Idő 
Értékelés 
Értékelés Mikor a Kelet,
jön felém és szárnyal.
Várom és látnom kell
röppenő szárnyad!
Amikor a Dél,
elkábítva éget.
Csábító a vágy,
hogy elégjek érted!
Mikor a Nyugat,
leereszti szárnyát.
Látom a Kelet
árnyékos játékát.
Amikor az Észak,
közelít és támad.
Csodás élményekkel,
újra Téged várlak!
Mint vén hold az égen
mely újra megfogyott
halványan,sárga fénnyel,
mely ismét megkopott.
Úgy fekszem én is éppen
megfogyva,törve most
hideg szobámban árván,
lelkem megfagyott.
De midőn jő az új nap
s a vén hold újra nő
úgy fogok én is lassan,
fájón ébredni föl.
Lelkem mint a szélvész
új erőre kap,
s könnyeim minden cseppje
virágot fakaszt.
A hiányod szívbe markoló
A hideg kegyetlen és gonosz
Össze beszélt a hiánnyal
És így rám támadt.
Nem vagyok gyenge gyerek
De senki vagyok nélküled
Csak egy kegyetlen harcos
Aki megöl minden barmot
Amíg nem voltál velem
Kemény volt az életem
A kezem nem fogta senki
Harcos voltam és ennyi
Aki mérgesen rám nézett
Azt hamar elhagyta az élet
DE te megfogtad kezem
Ezt nem felejtem el sosem
Habár sok rosszat tettem
Te kiálltál mellettem
Fogtad a kezem erősen
Habár néha sírtam félősen
Nem köszöntem meg neked
Hogy szívemből szerethetlek
Hogy a kezed foghatom mindig
És így sírhatok kicsit
Nem beszélve a szeretetről
És arról a forró szerelemről
Amit te adtál nekem
És mondtad: szeretlek!
Ilyenkor esténként fáj a Szívem
És körbevesz a hideg
Nem melegítesz engem
Mert nem vagy itt velem
Hiányzol nagyon szerelem
Csak a levegőt fogja a kezem
Mindig rád gondolok
Én szerelmes vagyok
De nem egy árnyékba
Mert sírok én néha
De valós dolgok miatt
Tehát a szerelem igaz
Most a hívásod várhatom
Messze vagy nagyon
DE a telefonomat nézem
Hátha megcsörren éppen
A kezem is remeg
Amivel támaszom a fejem
A gondolataim sötétek
De még mindig élek.
A hideg kegyetlen és gonosz
Össze beszélt a hiánnyal
És így rám támadt.
Nem vagyok gyenge gyerek
De senki vagyok nélküled
Csak egy kegyetlen harcos
Aki megöl minden barmot
Amíg nem voltál velem
Kemény volt az életem
A kezem nem fogta senki
Harcos voltam és ennyi
Aki mérgesen rám nézett
Azt hamar elhagyta az élet
DE te megfogtad kezem
Ezt nem felejtem el sosem
Habár sok rosszat tettem
Te kiálltál mellettem
Fogtad a kezem erősen
Habár néha sírtam félősen
Nem köszöntem meg neked
Hogy szívemből szerethetlek
Hogy a kezed foghatom mindig
És így sírhatok kicsit
Nem beszélve a szeretetről
És arról a forró szerelemről
Amit te adtál nekem
És mondtad: szeretlek!
Ilyenkor esténként fáj a Szívem
És körbevesz a hideg
Nem melegítesz engem
Mert nem vagy itt velem
Hiányzol nagyon szerelem
Csak a levegőt fogja a kezem
Mindig rád gondolok
Én szerelmes vagyok
De nem egy árnyékba
Mert sírok én néha
De valós dolgok miatt
Tehát a szerelem igaz
Most a hívásod várhatom
Messze vagy nagyon
DE a telefonomat nézem
Hátha megcsörren éppen
A kezem is remeg
Amivel támaszom a fejem
A gondolataim sötétek
De még mindig élek.
Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.
És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.
Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.
És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.
Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.
