Szófelhő » Rta » 92. oldal
Idő    Értékelés
Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Bátran megyünk, látó szemektől tartani nem kell,
Kis fény is elég, megyünk együtt a csillagfénnyel.

Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Erdő, szundikáló magányában tapossuk a füvet,
Erdő csendjét nem zavarjuk, azt biz' szépen úgysem lehet…

Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Kuvik sötétben is lát, egyedül, csendben ő figyel minket,
Majd szem elől téveszt, mert a faárnyak ölelnek át minket.

Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Mi sem beszélgetünk, csak mutogatunk, mint harci kommandósok,
Kis tisztáson nézzük, de nem tudjuk milyenek a sok virágok.

Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
A jó levegő, tisztítja a tüdőnket,
A homály meg edzi a fáradt szemünket.

Este, már jó sötétbe,
Túrázunk az erdőbe…
Nem volt olyan nagy ez erdő, már épp át is értünk rajta,
Nem volt olyan nagy ez erdő, sétánkkal túl vagyunk rajta.

Vecsés, 2021. május 9. – Kustra Ferenc József – a túránk leírása… anaforásban.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 233
A forró nyárban…

Most voltam az udvaron, néztem felhőket csodálkozón.
Fess látvány a fönti tájon, én majd’ elájultam… csodálkozón.
Ritkák, de sok a nagyobb felhő és mint fehér tortahab felhő…
Ritkák és gyorsan repülnek, itt lent is fúj, levelek repülnek.
Nyugati szelet jósoltak délutánra, felhők fütyültek jóslásra!
Nagy volt az ő hajtóerejük, gyorsak is voltak, feltűnt, hogy rohantak.

Láttam, hogy a lejjebb lévők és a fölsőbbek más irányba menők.
Az alsók délnyugatra, a fölsők délkeletre, lehet, hogy önzők…
No, de én még ilyet soha nem láttam, csak néztem és vártam...
De körbe mindenhol így volt, mindenhol… szél, ujjal kirukkolt…

Közben sütött a nap is, én meg álltam és jólesőn napoztattam hátam!
De aztán berohantam TV -hez, hogy beérkezek a Forma 1 versenykezdéshez!

Vecsés, 2022. július 10. – Kustra Ferenc József – íródott: leoninusban, mint önéletrajzi mű.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 241
Lángokban égtünk akkor éjjel,
nem is értem, már, hogy lehet
olyan hirtelen lángra kapni,
ahogyan akkor ott, veled.


Ma is érzem a forróságát,
amely átjárja mindenem,
hisz az a tűz, mi benned égett,
felgyújtotta a szívemet.


Nem hittem el, hogy tudok szeretni
olyan tűzzel, mely oly heves,
mint a pillanat töredéke,
mely átsuhan rajtad hirtelen.


Nem is értettem akkor éjjel
magam sem azt, hogy mért teszem,
nem akartam már úgy szeretni
senkit, hisz lelkem oly sebes.


Lángokban égtünk, s akkor úgy tűnt,
sosem alszik ki teljesen,
hisz az a szikra oly erős volt,
s egy röpke perc alatt lángra kelt.


Mégis kihunyt, de mégse bánom,
hisz melege most is úgy ölel,
hogy felmelegít, és elvarázsol
újjá élesztve mindenem.


Most itt vagyok. Izzó parázsként
várva, hogy újra lángra kelts,
tudom, hogy lángod perzsel, éget,
de mégis: te vagy a mindenem!
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 396
Ha dohányoznék, kanyar füstöt fújnék erre... csúnya világra…
Lenne még szögletes füstkarika... cigi csonkot dobnék mára.
De, hiába akarom, nem megy ebből semmi sem,
Én biz' nem dohányzom, ez nekem nem lételemem!

Egyenes uborka.
Disznóknak gumijátékok.
Áll az ész, csak nézek!
*
Én ezt találtam fel!
Füstből, szögletes karika.
Ma ezt várják tőlem.
*
Mai világ ilyen.
Gumikerekű paripa.
Van, mi határtalan…
*
Minek ezen a világon a cudar, káros szenvedély?
Gyötör magában ez az élet és csúszik, mint meredély.
Emberek, ismerősök, rokonok, mind... látom, hogy szenved!
Megfigyeltem a jóember kezét, mindenki elenged…
*
Elgennyesedett seb
Beláthatatlan kárt okoz.
Orvosnak kezelni.
Nem megmászható meredély,
Az önpusztító szenvedély.
*
Úgyis meredek lét,
Minek még nehezíteni?
Alkalmazkodni kell.
*
Sokféle indíték
A cselekedet rugója.
Új és erős rugó…?!
Kinek fontosak gyerekek?
Emberek nagyon szenvednek.

Vecsés, 2015. február 24. – Kustra Ferenc József
HIAQ és TANQ csokorban, az új szépirodalmi irányzat jegyében. [Én alkottam meg… (szótagszám, 6-8-6.) Ez jobban illik az európai gondolkodáshoz, és a magyar nyelvhez, mint a haiku! Eszmeisége ezzel együtt a haikuéval azonos]
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 252
Filozofálok a saját árnyékomról…

Igen nagy felfedezést tettem, nem vagyok már egyedül,
Mindenhol velem van az árnyákom, tőlem nem menekül.
Jön velem mindenhová, de nem tudom, hogy minek?!
Van-e olyan ember, akinek nincsen? De kinek?

Van nekem árnyékom napsütésben,
Van a közvilágítás fényében…
És van temetői gyertyafényben.

Van, hogy súlyos viharfelhők bántón lógnak felettem,
Akkor úgy láttam, nem jön már velem, nem volt mellettem…
Mégis… mit kezdhetnénk, ha akkor is ott volna velem.

Nyár közepén, volt már ici-picike az árnyékom,
Meg volt már, óriási a gyertyámtól a falamon…

Láttam, hogy több lámpa fényében az árnyékom elmosódott,
Megfigyeltem többször, hogy este meg csak eltűnt, elkallódott.
Hah! Volt már, hogy hőségben a kutyám az árnyékomba feküdt,
Árnyékom a társam, nekem úgy tűnik, erre ő fel-esküdt.

Volt már persze olyan harcos a kedvem, hogy becsaptam
Ha várnom kellett egy épület mellett várakoztam…
Jól esett nekem, hogy nincsen belül a táboromban.

Nyáron álltam az udvaron és a hátamat napoztattam.
Fölfedeztem valamit és majdnem, hogy legott elájultam!
Bambán, unalomból néztem árnyékomat és egyszer csak megjelent,
Árnyékom körül az aurám! Tehát, én látom a lényegtelent!
Láttam, hogy vakítóan fehér éles fény vesz körbe,
Éles kontúrral, másfél centiméter szélességbe.

Próbáltam a bambát újra meg újra megcsinálni,
És láttam, előjött! Rájöttem ez már nem akármi.
Azután eltévesztettem és megláttam, a bővítettet,
Közepes fényburok volt, ez már talán tíz centi lehetett.

Aztán ezt próbálgattam többször, de már bizony ez nehezebb volt,
Meg tudtam csinálni, de eltévesztettem, és akkor kirukkolt!
Kb. ötven-hatvancentis elég halvány, elég kontúrtalan... jól látszott.
Árnyékom a vakító napfényben csak ott maradt, nagyon éles volt.

Próbáltam, gyakoroltam még máskor is és sikerült…
Ezek szerint ez a tudás, a repertoáromba bekerült.
Árnyékomnak köszönhető, hogy ez mára kiderült!

Este, ha lefekszem, az árnyékom, csak csendben megy, elandalog,
Én meg kinézek és látom, hogy a sok csillag, halványan csillog…
Reggel, majd ha világos lesz, ragaszkodásból vissza kujtorog…

Vecsés, 2015. augusztus 31. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 259