyok,
s teszem amit jónak látok.
Nem érdekel, mit mondanak rólam,
nem az ő szemükkel nézem a sorsom.
Nem kérek semmit, nem várok csodát,
minden nap hozza a saját igazát.
Elfogadom mi jön és nem ítélek,
így könnyebb az élet, könnyebb a lélek.
Olyan világban élünk, hol dísz a lényeg,
hol fontosabb a felszín, mint a belső értékek.
De már maradok, ki voltam mindig,
szabad lélekként, mit szél sem ringat.
Hisz belül van az, mi igazán számít,
s nem az mit gondolnak rólam.
Siófok, 2025. február 22. -Gránicz Éva
Meditálásom…
Elalvás előtt még hallom, valahol egy ló nyerít!
Szerelmes lehet? Remélem, nem bántják… a mindenit…
Közben hallom: kutya vonyít vagy talán hegedű…
Vakaródznom is kell, remélem nincs benne tetű…
Trilláz még nagy riadtan egy eltévedt madár,
Lehet, hogy sötétben ő nem talál haza már?
Sötétben hallom valahol úgy felsír egy hegedű,
Vonója nyekereg, mondanivalója keserű…
Rám zúdul a felhők könnye, gyors az égi zápor.
Köddé válik napsütésben a bús elmúláskor.
Magamba és magamra rajzolok kérdőjeleket,
Ami bennem dúl, az meg nekem maga a döbbenet.
Bucsut intenék a múltnak és a mának,
De nem engedi, fogva tart bú és bánat.
Látom arcotokon az üresség monoton nyomatát
És a mosolyokat, amely torzult lesz és grimaszra vált…
Ki kellene mosni a tündöklés szemcsés aranyát,
Kézbe véve megélni pillanat öröm mámorát.
Lassan minden kép elhalványul, mint esti alkonyat,
A lelkem meg én figyeljük a szenvedő arcokat.
Senki nem nyújt neked kezet a gödörbe, hogy kimászhass,
Pedig ki kell jönnöd, hogy messzire, a jövőbe láthass.
Ha így marad, akkor porrá leszel és a szél játéka,
Vagy mint oly' nagy fekete pont a fergeteg martaléka.
Régen volt már az, amikor az ég, kék volt és füsttelen,
Mindenki nagyon boldog volt, elégedett és bűntelen…
Pedig az élet, akkor is embereket harcba hívta,
És csatáit mindenki egyedül és magával vívta.
Ha mész, ha van és beszippantod az erdei levegőt,
Majd feleszmélsz, és már nem kívánod, a sűrű őserdőt.
A ló nyerít, én kiáltanék, de nem jön ki hang a számon,
Kínomban és bánatomban halkan a saját nevem kiáltom…
Álmomban békésen egy óriás fa tövében heverek,
Majd a napfényben a fűbe fekszek, úgy pihenek.
A lónyerítés beburkol, a csend tán’ a legjobb barátom,
Nézem az égre, de a könnyektől nem látom, hogy látom.
Ahogy ébredek, hallom, ijedten pityeg fent egy madár,
Érdekes, este óta semmit nem változott a határ.
A ló csak nyerít, én kiáltanék, de nem jön ki hang a számon,
Kínomban és bánatomban halkan a saját nevem kiáltom…
Álmomban békésen egy óriás fa tövében heverek,
Majd reggel az új napfényben a fűbe fekszek, úgy pihenek.
Lónyerítés beburkol, a csend tán’ a legjobb barátom,
Nézem az égre, de a könnyektől nem látom, hogy látom.
Ahogy ébredek, hallom, ijedten pityeg fent egy madár,
Érdekes, este óta semmit nem változott a határ.
Még az is lehet, hogy de jó, milyen jó lehet itt élni.
De akkor nem kéne a bőrömet, ráncosra cserélni!
Barátom lett ő ott fent, a kis dalos madár,
Valahol a határban iázik egy szamár…
Figyelem, de nem hallom, hogy valaki lépked hangtalan,
Így azt sem látom meg, ha nincs is, hogy hosszú árnyéka van.
Van nekem nyugalmam és azt őrzi a végtelen messzeség,
Felettem, mint egy végtelen kék óceán elterül az ég…
Verőfényes nap lesz ma is és már nem hallom, hogy a ló nyerít!
Remélem, este nem bántották csak most elaludt… a mindenit…
Vecsés, 2014. július 3. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Elalvás előtt még hallom, valahol egy ló nyerít!
Szerelmes lehet? Remélem, nem bántják… a mindenit…
Közben hallom: kutya vonyít vagy talán hegedű…
Vakaródznom is kell, remélem nincs benne tetű…
Trilláz még nagy riadtan egy eltévedt madár,
Lehet, hogy sötétben ő nem talál haza már?
Sötétben hallom valahol úgy felsír egy hegedű,
Vonója nyekereg, mondanivalója keserű…
Rám zúdul a felhők könnye, gyors az égi zápor.
Köddé válik napsütésben a bús elmúláskor.
Magamba és magamra rajzolok kérdőjeleket,
Ami bennem dúl, az meg nekem maga a döbbenet.
Bucsut intenék a múltnak és a mának,
De nem engedi, fogva tart bú és bánat.
Látom arcotokon az üresség monoton nyomatát
És a mosolyokat, amely torzult lesz és grimaszra vált…
Ki kellene mosni a tündöklés szemcsés aranyát,
Kézbe véve megélni pillanat öröm mámorát.
Lassan minden kép elhalványul, mint esti alkonyat,
A lelkem meg én figyeljük a szenvedő arcokat.
Senki nem nyújt neked kezet a gödörbe, hogy kimászhass,
Pedig ki kell jönnöd, hogy messzire, a jövőbe láthass.
Ha így marad, akkor porrá leszel és a szél játéka,
Vagy mint oly' nagy fekete pont a fergeteg martaléka.
Régen volt már az, amikor az ég, kék volt és füsttelen,
Mindenki nagyon boldog volt, elégedett és bűntelen…
Pedig az élet, akkor is embereket harcba hívta,
És csatáit mindenki egyedül és magával vívta.
Ha mész, ha van és beszippantod az erdei levegőt,
Majd feleszmélsz, és már nem kívánod, a sűrű őserdőt.
A ló nyerít, én kiáltanék, de nem jön ki hang a számon,
Kínomban és bánatomban halkan a saját nevem kiáltom…
Álmomban békésen egy óriás fa tövében heverek,
Majd a napfényben a fűbe fekszek, úgy pihenek.
A lónyerítés beburkol, a csend tán’ a legjobb barátom,
Nézem az égre, de a könnyektől nem látom, hogy látom.
Ahogy ébredek, hallom, ijedten pityeg fent egy madár,
Érdekes, este óta semmit nem változott a határ.
A ló csak nyerít, én kiáltanék, de nem jön ki hang a számon,
Kínomban és bánatomban halkan a saját nevem kiáltom…
Álmomban békésen egy óriás fa tövében heverek,
Majd reggel az új napfényben a fűbe fekszek, úgy pihenek.
Lónyerítés beburkol, a csend tán’ a legjobb barátom,
Nézem az égre, de a könnyektől nem látom, hogy látom.
Ahogy ébredek, hallom, ijedten pityeg fent egy madár,
Érdekes, este óta semmit nem változott a határ.
Még az is lehet, hogy de jó, milyen jó lehet itt élni.
De akkor nem kéne a bőrömet, ráncosra cserélni!
Barátom lett ő ott fent, a kis dalos madár,
Valahol a határban iázik egy szamár…
Figyelem, de nem hallom, hogy valaki lépked hangtalan,
Így azt sem látom meg, ha nincs is, hogy hosszú árnyéka van.
Van nekem nyugalmam és azt őrzi a végtelen messzeség,
Felettem, mint egy végtelen kék óceán elterül az ég…
Verőfényes nap lesz ma is és már nem hallom, hogy a ló nyerít!
Remélem, este nem bántották csak most elaludt… a mindenit…
Vecsés, 2014. július 3. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
