Ezen, már nem lehet változtatni…
Akinek nincs múltja, annak nincs, nem lehet jövője sem.
Ezt igazolta és most is igazolja történelem.
Ez hazánkra is nagyon érvényes, sőt ezerszeresen.
Ezer év bizony, nagyon nagy idő!
Volt itt már jó, meg minden rossz… verő.
Csak a nagyobbakat, mint az emlékezetes tatárdúlás,
Itt voltak, hódítottak, öltek és nagy volt a felfordulás…
Nekünk, itthon iskolába tanítják, hogy jól legyőztek minket,
És hazamentek kán-választásra, előbb kifosztottak mindent.
De tudjátok meg híveim! Tájékoztatlak én titeket!
Mongóliában nem felejtettek, és oktatják ezeket!
Ott bizony tanítják, mellettük mi nagy hősök vagyunk,
Mert legyőztük hadseregüket, és egyedül magunk.
Igen! Voltak választások, de mi kivertük a hazánkból őket
Máig tisztelnek is minket, mint tiszteletre méltó nagymenőket!
Volt aztán török-járás, több nemzedéken is keresztül,
Küzdöttünk is velük, sokat és hosszan, nagyon veszettül.
A törökök is a közös évek alapján minket tisztelnek,
Sőt, sokan tudnak még magyarul is és lélekből is szeretnek.
Volt előtte még a Dózsa féle paraszt-had lázadás,
Mert ezt összehívták török ellen, ugyanis nem volt más!
A földesurak, nem tagadták meg magukat,
Paraszt láttán, legott, csak tépték a hajukat.
Önkényeskedtek… gyilkolásztak, török már volt... az nem számított,
Paraszt meg fellázadt! Nem szerette urakat, ki csak ámított.
Ez is belejátszott abba… már tudjuk, nekünk Mohács kellett,
Urak tudatában ez eltörpült... paraszturalom mellett!
Eljött végül a vesztes Mohács, nekünk ez kellett...!
Pedig legyőzhettük volna, az oszmán sereget.
Széthúztak az urak, mind saját hasznát leste.
Így aztán simán győzött a török, a beste.
Törökök másfél száz évig itt voltak és adót szedtek,
De amúgy minket békén hagytak, egyebet nem is tettek.
A defterdárok, keményen beszedték, azt, amit kellett,
Vallásszabadságot hagytak, mi a népnek igen tetszett…
Törökök, most is szeretnek bennünket, nagyra tartanak,
Részükről nem kívánnak véget vetni a barátságnak!
A szabadságharc kitört, sok minden változott,
Urak egy részének nem tetszett, sok csak morgott.
Végül is ez után kezdtünk, modernebb állam lenni,
Bár azért, még sok évtizedig kellett nekünk tenni…
A Nagy Háborút, nem is magunkért vívtuk,
De mint legyek, úgy pusztultak ott a fiuk.
Ez bizony, elintézte... újkori utunk...
A tanácsköztársaság nem volt nagyobb, a legjobb ötlet…
Ez nyugat szemében demokrácia elleni rémtett…
Meg kaptuk jutalmunkat, Trianont… ez lett nekünk véglet.
A Nagy Háború legnagyobb vesztesei is lettünk,
Országunkat felosztották, nélkülünk és felettünk.
Az óta is jogosan, pityergésre áll a szánk,
Még nem is szólunk, de már jön… fogjuk be a pofánk…
A második világháborúban, megint vesztes voltunk,
Már másodszor, mert úgy tűnik, ekkor is későn ocsúdtunk.
Ötvenötben az oroszokat hazatessékelték Ausztriából,
Ők meg itt hosszasan lepihentek, tudjuk nem feltétlen fáradtságból.
Negyvenöt év lett hazamenet közbeni… kellemes vakációból.
Most már jó a magyarok országának, mert csak egy pici…?!
Csökken a maradék lakosság, minek sok? Elég kicsi…?!
Jó, mert végre… nyugati demokráciában élünk…?!
És korlátlan a szabadságunk… nincs már mitől félnünk...?!
Vecsés, 2015. augusztus 28. – Kustra Ferenc József
Akinek nincs múltja, annak nincs, nem lehet jövője sem.
Ezt igazolta és most is igazolja történelem.
Ez hazánkra is nagyon érvényes, sőt ezerszeresen.
Ezer év bizony, nagyon nagy idő!
Volt itt már jó, meg minden rossz… verő.
Csak a nagyobbakat, mint az emlékezetes tatárdúlás,
Itt voltak, hódítottak, öltek és nagy volt a felfordulás…
Nekünk, itthon iskolába tanítják, hogy jól legyőztek minket,
És hazamentek kán-választásra, előbb kifosztottak mindent.
De tudjátok meg híveim! Tájékoztatlak én titeket!
Mongóliában nem felejtettek, és oktatják ezeket!
Ott bizony tanítják, mellettük mi nagy hősök vagyunk,
Mert legyőztük hadseregüket, és egyedül magunk.
Igen! Voltak választások, de mi kivertük a hazánkból őket
Máig tisztelnek is minket, mint tiszteletre méltó nagymenőket!
Volt aztán török-járás, több nemzedéken is keresztül,
Küzdöttünk is velük, sokat és hosszan, nagyon veszettül.
A törökök is a közös évek alapján minket tisztelnek,
Sőt, sokan tudnak még magyarul is és lélekből is szeretnek.
Volt előtte még a Dózsa féle paraszt-had lázadás,
Mert ezt összehívták török ellen, ugyanis nem volt más!
A földesurak, nem tagadták meg magukat,
Paraszt láttán, legott, csak tépték a hajukat.
Önkényeskedtek… gyilkolásztak, török már volt... az nem számított,
Paraszt meg fellázadt! Nem szerette urakat, ki csak ámított.
Ez is belejátszott abba… már tudjuk, nekünk Mohács kellett,
Urak tudatában ez eltörpült... paraszturalom mellett!
Eljött végül a vesztes Mohács, nekünk ez kellett...!
Pedig legyőzhettük volna, az oszmán sereget.
Széthúztak az urak, mind saját hasznát leste.
Így aztán simán győzött a török, a beste.
Törökök másfél száz évig itt voltak és adót szedtek,
De amúgy minket békén hagytak, egyebet nem is tettek.
A defterdárok, keményen beszedték, azt, amit kellett,
Vallásszabadságot hagytak, mi a népnek igen tetszett…
Törökök, most is szeretnek bennünket, nagyra tartanak,
Részükről nem kívánnak véget vetni a barátságnak!
A szabadságharc kitört, sok minden változott,
Urak egy részének nem tetszett, sok csak morgott.
Végül is ez után kezdtünk, modernebb állam lenni,
Bár azért, még sok évtizedig kellett nekünk tenni…
A Nagy Háborút, nem is magunkért vívtuk,
De mint legyek, úgy pusztultak ott a fiuk.
Ez bizony, elintézte... újkori utunk...
A tanácsköztársaság nem volt nagyobb, a legjobb ötlet…
Ez nyugat szemében demokrácia elleni rémtett…
Meg kaptuk jutalmunkat, Trianont… ez lett nekünk véglet.
A Nagy Háború legnagyobb vesztesei is lettünk,
Országunkat felosztották, nélkülünk és felettünk.
Az óta is jogosan, pityergésre áll a szánk,
Még nem is szólunk, de már jön… fogjuk be a pofánk…
A második világháborúban, megint vesztes voltunk,
Már másodszor, mert úgy tűnik, ekkor is későn ocsúdtunk.
Ötvenötben az oroszokat hazatessékelték Ausztriából,
Ők meg itt hosszasan lepihentek, tudjuk nem feltétlen fáradtságból.
Negyvenöt év lett hazamenet közbeni… kellemes vakációból.
Most már jó a magyarok országának, mert csak egy pici…?!
Csökken a maradék lakosság, minek sok? Elég kicsi…?!
Jó, mert végre… nyugati demokráciában élünk…?!
És korlátlan a szabadságunk… nincs már mitől félnünk...?!
Vecsés, 2015. augusztus 28. – Kustra Ferenc József
Locsolom a virágokat,
Megöntözőm szép-lányokat.
Ha nincs tojás, ha nincs puszi,
Locsoláshoz hol egy nyuszi?
*
(Senrjú)
Csillogó szemek
Várják a nagy öntözést.
Nincs is kímélet!
*
(Septolet)
Előkapom locsolóm,
Szép-lányt karolom,
Fúvóm haját feszt,
Mama tésztát keleszt!
Élvezem helyzetet,
Alaphelyzetet,
Testhelyzetet!
*
Ölelve vággyal locsolom a szép-lányt, közben megkérdezem,
Húsvét van, kedvességedet engeded, hogy jól-meg öntözzem?
Egy tincs az arcába hullott és mondta, jó, hogy megélhetem!
Míg a tészta megkelt és megsült, jót beszélgettünk, meg jól be rumos kávéztunk,
Meg, hogy ne feledjem, mama is helyeske, így vele is nagyot locsolkodtunk…
Volt ott terített asztal, csemegékkel, tormaféleséggel... befalatoztunk.
*
(Apeva)
Volt
Bőven
Főtt tojás,
Meg áldomás…
És jó hangulat.
*
(Septolet)
Aztán tántorogva hazamentem,
Leheveredtem,
Várt engem, kerevetem.
Rosszul voltam,
Viaskodtam,
Káromkodtam.
Magamat betegnek nyilvánítottam...
*
(Senrjon)
Így jártam, majd jövőre
Így öregen, óvatos leszek!
Önkiütés volt…
Vecsés, 2019. május 26. – Kustra Ferenc József
Megöntözőm szép-lányokat.
Ha nincs tojás, ha nincs puszi,
Locsoláshoz hol egy nyuszi?
*
(Senrjú)
Csillogó szemek
Várják a nagy öntözést.
Nincs is kímélet!
*
(Septolet)
Előkapom locsolóm,
Szép-lányt karolom,
Fúvóm haját feszt,
Mama tésztát keleszt!
Élvezem helyzetet,
Alaphelyzetet,
Testhelyzetet!
*
Ölelve vággyal locsolom a szép-lányt, közben megkérdezem,
Húsvét van, kedvességedet engeded, hogy jól-meg öntözzem?
Egy tincs az arcába hullott és mondta, jó, hogy megélhetem!
Míg a tészta megkelt és megsült, jót beszélgettünk, meg jól be rumos kávéztunk,
Meg, hogy ne feledjem, mama is helyeske, így vele is nagyot locsolkodtunk…
Volt ott terített asztal, csemegékkel, tormaféleséggel... befalatoztunk.
*
(Apeva)
Volt
Bőven
Főtt tojás,
Meg áldomás…
És jó hangulat.
*
(Septolet)
Aztán tántorogva hazamentem,
Leheveredtem,
Várt engem, kerevetem.
Rosszul voltam,
Viaskodtam,
Káromkodtam.
Magamat betegnek nyilvánítottam...
*
(Senrjon)
Így jártam, majd jövőre
Így öregen, óvatos leszek!
Önkiütés volt…
Vecsés, 2019. május 26. – Kustra Ferenc József
Ötvenegy év mi mögöttem áll most,
mégis oly furcsa énnekem,
mintha minden csak tegnap lett volna,
oly tisztán sejlik fel nekem.
Mikor boldogan zártam karomba
három gyönyörű gyermekem,
nem éreztem az idő múlását,
s közben elszállt az életem.
Mégis szép volt. S bár felnőttek már,
ma is aggódom szüntelen
értük, és érted, ki nem lehetsz itt,
s mégis: Te vagy a mindenem!
Te is tudod: és éppen úgy szenvedsz
értem, hiszen a szívedet
nem tudod annyi darabra törni,
ahánynak adni kellene.
Szeretni féltve, bízva, remélve,
oly forrón nem tud senki sem,
egyedül én! És amíg csak élek,
tiétek szívem teljesen.
mégis oly furcsa énnekem,
mintha minden csak tegnap lett volna,
oly tisztán sejlik fel nekem.
Mikor boldogan zártam karomba
három gyönyörű gyermekem,
nem éreztem az idő múlását,
s közben elszállt az életem.
Mégis szép volt. S bár felnőttek már,
ma is aggódom szüntelen
értük, és érted, ki nem lehetsz itt,
s mégis: Te vagy a mindenem!
Te is tudod: és éppen úgy szenvedsz
értem, hiszen a szívedet
nem tudod annyi darabra törni,
ahánynak adni kellene.
Szeretni féltve, bízva, remélve,
oly forrón nem tud senki sem,
egyedül én! És amíg csak élek,
tiétek szívem teljesen.
Ne kérdezd tőlem ki vagyok,
azt sem, hogy miért jöttem,
nem tudom. S nem is akarom,
csak itt vagyok, s magam sem értem.
Talán a hangod csábított
még hallom fülemben, s érzem,
ahogyan halkan duruzsolsz,
s fülembe súgsz annyi szépet.
Ne kérdezd, mit is akarok!
Nem tudom. Nem értem én sem,
de a szerelmed akarom,
nem félig, hanem egészen.
Ne kérdezd, miért szeretlek!
Nem tudom én sem, de érzem,
akarlak, mint egy üstökös,
mely mélyre hullik az égen.
Ne kérdezd mi benned a jó!
Őrült vagyok. S annyira félszeg.
Nem akartam, de itt vagyok,
hogy tiéd lehessek egészen.
Ne kérdezd, meddig maradok!
Nem tudom. Neked az élet
mennyit ér? De én akarom!
Örökké veled, míg élek!
azt sem, hogy miért jöttem,
nem tudom. S nem is akarom,
csak itt vagyok, s magam sem értem.
Talán a hangod csábított
még hallom fülemben, s érzem,
ahogyan halkan duruzsolsz,
s fülembe súgsz annyi szépet.
Ne kérdezd, mit is akarok!
Nem tudom. Nem értem én sem,
de a szerelmed akarom,
nem félig, hanem egészen.
Ne kérdezd, miért szeretlek!
Nem tudom én sem, de érzem,
akarlak, mint egy üstökös,
mely mélyre hullik az égen.
Ne kérdezd mi benned a jó!
Őrült vagyok. S annyira félszeg.
Nem akartam, de itt vagyok,
hogy tiéd lehessek egészen.
Ne kérdezd, meddig maradok!
Nem tudom. Neked az élet
mennyit ér? De én akarom!
Örökké veled, míg élek!
Csoda szép nap a mai,
Hűvös téli szellő kíséri.
Sétálunk boldogan, hisz a hangulata csuda jó.
Mihez semmi sem fogható.
Veszek egy nagy levegőt, érzem szinte megdermed az arcom.
Nem messze tőlünk gyerekek boldog játéka töri meg a csendet.
S az apák szelíd hangja,
Mivel gyermekeit rendre utasítja.
De várj, mi történik? Az ég miért sötétlik?
Uram mi történik?
Miért sír az ég is?
Futva irány haza,
Az ártatlannak nincs választása.
Nem gyerek nevetés amit hallunk.
A szíréna váltja hangjuk.
Ember, ember ellen!
Istenem ne engedd el kezem.
Miért kell a háború?
Kinek jó ha a nemzet szomorú?
Körbe nézek szívem nagyot dobban.
Nem látni már jatszó gyermeket.
S a büszke apák is eltűntek.
Istenem el ne engedd kezem,
Segíts szeretteim megvédenem!
Elmúlik majd tudom jól,
S nem marad utánna semmi jó.
Létezik az igaz megbocsátás?
Letenni a terhet mi nyomja szíved,
Hogy életed újra felépíthesd?...
Istenem el ne engedd kezem, védd meg az ártatlant.
Hűvös téli szellő kíséri.
Sétálunk boldogan, hisz a hangulata csuda jó.
Mihez semmi sem fogható.
Veszek egy nagy levegőt, érzem szinte megdermed az arcom.
Nem messze tőlünk gyerekek boldog játéka töri meg a csendet.
S az apák szelíd hangja,
Mivel gyermekeit rendre utasítja.
De várj, mi történik? Az ég miért sötétlik?
Uram mi történik?
Miért sír az ég is?
Futva irány haza,
Az ártatlannak nincs választása.
Nem gyerek nevetés amit hallunk.
A szíréna váltja hangjuk.
Ember, ember ellen!
Istenem ne engedd el kezem.
Miért kell a háború?
Kinek jó ha a nemzet szomorú?
Körbe nézek szívem nagyot dobban.
Nem látni már jatszó gyermeket.
S a büszke apák is eltűntek.
Istenem el ne engedd kezem,
Segíts szeretteim megvédenem!
Elmúlik majd tudom jól,
S nem marad utánna semmi jó.
Létezik az igaz megbocsátás?
Letenni a terhet mi nyomja szíved,
Hogy életed újra felépíthesd?...
Istenem el ne engedd kezem, védd meg az ártatlant.