A szeretet talán egy az Isten által megalkotott fogalom,
A szeretet tán’ egybevalóság kifejezésére fogalom...
A szeretet tán’ egy Isten által megalkotott véges fogalom.
Ahol van szeretet, ott ő, ki szívből folyvástan ébereskedik.
**

A szeretet nem dísz vagy múló szó,
Hanem erő, mi mindent összefog,
Ha minden más már elhalványuló,
Éltető fény, mely mindig ott ragyog.

Tiszta rezgés, isteni harmónia,
Önzetlenül ad és sosem kérkedik,
Az univerzum időtlen dallama:
Szeretet nélkül semmi sem létezik!

Vecsés, 2022. január 1. – Siófok, 2025. szeptember 15. - Kustra Ferenc József – Gránicz Éva; írtuk 2 szerzős műnek, Biró Ferenc fredok „Szeretet” c. ötletadó verse ihletésével.

Századokat átélt
Odvas fának kérge
Porladozva málik,
Falja idő férge.

Aszalt már a vidék,
Fojtja ember mérge,
Földanyánknak szennyes
Minden cseppben vére.

Csak sóhajtás fakad,
Feketéllik ármány,
Minden égtáj alatt
Tört remények árnyán.

A sok irány kétes,
Csak ne legyen véges...

Állok az erkélyen, és lenézek a tájra,
Ha ezt még tájnak lehet nevezni.
Mert nem látok a ligetben senkit,
Sem a tavon csónakkal, evezni.

Mögöttem néhány árválkodó fűzfa,
Melyet néha meglebbent a szél,
Ha a betonházak dzsungele közül
Egyáltalán a fűzfához valahogy elér.

Templomok tornyai magasodnak,
Hoznak fehér foltot a szürke tájba.
Madarak a tornyok felől szállnak
A város egyetlen megmaradt parkjába.

Az a néhány fa, mit parknak neveznek,
Már csak árnyéka egykori önmagának.
Mert átalakult szerepe az idők folyamán:
A házakban nagyobb értéke van a fának.

Csak állok és nézem: távolban csak a hegyek,
A sok szürke épület mögött maradtak zöldek.
Még néhány zöldre festett ház meg garázs,
Szemfényvesztő, hamis és szomorú varázs.

Itt élünk bezárva egy épített világba,
És meghalunk, mintha természetes lenne.
Pedig az erdők ma már házak, nem fák,
A felhők pedig gyárkémény füstgomolyák.

Múltidéző vásár napon
Kisütött a Nap is nagyon.
Dalos kedvű táncos lábak
A színpadon karikáznak.

Száll az illat, szól a zene,
Rikkantgatják: jöjjön, vegye,
Finomsággal teljen begye,
Jókedvűen itt a helye.

Zsongó nép a tér közepén,
Áruval telt standok mentén.
Hangulat és mosoly szárnyal,
Vidám nóta zengő árral.

Játszó parkban gyermek zsivaj,
Boldogságuk itt most szilaj.
Hullámvasút, nagy körhinta,
Gondtalanság kicsi titka.

Bőg a duda, szól a nóta,
Táncol öreg, ifjú róla.
Lép a csizma, perdül szoknya,
Nincsen bánat – tova folyt ma.

Itt az idő gyorsan vágtat,
Portéka, pénz gazdát válthat.
Gyorsan közelg a nap vége,
Haza ballag vásár népe.

Szél fuvolája
Levelet játszva
Perdülő táncra
Hívja el.

Forog serényen
Levél a szélben
Aranyló fényben
Csillan fel.

Színekkel telve
Tarka lomb zegve
Gyermek nevetve
Libben el.

Kacag a lelke
Pirul hevülve
Avarra esve
Elpihen.