Olyan sok kérdés kavarog bennem,
s azon tépődöm szüntelen,
tyúk, vagy a tojás volt először?
Azt mondd meg nekem, Istenem!

Ha tojás volt, ki tojta azt meg?
S mikor a héja felrepedt,
mitől lehetett csirke benne,
ha kakas nem létezett?

Ha tyúk volt először, hogyan termett
és kakas nélkül hogy lehet
olyan kétrétű tojást tojni,
amelyből végül csirke lesz?

Ezernyi kérdést sorolhatnék,
amelyre választ nem lelek,
oly sok bennem a bizonytalanság,
amely fölöttem ott lebeg.

Mért nem jut kenyér sok szegénynek,
hiszen a földön megterem,
s jutna belőle bárkinek, ha
ilyen kapzsiság nincs jelen.

Uram! Ha mindent Te alkottál,
mért tűröd azt, hogy így legyen?
Mért nézed el. Hogy a gonosz győzzön
legyűrve igaz népedet?

Mért nézed azt, hogy hitükben ingva,
kétségbeesve küzdjenek?
Amíg népeden nem segítesz,
a gonosz mindent tönkre tesz.

Tehozzád szólna annyi ember!
Mért nem hallod meg, Istenem?
Mért nem látod a szenvedésünk?
Nézz ránk. Segíts meg Istenem!

Azt mondod, nem számít a pénz,
és semmit sem jelent,
hogy üres- e, a pénztárcád,
vagy teli a zsebed.
Nem vehetsz mindent halomra
mit pénzért megvehetsz,
s hiába dúskálsz mindenben,
ha nincs, aki szeret.
Milyen igaz! Mégis azt kérdem:
mért oly rossz neked,
amikor megkapsz minden jót,
mi másé nem lehet?
Pihenhetsz, árnyas fák alatt
mit tengervíz övez,
mi ez, ha nem a boldogság,
ezernyi gond helyett?
Nincsenek filléres gondjaid
és mindent megvehetsz,
nem járkálsz rongyos ruhában
szomjan, éhesen.
Ajtók tárulnak előtted,
és ritka szerelem,
amely akkor is megmarad,
ha majd szegény leszel.
Amikor beteg vagy, ott is pénz kell,
hogy esélyed legyen
meggyógyulni, hisz pénz nélkül már
nem jár semmi sem.
S ha majd a végső nyugalomra
lehajtod fejed,
selyemzsinóron engednek le
rút kötél helyett.

Oly drága már az utazás is, egyre nehezebb,
rég elvették az utazási kedvezményeket.
Úgy döntöttem, az oldalon egy hirdetést teszek,
hátha lesz, ki e csodajárgányt legyártja nekem.
Mindegy, hogy milyen színű lesz, csak oly sebes legyen,
mint a villám, és legyen rajta jó erős nyereg.
Induljon minden pöccintésre, s száguldjon velem,
akár a szélvész, mely átfúj a háztetők felett.
Ezermesterek! Mérnökök! Most versenyt hirdetek!
Nagy a tét! Ki ezt megcsinálja, híres is lehet.
Üzemanyagot ne fogyasszon, csak egy keveset,
olyan sokfelé kéne mennem, s üres a zsebem.
Ha lesz olyan, aki megcsinálja, híressé teszem,
s arra, aki most lenéz engem, magasról teszek!

Olyan lettem, mint a vén diófa ága,
amelynek pergő gyanta könnye hull,
csupasz törzsére lassan végigfolyva,
mint szempillámon, ha bánat könnye hull.

Ő is siratja néma pusztulását,
ahogy magamban én is fájlalom
az elmúlott időt, mit rád tékozoltam,
s nem maradt bennem más, csak szánalom.

Nem is értem, hogy mért tudtam szeretni
olyat, akinek nincs érző szíve,
helyébe kemény, hideg kőlapul csak,
s nem érdekli, hogy másé vérzik e.

Nem is értem, hogy mért hagytam elszállni
az időt, mely száguld, s üvöltő szele
hófehér kristályt fúj sötétlő hajamra,
s márvány arcomra fagycsókot lehel.

Nem bánom már, hisz kárpótolt az élet,
bár nem adott soha földi kincseket,
csak két csillagot, mely olyan drága nékem,
ha rájuk gondolok, szívem megremeg.

Nem várom már, hogy rám csillan a napfény,
csak e két csillagot hagyja meg nekem,
had láthassam, hogy felettem ragyognak,
hiszen az övék egész életem.

TANQ csokorban

Hazám védelmében
Vagyok én csatára készen.
Még vérem is folyhat!
Hazafinak, lelke számít,
Ha őt, téveszme nem ámít!
*
Nekem csettint révész,
Rám vár! Nem tudom fizetni.
Így nem visz sehova…
Nem is akartam még menni,
Csak érdekelt, a jegy mennyi…
*
Ha magadra maradsz,
Nyakig ér az egyedüllét.
Kilábalás, nehéz.
Lelki problémával küzdesz,
És nem tudod, holnap, mi lesz.
*
Napsugár vigasztal,
Pedig nem tudja, mi bajom.
Mindegy is, jólesik.
Bajom ellen, nem jó semmi
Arcom, napsugár befedi.
*
Sötétedő alkony,
Nyugvó nap vérébe fullad…
Reggel, majd új nap lesz.
Álmos vagyok, elballagok,
Ágyamban meg álmot várok.
*
Szemem, a csillagok
Fényét issza! Csoda látvány.
Elnézném, reggelig.
Fent kéne lennem, csodálni,
De nem bírok, addig állni.
*
Rét felett szárnyalok,
Itt úgy érzem, szabad vagyok…
Pedig, ez csak álom!
Szabadság, nincs, és nem lehet,
Utálom szemfényvesztőket.
*
Álom lassan múlik,
Hajnali fény, már feldereng…
A mai nap, jobb lesz?
Mára már, sok új tervem van,
Remélem, egyik sem katlan.
*
Aranymadár, útra
Kelhet, messze még a határ.
Nem jött vissza soha!
Nézek, tudatom kitágul,
De a lélek, tovább árvul.
*
Sötétben nem látok,
Fáklyát gyújtok. Lehet látnok.
Megyek lendülettel.
Új utat a fáklyám mutat!
Megtalálja azt, ki kutat.
*
Harang megkondulhat…
Megáll az óramutató…
Az én időm letelt.
Szerepeim eljátszottam,
Ha tapsot kaptam… hajoltam.
*
Emlékcsónak ringat,
Visszaevezek a múltba!
Vajon, mit találok?
Látom foszlányát, emléknek!
Hol a vége, öregségnek…?

Vecsés, 2015. március 25. – Kustra Ferenc József - Új szépirodalmi irányzat jegyében. (A HIAQ –t és a TANQ –t én alkottam meg… szótagszám, 6-8-6 és 6-8-6-8-8) Ez jobban illik az európai gondolkodáshoz, és a magyar nyelv sajátosságaihoz.