Húzza a szánt az öreg Varga,
ráncoktól szabdalt fagyos arca.
Szánjára rőzsehalmot kötött,
súlya alatt nagyokat nyögött.

Fagyott könny borítja arcát,
megvívja hát utolsó harcát.
Kitől kérhetne segítséget,
hisz nem látja az ellenséget.

Be kell fűtenie hideg házát,
nem tudta fizetni a számlát.
Kamrája is üres most már,
az egér is a szomszédba jár.

Messze van még a nyár melege,
akkor talán jobb lesz az élete,
már nem kell fázni dunna alatt,
jaj úgy várja már langyos tavaszt.

Hogy a civilizáció el ne süllyedjen,
Nagy csatája el ne vesszen,
Csillapítsátok a kutyát, kössétek ki a pónit
Egy távolabb őrhelyre;
Caesar mesterünk a sátorban van
Ahol a térképek ki vannak terjesztve,
Szeme a semmire szegezve,
Keze a feje alatt.

Mint egy hosszú lábú légy a folyó felszíne felett
Elméje a csendben jár.

Hogy a tetőtelen tornyok leégjenek
És a férfiak visszagondoljanak arra az arcra,
Mozogjon a leg gyengédebben, ha muszáj
Ezen a magányos helyen.
Részben már nő, három részben még gyerek,
És azt hiszi hogy senki sem látja; lábai
Egy gyerek táncot gyakorolnak
Melyet az utcán lesett el.

Mint egy hosszú lábú légy a folyó felszíne felett
Elméje a csendben jár.

A serdülő leányoknak valószínűleg
Az első Ádám bukkan fel a gondolataikban,
Zárd be a pápai kápolnájának ajtaját,
Tartsd kívül azokat a gyerekeket.
Az állványzaton ott hever
Michael Angelo.
Nem hangosabban mint az egér
Mozog a keze ide-oda.

Mint egy hosszú lábú légy a folyó felszíne felett
Elméje a csendben jár.

Szerző: Yeats W. B.
Vers címe: Hosszú lábú légy
Fordítta: Kovács Iván

Megjegyzés: A tetőtelen tornyok Trójára hivatkoznak. A táncoló leány Heléna, ki végül is Trója bukását okozta.

Rossz költőként élni csak álandó bánat,
rogyadozó omló falú lelked, házad.
Verseidet csak talán a rigó fütyüli,
soha senki nem mondja, hogy kell neki.

De a sok híres, akiket ünnepelnek,
ha csak egy szavuk is szólal, hát figyelnek.
Csodaszép az életük, remekelnek ők,
könyvek hadait töltik meg a jó költők.

Mikor a rossz költő hazafelé ballag
kavarog benne sok rímbeszedett maszlag,
szakadt kabátját összehúzza hát magán,
hisz benne, hogy nagy költő lesz egyszer talán.

Egy állat halálakor
Nincs se rémület se remény;
Az ember halálát
A rémület és remény uralja;
Már gyakran meghalt,
És gyakran újjászűletett,
Büszkeségében egy nagy ember
Gyilkos emberekre
Gúnyolódva tekint
Mikor a lélegzet felcserélődik ?
Részére jól ismert a halál ?
Mert a halált az ember teremtette. Szerző: Yeats W. B.
Vers címe: Halál
Fordította: Kovács Iván

Hogy mondjam el, hogy mit érzek éppen,
úgy felbolydult most ez a világ,
eddig örökös magányban éltem,
olyan üres volt ez a világ.
Nem érdekelt, hogy nyílik a rózsa,
nem vágytam régen az illatát,
Nem várt rám senki, mégis oly jó volt.
Olyan kerek volt ez a világ.
Nem akartam, de úgy felkavartál,
lelkem most mélyen izzó parázs,
dübörgő vonatként zakatol szívem,
teérted dobog. Miattad fáj.
Nem akartam a karod ölelését,
simogatásod, csókjaid hadát,
s mégis érzem: ha végigsimítasz,
lelkemben fellobban minden parázs.
Szemedben fénylő csillagot látok,
olyan fényesen ragyog reám,
elvakít. Szinte magam sem értem.
Szemed tükrében szép a világ.