Lángokban égtünk akkor éjjel,
nem is értem, már, hogy lehet
olyan hirtelen lángra kapni,
ahogyan akkor ott, veled.


Ma is érzem a forróságát,
amely átjárja mindenem,
hisz az a tűz, mi benned égett,
felgyújtotta a szívemet.


Nem hittem el, hogy tudok szeretni
olyan tűzzel, mely oly heves,
mint a pillanat töredéke,
mely átsuhan rajtad hirtelen.


Nem is értettem akkor éjjel
magam sem azt, hogy mért teszem,
nem akartam már úgy szeretni
senkit, hisz lelkem oly sebes.


Lángokban égtünk, s akkor úgy tűnt,
sosem alszik ki teljesen,
hisz az a szikra oly erős volt,
s egy röpke perc alatt lángra kelt.


Mégis kihunyt, de mégse bánom,
hisz melege most is úgy ölel,
hogy felmelegít, és elvarázsol
újjá élesztve mindenem.


Most itt vagyok. Izzó parázsként
várva, hogy újra lángra kelts,
tudom, hogy lángod perzsel, éget,
de mégis: te vagy a mindenem!

És vége lett a szerelmünknek…

(Anaforás, 10 szavas duó, bokorrímben)
Elsétafikáltunk kicsit az erdőben
Majd találtunk egy rozzant padot… fatőben.

Elsétafikáltunk, szerelmesek voltunk a fás ligetben,
Ez jó érzés… életben.
*
(Anaforás 3 soros-zárttükrös)
Nézzük egymást áhítatosan, az állhatatos holdfényben,
Halkan, némi vadállat-nesz hallatszik, majdnem vaksötétben…
Nézzük egymást áhítatosan, az állhatatos holdfényben.

(Bokorrímes)
Boldogság kellemes, ránk telepedett, a sötétség meg ezt őrizte,
Majd Te egy mondatra fölkaptad a vizet, lelked nem ellenőrizte.
Boldogság-elegy végveszélybe került, mi meg bele egy hajcihőbe…

A roskatag, mohás pad sem értette a lelkiállapotod,
De itt derült ki a nagyon is más, sajátos gondolkodásod.
Lehet, hogy nem vagyunk egyformák, de kiderült,
Hogy nem tartozunk össze… hmm, ez most így sikerült.

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Én még ücsörögtem egy kicsikét a rozzant mohás padon,
Én méláztam, hogy felugrottál, elszaladtál, szinte vakon…
Én még ücsörögtem egy kicsikét a rozzant mohás padon.

(Anaforás,10 szavas duó)
Még ücsörögtem és a sötétben nézelődtem,
De ezt nem értem.

Még ücsörögtem, sőt meditáltam,
Felismertem, egy életszakaszomból hihetetlen gyorsan kiváltam.
*

Híres, lángoló szerelmed, zsarátnok sem lett,
Futásodban a por és a hamu kergetett.
Talán, ennél szebben is szakíthattál volna…
Igen, ha az a volna, mindig ott nem volna…

(Anaforás,10 szavas duó)
Magamban bénán ülök, a mohás padon,
Nézem sötétet, szinte vakon.

Magamban érthetetlen, élet miért kegyetlen,
Nézem sötétben, kapcsolatunkat helyrehozni lehetetlen.
*
Bánatosan felismerem, sosem ismertem lelkedet,
Lehet, nem vettem figyelembe reményedet?
*
Bánatosan indulok… szó nélkül elhagytál,
Jó így Neked? Ugrottál, elrohantál…
*

(Senrjú)
Ki ismeri nőt!
Jelentkezzen, meséljen.
Okosságokat…

(Senrjon)
Aki ismeri nőket,
Mondjon el mindent, így okítson.
Kiokosodnék!

(Senrjon)
Hetvenegy kipipálva.
Minek kéne még okosodnom?
Hmm… Nem rólam szólt…

Vecsés, 2019. szeptember 11. – Kustra Ferenc József - A 10 szavast én fejlesztettem tovább duó –vá, a sedoka elvisége alapján! A kettő ugyanazt láttatja, de más szemszögből…

Ma lett volna a születésed napja,
de elragadott a rút halál,
oly hirtelen, hogy nem tudtál szólni
semmit, és ez most annyira fáj.

Nincsen már könnyem. Nem sírok többé,
csak pár csöpp gördül az arcomra már,
de a lelkem még ugyan oly tépett,
mint a viharban ázott madár.

Megkövült könnyek gördülnek végig
kopott szívemnek elhalt érfalán,
elzárva tőlem ezernyi érzést,
amely nyugalmat hozhat reám.

Nem tudok neked mondani semmit!
Hisz már messze vagy. Nem hallanád.
Ahol te nyugszol nincsenek hangok,
csupán egy sötét árnyékvilág.

Mégis: Istentől azt kérem néked,
legszebbik álmod küldje reád,
s nyugalmat nékem, hiszen még úgy fájsz!
De te csak álmodj. Jó éjszakát.

Magamba mélyedve járok az úton
s közben tűnődöm: mit vegyek?
Valami kedves ajándékot,
amely csak engem jellemez.

Aranyló tárgyat? Csillogó díszt?
Az drága. Nem jut rá nekem.
S hiába jutna, csak egy dísztárgy,
de mégiscsak értéktelen.

Szeretnék valami olyasmit adni
melyben a szívem benne van,
amit nem lehet pénzért kapni,
és mégis: oly nagy ára van.

Meleget, mely a szívemből árad,
s felmelegíti mindened,
mint a sugárzó nyári napfény,
simogatva a testedet.

Nyugalmat, amely úgy vesz körbe,
áthatolva a lelkeden,
hogy beleremegj, ha arra gondolsz
hogy talán elveszítheted.

Valami féktelen szeretni vágyást,
amelyben végre megpihensz,
mint folyóvíz, mely a tengerhez érve
úgy érzi, hazaérkezett.

Valami fénylő, tiszta lángot,
amely átjárja mindened,
s szeress úgy, ahogy én tudlak csak,
minden ízemmel, teljesen.

Valami édes melegséget,
mely úgy járja át a bőrödet,
hogy beleborzongj, ha arra gondolsz,
milyen is lenne nélkülem.

Hiszen tudod, hogy úgy szeretlek!
S neked adnám most mindenem,
nem kérnék érte mást cserébe,
csak azt, hogy melletted legyek.

Ha kell, tűzként, hogy őrizzem lángod,
s felgyújtsam hogyha kell neked,
s úgy vigyáználak, őriznélek,
hogy nehogy megégesselek.

Vagy mint egy fénylő esti csillag,
mely lámpásként világít neked,
minden kis fényét reád ontva,
amíg sápadtan megpihen.

Őriznélek, mint legdrágább kincsem,
hiszen te vagy a mindenem!
S nem kérek érte mást cserébe
csak szeress, ahogyan én teszem.

Gyönge vagyok. Testemben láz van.
alig érzem a lábamat,
mintha valami földre húzna,
mint a hínár, mely rám tapad.


Lábamon, körbetekeredve,
s úgy fáj, mint véres húscafat,
melyet eleven testemből téptek,
de sajgó darabja ott maradt.


Nem is tudom, már mi fáj jobban.
A testem, mely lüktet lázasan?
Vagy a lelkem, mit összetörtek,
s földbe döngölve ott maradt.


Tudom. A testre van sok gyógyír,
amely enyhíti kínomat,
de a lelkem az épp úgy vérzik,
mintha tőr vájná húsomat.

Mégis tudom: le fogom győzni!
Legyen bármilyen bősz vihar!
Bárhogy ledöngöl, talpra állok,
Hogy csak azért is visszakapd.

Mind azt a kínt, mit te okoztál
százszor! Ezerszer megkapod,
hogy megérezd végre mit ártottál,
s ne legyen többé nappalod


anélkül, hogy ne fájjon szíved,
amiért ártottál oly sokat,
s gonosz szíved ezer darabra
törjön, hogy ne bánts másokat!