Idő 
Értékelés 
Értékelés Hétköznapi pszichológia…
(3 soros-zárttükrös)
Jó lenne, az idő pillanatába belelépni,
Hátha ott lehet, az időnkről sok mindent megtudni…
Jó lenne, az idő pillanatába belelépni,
*
Most- időszemcse-
Tócsába folyik lassan.
Belelépek, megállok.
Pillanat félszeg.
Fény-másodperc lepereg,
Mint eső bőrömhöz ér.
*
(bokorrímes)
Hétrét görnyedve talán beleléphetnénk?
Hah! Hová, az időbe? És ott mit tennénk?
Mi lenne, ha tudnánk, jövőben mik lennénk?
*
Jövőm látom itt.
Megtörve csepp egészén.
Lassan darabokra hull.
Létcsepp ujjamon.
Jövőbe nézek éppen.
Megtört egész - darabos.
*
Az idő, mint mongol nyílvessző elsuhant a fejem fölött.
Hetven év alatt is, csak egyenletesen és nem körözött…
Az idő, mint mongol nyílvessző elsuhant a fejem fölött.
*
Gyorsan múlik már...
Idő időtlen vággyal.
Visszanézek rá: emlék.
Emlékem múló.
Nem lassít az idő sem.
Sok mindenre vágyik még.
*
Látom, zeng a csend, ahogy az idő suhan…
Ez akkor sem olyan, mint a vonat pullman…
Látom, zeng a csend, ahogy az idő suhan…
*
Kicsit hangos csend.
Szinte robog a holnap,
Tegnappal összefolyva.
Tegnap folydogál.
Hangokká törik a csend,
Holnappal tapad össze.
*
Sokszor –esténként, de még fényben is- sompolygott már felém a sötét…
Fényben szuggeráló szemmel, bíráid lesik fényidőd üstökét!
Irreális időpillanatban vádemelések kísérik életedet
És tapossák el a saját időtényeződet, a saját időfényedet!
*
Fény
Itt-ott
Csillan csak.
Óhaj marad...
Tőlem elfedik.
Tőlem elfedik.
Óhaj marad...
Csillan csak
Itt-ott
Fény.
Már
Nincsen
Időfény.
Fényt nyel sötét.
Vádak... rossz bírák.
Vádak...rossz bírák.
Fényt nyel sötét.
Időfény
Nincsen
Már.
*
Karommal visszahúznám a jó tempósan rohanó időt
Lét árnyékába telepítenék… állandó-idő erdőt
És ezzel fedném az üres, szikes, múltbéli időmezőt.
*
Egyszer csak elfogy.
Az én Időm is véges,
De addig lépek párat.
Elfogy. - Pár lépés.
Időm nem végtelen már.
De addig még szeretek.
*
Az időtényezőbe belefordult a világ,
És akik ezt tagadják, azok a haramiák.
A csend folyvást lefagyik,
Az idő meg csak múlik.
Sodródnék én az idővel, de azzal csak a régmúltba lehet,
Keresnék én hosszabb jelen időt, de valami vehemenset…
*
Pang
A csend.
Haladnék
Az idővel...
Most kell még élnem!
Most kell még élnem!
Az idővel
Haladnék...
A csend
Pang.
*
Eltévelygésben megfogant gondolat, maga a rettenet valósága?
A nemes és nemtelen gondolat a mindennapi lét fennhatósága?
Az időtényező befolyásolja a gondolkozást,
Múlt, jelen, jövő várja, kéri egységbe összerakást.
*
Múlt...
Emlék...
Jövőt...várd!
Jelent, most éld!
Gondold át... tégy így!
Gondold át... tégy így!
Jelent, most éld!
Jövőt...várd!
Emlék...
Múlt...
*
Az idő, nagy hegyeket is mind magába olvasztotta,
Nem lenne nélküle, csak nagy semmi... csak síkosult puszta.
Az idő, nagy mindent tudó! Mindent lát, mindent hall!
Az életzenét is ő játssza, minket így ural!
Tudom, a jövő évi idő is úton van és rendben, majd megérkezik,
Azt meg remélem, hogy akkor még a lábam, nem a föld alatt gyökerezik…
*
Csak
Halad
Az idő...
Még remélek...
Sok boldog évet.
Sok boldog évet
Még remélek...
Az idő
Halad
Csak...
*
Ahogy az est, elfoglalja a tájat, tudom, elmúlt a mai nap,
Esti misére, meg hallom, olyan pontosan harangozik a pap.
Idilli jövőképünk addig van, míg az időt be nem folyásoljuk,
Amíg az időnknek a pillanatát érdekből, meg nem változtatjuk!
Vecsés, 2018. aug. 9. – Mórahalom, 2018. aug. 23. - Szabadka, 2018. aug. 28.- Kustra Ferenc József - a verset én írtam. A sedoka –kat írta Farkas Tekla, míg a tükör apevák, Jurisin (Szőke) Margit munkája.
(3 soros-zárttükrös)
Jó lenne, az idő pillanatába belelépni,
Hátha ott lehet, az időnkről sok mindent megtudni…
Jó lenne, az idő pillanatába belelépni,
*
Most- időszemcse-
Tócsába folyik lassan.
Belelépek, megállok.
Pillanat félszeg.
Fény-másodperc lepereg,
Mint eső bőrömhöz ér.
*
(bokorrímes)
Hétrét görnyedve talán beleléphetnénk?
Hah! Hová, az időbe? És ott mit tennénk?
Mi lenne, ha tudnánk, jövőben mik lennénk?
*
Jövőm látom itt.
Megtörve csepp egészén.
Lassan darabokra hull.
Létcsepp ujjamon.
Jövőbe nézek éppen.
Megtört egész - darabos.
*
Az idő, mint mongol nyílvessző elsuhant a fejem fölött.
Hetven év alatt is, csak egyenletesen és nem körözött…
Az idő, mint mongol nyílvessző elsuhant a fejem fölött.
*
Gyorsan múlik már...
Idő időtlen vággyal.
Visszanézek rá: emlék.
Emlékem múló.
Nem lassít az idő sem.
Sok mindenre vágyik még.
*
Látom, zeng a csend, ahogy az idő suhan…
Ez akkor sem olyan, mint a vonat pullman…
Látom, zeng a csend, ahogy az idő suhan…
*
Kicsit hangos csend.
Szinte robog a holnap,
Tegnappal összefolyva.
Tegnap folydogál.
Hangokká törik a csend,
Holnappal tapad össze.
*
Sokszor –esténként, de még fényben is- sompolygott már felém a sötét…
Fényben szuggeráló szemmel, bíráid lesik fényidőd üstökét!
Irreális időpillanatban vádemelések kísérik életedet
És tapossák el a saját időtényeződet, a saját időfényedet!
*
Fény
Itt-ott
Csillan csak.
Óhaj marad...
Tőlem elfedik.
Tőlem elfedik.
Óhaj marad...
Csillan csak
Itt-ott
Fény.
Már
Nincsen
Időfény.
Fényt nyel sötét.
Vádak... rossz bírák.
Vádak...rossz bírák.
Fényt nyel sötét.
Időfény
Nincsen
Már.
*
Karommal visszahúznám a jó tempósan rohanó időt
Lét árnyékába telepítenék… állandó-idő erdőt
És ezzel fedném az üres, szikes, múltbéli időmezőt.
*
Egyszer csak elfogy.
Az én Időm is véges,
De addig lépek párat.
Elfogy. - Pár lépés.
Időm nem végtelen már.
De addig még szeretek.
*
Az időtényezőbe belefordult a világ,
És akik ezt tagadják, azok a haramiák.
A csend folyvást lefagyik,
Az idő meg csak múlik.
Sodródnék én az idővel, de azzal csak a régmúltba lehet,
Keresnék én hosszabb jelen időt, de valami vehemenset…
*
Pang
A csend.
Haladnék
Az idővel...
Most kell még élnem!
Most kell még élnem!
Az idővel
Haladnék...
A csend
Pang.
*
Eltévelygésben megfogant gondolat, maga a rettenet valósága?
A nemes és nemtelen gondolat a mindennapi lét fennhatósága?
Az időtényező befolyásolja a gondolkozást,
Múlt, jelen, jövő várja, kéri egységbe összerakást.
*
Múlt...
Emlék...
Jövőt...várd!
Jelent, most éld!
Gondold át... tégy így!
Gondold át... tégy így!
Jelent, most éld!
Jövőt...várd!
Emlék...
Múlt...
*
Az idő, nagy hegyeket is mind magába olvasztotta,
Nem lenne nélküle, csak nagy semmi... csak síkosult puszta.
Az idő, nagy mindent tudó! Mindent lát, mindent hall!
Az életzenét is ő játssza, minket így ural!
Tudom, a jövő évi idő is úton van és rendben, majd megérkezik,
Azt meg remélem, hogy akkor még a lábam, nem a föld alatt gyökerezik…
*
Csak
Halad
Az idő...
Még remélek...
Sok boldog évet.
Sok boldog évet
Még remélek...
Az idő
Halad
Csak...
*
Ahogy az est, elfoglalja a tájat, tudom, elmúlt a mai nap,
Esti misére, meg hallom, olyan pontosan harangozik a pap.
Idilli jövőképünk addig van, míg az időt be nem folyásoljuk,
Amíg az időnknek a pillanatát érdekből, meg nem változtatjuk!
Vecsés, 2018. aug. 9. – Mórahalom, 2018. aug. 23. - Szabadka, 2018. aug. 28.- Kustra Ferenc József - a verset én írtam. A sedoka –kat írta Farkas Tekla, míg a tükör apevák, Jurisin (Szőke) Margit munkája.
A rosszat nem, mert visszaüt… hétköznapi pszichológia…
Egész életemben a béketűrés és kötelességérzés apostola voltam,
A fordíthatatlanba törődő, szeretet terjesztő, béke-hitvivő maradtam.
Hetven éve -immár- ilyen vagyok, ilyennek születtem, ilyennek neveltek,
Meg a környezeti hatások is belém, ilyeneket –csak jókat- leheltek.
Jó
Éled.
Szívvel lát.
Békét teremt.
Érzéseket szül.
*
Igyekeztem, mindig mindenben gondossággal, szeretettel eljárni,
Figyelmeztem, hogy jellemem, erkölcsöm, létem igyekezzen maradni.
Gondot viseltem, hogy szívembe mindig csak színtiszta szeretet kerüljön,
Meg egyébiránt, hogy tiszta lelkem, világító lángja soha ne hűljön.
Igyekvén, hogy a mutatkozó szellemi felsőbbségem kellő szerénységgel is társuljon,
A körültekintő gondosságom, mélyreható hitemben megfelelő társra találjon.
Igyekezet fontos,
Lágyan simogat szépsége.
Ilyen jónak lenni?
*
A nyilvánvaló és általános emberségem azonban az életem gúzsa volt,
Reményim, nem teljesültek, végzet sehogyan nem engedte… sőt, reális is koholt.
Mindenkor, ha módom volt, a nemes viselkedést és a szépet gyakoroltam,
A jóságos emberszeretetben hívságmentesen példamutató voltam.
De
Sokszor
Jutalom
Cseppnyi sincsen.
Egy mosoly se ér.
*
Az emberi létem, általam "elpazarolt" kincsei mind-mind elvesztek,
Ha nem, akkor meg hosszú életemben, épphogy a saját káromra lettek!
Az emberszeretet a földiek bajaira, nem több egy új hírnél,
Így előnyét nem, végzetes hátrányát tapasztaltam, majd’ mindenkinél.
Még
Él - e
Valahol
A szeretet,
Nem tudni - bízni!
*
Áhítatos emberségem nem hatolt bele elutasító lelkekbe,
Emberségem, mint saját erényem, nem hatolt be hiány-gazdag lelkekbe.
Mára már biztos, az egyéniségem és a szellemi világom olyan,
Hogy mit kisugárzok, az elől elugranak, hiszik, jön egy káros folyam…
Ha
Jó vagy.
Ellenség
Megtalál még
Barát helyett is.
*
A létem elevensége is káromra volt, a sok tutyi-mutyi között,
Mit már az óta bizony tudok, borzasztóan sok közöttük, lökött-törött.
A magyar lélek, a kedély és a nyájasságom csak ellenérzést keltett,
Pedig nálam ezek végtelen források, de a gyengébbeknek nem kellett!
Nyilvánvaló hát, éltemben a szenvedés, fájdalom ölelte a lelkemet,
Mert többre tartottam öket, az ismert és nem ismert, de balga embereket.
Balgaság gyilkolhat,
Megfojthat engem is talán?
Jobb volna vigyázni.
*
Minél több jót tettem, az öröm és a lelkesedés, úgyabbul, inkább fölös lett,
Elismerést, dicsőséget, nem vívtam ki, legtöbbjük akáctüskével fizetett…
Történt volt így, lőn hosszú életem, de érdemtelen emberektől, ez lehetett.
Jó
Elfér
Kis helyen,
Mert nincsen sok
Belőle most már...
*
Ahogy mind nagyobb lőn nálam a nyomorúságos kilátástalanság,
Annál nagyobb bővérűségben kevesebb lón fokozott felajzottság…
Minden időkben tettem természetes dolgomat,
Igyekeztem, meg soha nem tagadtam magamat!
Az életem úgy történt, hogy egész életemen át harcoltam
A végzetem ellen, de a végzet nem tágított, jót nem kaptam…
Jó szót, elismerést, dicsértet, alig kaptam az életben,
De a gaz rossz persze, mikor rám támadt, volt már tömegében…
Dilemma az élet.
A jótett az csak széptevés?
Minek mást bántani...
*
Az embernek csak utólag derül ki, a sorsa mire érdemesítette…
Engem, úgy tűnik semmire, -tőlem mindent megtagadott- semmilyen érdemre…
A végzetem mindig velem tartott és biz’ ellenem volt,
És a sok szép reményem, az ablakon kiszállingózott…
Vecsés, 2018. május 21. – Mórahalom, 2018. december 21. – Kustra Ferenc József– a verset én írtam az apevákat és a HIAQ –kat szerző-, és poéta társam: Farkas Tekla.
Egész életemben a béketűrés és kötelességérzés apostola voltam,
A fordíthatatlanba törődő, szeretet terjesztő, béke-hitvivő maradtam.
Hetven éve -immár- ilyen vagyok, ilyennek születtem, ilyennek neveltek,
Meg a környezeti hatások is belém, ilyeneket –csak jókat- leheltek.
Jó
Éled.
Szívvel lát.
Békét teremt.
Érzéseket szül.
*
Igyekeztem, mindig mindenben gondossággal, szeretettel eljárni,
Figyelmeztem, hogy jellemem, erkölcsöm, létem igyekezzen maradni.
Gondot viseltem, hogy szívembe mindig csak színtiszta szeretet kerüljön,
Meg egyébiránt, hogy tiszta lelkem, világító lángja soha ne hűljön.
Igyekvén, hogy a mutatkozó szellemi felsőbbségem kellő szerénységgel is társuljon,
A körültekintő gondosságom, mélyreható hitemben megfelelő társra találjon.
Igyekezet fontos,
Lágyan simogat szépsége.
Ilyen jónak lenni?
*
A nyilvánvaló és általános emberségem azonban az életem gúzsa volt,
Reményim, nem teljesültek, végzet sehogyan nem engedte… sőt, reális is koholt.
Mindenkor, ha módom volt, a nemes viselkedést és a szépet gyakoroltam,
A jóságos emberszeretetben hívságmentesen példamutató voltam.
De
Sokszor
Jutalom
Cseppnyi sincsen.
Egy mosoly se ér.
*
Az emberi létem, általam "elpazarolt" kincsei mind-mind elvesztek,
Ha nem, akkor meg hosszú életemben, épphogy a saját káromra lettek!
Az emberszeretet a földiek bajaira, nem több egy új hírnél,
Így előnyét nem, végzetes hátrányát tapasztaltam, majd’ mindenkinél.
Még
Él - e
Valahol
A szeretet,
Nem tudni - bízni!
*
Áhítatos emberségem nem hatolt bele elutasító lelkekbe,
Emberségem, mint saját erényem, nem hatolt be hiány-gazdag lelkekbe.
Mára már biztos, az egyéniségem és a szellemi világom olyan,
Hogy mit kisugárzok, az elől elugranak, hiszik, jön egy káros folyam…
Ha
Jó vagy.
Ellenség
Megtalál még
Barát helyett is.
*
A létem elevensége is káromra volt, a sok tutyi-mutyi között,
Mit már az óta bizony tudok, borzasztóan sok közöttük, lökött-törött.
A magyar lélek, a kedély és a nyájasságom csak ellenérzést keltett,
Pedig nálam ezek végtelen források, de a gyengébbeknek nem kellett!
Nyilvánvaló hát, éltemben a szenvedés, fájdalom ölelte a lelkemet,
Mert többre tartottam öket, az ismert és nem ismert, de balga embereket.
Balgaság gyilkolhat,
Megfojthat engem is talán?
Jobb volna vigyázni.
*
Minél több jót tettem, az öröm és a lelkesedés, úgyabbul, inkább fölös lett,
Elismerést, dicsőséget, nem vívtam ki, legtöbbjük akáctüskével fizetett…
Történt volt így, lőn hosszú életem, de érdemtelen emberektől, ez lehetett.
Jó
Elfér
Kis helyen,
Mert nincsen sok
Belőle most már...
*
Ahogy mind nagyobb lőn nálam a nyomorúságos kilátástalanság,
Annál nagyobb bővérűségben kevesebb lón fokozott felajzottság…
Minden időkben tettem természetes dolgomat,
Igyekeztem, meg soha nem tagadtam magamat!
Az életem úgy történt, hogy egész életemen át harcoltam
A végzetem ellen, de a végzet nem tágított, jót nem kaptam…
Jó szót, elismerést, dicsértet, alig kaptam az életben,
De a gaz rossz persze, mikor rám támadt, volt már tömegében…
Dilemma az élet.
A jótett az csak széptevés?
Minek mást bántani...
*
Az embernek csak utólag derül ki, a sorsa mire érdemesítette…
Engem, úgy tűnik semmire, -tőlem mindent megtagadott- semmilyen érdemre…
A végzetem mindig velem tartott és biz’ ellenem volt,
És a sok szép reményem, az ablakon kiszállingózott…
Vecsés, 2018. május 21. – Mórahalom, 2018. december 21. – Kustra Ferenc József– a verset én írtam az apevákat és a HIAQ –kat szerző-, és poéta társam: Farkas Tekla.
Ez a mai reggel…
(Bokorrímesek)
Reggel van! Ma fog elmúlni a már tegnapi holnap,
Estére meg megérkezik a mai, de majd’ tegnap!
Ébredtem, reggel van! Holnap meg majd elmúlik a holnapi holnap…
Holnap estére már erősen mólóban lesz a holnapi holnap…
Nincsen nekem szegénynek semmi másom,
Csak régi, ősi rongyos nagykabátom…
Nyári melegben táskában hurcolom...
Állok vakablakom előtt és bambán bámulok kifelé,
Annyira nem látok semmit, hogy a lelkemet hideg lelé…
Mérlegelem, hogy ez maga köd? Eszem csak kifelé mené…
*
(3 soros-zárttükrös trió)
Nincsen nekem se kutyám, se csengő-bengőm,
Én vagyok magamban, magamnak esendőm…
Nincsen nekem se kutyám, se csengő-bengőm.
Reggel majd a holnapi nappalba zuhan fáradt álmom,
És lám lőn… lehet holnap talán jobb lesz… mi is volt álmom?
Reggel majd a holnapi nappalba zuhan fáradt álmom.
Talán, hogy mi van életemben, jobb, ha nem firtatom, mondom,
De engedtessék meg, hogy saját életemet káromolom…
Talán, hogy mi van életemben, jobb, ha nem firtatom, mondom.
Reggel az álmom zálogban éledezik és csukott szemem alatt ébredezik,
Vágyak fénye lehet, eme álmom fénye… csukott szemem alatt már ébredezik…
Reggel az álmom zálogban éledezik és csukott szemem alatt ébredezik.
*
(senrjon)
Minden reggelre új nap
Jelenti, hogy ő a mai nap.
Fogy a sok holnap…
Visszaút nincsen, éjfél
A vízválasztó, ez maholnap!
Eltűnő holnap…
Régmúltnak meg láncai
Nincsenek is, itt… más halál győz!
Elhalnak… napok!
*
(senrjú)
Mindig új holnap
Ami csak jókat regél…
Te hazugság-gép!
Mindig jár erre
Új holnap… biz’ új mese.
Te hazugság-gép!
Mindig érezni,
Holnap közeledését.
Te hazugság-gép!
Érezni az új
És ez maga a bulvár…
Te hazugság-gép!
*
(HIQ)
Várjuk vagy
Sem, holnap… jövőt?
Hah! Jövő?
Tudjuk jön,
De mit hozhat ránk?
Vak reggelt?
Álmaink
Tán’, összetörtek?
Vagy törnek?
*
(Tízszavas)
Minden semmi, csak éljük életünket,
Igy jó holnapok… meglepnek bennünket!
Este elalszok, majd reggel ébredek.
Alvásban volt álmom? Ezen révedek….
Éjfélkor holnapért, soha nem ébredek,
De néha reggel, izzadtan kelek…
Vecsés, 2024. november 25. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, amikor meditáltam
(Bokorrímesek)
Reggel van! Ma fog elmúlni a már tegnapi holnap,
Estére meg megérkezik a mai, de majd’ tegnap!
Ébredtem, reggel van! Holnap meg majd elmúlik a holnapi holnap…
Holnap estére már erősen mólóban lesz a holnapi holnap…
Nincsen nekem szegénynek semmi másom,
Csak régi, ősi rongyos nagykabátom…
Nyári melegben táskában hurcolom...
Állok vakablakom előtt és bambán bámulok kifelé,
Annyira nem látok semmit, hogy a lelkemet hideg lelé…
Mérlegelem, hogy ez maga köd? Eszem csak kifelé mené…
*
(3 soros-zárttükrös trió)
Nincsen nekem se kutyám, se csengő-bengőm,
Én vagyok magamban, magamnak esendőm…
Nincsen nekem se kutyám, se csengő-bengőm.
Reggel majd a holnapi nappalba zuhan fáradt álmom,
És lám lőn… lehet holnap talán jobb lesz… mi is volt álmom?
Reggel majd a holnapi nappalba zuhan fáradt álmom.
Talán, hogy mi van életemben, jobb, ha nem firtatom, mondom,
De engedtessék meg, hogy saját életemet káromolom…
Talán, hogy mi van életemben, jobb, ha nem firtatom, mondom.
Reggel az álmom zálogban éledezik és csukott szemem alatt ébredezik,
Vágyak fénye lehet, eme álmom fénye… csukott szemem alatt már ébredezik…
Reggel az álmom zálogban éledezik és csukott szemem alatt ébredezik.
*
(senrjon)
Minden reggelre új nap
Jelenti, hogy ő a mai nap.
Fogy a sok holnap…
Visszaút nincsen, éjfél
A vízválasztó, ez maholnap!
Eltűnő holnap…
Régmúltnak meg láncai
Nincsenek is, itt… más halál győz!
Elhalnak… napok!
*
(senrjú)
Mindig új holnap
Ami csak jókat regél…
Te hazugság-gép!
Mindig jár erre
Új holnap… biz’ új mese.
Te hazugság-gép!
Mindig érezni,
Holnap közeledését.
Te hazugság-gép!
Érezni az új
És ez maga a bulvár…
Te hazugság-gép!
*
(HIQ)
Várjuk vagy
Sem, holnap… jövőt?
Hah! Jövő?
Tudjuk jön,
De mit hozhat ránk?
Vak reggelt?
Álmaink
Tán’, összetörtek?
Vagy törnek?
*
(Tízszavas)
Minden semmi, csak éljük életünket,
Igy jó holnapok… meglepnek bennünket!
Este elalszok, majd reggel ébredek.
Alvásban volt álmom? Ezen révedek….
Éjfélkor holnapért, soha nem ébredek,
De néha reggel, izzadtan kelek…
Vecsés, 2024. november 25. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, amikor meditáltam
Majd egy nap, ha összegyűlne bánatod,
s lelked megnyugvást, vigaszt keres,
sajgón fájnak az esték és nappalok,
a pilládon csorduló könny is jeges.
Amikor rád lehel a magány, gyáván elárul,
sóhajod szomjas, végtelen égi-áradat,
s a hajnali hold nevetve az arcodba bámul,
felhőtlen égen is rajzol homályos árnyakat.
Akkor figyeld a szellőt, fiam... hallgasd a hangokat,
ahogy lassan melléd oson s megsimogatja lágyan arcodat!
- Én ott leszek veled... mesélek, mint rég, mikor ölembe kaptalak,
s te úgy aludtál el, hogy a karomban ringattalak.
s lelked megnyugvást, vigaszt keres,
sajgón fájnak az esték és nappalok,
a pilládon csorduló könny is jeges.
Amikor rád lehel a magány, gyáván elárul,
sóhajod szomjas, végtelen égi-áradat,
s a hajnali hold nevetve az arcodba bámul,
felhőtlen égen is rajzol homályos árnyakat.
Akkor figyeld a szellőt, fiam... hallgasd a hangokat,
ahogy lassan melléd oson s megsimogatja lágyan arcodat!
- Én ott leszek veled... mesélek, mint rég, mikor ölembe kaptalak,
s te úgy aludtál el, hogy a karomban ringattalak.
Halott a csend,
amiben járok,
leomló falak közt
romok és átok,
sűrű por lepi
a régi utcát,
valaki cipel
egy kopott urnát.
Benne van a múlt,
a derűs emlékek,
elfeledett könnyek,
sajgó szenvedések.
Egy letűnt gyermekkor
csodás világa,
egy felnövekvő élet
naiv ábrándja,
benne van a jelen
szomorú világa,
s tán benne van
a remény is,
hogy nem éltünk hiába!
Éled majd egy új kor,
éled majd egy új világ,
nem lesznek romok,
nem lesznek sziklák.
Ahol már senki sem konok,
senki sem zokog,
s nem lesznek a porban
üres lábnyomok.
S félelem nélkül
járnak majd az utcán,
de valaki kezében
ott lesz kopott urnám.
amiben járok,
leomló falak közt
romok és átok,
sűrű por lepi
a régi utcát,
valaki cipel
egy kopott urnát.
Benne van a múlt,
a derűs emlékek,
elfeledett könnyek,
sajgó szenvedések.
Egy letűnt gyermekkor
csodás világa,
egy felnövekvő élet
naiv ábrándja,
benne van a jelen
szomorú világa,
s tán benne van
a remény is,
hogy nem éltünk hiába!
Éled majd egy új kor,
éled majd egy új világ,
nem lesznek romok,
nem lesznek sziklák.
Ahol már senki sem konok,
senki sem zokog,
s nem lesznek a porban
üres lábnyomok.
S félelem nélkül
járnak majd az utcán,
de valaki kezében
ott lesz kopott urnám.
