Télidőben benne járunk,
karácsonyra készülődünk,
új egyházi évbe léptünk,
lélekben már ünnepelünk.

Várjuk megváltónk eljövetelét,
kis Jézusnak születését,
advent első vasárnapján,
lángra lobban lila gyertya.

Első gyertya a Hit szimbóluma,
másodiknak a Remény,
harmadvasárnap az Öröm,
majd lángra lobban a Szeretet.

Ekkor várjuk, hogy Jézusunk,
megérkezzen, megszülessen.

Nagy csend van az erdészlakban,
csak a kályha duruzsol,
ontja áldott melegét,
melegszik bent Elemér.

El nem mozdul ablak elől,
csodálja a szép tájat,
hófehérbe borult fákat,
fel - fel bukkanó vadat.

Zúzmara a fák ágain,
hintáznak most a szélben,
egyik - másik nagyot huppan,
földet ér nagy morcosan.

Kis kutyája izeg - mozog,
kimenne már szívesen,
felveszi hát nagy bundáját,
indulnak az erdőbe.

Szánkója már megpakolva,
vastag kötél, kis balta,
fenyőfáért indulnak ma,
mindjárt itt a Jézuska.

Játszanak ők kutyusával,
jókat nevet Elemér,
elvész a nagy hóbuckában,
kis kutyája, kis Csibész.

Nincs már messze kiszemelt fa,
hancúrozva érnek oda,
előkerül most a balta,
nekifognak a munkának.

Fenyő tőnél Csibész kutya,
hófelhőket kapargat,
Elemér a kis baltával,
jó nagyokat oda csap.

Hamar kint van a kis fenyő,
felkerül a szánkóra,
megkötözve fekszik rajta,
így bizony el nem marad.

Elindulnak a szánkóval,
sietnek ők most haza,
sötét felhők fenn az égen,
havazás már közeleg.

Az ész a bajnok? hétköznapi pszichológia

Az ész mindig hiszi, úgy tudja, hogy ő a bajnok,
Meg folyvást azt hiszi, ide hiába jönnek a bajok.
Meg van győződve a saját igazáról, meg ő a legjobb,
Mindenki ennek alapján ítél, mert tudja ő a legjobb.
*

Az ész sokszor dolgozik, de nem is gondol semmit,
Csak dönt, csak sugall, irányít... azt a jó-mindenit!
De ha egyszer ilyen az agykérgi állomány, a fehérje,
Nincs mit tenni, ember ebből kell, hogy adatokat lekérje...
*

Szerelmetlenség, boldogtalanság, sikertelenség,
Agyunkban, mint képzetet hoz létre, ez egy jelenség,
Ez a bensőnk, ezt ócsárolni tisztességtelenség.

Vecsés, 2015. július 31. ? Kustra Ferenc ? verses eszmefuttatás

Kellesz nekem, mint kenyér az éhezőnek,
Meleg nyári zápor a szomjazó földnek.
Mint hajnali harmat a nyíló virágnak,
Mint oxigén a lélegző világnak.

Kell nekem az az út, mely Hozzád elvezet.
Kell nekem minden, mi összeköt Veled.
Kell nekem tomboló, tűzforró szerelmed,
Angyaltündér lényed és csábító tested.

Nélküled szárnyaszegett, árva madár lennék,
Kinek nincs ereje, hogy élje életét.
Nélküled az egész mindenség csak fájna.
Vagy az életemet beragyogó fáklya.

Te adsz nekem mindent, erőt, boldogságot,
Az életemet és az egész világot.
Kellesz nekem, mert ha nem lennél, nem élnék,
Ezen a bolygón már csak egy emlék lennék.

Vörös rózsa reszkető kezemben,
gyógyulás halovány reménye,
lélek harc, állandó küzdelem,
idő múlásával már reménytelen.

Bizalom? Már tovaszállt lelkemben,
szívem gyógyulása oly reménytelen,
szebb jövő? Már nem juthat nekem,
marad a múlt, összetört szívemben.

Fáj, a lélek ölő bizonytalan jelen,
messze jár boldogságom, s kedvesem,
megtalálni nem fogom, bár keresem,
összetört szívvel ez reménytelen.