Idő 
Értékelés 
Értékelés (3 soros-zártükrös)
Mindenki azt vágyja, hogy egyszerre pitymallat legyen szívekbe,
Senki ne bánatoskodjon és főleg ne éhezzen lélekbe…
Mindenki azt vágyja, hogy egyszerre pitymallat legyen szívekbe.
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Azt, hogy én ezt tudom, kicsit emelve-magasíttatva érzem magam,
De az ellenvélemények zúzoznak és én... sárba taposom magam…
Azt, hogy én ezt tudom, kicsit emelve-magasíttatva érzem magam.
Ahogy kinézek ablakomon, a szembeni házak nem látszanak a hótól,
Csak minden szikrázik, vakít és a szemembe vág, vissza, napsütötte hótól.
Az a fránya nap, amikor minden havas minek is küzd ily' erőlködve,
Az a téveszmés nap, erővel gyötri magát, majd ő, hideget legyőzve…
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Kertemben milliónyi a fehér és vakitó kristály, kutyám hasig benne
És csak néz, hogy mi ez, hogy futkozzon, mire vágyik, úgyis csak elsüllyed benne…
Kertemben milliónyi a fehér és vakitó kristály, kutyám hasig benne.
Esteledik, hó miatt nagy sötét itt nem lesz, de a lelkem sötétben…
Hol a lakhelyem, mért nincs saját akaratom? Nincs ebben a laktérben...
A tél persze hangos, ha a hóba lépek, erős recsegés hallatszik,
Kinti éjben e hang erősödik, erre járók lépte behallatszik.
Az én lelkem recsegése kihallatszik-e, hallják, kik erre mennek,
És ha igen, mint gondolnak, csak nem hiányában vagyok, szeretetnek?
Szeretet nélkül ez nem lehet az otthonom és ez tőlem nem boldog ujjongás!
A gonosz, ronda, arctalan törpe sors, csak nézi… bármit hísz, ez nekem fuldoklás.
Ez gátolja, kivel szeretetben éljek, ki kéne jelölni a harc irányvonalát,
Hogy aztán tavasz pitymallódon mindkettőnknek a szíveinkben, hogy nyerjük meg a csatát.
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Nézem, hogy kertemben az elholt ruhát levetett fák, hó alatt roskadnak,
Nézem, hogy a kertemben van-e szeretet hó alatt, ott szívek dobbannak?
Nézem, hogy kertemben az elholt ruhát levetett fák, hó alatt roskadnak.
Te ronda, arctalan törpe, micsoda gonosz gumó van a hátadon,
Benne hordozod éltem ellenszerét, így nincs otthonom a világon?
Amit te rám erőltetsz, az maga az emberi tragédiám, én így élek,
Ki tudja mennyim van valójában hátra, majd szemfedő jelzi... már nem élek…
Vecsés, 2021. október 11. – Kustra Ferenc József – íródott részben: 3 soros-zárttükrös -ben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága... (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)
Mindenki azt vágyja, hogy egyszerre pitymallat legyen szívekbe,
Senki ne bánatoskodjon és főleg ne éhezzen lélekbe…
Mindenki azt vágyja, hogy egyszerre pitymallat legyen szívekbe.
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Azt, hogy én ezt tudom, kicsit emelve-magasíttatva érzem magam,
De az ellenvélemények zúzoznak és én... sárba taposom magam…
Azt, hogy én ezt tudom, kicsit emelve-magasíttatva érzem magam.
Ahogy kinézek ablakomon, a szembeni házak nem látszanak a hótól,
Csak minden szikrázik, vakít és a szemembe vág, vissza, napsütötte hótól.
Az a fránya nap, amikor minden havas minek is küzd ily' erőlködve,
Az a téveszmés nap, erővel gyötri magát, majd ő, hideget legyőzve…
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Kertemben milliónyi a fehér és vakitó kristály, kutyám hasig benne
És csak néz, hogy mi ez, hogy futkozzon, mire vágyik, úgyis csak elsüllyed benne…
Kertemben milliónyi a fehér és vakitó kristály, kutyám hasig benne.
Esteledik, hó miatt nagy sötét itt nem lesz, de a lelkem sötétben…
Hol a lakhelyem, mért nincs saját akaratom? Nincs ebben a laktérben...
A tél persze hangos, ha a hóba lépek, erős recsegés hallatszik,
Kinti éjben e hang erősödik, erre járók lépte behallatszik.
Az én lelkem recsegése kihallatszik-e, hallják, kik erre mennek,
És ha igen, mint gondolnak, csak nem hiányában vagyok, szeretetnek?
Szeretet nélkül ez nem lehet az otthonom és ez tőlem nem boldog ujjongás!
A gonosz, ronda, arctalan törpe sors, csak nézi… bármit hísz, ez nekem fuldoklás.
Ez gátolja, kivel szeretetben éljek, ki kéne jelölni a harc irányvonalát,
Hogy aztán tavasz pitymallódon mindkettőnknek a szíveinkben, hogy nyerjük meg a csatát.
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Nézem, hogy kertemben az elholt ruhát levetett fák, hó alatt roskadnak,
Nézem, hogy a kertemben van-e szeretet hó alatt, ott szívek dobbannak?
Nézem, hogy kertemben az elholt ruhát levetett fák, hó alatt roskadnak.
Te ronda, arctalan törpe, micsoda gonosz gumó van a hátadon,
Benne hordozod éltem ellenszerét, így nincs otthonom a világon?
Amit te rám erőltetsz, az maga az emberi tragédiám, én így élek,
Ki tudja mennyim van valójában hátra, majd szemfedő jelzi... már nem élek…
Vecsés, 2021. október 11. – Kustra Ferenc József – íródott részben: 3 soros-zárttükrös -ben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága... (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)
Az állatokról
Fagyott bokrokban,
Állat nem tud sátrazni.
Sötét, rejtető.
*
Megsárgult nádak
Között, hóban, lábnyomok.
Állatvonulás.
*
Vaddisznó csak túr,
De, kemény orra bírja.
Minden oly’ kemény.
*
Finom hó roppan,
Vaddisznók lába alatt.
Hóba is turkál.
*
Róka lopkodja
Tyúkokat, kölyke éhes.
Nagy kutyafalka…
*
Hideg! Farkasok
Falkája hodállyal küzd.
Tűzifa elfogy.
*
A kivert kutya
Fagyban, árokban alszik.
Éhezés-mester.
*
Kutya csak vonít,
Bundáját hó borítja
Csontja elveszett.
*
Füstős kaszárnya.
Már az udvar is fehér.
Ló-paták csúsznak.
*
Patkótlan lónak,
Jégen csúszik a lába.
Elbukó, nagy test.
*
Didergő kutya
Gazdit vár állomáson.
Bundán jégcsapok.
*
Sors erdejében,
Térdig hóban bolyongás.
Kivert állat sincs!
Vecsés, 2016. december 4. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban…
[A haikuba kizárólag természetről lehet írni, a senrjúban minden másról, de ugyan azok a szabályok érvényesek!]
Fagyott bokrokban,
Állat nem tud sátrazni.
Sötét, rejtető.
*
Megsárgult nádak
Között, hóban, lábnyomok.
Állatvonulás.
*
Vaddisznó csak túr,
De, kemény orra bírja.
Minden oly’ kemény.
*
Finom hó roppan,
Vaddisznók lába alatt.
Hóba is turkál.
*
Róka lopkodja
Tyúkokat, kölyke éhes.
Nagy kutyafalka…
*
Hideg! Farkasok
Falkája hodállyal küzd.
Tűzifa elfogy.
*
A kivert kutya
Fagyban, árokban alszik.
Éhezés-mester.
*
Kutya csak vonít,
Bundáját hó borítja
Csontja elveszett.
*
Füstős kaszárnya.
Már az udvar is fehér.
Ló-paták csúsznak.
*
Patkótlan lónak,
Jégen csúszik a lába.
Elbukó, nagy test.
*
Didergő kutya
Gazdit vár állomáson.
Bundán jégcsapok.
*
Sors erdejében,
Térdig hóban bolyongás.
Kivert állat sincs!
Vecsés, 2016. december 4. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban…
[A haikuba kizárólag természetről lehet írni, a senrjúban minden másról, de ugyan azok a szabályok érvényesek!]
Szemlélő voltam – versben, HIAQ –ban és TANQ –ban.
Hú-hú, ez a jeges szélvihar, csak úgy támad a távvezeték drótok között,
Onnan, fanfárok hangja hallatszik! Valami megváltozott a drót-lét között?
Ez a torz lelkű gondolja, hogy sikere lesz, ha parodizál mező fölött?
Vagy azt gondolja, hogy tájfunt játszik, mint gyerekek –vitézt- fakarddal?
Akkor jobban várják őt, mint a halált, ki még csak ver a kardlappal,
Vagy lehet, hogy nem éri föl ésszel, hogy nincs siker jég-hó halmazzal?
Duruzsol a fanfárok nyekergése,
Síkit a dróthegedű lihegése…
Alkotás a hulló kristályok zizegése,
Megfázítós, hideg szél jeges melegsége…
*
Zúgó a szél: de vajh’
Merről jön? Mér, izzaszt kabát?
Meleg-hideg… reszket!
Most a gőgjét éli a szél,
És álnokul, csak jót mesél…
*
Gyökerestől kitépett fák körben mindenütt,
Bánatos ember szívében fájdalom beült…
A természet ereje tarol! Beteljesült!
***
Ez a szélvihar, a halál angyalának a lova,
Ami úgy tud vágtatni, hogy nincs is vasalt patkója?
Vagy ez a sok széllökés, támadó ordasok sora?
Ahogy elnézem a jeges szélvihart, oly’ mint orgia,
Azt is konstatálom magamban, hogy szépen lett megírva,
Egy nagy zenekarra, amit most előad, nem mammogva!
*
Akár, szép is lehet
Egy ilyen jeges tornádó.
Embertelen, nem kell!
*
Engemet ez a vihar inzultál!
Vagy mondhatnám, úgy látom, hogy vegzál...
Ha jobban figyelek… rondán szekál.
Mindezt jól látva, hallva, érezve,
A valóságban nem kételkedve,
Összehívtam az öregek tanácsát… ez én vagyok,
Hogy megtanácskozzuk, mikor, mit hoznak a holnapok…
Mindenki időben jött,
Senki nem ökörködött,
Mert a téli hideg-vihar téma,
Most aktuális, nem holnap… még ma!
Vezetésemmel rájöttünk, most van itt az ideje,
Még ha, ehhez embernek nem is nagyon van idege…
Fújj csak vihar… már várom, tavasznak majd lesz keletje!
Vecsés, 2017. december 23. – Kustra Ferenc József
Inzultál: sérteget, becsmérel – Vegzál: nyaggat, ostromol – Szekál: piszkál, ingerel
Hú-hú, ez a jeges szélvihar, csak úgy támad a távvezeték drótok között,
Onnan, fanfárok hangja hallatszik! Valami megváltozott a drót-lét között?
Ez a torz lelkű gondolja, hogy sikere lesz, ha parodizál mező fölött?
Vagy azt gondolja, hogy tájfunt játszik, mint gyerekek –vitézt- fakarddal?
Akkor jobban várják őt, mint a halált, ki még csak ver a kardlappal,
Vagy lehet, hogy nem éri föl ésszel, hogy nincs siker jég-hó halmazzal?
Duruzsol a fanfárok nyekergése,
Síkit a dróthegedű lihegése…
Alkotás a hulló kristályok zizegése,
Megfázítós, hideg szél jeges melegsége…
*
Zúgó a szél: de vajh’
Merről jön? Mér, izzaszt kabát?
Meleg-hideg… reszket!
Most a gőgjét éli a szél,
És álnokul, csak jót mesél…
*
Gyökerestől kitépett fák körben mindenütt,
Bánatos ember szívében fájdalom beült…
A természet ereje tarol! Beteljesült!
***
Ez a szélvihar, a halál angyalának a lova,
Ami úgy tud vágtatni, hogy nincs is vasalt patkója?
Vagy ez a sok széllökés, támadó ordasok sora?
Ahogy elnézem a jeges szélvihart, oly’ mint orgia,
Azt is konstatálom magamban, hogy szépen lett megírva,
Egy nagy zenekarra, amit most előad, nem mammogva!
*
Akár, szép is lehet
Egy ilyen jeges tornádó.
Embertelen, nem kell!
*
Engemet ez a vihar inzultál!
Vagy mondhatnám, úgy látom, hogy vegzál...
Ha jobban figyelek… rondán szekál.
Mindezt jól látva, hallva, érezve,
A valóságban nem kételkedve,
Összehívtam az öregek tanácsát… ez én vagyok,
Hogy megtanácskozzuk, mikor, mit hoznak a holnapok…
Mindenki időben jött,
Senki nem ökörködött,
Mert a téli hideg-vihar téma,
Most aktuális, nem holnap… még ma!
Vezetésemmel rájöttünk, most van itt az ideje,
Még ha, ehhez embernek nem is nagyon van idege…
Fújj csak vihar… már várom, tavasznak majd lesz keletje!
Vecsés, 2017. december 23. – Kustra Ferenc József
Inzultál: sérteget, becsmérel – Vegzál: nyaggat, ostromol – Szekál: piszkál, ingerel
Föld nagyon fagyos!
Hideg csend uralkodik.
Köntöse fehér.
*
Barázdák, fehér
Színbe öltöztek. Szépek.
Mind egybefolynak?
*
Kis reményekre
Szakadt, enyhülés vágya!
Jeges alkonyat.
*
Szánkótalp fényes,
És gyors siklást segíti.
Borulni fájó.
*
Nagy domboldalon
Lesiklani élvezet.
Gödör! Törött láb.
*
Lovakkal, szánnal
Kirándulni olyan jó.
Sánta ló nem húz.
*
Fehérség olyan
Mint, mezőre öntött tej.
Nehéz a járás.
*
Krizantémokat
Fehér lepel takarja.
Élet és halál.
*
A természet, mint
Menyasszony, fehérben van.
Jégcsap mirtuszok.
*
Olyan dermesztő
A hideg. Észbontóan!
Megfagyás oly? gyors.
*
Hidegben segít,
Jól szabott vattakabát.
Kandalló szikra.
*
Kristályos vízből
Várat építhetnének.
Napsütés káros.
*
Fagyott trónuson,
Király is összerándult.
Lélegzet-pára.
*
Vonat zakatol
Át a hófehér tájon.
Lassan elakad.
*
Őrségben jégcsap!
Hegy lefelé! Fel ne mássz!
Szöges bakancsok!
*
Cinke éhezik,
Jön, diót kunyerálni.
Ki tudja, hol jár?
*
Fekete szárnyak,
Landolnak a szántásban.
Magok ásása.
*
Ki éri meg a
Következő évszakot?
Sötét károgás.
*
A kóró hegyén,
Stiglic gubbasztva fázik.
Nincs ennivaló!
*
A kóró szárán,
Nincsen madáreleség.
Hideg. Gubbasztás.
*
Cinegék hada
Veszekszik, torzsalkodnak.
Etető üres.
*
A jegesmedve
Jégmezőn csak kóborol.
Élelem-hiány.
*
Fehér pusztában
A csend, harsogva zenél.
Fehér kavargás.
*
Elfagyott fenyők,
Felnéznek, várják napot.
Messzi enyhülés.
Vecsés, 2015. október 8. ? Kustra Ferenc József
3-400 éve még Japánban úgy tartották, ha a haikuíró életében meg tudott írni 10 haikut, (senrjú -t) akkor ő már mester!
Hideg csend uralkodik.
Köntöse fehér.
*
Barázdák, fehér
Színbe öltöztek. Szépek.
Mind egybefolynak?
*
Kis reményekre
Szakadt, enyhülés vágya!
Jeges alkonyat.
*
Szánkótalp fényes,
És gyors siklást segíti.
Borulni fájó.
*
Nagy domboldalon
Lesiklani élvezet.
Gödör! Törött láb.
*
Lovakkal, szánnal
Kirándulni olyan jó.
Sánta ló nem húz.
*
Fehérség olyan
Mint, mezőre öntött tej.
Nehéz a járás.
*
Krizantémokat
Fehér lepel takarja.
Élet és halál.
*
A természet, mint
Menyasszony, fehérben van.
Jégcsap mirtuszok.
*
Olyan dermesztő
A hideg. Észbontóan!
Megfagyás oly? gyors.
*
Hidegben segít,
Jól szabott vattakabát.
Kandalló szikra.
*
Kristályos vízből
Várat építhetnének.
Napsütés káros.
*
Fagyott trónuson,
Király is összerándult.
Lélegzet-pára.
*
Vonat zakatol
Át a hófehér tájon.
Lassan elakad.
*
Őrségben jégcsap!
Hegy lefelé! Fel ne mássz!
Szöges bakancsok!
*
Cinke éhezik,
Jön, diót kunyerálni.
Ki tudja, hol jár?
*
Fekete szárnyak,
Landolnak a szántásban.
Magok ásása.
*
Ki éri meg a
Következő évszakot?
Sötét károgás.
*
A kóró hegyén,
Stiglic gubbasztva fázik.
Nincs ennivaló!
*
A kóró szárán,
Nincsen madáreleség.
Hideg. Gubbasztás.
*
Cinegék hada
Veszekszik, torzsalkodnak.
Etető üres.
*
A jegesmedve
Jégmezőn csak kóborol.
Élelem-hiány.
*
Fehér pusztában
A csend, harsogva zenél.
Fehér kavargás.
*
Elfagyott fenyők,
Felnéznek, várják napot.
Messzi enyhülés.
Vecsés, 2015. október 8. ? Kustra Ferenc József
3-400 éve még Japánban úgy tartották, ha a haikuíró életében meg tudott írni 10 haikut, (senrjú -t) akkor ő már mester!
(Borrímesek)
Mezők, rétek felett kavarog a kis susogó szellő,
Szerelemérzésem föl-föl támad, mint susogó szellő.
Lélek mezőm felett él szerelem, mint susogó szellő…
Szerelmem, egyszer csak döntöttél, elhagytál, csak úgy leléptél,
Mikor lépcső előkerült, Te azonnal arra leléptél.
Szerelmem elhagytál! Egyszer csak életemből kiléptél.
Nem kéredzkedtél, az indokod semmi sem volt, kiléptél.
(Anaforás, bokorrímes)
Elmentél kedves, az állhatatosság nem erősséged.
Elmentél, de ezzel nem bizonyítottad fensőbbséged…
Elmentél kedves, Te tudod… nálam él az elsőbbséged.
Én csak boldogan mosolyogtam rád, szerelmes szívünk
Lélekben egyesült, mára meg… pusztaság az eszünk.
Nagyon szerettelek, mosolyogtam, vágytam; ketten együtt legyünk!
Lélekben egyesült szívek eltávolodtak… már külön megyünk!
(Kereszt anaforás)
Igen, látom az állhatatosság nem mindenki sajátja,
Lélekben egyesülés… van kinek nincs már más maradványa.
Igen látom, ócska sorsom… a végtelen boldogság ellenző,
Lélekben egyesülés: volt múlt! Nyakadban… lobog egy keszkenő.
Vecsés, 2020. július 7. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
Mezők, rétek felett kavarog a kis susogó szellő,
Szerelemérzésem föl-föl támad, mint susogó szellő.
Lélek mezőm felett él szerelem, mint susogó szellő…
Szerelmem, egyszer csak döntöttél, elhagytál, csak úgy leléptél,
Mikor lépcső előkerült, Te azonnal arra leléptél.
Szerelmem elhagytál! Egyszer csak életemből kiléptél.
Nem kéredzkedtél, az indokod semmi sem volt, kiléptél.
(Anaforás, bokorrímes)
Elmentél kedves, az állhatatosság nem erősséged.
Elmentél, de ezzel nem bizonyítottad fensőbbséged…
Elmentél kedves, Te tudod… nálam él az elsőbbséged.
Én csak boldogan mosolyogtam rád, szerelmes szívünk
Lélekben egyesült, mára meg… pusztaság az eszünk.
Nagyon szerettelek, mosolyogtam, vágytam; ketten együtt legyünk!
Lélekben egyesült szívek eltávolodtak… már külön megyünk!
(Kereszt anaforás)
Igen, látom az állhatatosság nem mindenki sajátja,
Lélekben egyesülés… van kinek nincs már más maradványa.
Igen látom, ócska sorsom… a végtelen boldogság ellenző,
Lélekben egyesülés: volt múlt! Nyakadban… lobog egy keszkenő.
Vecsés, 2020. július 7. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
