Magyar földön
álmos koldus vihart guberál.
Letargikus erővel söpri a kapott életeket,
hordja messzire a csapodár faleveleket.

Barbár nászéjszakán
valahol megszólal búsan egy hegedű.
Varjak gubbasztanak kinn a magas fákon,
s a jeges szél fúj át a kies pusztaságban.

A nincstelenség sóvárgó vággyal
pásztázza végig a még élhető kis falut.
Üres templomunk békés csendjén
melankolikus harang szól.

Itt bizony életek tűntek el,
ki tehette, messzire elvándorolt!
Ősi falum már rég mások lakják,
új bíbor színezettel spidez az álmatlanság sötét éje.

Zengő versem regös ének,
kiábrándult, mulandó itt az élet.
Árpád vére lázadó, pogány hada,
az ősmagyarnak már itt nincsen szava.

Nemes viharok söprik az ősi birtokot,
jön felénk a rézkrajcáros nyár.
Az éhínségtől fetreng a népem!
Száz halállal borul ránk az éj.

Szótlan makacssággal elered az eső,
sötét fellegektől szenvedünk az idők magányában,
ekhós szekereink tépve és elázva!
Baktatnak búsan lovaink a mulandóság felé.

Harcokat vívunk viharral, széllel,
majd ránk ront a fekete sereg!
Halálmadár rebben az égre,
sörétes lelkünk fájón lebeg az éjben.

Végtelen idő... rohanó élet,
miért nem tudunk élni egymás mellett szépen.
S miért nem fogjuk meg egymás kezét!
Az életünk kegyetlenül nehéz.

Kibérelt viharok pusztítanak a tájban,
vándorbotján megfáradtan jön az ősz.
Nyomorúságos idő ül a tájra,
jobban kéne vigyáznunk egymásra.

Tűzcsóvák szállnak a magas égen,
s én egyedül sétálok a sötét éjben.
A tavasz jöttét várom,
s közben szememre rászáll az álom.

Álmomban démonokkal küzdök, hadba kelek.
Tettek helyett sértő szavakkal bántanak,
durván lelkemet tiporják.
Szívemből a jóságot kifosztják.

Csillogó szemeimben szeretet tüzei ragyognak,
szívemben a béke vágyai kigyúlnak.
Érzem, hogy fel kéne ébrednem,
de a gonosznak szava erősen él bennem.

Próbálom szemeimet kinyitni,
s a démoni erőket kiűzni.
Felébredek, mert szememre süt már a nap fénye,
de a rossz álom szívemben nyomot hagy örökre.

Magyar vagyok, magyarnak születtem…
Szégyelljem, hogy magyarnak születtem?
*
Nem!
Hazám
Szeretem.
Magyar vagyok!
Büszkén kimondom.

Vecsés, 2002. április 13. – Kustra Ferenc

Vecsés, 2002. április 13. – Szabadka, 2017. augusztus 8. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, az apevát alá szerző és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit.

Vaj’
Mit rejt
A tükröm
Hátoldala?
Elmúlt életem.
*
Bíz’
Voltam
Fiatal,
Boldog, derűs.
Életet faltam.

Így öregen nincs már… percnyi a boldogság,
Bár mondják, már a kevéske is nagy orvosság.
*
Száz
Kislány
Szívével
Játszogattam,
Elcsábítottam.

Öregen, nincs más kincsem, csak a vágyaim és az álmom,
Senkinek nem mondtam, hogy üres pókhálóra vágyom…
*
Sok
Barát,
Hát, hátat
Védett... Győztünk!
Kizárt veszteség.

Magány kiül a megöregedett, sokat látott arcokra,
A lélek szeretettel buzdít a vég nélküli harcokra
*
Mint
A gyöngy,
Hófehér
Fogam sörös
Üveget nyitott.

Azt mondják, öregen is mosolyogjak! Fogatlan szájjal?
*
Szép
Jövő,
Hű hitves,
Boldog család,
Volt egyke álmunk.

Háborgó, megöregedett lélekkel még szeretetre vágyunk,
Szívvel-lélekkel ocsmányságokat fröcsög az öreg szájunk.
*
Jaj!
Fele
Sem valós,
Nem is éltem...
Lesz-e még időm?

Nézem a hatvannyolc éves életemet, belül színes és mégis sivár.
Mikor leszek már boldog? Úgy tűnik a kék madár, még kivár…
*
Mért
Kanál
A mérce,
Ha boldogság
A tét? Mért van így?

Hatvannyolc éves vagyok, telnek a napok!
Vajon boldogságra, még elég sok időt kapok?
*
Azt
Hittem
Nem leszek
Öreg soha.
S halál se nincsen.

Eldöntetett, egészen addig élni fogok,
Míg ki nem róják, idő van, meghalok.
*
Meg
Tettem
Tehetőt.
Helyrehozni?
Nem áll módomban.

Úszni próbáltam életemben, mint ebihal, de eredmény nélkül…
Most gondoltam, akkor cápa leszek! De ezt, hogy, fogsor nélkül?
*
Nem
Is volt...
Romba dőlt.
Rejtegettem
A valóságot.

Elfelejtettem úszni, bár sosem tudtam,
A mélység fölött, jó életet hazudtam.
*
Most
Vissza
Fordítom
Tükröm. Ráncok
Tovább mesélnek.

Szépek az emlékek, előjön az álmok képe,
Már nem tudok semmit a nagy leépülésbe…
*
Már
Érzem,
Öregség
Behálózza
Minden atomom.

Már belehaltam, úgy élek,
Derűsen, folyvást remélek.

Vecsés, 2015. február 2. – Szabadka, 2017. augusztus 3. – Jurisin (Szőke) Margit – Az oximoronokat szerző- és poétatársam Kustra Ferenc József írta, az apevákat én. Az apevák összefoglaló címet kaptak: Az oximoron tükör hátulja…