Még érzed, ahogy fogva tartja
a testem illatát az ágy.
Már érted, miként hagyja magára
a szerelmet a vágy.

Még érzed, ahogy a forró ölelés
a szíved mélyéig hatol.
Már érted, miként fáj a szenvedés,
amit leír most e toll.

Még érzed, ahogy lelkünk összeér,
a szívünk együtt zakatol.
Már érted, az életünk mit sem ér
egymás nélkül... valahol.

Még érzed, ahogy könny fakad,
ha nélküled kísért az árny.
Már érted, milyen szörnyű az,
mikor meggyilkol a magány.

Még érzed ajkadon a csókomat,
ajkadon csüngeni a szám.
Már érted, hogy mit veszíthetsz el,
ha nem vigyázol rám.

Az életemben mást nem kérek
légy az enyém adja ég.
Nem rontott meg téged az élet
a te szíved tiszta még.
Mióta előszőr láttalak,
elrabolt a szerelem.
Leghőbb vágyam, hogy azt lássam
gyűrűm csillan kezeden.

Mindent megadnák szerelmedért
nem tudom, hogy érted-e.
Pillantásod tüzében égve
hangod nekem lágy zene.
Kitárt lélekkel kérlek téged
add szívedet csak nekem.
Leghőbb vágyam, hogy azt lássam
gyűrűm csillan kezeden.

Nem érted a gyíkok szavát?
Kiküszöböljük a hibát.
Megmondom én, itt van nesze.
Min is jár egy kis gyík esze:

Lehetsz persze műveletlen,
de kérem ez már tűrhetetlen!
Ki látott már ilyen ármányt?
Gyíknak nevezni egy sárkányt.

Kérlek ne alázzál porig.
Nem látsz te az orrodig?
Sárkány vagyok, jobbik fajta,
ennek direkt nincsen szárnya.

Minek is az, hisz ha futok,
abban biztos orra bukok.
Kérlek szépen téged ezért,
legközelebb konkrét legyél.

Mint fájó fogat,
úgy szeretlek téged.

Mint fűszál a nyulat,
úgy szeretlek téged.

Mint jó a rosszat,
úgy szeretlek téged.

Miért mondod azt,
hogy nem szeretlek téged?

Szeretlek. Mondtam sokat.
Vagy tán nem ezt kérted?

Tettetett közönnyel nézek rád,
a lelkem fájdalmasan sajog.
Szeretném, ha a szíved megnyitnád.
Érezném, ahogy karod átölel.

Nézem szép szemed ívét,
a lelkem fájdalmasan sajog.
A sors reménytelenségre ítélt.
Pedig szívem csak érted dobog.

Lehetsz-e vajon valaha enyém?
Lehetsz-e szívem virága?
Úgy érzem elhagy a remény.
Szeretlek, de tudom hiába.