Idő 
Értékelés 
Értékelés A naplementéről, a nyárestéről, a holdfényről…
A lemenő napnak
Fénye, mint kiokádott láng.
Piros a tófelszín.
Halvány napsugár alant jár,
Hold ásítozva estre vár.
*
Kék égnek fényében
Bíborrá lett már az alant…
Nap, lassan búcsúzik.
Nyári est meleget áraszt,
Hold sarlójával fényt fakaszt.
*
Hullanak csillagok
Égnek bíbortengerében.
Hőség hullámai.
Tó vizén sugara siklik,
Árnyéka tovalopódzik.
*
Csendes éjjel megjött,
Magára húz sötét leplet...
Hold, a felhő mögött!
Felhő eltakarja arcát,
Harcol, nem adja meg magát.
*
Az alkony alászáll,
Magányfilmje sötétbe vész.
Bíbor máris kihuny.
Ezüstporát szerteszórja,
Kerteket harmat borítja.
*
Estébe behulló
Árnyak, bíboros színesben.
Tyúkok is elültek…
Fényével erdőt átölel,
Lombok között kis mókust lel.
*
Az ég pereme is
Tele van kis csillagokkal.
Rózsaszínű felhők…
Kishúga, halálba rohan,
Állítsa meg... vajon hogyan?
*
Alkonyat, már múlté.
Éj sötétjében vad árnyak.
Csend, hasogató lett.
A mezőt csillámmal hinti,
Harmatos füvét díszíti.
*
Esti fény-bíborban,
Feltűnnek a csillagocskák...
Holdudvar, mély-csendes.
Ezer kistestvére úszik
Tó tükrén, árnyékuk látszik.
*
Homoktenger van az
Égben, kékfestőnek műve…
Hold úgyis átfesti.
Kék árnyalatokat készít,
Derűs éjben eget kékít.
*
Ringó lett búzaföld,
A vadvirágos rét mellett.
Alkonyt színesíti.
Elfáradt a varázs botja.
Majd, pihenés álmát oldja.
*
Hold, a sarlójával
Húzza elő az új hajnalt.
Meleg a napkelte.
Ébreszti máris a Napot,
Hozzon új reményt, szebb napot!
Vecsés, 2017. május 28. – Szabadka, 2017. május 26. – Kustra Ferenc József - a HIAQ -kat én írtam, alá a verset, szerző-, és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: „Holdsugaras nyári éjszaka”
A lemenő napnak
Fénye, mint kiokádott láng.
Piros a tófelszín.
Halvány napsugár alant jár,
Hold ásítozva estre vár.
*
Kék égnek fényében
Bíborrá lett már az alant…
Nap, lassan búcsúzik.
Nyári est meleget áraszt,
Hold sarlójával fényt fakaszt.
*
Hullanak csillagok
Égnek bíbortengerében.
Hőség hullámai.
Tó vizén sugara siklik,
Árnyéka tovalopódzik.
*
Csendes éjjel megjött,
Magára húz sötét leplet...
Hold, a felhő mögött!
Felhő eltakarja arcát,
Harcol, nem adja meg magát.
*
Az alkony alászáll,
Magányfilmje sötétbe vész.
Bíbor máris kihuny.
Ezüstporát szerteszórja,
Kerteket harmat borítja.
*
Estébe behulló
Árnyak, bíboros színesben.
Tyúkok is elültek…
Fényével erdőt átölel,
Lombok között kis mókust lel.
*
Az ég pereme is
Tele van kis csillagokkal.
Rózsaszínű felhők…
Kishúga, halálba rohan,
Állítsa meg... vajon hogyan?
*
Alkonyat, már múlté.
Éj sötétjében vad árnyak.
Csend, hasogató lett.
A mezőt csillámmal hinti,
Harmatos füvét díszíti.
*
Esti fény-bíborban,
Feltűnnek a csillagocskák...
Holdudvar, mély-csendes.
Ezer kistestvére úszik
Tó tükrén, árnyékuk látszik.
*
Homoktenger van az
Égben, kékfestőnek műve…
Hold úgyis átfesti.
Kék árnyalatokat készít,
Derűs éjben eget kékít.
*
Ringó lett búzaföld,
A vadvirágos rét mellett.
Alkonyt színesíti.
Elfáradt a varázs botja.
Majd, pihenés álmát oldja.
*
Hold, a sarlójával
Húzza elő az új hajnalt.
Meleg a napkelte.
Ébreszti máris a Napot,
Hozzon új reményt, szebb napot!
Vecsés, 2017. május 28. – Szabadka, 2017. május 26. – Kustra Ferenc József - a HIAQ -kat én írtam, alá a verset, szerző-, és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: „Holdsugaras nyári éjszaka”
Viharban gallyak is leverten úsznak a vízen,
A pocsolyában a lábnyom lassan elmosódik.
Kivert kutya a határban csontról álmodozik...
Mi meg csak küzdünk, hogy túléljük a vihart... épen!
Vecsés. 2013. március 30. – Kustra Ferenc József
A pocsolyában a lábnyom lassan elmosódik.
Kivert kutya a határban csontról álmodozik...
Mi meg csak küzdünk, hogy túléljük a vihart... épen!
Vecsés. 2013. március 30. – Kustra Ferenc József
Van, hogy elfogynak a szavak.
Mikor már a csend, mi marad.
Körülötted zavaros kép.
Egy palettán a rút, és szép.
Sors keverte szürkeségben,
sikít a szín a nagy csendben.
Egy maradt a sorspalettán,
szennyes múlttal a keresztfán.
Mikor már a csend, mi marad.
Körülötted zavaros kép.
Egy palettán a rút, és szép.
Sors keverte szürkeségben,
sikít a szín a nagy csendben.
Egy maradt a sorspalettán,
szennyes múlttal a keresztfán.
Elemezgetés…
(vers)
Az éji sötét vágtat matton, színtelenül,
Sőt, ha én jól érzem, akkor gyökértelenül…
Egy havi, vagy már ezerévnyi a szenvedés?
Volt itt mindig is messzinek tűnő gondlesés….
Túl
Sok a
Fájdalom,
Sokszor űztem
Elérhetetlent.
*
(TANQ)
Beszorultak szavak,
Immár elérhetetlenek.
Szenvedés… hullik már?
Szép
Szó a
Szeretet,
Volt... elveszett.
Már csak szenvedek.
*
(10 szavas)
Fény, soha nem hatol át ködön,
Ez a vaksiság, köbön.
Fény
Sem jut
Már elég,
Vakon megyek
Hervadás felé...
*
("Shiliuziling" – kínai versforma)
És
Után, oly’ bősz az esdés,
De minek?
Az természetes?
Még
Vannak
Óhajok,
Csábítóak...
Ám csak ábrándok.
*
("Yijiangnan" – kínai versforma)
Vágtató
Éjsötét elől,
Beszorultak a szavak!
Csend van a beszéd felől…
Szenvedés, elől!
Éj
Sötét,
Szó retten,
Csend is szótlan,
Hóhér a magány...
Éj
Sötét,
Szó akad,
Megszeppent csend…
A magány, meg… öl.
*
(10 szavas)
Jó tettemért, jót várok helyébe,
De fájdalmat érzek, kapok cserébe.
A
Mondás
Kétszínű,
Néha becsap,
Fájdalmat okoz.
*
(„vu-csüe” – kínai versforma)
Darabokra hull
Lét öröksége?
A mámor sötét,
Ez a lét vége?
Hol
Van a
Sok emlék?
Zsibbadt vágyak.
Nélkülük nincs lét.
*
(3 soros-zárttükrös)
A fény a sötétre mered menekülés közben,
Sötét üldözi? Nézzük, igen, olyan lökötten…
A fény a sötétre mered menekülés közben.
Fut
A fény,
Ijedten.
Űzi sötét,
El tudod hinni?
*
(HIAfo)
Gondok, már megszűntek!
Kibeszélők, nem ismerik
Másként az életet?
A
Teher,
A gondok,
Súlyosabbak,
Évek múltával.
*
(„Zhuzchici” – kínai versforma)
Fény halad, menekülés?
Ezer év, leépülés?
Esdőn nyújtom kezemet...
Ezer év, gödrösödés?
Mint
A test,
Szellem is
Töpörödik.
Létért esdeklek.
*
(oximoron)
Lassan, békésen és csukott szemmel továbbmegyek,
Ujjongva ugrálni kéne, hogy vagyunk! Emberek…
Már
Vakon,
Tévhittel
Élem létem.
Emberhez méltón?
*
(európai stílusú haiku)
Hullaszagra jön,
Elsilányult valóság?
Arcokon mosoly…
Vecsés, 2010. november 3. - Szabadka, 2018. február 23. – Kustra Ferenc – a versszakokat 12 féle más-más stílusban (Egy témában!) én írtam. Alájuk az apevákat szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák címe:”Létért kiálltok!”
(vers)
Az éji sötét vágtat matton, színtelenül,
Sőt, ha én jól érzem, akkor gyökértelenül…
Egy havi, vagy már ezerévnyi a szenvedés?
Volt itt mindig is messzinek tűnő gondlesés….
Túl
Sok a
Fájdalom,
Sokszor űztem
Elérhetetlent.
*
(TANQ)
Beszorultak szavak,
Immár elérhetetlenek.
Szenvedés… hullik már?
Szép
Szó a
Szeretet,
Volt... elveszett.
Már csak szenvedek.
*
(10 szavas)
Fény, soha nem hatol át ködön,
Ez a vaksiság, köbön.
Fény
Sem jut
Már elég,
Vakon megyek
Hervadás felé...
*
("Shiliuziling" – kínai versforma)
És
Után, oly’ bősz az esdés,
De minek?
Az természetes?
Még
Vannak
Óhajok,
Csábítóak...
Ám csak ábrándok.
*
("Yijiangnan" – kínai versforma)
Vágtató
Éjsötét elől,
Beszorultak a szavak!
Csend van a beszéd felől…
Szenvedés, elől!
Éj
Sötét,
Szó retten,
Csend is szótlan,
Hóhér a magány...
Éj
Sötét,
Szó akad,
Megszeppent csend…
A magány, meg… öl.
*
(10 szavas)
Jó tettemért, jót várok helyébe,
De fájdalmat érzek, kapok cserébe.
A
Mondás
Kétszínű,
Néha becsap,
Fájdalmat okoz.
*
(„vu-csüe” – kínai versforma)
Darabokra hull
Lét öröksége?
A mámor sötét,
Ez a lét vége?
Hol
Van a
Sok emlék?
Zsibbadt vágyak.
Nélkülük nincs lét.
*
(3 soros-zárttükrös)
A fény a sötétre mered menekülés közben,
Sötét üldözi? Nézzük, igen, olyan lökötten…
A fény a sötétre mered menekülés közben.
Fut
A fény,
Ijedten.
Űzi sötét,
El tudod hinni?
*
(HIAfo)
Gondok, már megszűntek!
Kibeszélők, nem ismerik
Másként az életet?
A
Teher,
A gondok,
Súlyosabbak,
Évek múltával.
*
(„Zhuzchici” – kínai versforma)
Fény halad, menekülés?
Ezer év, leépülés?
Esdőn nyújtom kezemet...
Ezer év, gödrösödés?
Mint
A test,
Szellem is
Töpörödik.
Létért esdeklek.
*
(oximoron)
Lassan, békésen és csukott szemmel továbbmegyek,
Ujjongva ugrálni kéne, hogy vagyunk! Emberek…
Már
Vakon,
Tévhittel
Élem létem.
Emberhez méltón?
*
(európai stílusú haiku)
Hullaszagra jön,
Elsilányult valóság?
Arcokon mosoly…
Vecsés, 2010. november 3. - Szabadka, 2018. február 23. – Kustra Ferenc – a versszakokat 12 féle más-más stílusban (Egy témában!) én írtam. Alájuk az apevákat szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. Az apevák címe:”Létért kiálltok!”
Meditáció a volt-on… vagy múlton…
Visszanézve, van egy csomó üresnek vélt meg tán' sánta volt, évem,
Ahogy ezen elmélázok rájövők, hogy ez az én messzeségem!
Futva, loholva üldöz múltam, mint veszett, nem is olyan málén.
Járatlan úton van és a kalapja, látom mégsem áll csálén.
Futkározása közben a láncait veszti, hátha így célját éri,
Hogy én meg nem állok ott az első sarkon, őt várva, ezt meg nem érti.
*
Életkapuban csak
Topogok, úgy be is mennék.
Létem, bíz’ nem enged!
Még élnem kellene, tenném...
Vaj’ boldogságom elnyerném?
*
Strandszékem az udvar
Közepén napozik. Ülnék.
Elveszett a múltam…
Vannak álmaim, vágyaim,
Csak ülök sorsom átkain.
*
Van egy fa hokedlim,
Garázs előtt, ázik-fázik…
A múltam ül rajta!
Életem romokba hever,
Vállaim nyomja sors-teher.
*
A múltam, fölöttem és elém néz
Ez jelenti, éltemben nincsen méz?
Szélvihar is megelőzött, félrelökött, csendben dühöngve elrohant,
Magával vitte a régi villámokat, melyek közül sok… megfogant.
Homály van mögöttem, ez a fránya élet volt jó és rossz, de, már csak régvolt,
Ha tudni akarok valamit, építsek várat, keressek homokozót.
*
Őszömben nem csak a
Voltam homálya… félénk sors!
Nyíltan sunyi a múlt?
Őszöm talány, ködös voltom,
Ádáz a múlt, félem sorsom.
*
Szomorúan nem is
Látom, merre van… jövő út!
Lesz tavasz, lelkemben?
Csüggedt létem boncolgatom,
Vár-e jövő? Fontolgatom…
*
Irgalmas kín az élet, pusztulásomban a múltam
Mire a kaszás megjön, látni fogja, kifakultam…
A múlt szele arról zúg, hogy én is voltam... most meg már, miért nem?
Látom a jelenem is sötétség, nem világos a miértem.
Ebbe a vaksötétbe, múltba élek, a libabőrömben reszketek,
Ha voltam az én múltamba, akkor oda, vissza miért nem mehetek?
Lehet itt bármilyen sötét, a szél zúgását már meghallottam,
Megöregedtem közben, egyszer majd én leszek saját halottam.
Ha jobban látnám a múltamat, akkor lenne lelkemben világosság,
Az álmaim mennyországáról meg azt is hihetném, ez másnaposság.
*
Néma a messzeség,
Úgy látom, cicázik velem…
Szél ül, árokparton.
Csalogat, nesztelen távol,
Mozdulatlanság... csend bájol.
*
Az életem, őszi tájában járva,
Kiégett fűcsomók között sétálva,
Merengek, hogy, hogyan is volt régen,
Miért van az… a régi fényképen?
Tudatommal a múltam sírjában fekszem,
Gesztenyésben a gesztenyéket felszedem
És majd igyekszek, hogy én, magamnak tetszem…
*
Az utolsó, cérnát
Szaggató pillanat, hallgat!
Még több türelem kell?
Békés csend honol a tájon,
Nem bánt senki, nincs mi fájjon.
*
A szürkés felhőhegy az égen állva, nem mozog,
Lelkem is volt, és talán a múltban éppen kocog.
Sötét a csendes éj, nem hallom ki, aki morog.
Őszöm tájékain sétálgatva, velem nem tart tán' senki,
Mélázva a múlton, képzelődők, hogy voltam én valaki…
Körülölel jótékony csend, bennem ezzel valamit megment,
Életzajban hallgatom, de már nincs… eszerint ő, rég elment.
*
Őszöm várja telet,
Szolgálata, lassan lejár.
Tényleg, múltban voltam?
Ősznek vége, telet várom,
Voltom múlté... örök álom.
*
Életváram falai porladoznak, bár még bent lakik a múlt,
De, ha minden leomlik, akkor lesz az, hogy az én múltam kimúlt.
Majd ha, meghalok, sírt ásnak nekem, és én abba fekszem,
Ott a hidegben, fázósan a múltamat elfelejtem,
És már senkit nem fog érdekelni, hogy ki is lehettem.
Vecsés, 2017. augusztus 28. – Szabadka, 2017. október 16. – Kustra Ferenc – a verset és a HIAQ –kat én írtam, a HIAQ –k alá a verset, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. A versrész címe: ,,Csalogat, nesztelen távol’’
Visszanézve, van egy csomó üresnek vélt meg tán' sánta volt, évem,
Ahogy ezen elmélázok rájövők, hogy ez az én messzeségem!
Futva, loholva üldöz múltam, mint veszett, nem is olyan málén.
Járatlan úton van és a kalapja, látom mégsem áll csálén.
Futkározása közben a láncait veszti, hátha így célját éri,
Hogy én meg nem állok ott az első sarkon, őt várva, ezt meg nem érti.
*
Életkapuban csak
Topogok, úgy be is mennék.
Létem, bíz’ nem enged!
Még élnem kellene, tenném...
Vaj’ boldogságom elnyerném?
*
Strandszékem az udvar
Közepén napozik. Ülnék.
Elveszett a múltam…
Vannak álmaim, vágyaim,
Csak ülök sorsom átkain.
*
Van egy fa hokedlim,
Garázs előtt, ázik-fázik…
A múltam ül rajta!
Életem romokba hever,
Vállaim nyomja sors-teher.
*
A múltam, fölöttem és elém néz
Ez jelenti, éltemben nincsen méz?
Szélvihar is megelőzött, félrelökött, csendben dühöngve elrohant,
Magával vitte a régi villámokat, melyek közül sok… megfogant.
Homály van mögöttem, ez a fránya élet volt jó és rossz, de, már csak régvolt,
Ha tudni akarok valamit, építsek várat, keressek homokozót.
*
Őszömben nem csak a
Voltam homálya… félénk sors!
Nyíltan sunyi a múlt?
Őszöm talány, ködös voltom,
Ádáz a múlt, félem sorsom.
*
Szomorúan nem is
Látom, merre van… jövő út!
Lesz tavasz, lelkemben?
Csüggedt létem boncolgatom,
Vár-e jövő? Fontolgatom…
*
Irgalmas kín az élet, pusztulásomban a múltam
Mire a kaszás megjön, látni fogja, kifakultam…
A múlt szele arról zúg, hogy én is voltam... most meg már, miért nem?
Látom a jelenem is sötétség, nem világos a miértem.
Ebbe a vaksötétbe, múltba élek, a libabőrömben reszketek,
Ha voltam az én múltamba, akkor oda, vissza miért nem mehetek?
Lehet itt bármilyen sötét, a szél zúgását már meghallottam,
Megöregedtem közben, egyszer majd én leszek saját halottam.
Ha jobban látnám a múltamat, akkor lenne lelkemben világosság,
Az álmaim mennyországáról meg azt is hihetném, ez másnaposság.
*
Néma a messzeség,
Úgy látom, cicázik velem…
Szél ül, árokparton.
Csalogat, nesztelen távol,
Mozdulatlanság... csend bájol.
*
Az életem, őszi tájában járva,
Kiégett fűcsomók között sétálva,
Merengek, hogy, hogyan is volt régen,
Miért van az… a régi fényképen?
Tudatommal a múltam sírjában fekszem,
Gesztenyésben a gesztenyéket felszedem
És majd igyekszek, hogy én, magamnak tetszem…
*
Az utolsó, cérnát
Szaggató pillanat, hallgat!
Még több türelem kell?
Békés csend honol a tájon,
Nem bánt senki, nincs mi fájjon.
*
A szürkés felhőhegy az égen állva, nem mozog,
Lelkem is volt, és talán a múltban éppen kocog.
Sötét a csendes éj, nem hallom ki, aki morog.
Őszöm tájékain sétálgatva, velem nem tart tán' senki,
Mélázva a múlton, képzelődők, hogy voltam én valaki…
Körülölel jótékony csend, bennem ezzel valamit megment,
Életzajban hallgatom, de már nincs… eszerint ő, rég elment.
*
Őszöm várja telet,
Szolgálata, lassan lejár.
Tényleg, múltban voltam?
Ősznek vége, telet várom,
Voltom múlté... örök álom.
*
Életváram falai porladoznak, bár még bent lakik a múlt,
De, ha minden leomlik, akkor lesz az, hogy az én múltam kimúlt.
Majd ha, meghalok, sírt ásnak nekem, és én abba fekszem,
Ott a hidegben, fázósan a múltamat elfelejtem,
És már senkit nem fog érdekelni, hogy ki is lehettem.
Vecsés, 2017. augusztus 28. – Szabadka, 2017. október 16. – Kustra Ferenc – a verset és a HIAQ –kat én írtam, a HIAQ –k alá a verset, szerző-, és poétatársam, Jurisin Szőke Margit. A versrész címe: ,,Csalogat, nesztelen távol’’
