Idő 
Értékelés 
Értékelés (10 soros bapeva)
Múltban
Keresgél,
Ki emlékszik!
Álmok szakadnak,
Jó lelkek porladnak,
Tépelődő kérdések?
Feledés homálya döntő!
Némaságban merengő vakhit,
Szaggatja a rózsaszín álmokat.
Könnycseppek fölébresztik valóságot...
*
(10 soros tükör-bapeva)
Múltban
Keresgél,
Ki emlékszik!
Álmok szakadnak,
Jó lelkek porladnak,
Tépelődő kérdések?
Feledés homálya döntő!
Némaságban merengő vakhit,
Szaggatja a rózsaszín álmokat.
Könnycseppek fölébresztik valóságot...
Könnycseppek fölébresztik valóságot...
Szaggatja a rózsaszín álmokat,
Némaságban merengő vakhit.
Feledés homálya döntő!
Tépelődő kérdések?
Jó lelkek porladnak,
Álmok szakadnak.
Ki emlékszik,
Keresgél,
Múltban?
Vecsés, 2020. szeptember 12. ? Kustra Ferenc ? a 10 soros ?bapeva? az én fejlesztésem. Kettő szótagszámmal kezdődik és soronként egyel nő. Szótagelválasztás tilos. Rímkorlát nincs, használata nem tilos, de kötelező az írásjelek használata.
Múltban
Keresgél,
Ki emlékszik!
Álmok szakadnak,
Jó lelkek porladnak,
Tépelődő kérdések?
Feledés homálya döntő!
Némaságban merengő vakhit,
Szaggatja a rózsaszín álmokat.
Könnycseppek fölébresztik valóságot...
*
(10 soros tükör-bapeva)
Múltban
Keresgél,
Ki emlékszik!
Álmok szakadnak,
Jó lelkek porladnak,
Tépelődő kérdések?
Feledés homálya döntő!
Némaságban merengő vakhit,
Szaggatja a rózsaszín álmokat.
Könnycseppek fölébresztik valóságot...
Könnycseppek fölébresztik valóságot...
Szaggatja a rózsaszín álmokat,
Némaságban merengő vakhit.
Feledés homálya döntő!
Tépelődő kérdések?
Jó lelkek porladnak,
Álmok szakadnak.
Ki emlékszik,
Keresgél,
Múltban?
Vecsés, 2020. szeptember 12. ? Kustra Ferenc ? a 10 soros ?bapeva? az én fejlesztésem. Kettő szótagszámmal kezdődik és soronként egyel nő. Szótagelválasztás tilos. Rímkorlát nincs, használata nem tilos, de kötelező az írásjelek használata.
(Anaforás)
Igen, elmentünk kószálni az őszi ősvényre, jártunk tisztásról tisztásra,
Igen, mindig mentünk a következő ősvényre, jártunk irtásról irtásra…
Igen, elmentünk kószálni az őszi ősvényre, jártunk tisztásról tisztásra.
Remek levegőben, a madár csivit meg csak a mélységes csendet erősítette,
Füleinknek nagy, ritka élmény volt, ahogy csend nekünk szeretetet közvetítette…
Remek levegőben, a madár csivit meg csak a mélységes csendet erősítette.
(Anaforás)
De egy tisztáson fölnéztem az égre, és juj, megláttam a feketéllő felhőket,
De jaj, hiába akartalak ölbe kapni, csak agyam generálta képzeteket…
De egy tisztáson fölnéztem az égre, és juj, megláttam a feketéllő felhőket.
Meg is rettentem jobban, mint a felhők láttán,
Agyam megbomlott volna a rád várós vártán?
Meg is rettentem jobban, mint a felhők láttán.
(Anaforás, belső rímes)
Úristen! Nem vagy itt velem! De akkor hol vagy, mond édes szerelmem?
Úristen! Nem vagy itt velem! Vajh’ hol vagy, messzi mérgezed a lelkem?
Úristen! Nem vagy itt velem! De akkor hol vagy, mond édes szerelmem?
Le is rogytam egy rozsdás, régi és magába tört fából szálkás padra,
Nem vigyáztam sem a nadrágomra, sem az ülésemes alakzatra…
Le is rogytam egy rozsdás, régi és magába tört fából szálkás padra.
(Anaforás, belső rímes)
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! Pedig többször mondtam Neked, egymásnak lettünk teremtve,
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! De látszik, részedről ez nem igaz, estem fenekemre…
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! Pedig többször mondtam Neked, egymásnak lettünk teremtve.
(Anaforás, belső rímes)
Látom, értem, elhagytál kedvesem, vajon most merre jársz?
Látom, értem, nem úgy, mint régen, már utálsz, már nem imádsz…
Látom, értem, elhagytál kedvesem, vajon most merre jársz?
(Anaforás)
Nekem azért nem tilos csak rád gondolni
Nem tilos éjjelente veled álmodni…
Nekem azért nem tilos csak rád gondolni
(Anaforás, dupla belső rímes)
Bizony kedves, az erdőben dúl az ősz és zuhog az őszi, immár hideg eső,
Bizony kedves, a lelkemben dúl a nyári idő, a szerelmem folyvást feltörő…
Bizony kedves, az erdőben dúl az ősz és zuhog az őszi, immár hideg eső,
(Anaforás, belső rímes)
Ebben a zuhogó őszi esőben, a szerelmem irántad elveszi az eszem,
Ebben a zuhogó őszi esőben, éjjel már nem is alszok és nappal nem eszem…
Ebben a zuhogó őszi esőben, a szerelmem irántad elveszi az eszem.
(Anaforás, trió belső rímes)
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… kérlek ad vissza az ősi hitem,
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… folyó esővizes épp' a képem…
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… kérlek ad vissza az ősi hitem.
Vecsés, 2020, szeptember 11. – Kustra Ferenc – íródott; 3 soros-zárttükrösben. Ez az én fejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága.
Igen, elmentünk kószálni az őszi ősvényre, jártunk tisztásról tisztásra,
Igen, mindig mentünk a következő ősvényre, jártunk irtásról irtásra…
Igen, elmentünk kószálni az őszi ősvényre, jártunk tisztásról tisztásra.
Remek levegőben, a madár csivit meg csak a mélységes csendet erősítette,
Füleinknek nagy, ritka élmény volt, ahogy csend nekünk szeretetet közvetítette…
Remek levegőben, a madár csivit meg csak a mélységes csendet erősítette.
(Anaforás)
De egy tisztáson fölnéztem az égre, és juj, megláttam a feketéllő felhőket,
De jaj, hiába akartalak ölbe kapni, csak agyam generálta képzeteket…
De egy tisztáson fölnéztem az égre, és juj, megláttam a feketéllő felhőket.
Meg is rettentem jobban, mint a felhők láttán,
Agyam megbomlott volna a rád várós vártán?
Meg is rettentem jobban, mint a felhők láttán.
(Anaforás, belső rímes)
Úristen! Nem vagy itt velem! De akkor hol vagy, mond édes szerelmem?
Úristen! Nem vagy itt velem! Vajh’ hol vagy, messzi mérgezed a lelkem?
Úristen! Nem vagy itt velem! De akkor hol vagy, mond édes szerelmem?
Le is rogytam egy rozsdás, régi és magába tört fából szálkás padra,
Nem vigyáztam sem a nadrágomra, sem az ülésemes alakzatra…
Le is rogytam egy rozsdás, régi és magába tört fából szálkás padra.
(Anaforás, belső rímes)
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! Pedig többször mondtam Neked, egymásnak lettünk teremtve,
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! De látszik, részedről ez nem igaz, estem fenekemre…
Hmm… elhagytál, nagyon hiányzol! Pedig többször mondtam Neked, egymásnak lettünk teremtve.
(Anaforás, belső rímes)
Látom, értem, elhagytál kedvesem, vajon most merre jársz?
Látom, értem, nem úgy, mint régen, már utálsz, már nem imádsz…
Látom, értem, elhagytál kedvesem, vajon most merre jársz?
(Anaforás)
Nekem azért nem tilos csak rád gondolni
Nem tilos éjjelente veled álmodni…
Nekem azért nem tilos csak rád gondolni
(Anaforás, dupla belső rímes)
Bizony kedves, az erdőben dúl az ősz és zuhog az őszi, immár hideg eső,
Bizony kedves, a lelkemben dúl a nyári idő, a szerelmem folyvást feltörő…
Bizony kedves, az erdőben dúl az ősz és zuhog az őszi, immár hideg eső,
(Anaforás, belső rímes)
Ebben a zuhogó őszi esőben, a szerelmem irántad elveszi az eszem,
Ebben a zuhogó őszi esőben, éjjel már nem is alszok és nappal nem eszem…
Ebben a zuhogó őszi esőben, a szerelmem irántad elveszi az eszem.
(Anaforás, trió belső rímes)
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… kérlek ad vissza az ősi hitem,
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… folyó esővizes épp' a képem…
Imádlak, vágylak, sőt kívánlak… kérlek ad vissza az ősi hitem.
Vecsés, 2020, szeptember 11. – Kustra Ferenc – íródott; 3 soros-zárttükrösben. Ez az én fejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága.
Az óceánt is elérte a bíbor naplemente,
A Nap fölöttébb alacsony járt, ez este-lemente.
Szivárványként verődtek vissza a vízfelszínről.
Biztosan, olajfolt került oda... vízfelszínről.
(3 soros zárt-tükrös)
Lassan ereszkedett le a nyárias este,
Remény volt? nem múlik el, szép az este csendje?
Lassan ereszkedett le a nyárias este,
A móló végében még ücsörögtek horgászok,
Akik a mai, esti vacsorára vadászók.
Néha egy-egy hullám, partütközésnél valahogy tarajos lett
És a hófehér habok beborították hullámfelületet.
A mólon, még esti sétálók is voltak,
Akik sokan, átszellemült arccal voltak...
Neki a móló egy száraz ösvény volt a vízbe,
Ami értük nyúlik be a sötét tengervízbe.
Erősen kezdett formát ölteni az éj, nap ment lefele,
A sétálók araszolva indultak a szárazföld fele.
A horgászok is pakoltak és mentek, indultak kifele.
Mire szárazföldet fogtak, konkrét formát öltött, rájuk-lezuhant éj,
A tenger eltűnt a sötétbe, minden összefolyt, maradt hullámtaréj...
A víz tovább hullámzott, de azután a taraj már nem látszott,
A Hold valamerre elkóválygott, a sok csillag sziporkázott.
A halk hullámverés jelezte a víz mérhetetlen pusztaságát,
Móló meg csak állt tovább, és benne lét, algákban élte világát.
(Anaforás, önrímes, 3 soros zárt-tükrös)
A parton nem messze kellemetes kis utcák voltak, szép sorjában
Az utat gesztenyefák szegélyezték, akkurátusan, sorjában.
A parton nem messze kellemetes kis utcák voltak, szép sorjában
Itt estefelé kevés volt a közterületi mozgás,
Emberek otthon gyakorolták, mi az, az odaadás?
Itt estefelé kevés volt a közterületi mozgás,
Esteileg már olyan a naplemente,
Mintha lagziban sietős vendég lenne?
A nap már szedi a sátorfáját és a lábait,
Már nem is nézi a nappal és éjjel arányait...
A környezet először sötétedéssel kezdte,
Majd átváltott a kellőn sötétes acélkékre.
Utána meg sebesen átment? sűrű sötétbe
Nem messze volt a hajógyár, a csillagok fényében még kicsit látszott,
A sójában álló, építés alatt álló hajótest, volt irányzott.
Lassan, mér ez is bekebelezte a mindenfelé elsunnyogó éjt,
Aztán már ez sem látszott, de a nagy hajótest, visszaverte habtaréjt.
Kitakarta a sziporkázó égi-lámpás csillag-világot.
De sziluettje látszott, erősítette képzeletvilágot.
Aztán a sólya is vak-végtelen sötétbe burkolózott?
Reggelig már a csönd volt az úr, csak ő volt ki, hallgatózott.
Vecsés, 2019. február 13. ? Kustra Ferenc
A Nap fölöttébb alacsony járt, ez este-lemente.
Szivárványként verődtek vissza a vízfelszínről.
Biztosan, olajfolt került oda... vízfelszínről.
(3 soros zárt-tükrös)
Lassan ereszkedett le a nyárias este,
Remény volt? nem múlik el, szép az este csendje?
Lassan ereszkedett le a nyárias este,
A móló végében még ücsörögtek horgászok,
Akik a mai, esti vacsorára vadászók.
Néha egy-egy hullám, partütközésnél valahogy tarajos lett
És a hófehér habok beborították hullámfelületet.
A mólon, még esti sétálók is voltak,
Akik sokan, átszellemült arccal voltak...
Neki a móló egy száraz ösvény volt a vízbe,
Ami értük nyúlik be a sötét tengervízbe.
Erősen kezdett formát ölteni az éj, nap ment lefele,
A sétálók araszolva indultak a szárazföld fele.
A horgászok is pakoltak és mentek, indultak kifele.
Mire szárazföldet fogtak, konkrét formát öltött, rájuk-lezuhant éj,
A tenger eltűnt a sötétbe, minden összefolyt, maradt hullámtaréj...
A víz tovább hullámzott, de azután a taraj már nem látszott,
A Hold valamerre elkóválygott, a sok csillag sziporkázott.
A halk hullámverés jelezte a víz mérhetetlen pusztaságát,
Móló meg csak állt tovább, és benne lét, algákban élte világát.
(Anaforás, önrímes, 3 soros zárt-tükrös)
A parton nem messze kellemetes kis utcák voltak, szép sorjában
Az utat gesztenyefák szegélyezték, akkurátusan, sorjában.
A parton nem messze kellemetes kis utcák voltak, szép sorjában
Itt estefelé kevés volt a közterületi mozgás,
Emberek otthon gyakorolták, mi az, az odaadás?
Itt estefelé kevés volt a közterületi mozgás,
Esteileg már olyan a naplemente,
Mintha lagziban sietős vendég lenne?
A nap már szedi a sátorfáját és a lábait,
Már nem is nézi a nappal és éjjel arányait...
A környezet először sötétedéssel kezdte,
Majd átváltott a kellőn sötétes acélkékre.
Utána meg sebesen átment? sűrű sötétbe
Nem messze volt a hajógyár, a csillagok fényében még kicsit látszott,
A sójában álló, építés alatt álló hajótest, volt irányzott.
Lassan, mér ez is bekebelezte a mindenfelé elsunnyogó éjt,
Aztán már ez sem látszott, de a nagy hajótest, visszaverte habtaréjt.
Kitakarta a sziporkázó égi-lámpás csillag-világot.
De sziluettje látszott, erősítette képzeletvilágot.
Aztán a sólya is vak-végtelen sötétbe burkolózott?
Reggelig már a csönd volt az úr, csak ő volt ki, hallgatózott.
Vecsés, 2019. február 13. ? Kustra Ferenc
Képzeletem?
A nagy-hegynyi sötétség ölén, mélázva, konyult fűben feküdtem,
Elgondolkoztam, életemen, sorsomon, mily? a nyugdíjas létem.
Elnehezült szívem, mire végigzongoráztam rongyos életem.
A szépséges, bársonyfekete, lágyan ringó sötétség,
Nem segített, hogy könnyebb legyen az elviselhetőség?
Mert bizony szép kor a hatvanhét, és ez a számszerűség.
Az áthatolhatatlan sötétet a csillag-sziporka mutatja,
Mert én belül tudom, hogy megy tovább, nem áll meg, óra mutatója.
Minden elmúlik, de a jövő perce, az előző folytatója.
A sötétben nincsen korkép, vad gondolataim úgy cikáznak,
De nem durván, nem fájók, Inkább szabadon magukban cicáznak.
Ez a korlátlan korlát-nélküli sötét, mit sokan imádnak.
Sötét hőségben hallgatnak, a fű, a bokor és a fák,
Ebben a vakságban nem látom, hol vannak broméliák.
De magamról mindent tudok, gáncsolnak a száraz csutkák.
Érdekes az éjszakai világ a meglevő tényekkel,
Még akkor is, ha magadévá teszed a vad éjt, lélekkel.
Ha gondolkozol, ha odatartozol, ha visz jó érvekkel.
Most nem vagyok sugárzó napfényben,
Csak leledzem az éber éj-kéjben,
Úszok a vaksötét semmiségben.
Igyekeztem, mindenképpen maradásra bírni a napfényt?
Nem akartam éjsötétben élni saját szívben, ön-rabként?
De élet csapdákkal teli, idő meg csak halad, óraként?
A vaksötét, csendben zümmögteti a sötétséget,
Ebbe, mint lovat befogja a világmindenséget.
Én meg részt veszek benne, élvezem e semmiséget.
Talán a sötétben, unos-untalan rovod az utadat,
Közben lehet, hogy sokszor sírás fojtogatja a torkodat,
Te meg elhagynád a sötétben, de nem lehet? a gondodat.
Lehetsz Te igazságos, életerős, vagy életharcos,
Ha nincsen jó kövesút! Amin mész pocsolyás, buktatós,
És ezeket nem biztos, hogy legyőződ? lelked magasztos?
A fénytelen csillag-fények, millió-számra égnek
És nekem azt sugallják, hogy nem lesz vége az éjnek,
De én tudom, a reggel véget vet a vaksötétnek?
A szénfekete éjtenger, teljesen belepte eget,
Fájó gondolataim nem is fogják fel a fény-szelet.
Reggel majd jobb lesz, ha a Nap egy délibábot feléget.
A fekete düh tüze is fellobbanhatna bennem,
Mert az életem is éj-fekete, dühítő nekem?
És mégis várom a fényt, fogam erre nagyon fenem?
Reggeli napsütés aranyviharában eltűnik majd fekete éj
És az aranyárban messzi elúszik a sötét-éj, mi már úgysem mély.
A napfény tűző, elhatalmasodó hullámai? maga a fény-kéj.
A természet lágy ölén, harmóniában csillagfényes éggel, világgal,
A diszharmóniától eltávolodunk, begyűjtött égi sugárzással,
És az élet megy tovább szépen, idő is megy időleges megnyugvással.
Vecsés, 2015. június 28. ? Kustra Ferenc
A nagy-hegynyi sötétség ölén, mélázva, konyult fűben feküdtem,
Elgondolkoztam, életemen, sorsomon, mily? a nyugdíjas létem.
Elnehezült szívem, mire végigzongoráztam rongyos életem.
A szépséges, bársonyfekete, lágyan ringó sötétség,
Nem segített, hogy könnyebb legyen az elviselhetőség?
Mert bizony szép kor a hatvanhét, és ez a számszerűség.
Az áthatolhatatlan sötétet a csillag-sziporka mutatja,
Mert én belül tudom, hogy megy tovább, nem áll meg, óra mutatója.
Minden elmúlik, de a jövő perce, az előző folytatója.
A sötétben nincsen korkép, vad gondolataim úgy cikáznak,
De nem durván, nem fájók, Inkább szabadon magukban cicáznak.
Ez a korlátlan korlát-nélküli sötét, mit sokan imádnak.
Sötét hőségben hallgatnak, a fű, a bokor és a fák,
Ebben a vakságban nem látom, hol vannak broméliák.
De magamról mindent tudok, gáncsolnak a száraz csutkák.
Érdekes az éjszakai világ a meglevő tényekkel,
Még akkor is, ha magadévá teszed a vad éjt, lélekkel.
Ha gondolkozol, ha odatartozol, ha visz jó érvekkel.
Most nem vagyok sugárzó napfényben,
Csak leledzem az éber éj-kéjben,
Úszok a vaksötét semmiségben.
Igyekeztem, mindenképpen maradásra bírni a napfényt?
Nem akartam éjsötétben élni saját szívben, ön-rabként?
De élet csapdákkal teli, idő meg csak halad, óraként?
A vaksötét, csendben zümmögteti a sötétséget,
Ebbe, mint lovat befogja a világmindenséget.
Én meg részt veszek benne, élvezem e semmiséget.
Talán a sötétben, unos-untalan rovod az utadat,
Közben lehet, hogy sokszor sírás fojtogatja a torkodat,
Te meg elhagynád a sötétben, de nem lehet? a gondodat.
Lehetsz Te igazságos, életerős, vagy életharcos,
Ha nincsen jó kövesút! Amin mész pocsolyás, buktatós,
És ezeket nem biztos, hogy legyőződ? lelked magasztos?
A fénytelen csillag-fények, millió-számra égnek
És nekem azt sugallják, hogy nem lesz vége az éjnek,
De én tudom, a reggel véget vet a vaksötétnek?
A szénfekete éjtenger, teljesen belepte eget,
Fájó gondolataim nem is fogják fel a fény-szelet.
Reggel majd jobb lesz, ha a Nap egy délibábot feléget.
A fekete düh tüze is fellobbanhatna bennem,
Mert az életem is éj-fekete, dühítő nekem?
És mégis várom a fényt, fogam erre nagyon fenem?
Reggeli napsütés aranyviharában eltűnik majd fekete éj
És az aranyárban messzi elúszik a sötét-éj, mi már úgysem mély.
A napfény tűző, elhatalmasodó hullámai? maga a fény-kéj.
A természet lágy ölén, harmóniában csillagfényes éggel, világgal,
A diszharmóniától eltávolodunk, begyűjtött égi sugárzással,
És az élet megy tovább szépen, idő is megy időleges megnyugvással.
Vecsés, 2015. június 28. ? Kustra Ferenc
Azt hiszem, az életem nagyot tévedett, ló elé fogta a kocsit?
Mikor meg lóra ültem, az a fejével hátul ment előre, kicsit?
A vonatom tévedve, a cél felé haladt, de az ellen vágányon?
Én mindenbe belementem, de hogy pap legyek... Jobb volt, disznóvágáson...
Aztán meg szántottunk volna, ha lett volna... a lóval,
De nem volt, ekét én húztam hátulról, sündisznóval...
Volt nekem egy régi postaládám, rozsdás,
Végül egyszer csak megérkezett a postás,
Bedobott egy cetlit, csak néztem, hogy pacás?
Cetli üres volt, nem volt azon csak elmosódott paca,
Így tudtam meg, hogy éppen ilyen az én életem? daca.
Vecsés, 2016. február 21. ? Kustra Ferenc
Mikor meg lóra ültem, az a fejével hátul ment előre, kicsit?
A vonatom tévedve, a cél felé haladt, de az ellen vágányon?
Én mindenbe belementem, de hogy pap legyek... Jobb volt, disznóvágáson...
Aztán meg szántottunk volna, ha lett volna... a lóval,
De nem volt, ekét én húztam hátulról, sündisznóval...
Volt nekem egy régi postaládám, rozsdás,
Végül egyszer csak megérkezett a postás,
Bedobott egy cetlit, csak néztem, hogy pacás?
Cetli üres volt, nem volt azon csak elmosódott paca,
Így tudtam meg, hogy éppen ilyen az én életem? daca.
Vecsés, 2016. február 21. ? Kustra Ferenc
