Északkeleten lobog a magyar zászló,
Hazaszeretetem boldogságot sugárzó.
Szép magyar tájon van az otthonom,
Hol anyám ringatta bölcsőm egykoron.

Hazámnak földjét el nem hagynám soha,
Itt nőjön majd a síromra moha.
Itt jártam iskolát, itt élnek régi barátok, elhagyott szeretők,
Itt látom őseim sírját, ha járom a temetőt.

Magyar lelkemben magyar vér nyugszik,
Ha a magyart bántják, szemeimből könny hullik.
Itt fut az életem négy évszakokon át,
Itt temess el engem, ha rám talál a halál.

Hidegvég, Tarnazsadány

A költő tollával harcol a vírus ellen

Megfáradt időkön meghal a remény,
Az anyaföld is könnyezik szegény.
Mélabús idők jöttek koronavírussal,
Olvad a jéghegy is, mit tegyünk magunkkal?

Szájmaszkok villannak, bár jön a tavasz,
Hol ér el bennünket, fél most a magyar.
Mossunk gyakran kezet, ezt meg kell tenni,
Ne gátoljon meg bennünket ebben senki.

Ki tudja, mi van még a levegőbe`,
Ne járkálj, maradj otthon egyelőre.
Saját foglyunk vagyunk, vigyázunk magunkra,
Ne tegyünk terhet mások` és magunkra.

Heves megye, Tarnazsadány

Egy műtét előtti félelem

Ne sírj,
Én is csak egy halandó ember vagyok.
Szomorú lett erre a táj,
Eső szitál,
Ha már nem ébrednék fel.
Ne sírj,
Az emlékeink átölelnek.
Bús őszi szél, ha elvisz,
Már nincs remény.
A boldogság árnyékában éltem,
De boldog sose lettem.

Már soha nem jön el a perc,
Hogy újra lássuk egymást.
Elmúl` egy év,
S már senki nem emlékszik rám.
Ne sírj,
Ne áztassa könnyed szívem szomorú ravatalát.
Holdfény, csillogás
Emlék már.
Kéz a kézben járt egy pár,
De kár, hogy vége már.
Ne sírj, ne sírj, ne sírj.

Az égről fehér hó szitál,
Átölel egy angyalszárny.
Repülünk, visz a szél,
Elmúlt a nyár itt a tél.

Az idő múlik, itt a karácsony,
Havazik hét határon.
Jézus szeretete árad ránk,
Ne aludjon ki e láng.

Békesség a földre száll,
Átölel egy angyal szárny.
És boldog karácsonyt kíván,
Szívünkben már nincs hiány.

Tarnazsadány, 2019. december 8.

A Hold fénye követi árnyékom rút lován.
Ősi szellemek kísérnek hosszú utamon.
Csalogat a messzeségek vándorasszonya
Szenvedéllyel a tűzvágyak alkonyán.

Közeledik a hajnal, a fénye ébredezik már,
Szekerem nyomán óriáskígyók sziszegnek.
Elveszett emberként járom az utam,
Új érzelmet adnak elveszett hitemnek.

Bíborvért köp a hajnal,
Békét várna már a lelkem világa.
Ezer ellenséggel körbezárva,
Szekerezek a nagyvilágba.

Őseim nyomait kutatom,
Keresem a sok miértet utamon.
Vándorló életünk nyomán
Génünknek egy bezárt világán.

Tarnazsadány- Hidegvég, 2019. december 1.