Itt élünk már több száz életen át,
Nyomorgó tavaszok hajnalán.
Madarak röpke szárnyán szállnak az évek,
Kísért a múltunk ezer fájó sebbel.

Feneketlen múltunk mély kútját
Titkok őrzik, és kételyek.
Nincstelenek temetőjén
Csak vadvirág terem.

Sírt ásott magának a csend
Millió csillagok fényében.
Több száz éve szinte hazátlanul élünk e honban.
Indiáig kísért a múlt.

Tékozló szerelmek a hosszú karavánút nyomán,
Jéggé fagyott szívünk árnyékként elsuhant.
A múltunkkal messze tovaszállt
E lidérces, fájó gondolatokkal.

Itt röpdös most is
Fejünk fölött a halálmadár.
Nyomasztó gondok kése a húsunkba vág,
Képmutató lett az egész világ.

Tarnazsadány, 2019. április 8., A Nemzetközi Roma napra

A szirteken dalol a szél,
Dús hajamat borzolja szét.
Az égen ezer csillag ragyog,
Kedvesem épp vállamra hajol.
Csóktűz, tengernyi éjszakák
Mossák az emlékeink nyomát.
Így múlik az év,
S múlnak idők.
Őszülő fejem egy csillagra hull.
Ott ragyog fenn, az ég közepén.
Vigyázza álmodat, kicsikém.

Indiából jöttünk
Végtelen utakon.
Gyanútlanul, békén
Énekeltünk egykor.
Bámulták a gádzsók
Díszes öltözékünk,
Igénybe is vették
Kovácsmesterségünk.
Colári cigányok szőnyeget kínáltak,
Beás cigányaink a teknőket vájták.
Romungrók zenéltek vagy a vályogot verték,
Szorgos népünket akkor megbecsülték.
Echós szekerekkel
Jártunk falut, várost.
Még sokáig űzhettük iparos világunk.
Mária Terézia ezt is betiltotta,
A vándorlást betiltotta, és az iparengedélyünk végleg betiltotta, már nem tudtunk adózni,
Elszegényedésünk okát itt lehet vitatni.
Megengedték letelepedésünk,
De nehezen fogadták beilleszkedésünk.

Homályos árnyak, megtört fénynyaláb.
Az alkony nyári illatában
Lebeg egy bimbó rózsaszál.
Lélekvirága elveszett tájakon trónol s vár reám.

Fáradt vagyok...
Csendben átszeljük a végtelen óceánt.
Az életünk tajtékzó viharain át!
Sötét az éj, körbezárt világ.

Összebújva várjuk a hajnalhasadást,
A szerelem tiszta vizű, ringó csónakján.
Édes hangon (éber álom) kávéra hív.
S én röpülök hozzád vad dzsungelokon át.

Lázálmaimban vergődök tovább,
Suttog a hold fénye, ébresztgeti a Napnak sugarát.
És a hajnalnak nyári illatában
Lebegünk a boldogságban
Egy fogvatartott álomklinikán.

Tarnazsadány, 2019. január 1

Feleségem két szeméből
Villámok cikáznak.
A szívemben néha-néha
Bele-belevágnak.
Sóhajom száll, jaj, Istenem,
Öröm ez, vagy bánat?
Szárnyaszegett, rebdelt madár,
Hópiheként fúj el a szél
Napnak alkonyában.
Elvarázsolt rózsakertben
Térden állva sírok érted,
Maradjál meg nálam!
Bánatosan ölelkezünk
A szerelem völgyében.
Felvonít, üvölt a lelkem,
Tépett szívem el nem enged téged,
Ha nem lehetsz végleg enyém,
Elepeszt a bánat!
Férfiszemem könnyben ázik,
A lelkem didereg és fázik.
Mert a feleségem szép szeméből
Villámok cikáznak!
S a szívembe néha-néha
Bele-belevágnak.

2019. február 8., Gitározásom közben született, könnyes szemmel énekeltem, ajánlom hűséges nejemnek.