(3 soros-zárttükrös)
Az öregséggel, bizony megérkezik a hamvadás
És tudjuk a tábortűzből sem lett így már, semmi más…
Az öregséggel, bizony megérkezik a hamvadás.

(Septolet)
Betegség,
Tehetetlenség,
Hozza öregség.

Az élet véges,
Nincs győztes.
Elhamvad létlángja,
Zúg-búg, elmúlás vészharangja.
*

Ki lehet, aki tudja, ilyenkor hány „uncia” még az élet,
Mert a tábor tüzet is végig ültük és hamvadásból mi lett!
A lángcsóva is úgy járt, hogy a fonata végül semmivé lett.

Lét
A tét,
Élni kellene még!
Mennyi maradt még?
Közeleg a vég…

Lankadás, hervadás,
Hamvadás,
Közeleg… exitálás.
*

Az élet lehetett bár, éteri lángcsóva
Mi hullócsillag volt. Néztük gyors-mutatóba,
De már hamvadás beköltözött a fa-lóba,
Az öreg harcosoknak, nincs más út, valóba…

Sohasem gondoltad?
Élethidad
Egyszer lesuvad.

Megszakad utad,
Nem múlik rajtad.
Nélküled halad
Minden… felfogtad?
*

Minden egyszer véget ér,
Gyertyaláng leég.
Életút is végéhez ér.

Lankadás,
Hervadás,
Hamvadás,
Elfogadás…

Vecsés, 2019. augusztus 24. – Szabadka, 2019. szeptember 9. – Kustra Ferenc – a verset én írtam, a septoleteket, szerző-, és poéta társam, Jurisin (Szőke) Margit. A címük: Nem múlik rajtad

Nagyapám apja
Szürke kalapja
A fogasra felakasztva
Az ajtó mögött lógott.
Úrnapjára finoman átkefélve a fejére tette,
Hogy a felgyülemlett gondokat vele lefedje,
s elindult...,
hogy lelkében megtisztulva,
hitében megerősödve térhessen haza
a kályha melegéhez.
Vasárnap délelőtt az áhítat ideje volt.
A hétköznapi teher nyomasztó súlya
Egy napra
Félre tevődött egy zug rejtekébe.
A templomba belépve
kopottas ünneplő kalapját bal kezével
leemelte gondterhelt fejéről,
s jobb kezének szenteltvízbe mártott
öregujjával keresztet rajzolt
homlokára,
majd ujjai begyét ismét
a megszentelt folyadékban benedvesítette,
s letérdelve ájtatosan keresztet vetett.
A hagyomány nagy dolog.
A hagyomány tiszteletre méltó,
sérthetetlen, követendő.
A hagyomány a szívben dobog,
Az ősök vérét emeli
Az emlékek homályosult oltárára.
Ezt így élték meg akkoriban
kicsik s nagyok, ifjak és vének egyaránt.
Ez volt a mérvadó, s követendő példa.
Az istentisztelet malasztos lelki békét,
a fáradság, a gyötrelem enyhülését oltotta
az emberekbe.
A megbecsülés, az összetartozás,
a hit ereje, a kimondott szó súlya
természetes, ösztönszerű velejárója volt
minden magatartásnak.
Az ájtatos közös ima ,
az orgona kíséretében felhangzó ének
összekovácsolta a lelkeket.
A kérgesedetteket sajgókat,
a közönybe burkoltakat, a frissen sebzetteket,
az örömtől duzzadókat.....
mind, egy fuvallatba tömörülve feszítették
a bizakodás hajójának vitorláját.
A megváltó kitárt karja
a megbocsájtás, a béke tömjénes párájával ölelte
a résztvevőket,
hogy szeretettel átitatott
áldást vigyenek a betegeknek,
az otthon maradottaknak.
A remény s a bizakodás az éltető
Energiája, motorja minden tettvágynak,
Az értelem fonala Ég s Föld között....
...........
A szív pitvarába, ahol Isten beköltözött
A szeretet gyémánttá tömörödött.

(Senrjonix)
Óh, de senyvedős a lét.
Óh, de mentegetős a halál.
Mi van kettő közt?
Mosolyogj, ha fáj is az élet,
Mosolyogj, szívedből bút kerget.

(Senrjú)
Szépséged bújik,
Szépséged szemedben él.
Most már nem is fáj.
*

Óh, fájdalom ébredni!
Óh, búcsúzva kéne hunyóznom.
Mi van kettő közt?
Mosolyogj, ha vérzik is szíved,
Mosolyogj, büntesd az irigyet.

Szépséged tűnő,
Szépséged ráncosodik.
Lelkemben hord’ lak.
*

Óh, gyermeki lélek nincs…
Óh, elátkozott létem fájom…
Mi van kettő közt?
Mosolyogj, mint gyermek, nem félve,
Mosolyogj, viszonzást remélve.

Szépséged gyógyít,
Szépséged megnyugtató.
Maradj még kicsit.

Vecsés, 2019. június 20. – Mórahalom, 2019. augusztus 01. – Szabadka, 2019. szeptember 7. – Kustra Ferenc József – anaforában írva a senrjon. Alatta a senrjonix vers Jurisin (Szőke) Margit munkája. A senrjú –kat Farkas Tekla írta.

Vénség… vízió

Mond: a sötétség és a fény egy?
Mond: a fény és az árnyéka egy?
Mond: a kiáltás és a csend egy?
Mond: a csend és a hallgatás egy?
Mond: a tűz és a vizecske egy?
Mond: a víz és a szárazság egy?
Mond: ezekből bármikor lehet elegy?
Mond: elegyből van olyan, mi tönkremegy?

Ellentétek... eggyé nem lehetnek.
Ha nincsenek elegyek, tönkre sem mehetnek.
*
Volt el nem vesztett arcom, mint akárki másnak,
Tudod, hogy én is áldoztam a várt csodáknak?

Csodát meglelni mindig vágytam,
Kerestem... drágán fizettem, rá mégsem találtam.
*
Gyermekkoromban a nagypapám lovakat patkolt,
Volt, hogy barátom volt az ördög… a frissen parkolt.

Gyermekként angyalokkal játszottam,
Életutamon az ördög megkísértett... kijátszottam.
Létjátszmáimat végigjátszottam...
*
Látom, hogy a lelkembe befészkelte magát a kín…
Látom, hogy a szememben színtelen minden... öregszín.

Vecsés, 2018. február 17. – Szabadka, 2018. február 19. – Kustra Ferenc – a verset én írtam a 10 szavasokat, szerző-, és poéta társam Jurisin (Szőke) Margit. A 10 szavasok címe:” Az élet ördögi játszma…”

Jeges szellő havas csúcsról
a ködös levegőt tisztítja.
A kórházban valaki meghal,
és a betegek számát ritkítja.

Komor, hosszú pillanatok
sűrítik a hideg és híg levegőt.
Ez komoly önismeretet kíván,
szándékos türelmet és erőt.

Valaki becsapja az étterem ajtóját,
mely figyelmetlen, csúnya dolog.
A tettes viszont közömbös,
és kirgiz szemmel hunyorog.

E világ egy mikrokozmosz,
ápolt és intézményesített,
globális nyugtalanságot tükröz
az ősi viaskodás újra felkerekedett.

Felhők gyülekeznek a hegy körül,
csúcsa már nem látható.
Az ideológiák hangoskodnak,
most ár nagyobb baj elvárható.

Szarajevóban lövések dördülnek:
végre meggyulladt gyújtózsinór.
Ez a háború névjegye,
s az ég és föld fellángol.