Nem igazán értem, s ezért kérdem, miért nem
lehet elcserélnem az életem az álmomra.
Mert az jobb volna számomra, ha valaki valami csodával áthozna, azon csodálkozna, mért van a változás csodás hatása, lelkiismerettel kárhozva.
Hisz vihet bárhova az út, a fény az alagút végén még soha ki nem hunyt. Hiába kezdesz háborút, hiába bátorítasz kiskorút vagy nagykorút, az ember soha el nem téved, várja őt a nagykörút. Az örökös körforgás.
Már pár terved felborult. Mint forgács, hullik szét a bogrács, a bomlás és a romlás lesz úrrá majd mindenen, emberek milliói kérdik : Mért tetted ezt istenem?! De nem ő volt a hibás, így hát nincs más megoldás, minthogy segítek másokon, még ha nincs is erre más okom, csak hogy megmentsem a világot, mit egy féreg vagy az ördög, nevezzem bárhogy, kirágott! Akkor is meg kérdezem a sérülttől hogy ki bántott.
Ez lesz az az állapot, beláthatod, az érvládát bezárhatod és áldhatod azt a napot, mikor önként, isten hírnökeként egy kis hitet át adok, amíg bele nem fáradok, amíg még felállhatok, legyen bármekkora az árok, felállok, a gödörből kimászok, és betemetem, a magokat elültetem, benn a földben a jövő, mint facsemete megterem, míg fejlődik figyelgetem, öntözöm és megmetszem, pár szélvihar elkerülhetetlen, azoktól is megmentem, és ha mindent megtettem, hagyom had növekedjen, magától bontson lombot egy fejlettebb életben.

Én mindig mertem,
és sosem veszítettem.
Mert az egyenes út,
az tetszett nekem.
Egyenes úton haladtam,
emelt fővel ragyogtam.
De lelkem árva volt,
egy társra vágyott.
Utamba kerültél,
lelki társam lettél.
Utamról letértem,
TE lettél a VÉGZETEM.
Most egymást imádjuk,
a mennyországot járjuk....
De én nem egyenes úton járok már,
göröngyösön...s nagyon fáj.
Mert a göröngyösön félre lépek,
s sebek kínjai közt élek.
Sántán, sebzetten toporgok,
azt sem tudom hova haladok.
Egyenes útra visszatérnék,
de már nem a régi lennék.
Lehajtott fővel haladni,
nem lehet ragyogni...
Már semmit sem merek,
félek hogy veszítek...
...mert göröngyös úton járok,
s az egyenesre vágyok...
Tapogatlak a homályban,
nem bízhatunk a csodákban.
Az igazi szerelemben nem hiszek,
A mocskos szerelem nem éri meg
Ujjlenyomatok a szívemen.
Visszaadnám szívesen.
Halálos csók az arcomon,
daganatok a hangomon
Itt a tavasz és a fű kinő.
de nem sokat segít a jó idő.
Szerelmem írtam neked egy lapot,
Hogy soha nem akartam az lenni aki vagyok.
Ahogy rád nézek, izzik a vérem,
hogy csinálod, ezt nem értem
Karjaimban csak azt érzem,
Téged akar ölelni szerelmem
A világ mocskosabb, mint valaha
Gyere, felejtsünk, el mindent ma éjszaka
Gyötörj meg van még időnk jócskán
Gyönyörünk szálljon az éjkirálynő szárnyán
Ennek az estének sose legyen, vége
Szerelmünk oltárán szálljunk, az égbe
Feledkezzünk, bele egymás testébe
Sikítsunk együtt a vágy tüzében égve
Legyél most annyi, amennyi kell.
A romlottságod nem érdekel!
Izgass fel, és élvezz velem
Nyugtass meg, és végezz velem

Birtoklok én valami szépet,
Csak el ne veszítselek téged.
Sok rossz dolgon keresztül mentem,
El se tudod képzelni mit tettem.
Rossz belegondolni hogy elmész,
De hidd el meg kell gondolni és kész.
Birtokolni szeretnélek téged,
Megtennék mindent érted.
Volt sok jó is az egészben,
De hiába ezt megértem.
Veled szeretnék lenni,
Elmenni veled és boldogan élni.
Hidd el nagyon szeretném,
Kérlek hozd vissza ami az enyém.
Bárcsak újra itt lennél,
Újra meg Újra? Biztos megtennéd?
Csak el ne veszítselek téged.
Sok rossz dolgon keresztül mentem,
El se tudod képzelni mit tettem.
Rossz belegondolni hogy elmész,
De hidd el meg kell gondolni és kész.
Birtokolni szeretnélek téged,
Megtennék mindent érted.
Volt sok jó is az egészben,
De hiába ezt megértem.
Veled szeretnék lenni,
Elmenni veled és boldogan élni.
Hidd el nagyon szeretném,
Kérlek hozd vissza ami az enyém.
Bárcsak újra itt lennél,
Újra meg Újra? Biztos megtennéd?
Miért mentél el,
még nem neveltél fel?
Pedig szükségem lenne Rád,
drága jó Anyukám,
hiszen magamra hagyott Apukám
amikor Te lehunytad két szemed,
így Nővérednek jár a köszönet,
hogy felnevelt engem,
s megtett értem mindent,
amit csak lehetett,
ilyen az, Akiből ömlik a szeretet!
még nem neveltél fel?
Pedig szükségem lenne Rád,
drága jó Anyukám,
hiszen magamra hagyott Apukám
amikor Te lehunytad két szemed,
így Nővérednek jár a köszönet,
hogy felnevelt engem,
s megtett értem mindent,
amit csak lehetett,
ilyen az, Akiből ömlik a szeretet!