Amikor tűző nap hevében valami árnyékot kapok,
olyankor én is úgy érzem, hogy lesznek holnapok.
Amikor meleg van, és szellő simít a vállamon,
olyankor én is szebb világról álmodom.

Amikor enyhe őszi szellő simít az arcomon,
s egy fuvallattól érzem, hogy milyen friss vagyok,
amikor színes levelek közt térdig gázolok,
olyankor úgy érzem, hogy boldogabb vagyok.

Amikor hűvös téli éjjel melegről álmodom,
s a tűz nyalábja lángot fest az arcomon,
amikor megfájdult szívekbe valami reményt adhatok,
olyankor úgy érzem, hogy sokkal jobb vagyok.


Amikor árnyékos ligetben sétálok veled,
olyankor úgy érzem, hogy van még őszinte szerelem,
amikor két szemedben látom, hogy mennyi félelem


van, mely téged aggaszt, s értem reszketel,
Amikor fáradt homlokodra egy csókot adhatok,
olyankor én is sokkal boldogabb vagyok.

Elgondolkozva ülök a parton,
térdig a vízbe mártva lábamat,
olyan jól esik! Felfrissülök tőle.
Hullám csiklandozza most a talpamat.

Olyan békés, és olyan csendes minden.
Halak úszkálnak lent a víz alatt,
szinte érzem a fürge surranásuk,
s mellettem látom a buborékokat.

Milyen jó lenne mindig itt maradni!
Távol mindentől, hol senki sem zavar.
Mélyre merülni a hullámzó patakban,
hogy ne lásson senki, és ne bántsanak.


Néha elég egy néma délután is,
s megcsitul bennem minden indulat,
mint a folyóvíz csendes csobbanása,
mely messze sodorja el a hangokat.


Nem vágyom mást, csak csöndet és nyugalmat,
s megtisztulni a kéklő víz alatt,
lemosva magamról mindent, mi bántott,
s oly szelíd lenni, mint a hűs patak.

Május van újra. Virágok nyílnak,
illatoznak az orgonák,
színessé vált a rét, az erdő,
most újraéled a világ.
Virágba borult most a kert is,
a gyümölcsfa olyan csodás,
ezernyi apró virágsziromból
öltött most magára ruhát.
Olyan szép minden! Szinte érzem:
Most még a kedvem is más!
Mintha madarak röpködnének
meggyötört lelkemen át.
Magukkal repítve minden rosszat,
mi eddig belülről vájt,
szikrázó napfényt varázsolva,
amely oly meleget ád.
Milyen jó volna úgy ébredni,
hogy mindig ilyen csodás
látvány vár, amely jókedvet áraszt,
ilyenkor semmi fáj.
Nem is értem, hogy miért volt eddig
rosszkedvem, hisz a világ
nélküled sokkal szebb, és jobb lett,
látni sem akarlak már.

Arccal a halál felé
Naponta menetelni
arccal a halál felé,
s a sorból ki nem állni:
hősiesség
Harcolni önmagáért
a létezésért, s benne
értelmes célt találni:
hősiesség
Szánkra závárt helyezni,
mikor kemény daccal
kitörni vágynak a szavak:
hősiesség
Fekete-gyász lélekkel
embertársainkra
fehér mosolyt ragyogni:
hősiesség
A bűn hínár-világában
zápor – mosta
tisztának megmaradni:
hősiesség
A gonosz kísértésekben
igazgyöngyként
jóságot sugározni:
hősiesség
A számvető szenvedésben
panasz nélkül
hűséggel szolgálni
hősiesség
A rettenet-éjszakában
- álmoktól sújtva -
bizakodón a hajnalt várni:
hősiesség
A zord halálfélelemből
lélek-tudattal
az elmúlásba belesimulni:
hősiesség
Ily „apró hőstettekkel”
naponta menetelni
arccal a halál felé…
Ez az ÉLET!

Ha kérdezik…
Ha kérdezik…
Mi köthet ma szíveket össze?
S mi nemesíthet életet?
Összetartás ereje, célja
századunkban ma mi lehet?
Egy szó a válasz: SZERETET!
Ha kérdezik…
Mi alapja közös hitünknek?
S együtt éneklés mért lehet?
Hisz különböző nézet, vallás…
Itt egység mégis hogy lehet?
Szívedből valld: kell szeretet!
Ha kérdezik…
Béke, boldogság, megértés
emberek közt ma hogy lehet?
S a családokban emberségre
hogy nevelhetünk gyermeket?
A jó példája Te legyél,
s a válaszod: kell szeretet!
Ha kérdezik…
Magyar népünket mi tartja, védi?
S hazánkért tenni mit lehet?
Milyen vonzás, erő kell ahhoz,
hogy megtartson egy nemzetet?
Két szó a válasz:
Isten-hit kell, és szeretet!

Ha kérdezik…
S Te kérdezed…
E szétzilált zűrös világban
EMBERNEK lenni hogy’ lehet?
A válaszod rá ne feledd:
- Isten-hit kell és szeretet!