Eszperente nyelven…

Ejnye-bejnye, teremtette,
Ember, nedveket szerette.
Fenekedve erjesztette.

Nedveknek lenyelete kellemes,
Szerette! De reggel rettenetes!
Léte ezért, szétszedett, elegyes.
Lehelete, egyenest fertelmes.
*
Lélek, defektes,
Cselekedet sekélyes.
Megfeneklett kedv.
*
Kelyhet, remegve vette kezébe,
Bevette e nedvet nyeldekébe,
Lekergette bélésébe,
Bele evett levesébe.

Észrevette, nedve régen elment,
Helytelen cselekedete mellett,
Kellene, szerezzen rendes kedvet!

Véreres szeme elmerengett,
Lelkecske éppen, felleledzett.
Életet kerget cselekedet.
*
Cselekedetek,
Elvégezhetetlenek.
Ferde nézések…

Vecsés, 2013. május 3. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.

Pókháló-fátyolba szövi lelkemet az időm…
Tűröm, mert gondoltam, talán van még elég időm,
A nagy kérdés fenn áll, és az, az, hogy a múltról, hogy érzek,
Lehet fénytelen, kifakult, de… halovány emlékképek?

Elgondolkoztam és ennek szárnyán repül a képzeletem,
Előbányászom magamból az összes régi emlékképem…
Gondoltam, sok még az én időm, ha én úgy akarom…
De csak pókháló-fátyol vastagodik, én meg hagyom...

Éjfélig kell visszamenni, az álomházba beszöknöm,
És mint egy régi kísértetkastélyba, én beköltözöm.

Elő is jön, élet szépítgette sok emlék.
A múltba bizony, ha tudnék, úgy visszamennék!
Ennyi ésszel kezdeném én mind, elölről,
Most majd, futnék lefele a dombtetőről…
Életemben végül is, megmászni, egy dombot sem tudtam,
Pedig harcoltam, küszködtem, homokból is várat gyúrtam…
*
A múlt feltépi
Zárját, és megjelenik.
Kísért, felfedez.
Múltat lehet lezárni,
Nem lehet benntartani.
*
A múlt a részed,
Mindig szembe jön veled!
Míg élsz, nem ereszt!
Bárhová is mész, követ,
És lehet, mit ad, löket!
*
Ami volt az volt!
Mi megtörtént, megtörtént!
Nem lehet mosni…
Fennmaradnak a vádak,
És dicséretek… mának!
*
Én visszamennék,
Maradni úgysem lehet.
Látogatóba.
*
Idő kereke
Vissza nem tekerhető!
Átgondolhatnám.
*
Elszállnak évek,
Elrepül az élet!
Emlék megszépül.
*
Hogyha hóvihar veri és beborítja felszínt,
Vagy jégeső éri, és ez ad sok villámló szint,
Akkor is örömmel őrzi emlékeit a szőke Tisza,
Vizén ringó dallammal csak mesélget, történelme, múltja…
Mindig is a jövő irányába kanyarog medre, az útja.
Neki ez volt, ez most és ez lesz jövőre is élte, a múltja…
Bármilyen a lét, emberi létnek is csak egy az útja,
Még akkor is, ha az úton az ember csak egy figura!
*
Szívemben évek
Lángolnak, madárdal zeng…
A kigyúlt fények!
*
Néma szürkeség,
Gomoly-füstös messzeség.
Múltunk ködbe vész…
Csendes fájdalom kiált.
Fájdalom nyila talált.
*
Gondolatok tán’
Néha, úgy visszajárnak…
Fény a múlt egén.
*
Nem akarsz a múlttal foglalkozni? Hiszen beléd van épülve!
Ha nem így lenne, nem is lennél ember… nem léteznél nélküle.
Ismered vagy sem, jön idő, rád borul az éjszaka fátyla,
És öregen már hiába nyílik csókos ajkad imára…
Múlt nélkül is élsz, de nulla vagy, az élet semmi grafikonján,
Bárha még fellelhetők korhadt kerítés lécek… élted útján.

Vecsés, 2014. november 21. – Kustra Ferenc József– Íródott: versben, tankában, haikuban… és önéletrajzi írásként.

A gazdagok ezt tették az emberiséggel… mert a pénz az úr. Nekik nincs háborús halottjuk…

(leoninus csokor)
A mi földünket bekötötték lőporfüstbe és ez tették kicsinyeskedve…
Álmait békebeli szivárványszínbe, de nem látszik eme bűdös füstbe.

A mi földünk jó anya, kebelére öleli gyermekeit, így óvja magába…
Vannak azonban a hatalmasok, kik viszik fiatal férfiakat háborúba!
Már hallani is, hogy épp' három év alatt, egymillió lett a sok meghalt...
Családok meg csak sírnak otthon, nem tudják elképzelni a jövőt... kapaszkodón.
A nyomorékká sebesült, otthon kell e a családnak? Vagy hidak alá járnak?

Több millió hadiárva, hadiözvegy, mint élnek tovább? Mennek nagyvilágba?
Siratjátok egész nap az apa és férj hamvait? A lét száradt sivatagjait?

Még csak annyit, hogy az új élet hol, miként sarjad, ha sírástól már repedt az ajkad…
Fejedet erővel álomra hajtsad, mert más nincs, mint álomban éld át jó régmúltad.

Ma is éppen még tárgyalnak, hogy a föld-vagyont elosszák! Vége? Nincsenek gyors csodák!
Tovább is napi több ezer katona hal meg… reggel ágyúdörgés, vekker nem berreg…

Vecsés, 2025. február 27. -Kustra Ferenc József- íródott: Lőrincz Andrea, „Föld” c. verse, mint ötletadó ihletésével. Megírtam, mert a háborús eszkaláció veszélye nem a múlik! Sőt!

Óh, Drágám, ez az éves nőnap csak a Tiéd,
Megyek és hozok virágot, ami a Tiéd…
Óh, Drágám, ez az éves nőnap csak a Tiéd.

Mond kincsem, mi lesz az ebéd?
Te, éhesen ünnepelnéd?

Nőnap létezik ezerkilencszáztizenhárom óta,
Olyan régen ünnepelünk Téged, neked szól a nóta!
Nőnap létezik ezerkilencszáztizenhárom óta.

Az életviharban itt vagy és kormányzod a hajónkat szüntelen,
Nélküled ez, rettenet hullámokat, leküzdeni lehetetlen…
Az életviharban itt vagy és kormányzod a hajónkat szüntelen.

A virágcsokrodat, most a hátam mögül előveszem,
Kapod a köszöntőmet, virággal, szóval... előlegem!

Légy Te továbbra is a boldogságom, fényességem,
Legyünk tovább szerelmetes társak… ez békességem.

Vecsés, 2003. március 29. – Kustra Ferenc József – írtam: nőnapra!

Ez a férfi-boldogság ünnepe...

(HIQ)
Ti nők, ó
Mi lenne velünk…
Egy csapat!

Ezernyi
Hála… szeretet…
Egy csapat!

Anyák is
Vagytok, meg szülők!
Egy csapat!

Anyaként
Te vagy a csoda!
Egy csapat!
***

(senrjú)
Kedves vagy, szép is,
Mély tiszteletem neked.
Tart szeretetünk.

Köszönet, hála,
Hogy egy családban vagyunk.
Tart szeretetünk!

Köszönet, hála,
Ez, szeretet virága…
Tart szeretetünk.
***

(Leoninus)
Mi kicsit sem lennénk ilyen boldogok, ó, nők, asszonyok, lányok!
Ha nem volnátok nekünk boldog-teremtett, nők, asszonyok, lányok.
Örömünk, hogy vagytok nekünk, így szeretet csokorral készültünk
***

(tíz szavasok)
Köszönjük, mit adtatok nekünk,
Ettől közösen szép az élet nekünk!

Kedveskéim, minálunk házi angyalok vagytok!
Kívánom, legyünk tovább együtt boldogok!

Vecsés, 2025. március 3. –Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában.