Földi, avagy égi bálványok,
Faragott kép, kitalálmányok?.
Istennek helye van lelkedben,
Az egyedüli Úr szívedben.

Ki e helyet mással betölti,
Isteni vezetést elveszti.
Hamis érzés, tudat vezeti,
A tévelygése eltéríti.

Igaz útját meg nem találja,
Hamisság lesz lelke szolgája.
Kik idegen Istent faragnak,
Már tévelygő úton haladnak.

Lelkek így szerzik meg maguknak,
A nehéz szenvedéseiket,
Gyötrő nyomorúságaikat,
Könnyel áztatják fájdalmukat.

Jó és a rossz mindig ütközik,
Ám jó megtartja értékeit,
A rossz szétbomlik, feloldódik,
És szenvedésekben szét hullik.

Ki Isteni jót elfogadja,
A maga lelkéből, mint drága
Igazgyöngyöt, majd előhozza,
Élete áldásként hordozza!

A Te szívednek érzéseit,
Mely teremtődet megilleti,
Ne hagyd elhomályosítani,
Lelkedet csak Ő fényesíti!

Az ég mennydörgött és villámlott,
Csipkebokor lángja felcsapott.
Az Úr hangja mindent áthatott,
? Én vagyok a te Urad, Istened?

Ekként szól az Úr Sion hegyén,
Visszhangzik ma is szívek mélyén.
Ember szeresd a Te Istened,
Ki téged a földre teremtett.

Őt illeti minden tisztelet,
E létben csiszolja lelkedet.
Emeld alázattal szívedet,
Ő általa nyersz majd kegyelmet.

Ne kételkedj Atyánk létében,
Megszabadít Ő kétségtelen.
Akár a vérzivatarokon,
Akár úszó könnytengereken,

Kiszabadít és hordoz téged.
De nem úgy, ahogy Te akarod,
Fogva tart önző gondolatod,
Eltévelyedett ember lélek.

Hanem hallgasd az Úr beszédét,
Keresd és éld az Úr törvényét.
A fényutadat megtalálva,
Gondjaidat tedd oltárára.


A Sinai hegy mennydörgését,
Felváltja az idő múlása.
Épp úgy csendes szellőként,
Lágyan, de szól az Úrnak hangja.

? Én vagyok a te Urad, Istened?
Hangzik időtlen ? idők óta.
Örökké él az Isten szava,
Ha hisz vagy nem e föld lakója!

Ezen az őszi délutánon
amikor erjedő must szagát
hordja a szél
s a levelek sárgán,
vörösen
zölden
hullnak a fákról
még ragyog a nap
s hunyorgat az ég csoda-kékje
szobánk lázas bútorai
között
száz karral ölelnélek
térdelnék öledig
emelkedve
feszes csípődet
átkarolva
szép asszony tested
felajzott vágyakkal
magamhoz vonva
suttogva neked
halk imámat
hogy
szeress sokáig
hogy
tedd szét nekem a lábad
hogy
száz csókkal
csókolnám édes
szádat
s ha feltámadna benned is
a vágy
nem hallatszana más
csak a lüktetésünk
ahogy
egymásba verődik
testünk
lázas ziháló meztelenségünk

Ma hét órakor még hajnali a sötét
s hűvös az őszi a reggel
a nap nem süt egész nap
csak hideg eső esik ránk a fákra a földre
a lehullott
rozsdás őszi levelekre
ahogy
csontkarúvá válnak
nélkülük a fákon az ágak
ahogy a
földre hull
velük az öröm
s a fák tetején
leng a bánat
Verlain mondta hogy az ősz
húrja zsong
jajong,búsong a tájon
én is érzem
hogy
fogy az időnk
fogynak a menedékek
s hűlnek
szívemben lassan a vágyak
de
mégis hiszek
hiszek a feltámadásban
hiszek abban hogy van még
egy esély , hogy van még
egy másik élet
s idő
hogy szerethetnek majd azok is
akik még szeretnének
akik már eddig is öleltek volna
vagy akiket én öleltem volna
akiket sohasem feledtem
s akikkel hajnali
kakasok kiabáltak
a korán kelő
szerelemmel
amikor
az októberi szél
az utcákon
az erjedő must szagát
hordta
s akik
még szeretnek elkísérnek majd
táncoló fekete asszonyokkal
táncoló fekete kocsisokkal
táncoló fekete lovakkal
messzire
a sirató dombra
ahol távoli szólóját játssza a magány

Ma hét órakor még hajnali a sötét
s hűvös az őszi a reggel
s esik az eső

Mulassunk ma
szép asszonyom !
fogynak az évek
szól a zene
s igaz az ének
nem vagyok én már
az aki voltam
az
sincs már sehol
akit tenyeremen hordtam
de
képzeletemben
te vagy
akit újra látlak
akinek újra
látom képzeletemmel
bozontos
illatos kertjét
a csodákat
akit újra
kérlelhetek
hogy hívj ! várj !
fogadj be
hogy ölelj át végre
hogy szép
szád vad csókokat
csókoljon rám végre
s én vad csókokat
tegyek
gyönyörű
öledre
hogy tedd szét
tárd szét nekem
magad
s a lábad
s hogy
vesd le magadról
minden ruhádat
s úgy ölelj meztelen
ahogy senkit
és szeress
engem
ahogy nem szeret senki
s ringatózz rajtam
előre, hátra dőlve
újra
és ha elönt a feloldozás
az én kéjem, az én lázam
járjon át
s engem a te forróságod
újra és újra
amíg
felujjongsz , jajongsz vagy
felkiáltasz
amíg
szédült csókjaimmal lezárom
ziháló édes szádat