Szófelhő » Rta » 130. oldal
Idő    Értékelés
Az érzelmeimtől függ hogy
kit kedvelek és kit nem,
mert tele előitélettel homályos
és hályogos a szemem.

A szeretet viszont nem
a szeszélyeim függvénye,
hanem mint csontban a velő,
egy istenadta, szívben rejtett erő.

Csak pucéron és ártatlanul
állhatok a lelkemmel szembe,
melynek tiszta fénye arra mutat,
hogy hol a hiány és mi a feladat.
Beküldő: Kovacs Ivan
Olvasták: 1574
Szűrt fény kergetőzik a lombokon.
Két levél között csendben átoson.
Lecsúszik az ősöreg fa törzsén.
Mely az időt nyögve áll itt görbén.

Megfáradva várja léte végét.
Kor marta ránc barázdálja kérgét.
De most csak figyeli a fény táncát,
öröm simítja ki kérge ráncát.
Beküldő: Sándor Erdős
Olvasták: 330
Homlokomon csattan két kezem,
Nem értem, hogy mi történt velem.
Fáradt vágyódás ül nyögve rajtam.
Isten tudja, mit akartam.

Szerettem volna tiszta életet élni.
Kínzó vágyaktól soha sem félni.
Mit értem el vajon a vágyódással?
Összevesztem egy kedves, jó baráttal.

Nehéz erről őszintén írni.
Legjobb lenne elbújva sírni.
De most vajon mi lesz erősebb?
Férfi büszkeség nem ejt könnyet.

Befelé sírok, ez egy átok!
Elvesztettem egy barátot.
Nem tudom, hogy hol hibáztam.
Magányra cseréltem büszke vágyam.
Beküldő: Sándor Erdős
Olvasták: 424
Ki aggódón nézett rád, ha életed során az utat rögökkel szórta be sorsod.
Ki támaszod volt, ha úgy tűnt elveszett minden szép álmod.
Most Isten kertjében tép neked virágot, és mosolyogva nyújtja át.
Ő, a te soha el nem felejtett, ma is támaszod.
Drága jó apád.
Beküldő: Erdős Sándor
Olvasták: 1680
A pokolban égjen minden eltorzítás,
Úgymint erkölcsi s polgári ellenmondás,
Vagy didaktikus és utópisztikus illúzió.
Egy fura démon bujkál bőröm alatt.
Az ősi sikoly mellemben tombol:
Ma este az ördög testemben rombol.

A végtelen tér, örök idő
És mozgás szentháromsága!
Kínomban harcias hálózatot szőttem.
Három sötét korszakot torzítva éltem át,
És mélyen ittam
Érzelmeim szenvedélyét tompítani,
De tüzem ereklyéit nem tudtam
A porból mozdítani.

Visszadobnám minden rozsdás
Lánc-szemét a korlátolt tudásnak
A sors ingatag odújába
És elszakítanám láncaimat
Hogy a sorssal tudjak tanácskozni
A tudatlanság atomát hasítanám
Mely leköti az idő konfigurált tartamát
De le vagyok kötve egy fura démon által
Melynek csak rím és ritmus eledele
És mely a mozgás, tér és idő
Elítélt gyermeke.
Beküldő: Kovacs Ivan
Olvasták: 1539