Belülről mar engem,
kívülről nem látszik,
de elemészt teljesen,
vágyam utánad.

Mióta először láttalak,
kezem, lábam remeg,
a szívverésem mérni,
már nem is lehet.

Megfogott szépséged,
szemed, arcod bája,
csodás testednek,
izgató látványa.

Mert te vagy a Nő,
az anya, angyal,
oda vagyok érted,
fájó, üres aggyal.

Ha hívnál, mennék,
bármikor, bárhová,
feladnék érted mindent,
mennék, akár világgá.

Találkozni veled,
megfogni a kezed,
szemedbe nézni,
nékem vajon lehet?

Kérlek annyit mondj,
jöhetsz, várlak,
engem is emészt
a vágy, utánad.

Ez lenne az Új Év,
első jó híre,
indulnék is azonnal,
oda, Edelénybe.

És tudod Edelény,
mitől nevezetes?
Ott lakik a legszebb,
minden nő felett.

De hiába a vágy,
ha az egyoldalú,
azért vagyok Én,
folyton szomorú.

Leteszem a tollat,
most már elfeledlek,
tudom az Isten,
nem nékem teremtett.

Legyen az életed,
nélkülem is szép,
gondolj jó szívvel rám,
ha eszedbe jutnék.

Kértem az Istent boldogságért
Soha nem múló vidámságért
Kértem már az éj sötétjét
Izzó nap bölcs fényességét
Szelek csattogó korbácsát
Szellők vigadó románcát.

Mikor már a hitem veszni látszott
Minden reményem halni vágyott
Egy angyal szárnyalt az égen
Zöld föld felett meseszépen
Bíbor fény tavába állva
Fekete magányba várva.

Hajnalpír zuhant messzeségre
Bársonyt borít égi szépségre
De nap utolsó fényében
Egy mosoly kíséretében
Szívét vígan tárta elém.
Most őrzöm szerelmes felét.


(Egy a P Mobil - Zöld, bíbor, és fekete ihlette szerelem emlékére.)

Folyik a víz,
Folyik vele együtt a pici szívem.
Elsodorta elsodorta messze a pici szívem,
Mit tegyek? Mit tegyek?
Ússzak utána?
Vagy hagyjam had sodorja el a messzi világba.
Nem hagyom! Nem hagyom!
Most tudtam meg igazán,
Hogy kellesz nekem drágám.
Gyere vissza ne hagyj el,
Én nélküled senki sem leszek.
Ha kell megverekszem érted,
De te akkor is az enyém leszel szívem.

Telnek az idők?
- Öregszem én is.
- Nem maradok gyerek,
Hisz felnövök úgy is.

- Múlnak az évek,
Felnövök hamar?
És felnőttként élek,
Míg hazám földje,
El nem takar.

Elföd engem,
Nem leszek már?
Hisz engem is elvisz,
Majd a Halál.

S a Halál árnyában ülvén,
Félve, rettegve, elítélvén,
Ő lecsap könyörtelen,
És időt nem hagyva nekem,
Cselekvésre kell kényszerítenem,
Legyöngült testem.

- Megpróbálok szembeszállni,
Küzdeni, harcolni és felállni!
- De mindez, fölösleges?
Hisz nincs esélyem!
A végzet, úgyis utoléri énem!

- Ne vigyél el!
- Nem állok készen!
- Jöjj vissza később,
Hisz még itt kell élnem!

Jóvá kell hoznom
Minden hibám!
El kell búcsúznom!
Viszlát család, viszlát világ!

- Ne vigyél el
Ilyen hamar!
Gyerek vagyok,
Ki élni akar!

- Élvezni még az életet?
Ezt szeretném!
Hiszen céljaim vannak,
És ezt mind elérhetném!

- Én nem akarok
?Más helyen? lenni!
Én itt akarok maradni,
Emberek közt élni!

- De telnek-múlnak az idők,
S ha a könyörtelen vég utoléri énem,
Most már tudom, ha szembeszállnék,
Ellene nincs sok esélyem!

Ádáz kutyám, itt heversz mellettem.
Amióta a gazdád én lettem,
ez a hely a legjobb hely tenéked:
nem érhet itt semmi baj se téged.
Rajtam csügg a szemed, hív imádás
együgyű szálán csügg, boldog ádáz.

Mert boldog ki jámborul heverhet
valami nagy, jó hatalom mellett.
S te jámbor vagy, bár olykor asszonykád
bosszújára megrablod a konyhát
s csirkét hajszolsz vadul a salátás
ágyakon át: jámbor, noha - Ádáz.

Elcsavarogsz néha messze innen,
el is tévedsz kóbor hegyeinkben;
avagy titkos kalandjaid vannak.
Ág tép, gonosz ebek rádrohannak,
zápor is lep, szőröd-bőröd átáz:
ázva, tépve jössz vissza, kis Ádáz.

Visszajössz, mert ugyan hova mennél?
Hol lehetne egyéb helyed ennél?
Szimatodból ezer láthatatlan
ösvény vezet téged mindenhonnan
hívebben, mint bennünket a látás:
minden ösvény ide vezet, Ádáz.

Tudod, hogy itt valaki hatalmas
gondol veled, büntet és irgalmaz,
gyötör olykor, simogat vagy játszik,
hol apádnak, hol kínzódnak látszik:
de te bízol benne. Bölcs belátás,
bízni abban, kit nem értünk, Ádáz.

Óh, bár ahogy te pihensz lábamnál,
bizalommal tudnék én is Annál
megpihenni, aki velem játszik,
hol apámnak, hol kínzómnak látszik,
égi gazda, bosszú, megbocsátás,
s úgy nem értem, mint te engem, Ádáz!