Simogat az érzés, mint egy puha paplan, beteríti testem,
az Égre nézek, és csak a csillagokat lesem.
Melyik világít nekem?
Melyik vezérli lelkem?
Vajon az Ég küldte,
vagy csak buta álmaim egyike?
Táncolnék az esőben, fejest ugranék a mélységébe!
Érzékeny, látó szellem, már elsőre meglátta lelkem.
Igaz valóság vagy hamis ábránd csupán?
Az Eget kérdezem és segítségét várom immár.
Bár lelkem mélyén mégsem hiszek benne,
annyi fájdalom ért, hogy nem tudom, elhihetem-e.
De ez úgyis a jövő zenéje.

(3 soros-zárttükrös)
Ha, Te a vágyad csillagszórásába fogsz,
Lelkem polcáról minden rosszat lerakodsz…
Ha, Te a vágyad csillagszórásába fogsz.

Bújjunk össze, legyünk együtt szerelmi vétkesek,
Így, lovagoljuk meg összefonódva éjeket,
Beléd bújok és az lesz a kéjem,
Ott bennem nem lesz semmi értelem…

(Bokorrímes)
Neked hagyom érző átölelésem,
Ide már nem kell, bíz' semmi védelem,
Szerelmetes testedbe megérkezem...

Megadjuk a módját, Te semmit senem, el nem kapkodsz,
Kielégülésünk után, Te semmin nem bosszankodsz…
Megadjuk a módját, Te semmit senem, el nem kapkodsz,

Jó szeretni veled,
Szép a kecses tested.
Oly' finom a lelked...

(Halmazrímes)
A vad testedre megéheztem,
Jó, ha puha melled érezem,
Ritmikádat igen élvezem,
Kis rezgéseid is észlelem,
A testedből árad… végzetem...

Vecsés, 2018. április 13. – Kustra Ferenc József – Ó, Te erotika… (Ebben íródott és Alloiostrofikus versformában!) A 3 soros-zárttükröst úgy kell olvasni, hogy az első és második sort egyben. Értékelni! Utána a 2. és 3. sort egyben és értékelni. A különbség adja a sava-borsát…

Vándormadár a fészkére,
Szomjas vándor a hűs érre,
Én is vágyom: békességre.

Bizony hiányzik, még ma kéne
Végre, valahára, elkélne.
Vágyom békés, nyugodt életre.

Kedvem nehogy búsra váljon,
A békesség készen álljon,
Puha meleg befogadjon.

Jókedv, játszi pille, repdesik,
Óh, remélem, el nem utazik.
Bízom, hogy végre rám telepszik.

Budapest, 1997. február 26. – Kustra Ferenc József – íródott bokorrímesben.

Sohaj


Könnyezik a szürke égbolt,
sóhajt és sziszeg a Sóhát.
Csend és némaság honol,
egy cinege hallatja hangját.

Jobbra a falum szendereg,
gyermekkorom álomvilága.
Templom és iskola mered,
házak közül e nagy világra.

Balra Parajdunk füstölög,
tornyok, otthonok, bánya.
Távolban fehér köd püfög,
ráborulva a fenyőfákra.

Sóvidéknek sóhaja leng,
nem várt ilyen csapásra.
Egyszer ennek is vége lesz,
Isten népe már alig várja.

Lesz még itt puha hótakaró,
változik minden kint-bent.
Vágtat az Újév is ,jót akaró
fehér és tiszta lesz minden!

Gomolyog felhőkkel a hajnali pára,
bújik a hegycsúcs, mint puha paplanába.
Lebbenti, űzi szél, nem kell még rejtőzni,
hisz csak most kezdődik, s jó itt elidőzni.
Szárít őszi vigasz, mert csupa könny a zöld,
bús melankóliára napszíneket ölt.
Vöröses árnyalat élekre, fonákra,
mind egy emlékezés a nyár mosolyára.