Bízom benned, mert figyelsz rám,
Ha velem vagy odabújsz hozzám.
Jó veled, mert oltalmaz karod,
Ha baj van, hozzád bújhatok.

Ha hideg az éjszaka,
Te betakarsz engem,
Ha mégis fázom
Átölelsz gyengéden.

Ha szólok hozzád,
Így szólsz csendesen,
Mondjad csillagom,
Csak Rád figyelek!

Szobánkban egy gyertya fénye táncol,
Csillogó szemed magához láncol.
Mely szebben ragyog más ezer fénynél,
Ha rám nézel én elégek tüzénél.

Ölelj magadhoz szorosan Kedvesem!
Ne engedj el soha engemet.
Ha menni akarnék Tőled Kedvesem,
Kérlek, ne engedd el a két kezem!

Töröld le csókoddal haragom ráncait,
Ha bántott egy-egy szó, egy szemvillanás,
Ne haragudj a vén bolondra!
Tudnod kell, mit szó nem mondhat el,
Azt, hogy mennyire Szeretlek Kedvesem!

Az Úristen őriz engem,
mert az Ő zászlaját zengem.

Ő az áldás, Ő a Béke,
nem a harcok istensége.

Ő nem az a véres Isten,
az a véres Isten nincsen.

Kard, ha csörren, vér, ha csobban,
csak az ember vétkes abban.

Az Úristen örök áldás,
csira, élet és virágzás.

Nagy, süket és szent nyugalma,
háborúnkat meg se hallja.

Csöndes Ő, míg mi viharzunk,
békéjét nem bántja harcunk.

Az Úristen őriz engem,
mert az Ő országát zengem.

Az Ő országát, a Békét,
harcainkra süketségét.

Néha átokkal panaszlom,
de Ő így szól: Nem haragszom!

Néha rángatom, cibálom:
-tudja, csak Őt kívánom!

Az is kedvesebb számára,
mint a közömbös imája.

Az Úristen őriz engem,
mert az Ő zászlaját zengem.

Hogy daloljak más éneket,
mint amit Ő ajkamra tett?

Tőle, Hozzá minden átkom:
hang vagyok az Ő szájában.

Lázas hang talán magában:
kell a szent Harmóniában.

S, kell, hogy az Úr áldja, védje
aki azt énekli: Béke!

Őszi kék ragyogva száll ma
rőt rozsdának ellenállva
fák közt ringatózó alkony
emlékeink hangja lebben

peregnek regényes halkan
filmkockákon éled lassan
feltündököl a kék térben
mint égre-fűzött lámpasor

körbe-aranylón az évek
sorolnak ? előttem élnek
dúdolnak fülembe szépen
megelevenedő dallam

nyújts felém szeretőn újra
szíved a lelkemnek kútja
fuss által a tűzfalakon
csodát váró éterien

lásd a lenyugvó nap is fenn
kegyébe fogadott minket
pirosan őrzi az álmunk
csörgedező patakokban

Magyarország lakói oly nagyon büszkék vagyunk,
elismerést a világból igen sokat kapunk.
Sikeres embereink világszerte ismertek,
zeneszerzők, tudósok, írók, festőművészek.

Bartók Béla, Irinyi, Szabó Magda, Szinyei,
Fischer Annie, Kempelen,Jókai Mór, Munkácsy.
E néhány név e versben csak pár csepp a tengerben,
felsorolni az összeset szinte lehetetlen.

Van egy másik "művészet", hol világelsők vagyunk,
cigarettát a világon a legtöbbet szívunk.
Önmérgező életmód, oxigénmentes élet,
nem emeli, rontja a rólunk alkotott képet.

Második helyre tették az alkohol fogyasztást,,
ezért látni fakó arcot és sok sötét aurát.
Utolsóként kullogunk, nagyon keveset mozgunk,
kevés az energiánk, halványak a mosolyunk.

Kedves Magyar Társaim, meg kellene fordulni,
nem e kategóriákban kell hírnevet szerezni!

Tűzön vizen át vigyázok rád bármi bánt, elestem te felvettél leugrottam elkeltél.
Felébredt az álomból, elejtették a zángorból.
Feldühödt erre-e borús bika, hátnem fellökte őt a galiba?
Sokszor volt már ilyen, de már nem bírta-e bika.
Ezért hát elindult felém a liga.
Elindultál te felém, szívem számon te lettél.
Megkérdeztem szabad-e, erre a válasz, persze.
Hát megtettem-e kérést, megcsókoltam elnézést.
Sokszor álmodtam már ilyen kapcsolatról.
De vajon tényleg valóság a mostani?
Meg is kérdeztem tőle, de hát a válasz mért ne?
Ha már megtetted-e cselekvést, mit vársz legyen csak enyelgés?