Idő 
Értékelés 
Értékelés Hogy mondjam el, hogy mit érzek éppen,
úgy felbolydult most ez a világ,
eddig örökös magányban éltem,
olyan üres volt ez a világ.
Nem érdekelt, hogy nyílik a rózsa,
nem vágytam régen az illatát,
Nem várt rám senki, mégis oly jó volt.
Olyan kerek volt ez a világ.
Nem akartam, de úgy felkavartál,
lelkem most mélyen izzó parázs,
dübörgő vonatként zakatol szívem,
teérted dobog. Miattad fáj.
Nem akartam a karod ölelését,
simogatásod, csókjaid hadát,
s mégis érzem: ha végigsimítasz,
lelkemben fellobban minden parázs.
Szemedben fénylő csillagot látok,
olyan fényesen ragyog reám,
elvakít. Szinte magam sem értem.
Szemed tükrében szép a világ.
úgy felbolydult most ez a világ,
eddig örökös magányban éltem,
olyan üres volt ez a világ.
Nem érdekelt, hogy nyílik a rózsa,
nem vágytam régen az illatát,
Nem várt rám senki, mégis oly jó volt.
Olyan kerek volt ez a világ.
Nem akartam, de úgy felkavartál,
lelkem most mélyen izzó parázs,
dübörgő vonatként zakatol szívem,
teérted dobog. Miattad fáj.
Nem akartam a karod ölelését,
simogatásod, csókjaid hadát,
s mégis érzem: ha végigsimítasz,
lelkemben fellobban minden parázs.
Szemedben fénylő csillagot látok,
olyan fényesen ragyog reám,
elvakít. Szinte magam sem értem.
Szemed tükrében szép a világ.
Belehúzott a nappalba
ivott a vén bagoly,
sok megivott cefre után
rút arcán műmosoly.
Megszerette, átölelte
az egész világot,
hallotta a fényeket is
és hangokat látott.
Kábulata után az éjjel
nem volt éppen túl jól,
soha többet már nem iszok
elég volt a jóból.
Reggel aztán úgy érezte
inni kéne kicsit,
ivás után vigyorogva
elszívott egy cigit.
Pár év múlva virradatra
elvitte a mámor,
élettelen rút arcára
ráfagyott a vigyor.
ivott a vén bagoly,
sok megivott cefre után
rút arcán műmosoly.
Megszerette, átölelte
az egész világot,
hallotta a fényeket is
és hangokat látott.
Kábulata után az éjjel
nem volt éppen túl jól,
soha többet már nem iszok
elég volt a jóból.
Reggel aztán úgy érezte
inni kéne kicsit,
ivás után vigyorogva
elszívott egy cigit.
Pár év múlva virradatra
elvitte a mámor,
élettelen rút arcára
ráfagyott a vigyor.
Vízió a hátralévő időről… vagy a végről?
Az én vonatom, már elment, láthatod, ülök reménytelenségbe
Éppen, hogy fönt vagyok az utolsó kocsi, fékező fülkéjébe,
Ahol tekingetek, de nem látok, csak a hátra végtelenébe…
Szív
Szorong,
Gondolat
Jövőt kutat.
Mennyi van hátra?
Életem kereke forog,
Hátralévő semmiségbe robog.
Szemeimből, reménytelenség könnye csorog.
*
Itt már nincsen is fűtés,
Kintről bejön a hűtés,
Közel… megsemmisülés.
Cél
Sincs már,
Nincs miért!
Homokóránk
Lassan lepereg.
Szívem szeretet nélkül tesped,
S jéggé dermed.
Enyészet bennem gerjed.
*
Itt a könnyeimmel vagyok együtt, behunyom kisírt szemeimet,
Kis ablakon nézek vissza a múltba, de nem látok már részletet…
Az életem, soha nem volt egyben, soha, semmire nem késztetett.
Már
Emlék
Sem dereng,
Szürke minden.
Hályog fedte múlt.
Könnyeimmel küszködök, múltba kísérnek,
Alig látom életem romjait. Nincsenek emlékek
*
Ide már a mozdony füstje sem jön, magányom kalitkája elzár,
Azt gondolom, hogy helyes, ha nem is fékezek, kaszás, úgyis vár már...
Lehet, hogy közelebb lesz... amikor már a hideg márványlap lezár.
Itt
A vég,
Kiút nincs.
Megbékélni
S búcsút inteni.
Robog életem kereke,
Magányom börtön. Fékeznem tán’ kellene?
Menekvés lehetetlene…
Vecsés, 2017. szeptember 24. – Szabadka, 2017. szeptember 26. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, a versszakok alá az apevákat és a 10 szavasokat szerző- és poétatársam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: ”Életem kereke forog”
Az én vonatom, már elment, láthatod, ülök reménytelenségbe
Éppen, hogy fönt vagyok az utolsó kocsi, fékező fülkéjébe,
Ahol tekingetek, de nem látok, csak a hátra végtelenébe…
Szív
Szorong,
Gondolat
Jövőt kutat.
Mennyi van hátra?
Életem kereke forog,
Hátralévő semmiségbe robog.
Szemeimből, reménytelenség könnye csorog.
*
Itt már nincsen is fűtés,
Kintről bejön a hűtés,
Közel… megsemmisülés.
Cél
Sincs már,
Nincs miért!
Homokóránk
Lassan lepereg.
Szívem szeretet nélkül tesped,
S jéggé dermed.
Enyészet bennem gerjed.
*
Itt a könnyeimmel vagyok együtt, behunyom kisírt szemeimet,
Kis ablakon nézek vissza a múltba, de nem látok már részletet…
Az életem, soha nem volt egyben, soha, semmire nem késztetett.
Már
Emlék
Sem dereng,
Szürke minden.
Hályog fedte múlt.
Könnyeimmel küszködök, múltba kísérnek,
Alig látom életem romjait. Nincsenek emlékek
*
Ide már a mozdony füstje sem jön, magányom kalitkája elzár,
Azt gondolom, hogy helyes, ha nem is fékezek, kaszás, úgyis vár már...
Lehet, hogy közelebb lesz... amikor már a hideg márványlap lezár.
Itt
A vég,
Kiút nincs.
Megbékélni
S búcsút inteni.
Robog életem kereke,
Magányom börtön. Fékeznem tán’ kellene?
Menekvés lehetetlene…
Vecsés, 2017. szeptember 24. – Szabadka, 2017. szeptember 26. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, a versszakok alá az apevákat és a 10 szavasokat szerző- és poétatársam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe: ”Életem kereke forog”
Hétköznapi pszichológia
Ember életét „tanácsadók” végig kísérik.
S akarja vagy sem a tanácsok is elkísérik.
Vannak okos tanácsadók, kik jókat mondanak
S vannak kéretlen prókátorok, kik csak dumálnak.
Tanácsadó végül is mind, ki véleményt kimondja,
Mert ember agya információkat raktározza.
Eszünk, lelkünk, folyamatosan alakul, változik.
Sőt velünk sokszor nagyon gúnyos játékot… eljátszik.
Vannak jó érzésű tanácsadók, kik szívből mondanak.
Vannak kéretlen tanácsadók, kik csak úgy beleszólnak.
Beleszólnak a dolgainkba rokonok és barátok,
Véleménnyel szülők, ismerősök, szomszédok, tanárok.
Nagyon kikerülni a sok véleményt, tanácsot
Nem lehet, ez nem olyan, hogy leoltjuk pilácsot.
A kommunikáció, kérdés, válasz, vélemény…
A tárgyban kinyílik a sok-sok tele ész szekrény…
Van objektív jó tanács, elutasítani dőreség!
És van a szubjektív tanács… mit megfogadni hülyeség?
Ki tudja, hogy előre, hogy alakul az élet,
Utólag derül ki, hogy a tanácstól mivé lett.
Sokszor a reggel bölcsebb az esténél,
Van dolog, mit nem értünk villanyfénynél
Van az ital, ami rossz tanácsadó
És következménye… lélekromboló.
Van úgy, hogy nem fogadjuk meg a jó tanácsot,
Önzésből, önérzetből építünk gátrácsot.
Meg, van még az önfejű, ki mindent jobban tud
Neki aztán tanácsot adni senki sem tud.
Végül is, ki nem akar „kéretlen tanácsot”
Ne beszéljen, hallgasson, fogja be a lepcsót.
Van, kinek tanácsát legalább meg kell hallgatni,
Sőt létezik, hogy van, amit biz’ meg kell fogadni.
Ki jó tanácsot nem fogadja, maga látja kárát.
Ha megfogadja, akkor jó lesz, maga szedi hasznát.
Ki rossz tanácsot nem fogadja, maga szedi hasznát,
Ha botorul megfogadja, bíz’ maga látja kárát.
Feleim az Úrban, okos szó, tanács itt nem lehet,
Én ilyet nem adok, lelkem erre nem vetemedhet.
Tán’ mindenki a saját sorsa kovácsa
És intézze sorsát, de kárát ne lássa.
Ki tudatosan rossz tanácsot ad, lehet, éltedet elcseszi,
Tiszta szűzies vágyadat, hetéra fizetségnek elviszi.
Kinek nincs pártolója, lehet, csak rossz tanácsot kap,
Aztán mikor kezével markolna, üres semmit kap.
Vérfagyasztó a kín, mikor kiderül, rossz volt a tanács,
Akkor hiába fohászkodsz, ha megvalósult a tanács
És hidd el, itt az áhítat nem segít,
Csak valós, építő tanács üdvözít.
Lángnyelvű piros pipacsok, az ámító szép szavak,
Közben meg csak üres toklászok, amik elhangzanak!
Rossz tanács meg maga a gaz, a jó feketeföldbe,
Csak beleragad a lábunk, cselszövés lesz belőle.
Volt nekem vagy nyolc-tíz élethatározó döntésem
De ma már tudom, minden esetben rosszul döntöttem.
Majdnem mindben, mások adtak fölöttébb rossz tanácsot,
Genyó sors meg behajtotta rajtam eztán... harácsot.
Talán ne mindig higgy a tanácsnak… pernye lesz az álmod.
A történelmed, nem biztos, hogy engedi… korrigálnod.
Ilyen rossz esetben a létmágia nem segít.
Rád borult fekete-lepel álarc sem ékesít.
Tudjátok! Bármely tanács, csak információ.
Viszont másképpen, mint zászlórúdon a zászló!
Óh, jó tanácsot stencilezni nem lehet,
De ember rossz tanácstól tévútra mehet…
Vecsés, 2013. július 3. - Kustra Ferenc József
Ember életét „tanácsadók” végig kísérik.
S akarja vagy sem a tanácsok is elkísérik.
Vannak okos tanácsadók, kik jókat mondanak
S vannak kéretlen prókátorok, kik csak dumálnak.
Tanácsadó végül is mind, ki véleményt kimondja,
Mert ember agya információkat raktározza.
Eszünk, lelkünk, folyamatosan alakul, változik.
Sőt velünk sokszor nagyon gúnyos játékot… eljátszik.
Vannak jó érzésű tanácsadók, kik szívből mondanak.
Vannak kéretlen tanácsadók, kik csak úgy beleszólnak.
Beleszólnak a dolgainkba rokonok és barátok,
Véleménnyel szülők, ismerősök, szomszédok, tanárok.
Nagyon kikerülni a sok véleményt, tanácsot
Nem lehet, ez nem olyan, hogy leoltjuk pilácsot.
A kommunikáció, kérdés, válasz, vélemény…
A tárgyban kinyílik a sok-sok tele ész szekrény…
Van objektív jó tanács, elutasítani dőreség!
És van a szubjektív tanács… mit megfogadni hülyeség?
Ki tudja, hogy előre, hogy alakul az élet,
Utólag derül ki, hogy a tanácstól mivé lett.
Sokszor a reggel bölcsebb az esténél,
Van dolog, mit nem értünk villanyfénynél
Van az ital, ami rossz tanácsadó
És következménye… lélekromboló.
Van úgy, hogy nem fogadjuk meg a jó tanácsot,
Önzésből, önérzetből építünk gátrácsot.
Meg, van még az önfejű, ki mindent jobban tud
Neki aztán tanácsot adni senki sem tud.
Végül is, ki nem akar „kéretlen tanácsot”
Ne beszéljen, hallgasson, fogja be a lepcsót.
Van, kinek tanácsát legalább meg kell hallgatni,
Sőt létezik, hogy van, amit biz’ meg kell fogadni.
Ki jó tanácsot nem fogadja, maga látja kárát.
Ha megfogadja, akkor jó lesz, maga szedi hasznát.
Ki rossz tanácsot nem fogadja, maga szedi hasznát,
Ha botorul megfogadja, bíz’ maga látja kárát.
Feleim az Úrban, okos szó, tanács itt nem lehet,
Én ilyet nem adok, lelkem erre nem vetemedhet.
Tán’ mindenki a saját sorsa kovácsa
És intézze sorsát, de kárát ne lássa.
Ki tudatosan rossz tanácsot ad, lehet, éltedet elcseszi,
Tiszta szűzies vágyadat, hetéra fizetségnek elviszi.
Kinek nincs pártolója, lehet, csak rossz tanácsot kap,
Aztán mikor kezével markolna, üres semmit kap.
Vérfagyasztó a kín, mikor kiderül, rossz volt a tanács,
Akkor hiába fohászkodsz, ha megvalósult a tanács
És hidd el, itt az áhítat nem segít,
Csak valós, építő tanács üdvözít.
Lángnyelvű piros pipacsok, az ámító szép szavak,
Közben meg csak üres toklászok, amik elhangzanak!
Rossz tanács meg maga a gaz, a jó feketeföldbe,
Csak beleragad a lábunk, cselszövés lesz belőle.
Volt nekem vagy nyolc-tíz élethatározó döntésem
De ma már tudom, minden esetben rosszul döntöttem.
Majdnem mindben, mások adtak fölöttébb rossz tanácsot,
Genyó sors meg behajtotta rajtam eztán... harácsot.
Talán ne mindig higgy a tanácsnak… pernye lesz az álmod.
A történelmed, nem biztos, hogy engedi… korrigálnod.
Ilyen rossz esetben a létmágia nem segít.
Rád borult fekete-lepel álarc sem ékesít.
Tudjátok! Bármely tanács, csak információ.
Viszont másképpen, mint zászlórúdon a zászló!
Óh, jó tanácsot stencilezni nem lehet,
De ember rossz tanácstól tévútra mehet…
Vecsés, 2013. július 3. - Kustra Ferenc József
Mond, kérlek, láttál Te már meseszerűt, nagyon szépet?
Láttál Te alkonyatkor a Balcsin aranyút fényet?
Voltál-e részese, hogy a táj, netán a víz-felszín,
Vérvörösre vált, ami természetes és nem külcsín.
Láttad-e a déli-partról este a hegyek árnyékát?
Láttad-e a vízből kiugró halak sziluett árnyát?
Ültél-e már nádas szélén, hallgatni, nézni az esti csendet?
Sétáltál-e már parton, mikor szembe kaptad a fergeteget?
Utaztál-e már a Balcsira vonattal, parti síneken,
És közben láttál mindenfélét, közeli, sávnyi vizeken?
Érezted közben, hogy gyorsan javított a magyar lelkeden?
Fiatalon, én is vonattal utaztam, és élveztem a látott csodákat,
És, ahogy közeledtünk, izgultam, felismerem-e a tavaly látottakat…
Ötven éve persze, még nem volt sok változás, mindig megkaptam… vágyottakat.
A vízben strandolni az maga a nagy csoda!
Úgy érzed a világ, bekísért téged oda…
Ott bent, ember lelke örül, ez nem uszoda...
Ültél-e már csak úgy a parton,
Egy mólón korhadó, fa-padon?
Vagy ültél a vízparti köveken,
Hosszú, vízbe belógó köpenyben…?
A móló szélén ülök, gidres-gödrös hullámok arcomra vetítik a fényt,
Az arcom a fénytől vörös lesz és kiváltja a hazaszeretet kezdeményt…
Mit nekem az Égei tenger, vagy a messzi Nagy Tavak!
Mikor barátaim a hazai, Balatoni halak.
Meg a halakat evő, sirály nevezetű madarak.
Voltál-e már ott hajnalban, amikor még üres volt a móló?
Mikor még zárva a pénztár és még nem indul ma sétahajó?
Labdáztál-e már a vízben egy jó társasággal,
Közben nagyon fröcsköltétek egymást, barátsággal?
Voltál-e a parton, amikor eső volt, az idő szeles kissé,
És egy pillanat múlva, veszett vihar, áldozatait keresé?
Ettél-e már friss, nagyon forró lángost, ott a parton,
És kóstoltad-e baracklekvárral, nem finomkodón?
Nyaltál-e már fagyit, ruhádra cseppentve, a parton ülve,
Úgy, hogy közben bambultál, nézted a nagy vizet elmerengve?
Közben nézed tele kompot, ahogy elúszott, kisebbedve?
Vágysz-e a télben arra, hogy nyáron nyaralni mész a Balcsira?
Igaz, hogy ez összejön-e, annak csak jó Isten a tudója…
Azért, javasolom, ha teheted, egyszer nézd meg télen is,
Mikor minden fehér, hó és jég! Az élményed nagy lesz, csakis…
Én, ha most tehetném, letenném a pennám és mennék máris…
Balaton a magyaroké, én is magyar vagyok, ezért enyém is!
Büszke vagyok rá, mert együtt vagyunk magyarok a Balatonnal is.
Régen, egy barom le akarta csapolni… lehetne, szántóföld is…
Vecsés, 2015. szeptember 2. - Kustra Ferenc József
Láttál Te alkonyatkor a Balcsin aranyút fényet?
Voltál-e részese, hogy a táj, netán a víz-felszín,
Vérvörösre vált, ami természetes és nem külcsín.
Láttad-e a déli-partról este a hegyek árnyékát?
Láttad-e a vízből kiugró halak sziluett árnyát?
Ültél-e már nádas szélén, hallgatni, nézni az esti csendet?
Sétáltál-e már parton, mikor szembe kaptad a fergeteget?
Utaztál-e már a Balcsira vonattal, parti síneken,
És közben láttál mindenfélét, közeli, sávnyi vizeken?
Érezted közben, hogy gyorsan javított a magyar lelkeden?
Fiatalon, én is vonattal utaztam, és élveztem a látott csodákat,
És, ahogy közeledtünk, izgultam, felismerem-e a tavaly látottakat…
Ötven éve persze, még nem volt sok változás, mindig megkaptam… vágyottakat.
A vízben strandolni az maga a nagy csoda!
Úgy érzed a világ, bekísért téged oda…
Ott bent, ember lelke örül, ez nem uszoda...
Ültél-e már csak úgy a parton,
Egy mólón korhadó, fa-padon?
Vagy ültél a vízparti köveken,
Hosszú, vízbe belógó köpenyben…?
A móló szélén ülök, gidres-gödrös hullámok arcomra vetítik a fényt,
Az arcom a fénytől vörös lesz és kiváltja a hazaszeretet kezdeményt…
Mit nekem az Égei tenger, vagy a messzi Nagy Tavak!
Mikor barátaim a hazai, Balatoni halak.
Meg a halakat evő, sirály nevezetű madarak.
Voltál-e már ott hajnalban, amikor még üres volt a móló?
Mikor még zárva a pénztár és még nem indul ma sétahajó?
Labdáztál-e már a vízben egy jó társasággal,
Közben nagyon fröcsköltétek egymást, barátsággal?
Voltál-e a parton, amikor eső volt, az idő szeles kissé,
És egy pillanat múlva, veszett vihar, áldozatait keresé?
Ettél-e már friss, nagyon forró lángost, ott a parton,
És kóstoltad-e baracklekvárral, nem finomkodón?
Nyaltál-e már fagyit, ruhádra cseppentve, a parton ülve,
Úgy, hogy közben bambultál, nézted a nagy vizet elmerengve?
Közben nézed tele kompot, ahogy elúszott, kisebbedve?
Vágysz-e a télben arra, hogy nyáron nyaralni mész a Balcsira?
Igaz, hogy ez összejön-e, annak csak jó Isten a tudója…
Azért, javasolom, ha teheted, egyszer nézd meg télen is,
Mikor minden fehér, hó és jég! Az élményed nagy lesz, csakis…
Én, ha most tehetném, letenném a pennám és mennék máris…
Balaton a magyaroké, én is magyar vagyok, ezért enyém is!
Büszke vagyok rá, mert együtt vagyunk magyarok a Balatonnal is.
Régen, egy barom le akarta csapolni… lehetne, szántóföld is…
Vecsés, 2015. szeptember 2. - Kustra Ferenc József
