Öltsétek magatokra a gyász színeit
mert valahol mindig ölnek
égnek a házak és a bombák
szaggatta földek kínlódva takarják
fekélyeiket és még mindig nem elég
a földnek az áldozati vér, hogy
megváltsa lelkeinket
hát csak öltsétek magatokra a gyász színeit
s üljetek a szánalom nyikorgó
kocsijára
mert
csodáitokban dobol a végzet
hát mondjátok el a gyászbeszédet
s fordítsátok el a fejeteket a gyermekekről
az utódokról, a jövőről és taszítsátok el
a szerelmet
felejtsétek el anyátokat, apátokat
a háborúk halottait öregeket és fiatalokat
felejtsétek el azokat akik már értetek is elmentek
ha már megadatott néktek az akarat szabadsága
adjatok áldást a pusztulásra
s e hatalom részeg tébolyában
kiáltsátok IME AZ EMBER
IME AZ EMBER ! önön magával átkozottan
önön magával összeverten !
és sirassátok el magatokat mert bizony mondom
KÉSŐ LESZ HA MÁR NEM LESZ SENKI AKI
ELTEMESSE
A HALOTTAKAT
ha már a csontjaitokban recseg a stroncium métely
hát
NE TÉTOVÁZZATOK
üljetek a szánalom nyikorgó kocsijára
és mondjátok el a gyászbeszédet

1.
Akit az ég is megáldott
mi dolgom nékem azzal
eleget küszködök
önmagammal

2.
Te kitakart-szívű
te fedetlen
táncoló fekete kocsisok
úgyis
eljönnek érted egyszer
a fákon merengő fény fog játszani
elhallgat a csend is
nálad
s nem fog többé senki sem bántani

3.
Nem vár senki
csak a tárgyak
az asztalon halkan porszemek
járnak
és a sarkokban pókhálót sző a sötét
magam vagyok
magam vagyok egyetlen árva
készülök a leszámolásra
de nem figyel senki
sem lent sem odafönt

4.
Arra gondolok
majd megvígasztalnak a nappalok
nappal arra: majd az éjszakák
a vázáimban mind elhervadt a virág
levelük, szirmuk hullik
de kinek hozzak frisset ?
gyors idő hurcol szekerén
te nem vagy itt
s szívem a tenyeremben tehetetlen
lüktet

5.
A lámpa ha eloltom,s ha felgyújtom újra
egyforma fényt vet
falaimra
s már csak azt figyelem
milyen szabályosan fut a festékcsík
a mennyezet alatt

Merengő bolondság

Merengek az úton fázva,
S nem talál rám az árva.

Lépked a hó, lépked a tavasz,
Még is mit vár a kaland?

Vajon hová sodor a szél,
Mitévő legyen az éj?

Lépkedek a hóba, mint az elveszett,
S nem találom a jelmezem.

Lépek az útra, egyet, kettőt, s majd hármat is,
Melyik lesz a számom félve is?

Dacolva megmutatom,
Képes vagyok szeretni!

Küzdve, küzdeni,
Ha krémes a puszedli.

Hosszú még az út,
S lépkedek csupán,
A paródiának vége,
Köszönöm a dumát.

Barna haj mely változik.
Vállig ér vagy nyakig.
Kék szemből kettő.
Szemöldök. Rettentő.
Alattuk szarkaláb, és egy orr.
Bár nagy, de legalább szagol.
Két fül, egy száj,
egy arc, egy áll.
Vékony, hosszú nyak.
Ejtett váll, (már ilyen marad).
Szív, jobb és bal kamra.
Lelkiismeret, (még tiszta).
Baráti ölelésre várva,
két karom van kitárva.
Keblek, (ami lehet)
egyszer gyermeket etet.
Kezek de nem két bal.
(Csak lábaimmal van baj.)
Mindent összetartó bőr,
azon pedig szőr.
A leltárom nem hibádzik!
Semmim sem hiányzik!

Szép dolog a képzelet, tőle bármi lehetek
Itt van néhány szösszenet, megosztom most veletek.


Egyszer régen angyal voltam, felhők között kóboroltam.
Édesanyát kerestem, mikor rátaláltam, megszülettem.
Utána meg tündér voltam, egész nap csak varázsoltam.
Búra, rögtön derűt hoztam, kacagással gyógyítottam.
Aztán királylány is voltam. Trónon ülve uralkodtam.
Szolgák hada óhajom leste. Mind kegyeim kereste.
Voltam én már vihar is. Tomboltam keményen.
Aztán gyenge szellő lettem, hogy tőlem senki ne féljen.


Egyszer kismadárka voltam, óvó néniknek daloltam.
Először keserves volt dalom, de később elmúlt minden bajom.
Ezután erő bajnok voltam, apámat esténként lebirkóztam.
Vicces volt szegény pára mikor legyőzve esett az ágyra.
Máskor meg modell voltam, anya ruháiba pózoltam.
És ha netán bepiszkoltam én, akkor is ártatlan voltam.
Néha bizony felnőtt voltam, komoly dolgokról szónokoltam.
Ha nem értették háborogtam, azt hiszem ilyenkor tenger voltam.


Egy nyáron én gomba lettem, eső nélkül növekedtem.
Egyik napról a másikra kerültem be az osztályba.
Ó itt aztán minden voltam, nagyon gyorsan váltakoztam.
Reggel még szuperhős voltam, zsámolyokon ugrándoztam,
Délutánra táncművész lettem, népzenére illegettem.
Voltam festő, zongorista kézműves és humorista.
Előfordult, hogy bűvész lettem, ceruzákat eltüntettem.
Olykor meg turista voltam, idegen kultúrát tanultam.


Néha bizony óriás vagyok, ilyenkor felnéznek rám a nagyok.
s mielőtt elérném az eget, anyucinak összemegyek.
Voltam vígan futó patak. Kanyarogtam hegyek alatt.
Itattam part menti bokrokat, szomjazó kis állatokat.
Voltam énekesnő ünnepelt sztár hatalmas primadonna.
Virágcsokrok százai repültek a színpadomra.
És most éppen színésznő vagyok, közönségnek szavalok.
A végén mikor tapsot kapok, ha kell, autogramot adok.


Szép dolog a képzelet, tőle bármi lehetek.
Képzelődjetek velem, maradjatok gyerekek.