Végtelen lett a pillanat mikor megláttalak.
Szemedben fénylő csillagok ragyogtak,
s íriszed tiszta mélye tükrözte arcomat.
Ekkor már tudtam: megtaláltalak.

Álltál a szélben, s ruhád fodrait néztem. Derekad áttetsző ívét sohasem feledtem, kender szőkeséged áthatotta lényem.

Ifjak voltunk mint két nyíló vadvirág,
Kiket a teremészet egymáshoz verbuvált.
Ekkor már tudtam: nem megyek tovább.

Az első csókot, mely örök az emlékek között,
Az idő fonalán őrzöm mint gyöngyöt.
Csak csillan, s lelkünk száll a rónákon át,
Lelék a helyt hol e pillanat végtelenné vált.

Messzire mentem érted, sokáig kerestelek,
Köszönöm néked, hogy meglelhettelek.

Magam ellen harcolok érted,
S hogy miért nem győzök, nem érted.
Miért vagyok gyáva?
Ha lelkem éktelen vadvirága
Testembe visszaszállna.
Elvittelek a titkos kertbe;
Küszködve, hogy tényleg gyer` be
Rettegve, hogy tüskéimtől
Véres sebbel mész el egyből.
Bárcsak levágnád mind e tüskét,
S érinthetném, mi megvéd,
Lelkednek finoman szőtt selymét.
Könnyű rétre bár ne vágynék;
Megöl ott a végtelen játék.
Nem süt a nap sem oly szőkén,
Átkozott fényétől megvakult már elmém.
Könnyeimet elsírtam mind, látod.
Fonnyadva álmodom üresen az álmot.
Ha feladsz engem a harcomban,
Elfogadom: így jól van.
De félek, mert emlékszem még,
Milyen is a nélküled-lét.

Miért fáj az igazság, ha azért harcolok?
Miért könnyű a hazugság, ha hazudni utálok?
Miért kell mindig, a könnyebb, a szebb?
Győzelmet is mindig a gyáva pénzért vett.

Ha azt mondja, hogy szeret, miért nem elég?
Könyörgöm, maradj velem, leborulok eléd.
Kellesz nekem mégis, kételkedem benne
Hogy teljesen az enyém vagy, mindenki megvenne.

Sok ember imádkozik egy olyanért mint te
Mégis ha lehet, egymást nézzük le
Veszekedés veszekedéssel az átok űz
Közben pedig minden nap másik srác fűz

Ölnék érted ha kérnéd és meg is halnék
És mégis egész életemben veled élnék
Mindent megtennék hogy boldog legyen sorsod
Mégis más fiúkkal töröd orrom alá a borsot.

Sajnálom, hogyha fájt, bármi is amit mondtam
Sajnálom hogy kevés vagyok neked
Soha nem voltam még ekkora nagy gondban
Nem tudom maradok-e veled.

Nekem nem elég az hogy néha én is veled alhatok
Egyetlen akarok lenni,megkapsz mindent mit adhatok.
De sajnos neked ez kevés, csak mondanád ki végre
A szívemmel játszol, ki akarod tépni, de akkor vége.

Vége lenne a világnak számomra ha elhagynál
Nem kell senki más, de te fillérekért eladnál.
Nem tudom színjáték-e vagy valóság
A szereteted igaz, vagy csak puszta adósság.

Dönts hát végre kérlek, én vagy mindenki más
Kellesz nekem , te vagy az egyetlen társ.
De nem akarok senkit látni ki még veled kavar
Tudod hogy minden srác kit szeretsz engem zavar

És mégis újra nyílnak ki az új szerelem magvai
Az új kapcsolatod tüze nekem a szerelmem hamvai
Tudom hogy kellek, de döntsd el kell-e a vég
Te vagy az egyetlen lány akiért mindenem ég...

Csak te vagy nekem,
hidd el ezt kedvesem.
Nagyon beteg vagyok,
és most a nap sem ragyog.
Hozd le nekem az égről a napot,
meg a holdat,csillagot.
Hamarosan apa leszel,
és így lesz kerek az életem.
Tudom,hogy ha nekem fáj,
akkor te jobb életért kiáltsz!
Küzdök érted,és a gyerekért,
és ezért mindent,de mindent megteszek én.

Te még nem tudhattad akkor,
De én óvtalak, hogy ne félj.
Fölötted lebegtem titkon.
Szemem csillag volt, testem éj.

Ott ültél lent a fák alatt,
Hulló szirmok záporában,
S leszálltam feléd egy ágra
Az égszínkék tollruhámban.

Reményvesztett szép arcodat
Maró bánat gyűrte csúffá,
De nekem szép voltál, s akkor
Váltál az egyetlen úttá.

Fiatal voltál és árva,
Még csak annyit tudtál, hogy fáj
A lét. Imáid dallamát
Visszhangozta a konok táj.

A csend voltam, és te törtél,
Könyörgőn, ahogy ott sírtál.
Csak abban a percben váltam
Emberré, amikor hívtál.

És én érted jöttem aznap,
Mikor olyan üres voltál,
Hogy elfért benned még egy fél:
Pont amilyet megálmodtál.