Idő 
Értékelés 
Értékelés Lásd csak kicsilány, szép zöld mára már a sóska,
I -álnak már a csacsik, élharcos a fiú Jóska!
Sűrgős rohanása van a sok, zsenge tavaszi rügyeknek,
Bennem meg a sokféle mindenek, szárnyat eresztnek.
Annyi kötnivaló bolond jár mostanság szabadján,
Hogy én meg hosszan meditálok a vers mondanivalóján.
Sok rímbe belefutok, összetalálkozunk, lényeg oltárán.
De szép és élvezem, versnek mily’ zárt a megkötöttsége!
Szabad szárnynál szárnyasabb az igazias végtelensége…
Csodás madár és jól repül… röptéin a végzet
Szörnyű ölelése: lel-e végtelen békességet?
ha az emberszívet fölveszi a hátára,
Örökkévalósággá lesz a zokogása.
Jaj, ha szép is, de az ilyen vers nekem nem mesterségem,
Nekem nem kell, hogy prózából legyen versé… művészetem.
Engem régi magyar temetők neveltek,
Jártam a sírokat és holt emlők neveltek.
Lelkem a holt költök sokasága lelkét szívta be,
Így vagyok mostanra művészt, kinek ez elégsége…
Megállapítottam, hogy magyari lékeknek ott sincs békessége,
Mert érzik, tudják, másokkal szemben milyen a különbsége…
És hogy ez a sok toló-lökő lélek szét ne vethessen,
Magyar gondolat mondatokat a kezembe vehessem,
Így lettek ezek, a kezemben a világ népeinek zsoltára,
Szíveknek, dolgoknak népeknek a világ szép orgonája…
A világzápornak egybecsapzó árja
Egy egész évezred nagy jajkiáltása!
Bizony, ma is él még a Ponyva,
Ma is részeges még a konyha,
Ott zabál cefettűl régi Ponyva,
De nem régies, ócska pórruhába…
De inkább új szmokingban
Vagy frakkban, tán’ Attilában.
Ponyva a színházban, Ponyva a színpadon,
Ponyva a parlementben, de egy sincs kínpadon…
Felsorolásom van még egy sereggel,
De elég! Ne zárkában ébredjek reggel.
Nekem a rím, nem csak elsődlegesen játék,
Minthogy a rímnek útja, sem… ne játszék!
A jóisten megteremtette az emberi világot,
Én nekilátok megalkotom új poéta világot…
Sőt akkor meg is írom az új ars poeticát.
Újfajta igémet nyeld, mint ars poeticát.
Író-csibe, igémet töltsd oly’ módon begybe,
Hátha Te leszel emberiség legbölcsebbje!
Legyen lelked is test, a tested is lélek,
Sok bő kis patakban folyjék benne lélek…
Gazdagon az anyagi életed a lét jóságával,
Szeresd a szalonnát jóféle vöröshagymával.
Járjad Te át az erdőket és járjad Te körbe a rétet,
Kutasd át a völgyeket és vívjad Te meg a bércet.
Vegyülj el -elegyben- az egész teremtett világgal,
Barátkozz csak a széllel, esőfelhőkkel, villámmal.
Értsd Te a tölgyfa csendjét, a tyúkhúr beszédét,
Figyeld napsütött bogárkák boldog zümmögését.
Nézd a csillagokat és ha holdfény szerte árad,
Barangold a könyveket, míg szemed nem fárad…
Légy Shakespeare-óceánjának merész tengerésze,
Égesse lelkedet Oidipusz sírása, könnyes remegése.
Menj, ha Dante hív át a sötét, örökös éjben,
Barangolj a könyvek végtelenül nagy erdejében!
Ugorj fejest, hékás, az embertengerbe:
Testedet-lelkedet ezer-sok habban verje,
Cirógasson, üssön, marjon, fojtson, sértsen,
Emeljen, lehúzzon: éld meg még ezerképpen
És milliónyi arcban légy Te mekik millió élet,
Hit, tagadás, átok, áldás, de ne igyál mérget!
Merészen szeressél, győzően csalódjál,
Minden veszteségben mindig gazdagodjál…
Abban, ami lényeg, ami veszthetetlen,
A nőtest újra föléledjen az ölelésedben,
Mint alkotó lelked megfrissült hulláma,
Te pedig erős csóknak söprő mámorába…
Szeretőd lelkévé parancsold oda a lelked.
Egész énedet élni legyen mindig merszed.
Légy megvédő barát, félelmes, vad ellenség,
Ostromló akarat, győzni kívánó kötelesség.
Légy kard és légy eke, légy vár és légy zászló,
Mindig egészen férfi, aki minden helyet álló,
Lelked a lelkekbe terjedjen széjjel záporozva:
Sohasem gondolva vesztesen az irodalomra!
Sohasem gondolva az esztétikára,
Köpve kövér-vígat minden esztétára,
Cizellált szonettre s a műhelytitkokra,
Betű-ötvösségre, elefánt-toronyra,
Flaubert-i kínokra, stílus-vajúdásra
s más fityfranc-beli vacak ripacsságra.
Változód ugyanaz és végtelen, mint a tenger,
Legyél barátom: ember, ember, mindig ember!
Most már elhallgatok, mint egy célra lőtt, kilőtt puska,
Ennyi rímért talán már csök is jár, be is hajtom még ma…
Vecsés, 2023. április 2. – Kustra Ferenc József – íródott; Szabó Dezső (1879 – 1945) azonos c. verse rövidített átirataként.
I -álnak már a csacsik, élharcos a fiú Jóska!
Sűrgős rohanása van a sok, zsenge tavaszi rügyeknek,
Bennem meg a sokféle mindenek, szárnyat eresztnek.
Annyi kötnivaló bolond jár mostanság szabadján,
Hogy én meg hosszan meditálok a vers mondanivalóján.
Sok rímbe belefutok, összetalálkozunk, lényeg oltárán.
De szép és élvezem, versnek mily’ zárt a megkötöttsége!
Szabad szárnynál szárnyasabb az igazias végtelensége…
Csodás madár és jól repül… röptéin a végzet
Szörnyű ölelése: lel-e végtelen békességet?
ha az emberszívet fölveszi a hátára,
Örökkévalósággá lesz a zokogása.
Jaj, ha szép is, de az ilyen vers nekem nem mesterségem,
Nekem nem kell, hogy prózából legyen versé… művészetem.
Engem régi magyar temetők neveltek,
Jártam a sírokat és holt emlők neveltek.
Lelkem a holt költök sokasága lelkét szívta be,
Így vagyok mostanra művészt, kinek ez elégsége…
Megállapítottam, hogy magyari lékeknek ott sincs békessége,
Mert érzik, tudják, másokkal szemben milyen a különbsége…
És hogy ez a sok toló-lökő lélek szét ne vethessen,
Magyar gondolat mondatokat a kezembe vehessem,
Így lettek ezek, a kezemben a világ népeinek zsoltára,
Szíveknek, dolgoknak népeknek a világ szép orgonája…
A világzápornak egybecsapzó árja
Egy egész évezred nagy jajkiáltása!
Bizony, ma is él még a Ponyva,
Ma is részeges még a konyha,
Ott zabál cefettűl régi Ponyva,
De nem régies, ócska pórruhába…
De inkább új szmokingban
Vagy frakkban, tán’ Attilában.
Ponyva a színházban, Ponyva a színpadon,
Ponyva a parlementben, de egy sincs kínpadon…
Felsorolásom van még egy sereggel,
De elég! Ne zárkában ébredjek reggel.
Nekem a rím, nem csak elsődlegesen játék,
Minthogy a rímnek útja, sem… ne játszék!
A jóisten megteremtette az emberi világot,
Én nekilátok megalkotom új poéta világot…
Sőt akkor meg is írom az új ars poeticát.
Újfajta igémet nyeld, mint ars poeticát.
Író-csibe, igémet töltsd oly’ módon begybe,
Hátha Te leszel emberiség legbölcsebbje!
Legyen lelked is test, a tested is lélek,
Sok bő kis patakban folyjék benne lélek…
Gazdagon az anyagi életed a lét jóságával,
Szeresd a szalonnát jóféle vöröshagymával.
Járjad Te át az erdőket és járjad Te körbe a rétet,
Kutasd át a völgyeket és vívjad Te meg a bércet.
Vegyülj el -elegyben- az egész teremtett világgal,
Barátkozz csak a széllel, esőfelhőkkel, villámmal.
Értsd Te a tölgyfa csendjét, a tyúkhúr beszédét,
Figyeld napsütött bogárkák boldog zümmögését.
Nézd a csillagokat és ha holdfény szerte árad,
Barangold a könyveket, míg szemed nem fárad…
Légy Shakespeare-óceánjának merész tengerésze,
Égesse lelkedet Oidipusz sírása, könnyes remegése.
Menj, ha Dante hív át a sötét, örökös éjben,
Barangolj a könyvek végtelenül nagy erdejében!
Ugorj fejest, hékás, az embertengerbe:
Testedet-lelkedet ezer-sok habban verje,
Cirógasson, üssön, marjon, fojtson, sértsen,
Emeljen, lehúzzon: éld meg még ezerképpen
És milliónyi arcban légy Te mekik millió élet,
Hit, tagadás, átok, áldás, de ne igyál mérget!
Merészen szeressél, győzően csalódjál,
Minden veszteségben mindig gazdagodjál…
Abban, ami lényeg, ami veszthetetlen,
A nőtest újra föléledjen az ölelésedben,
Mint alkotó lelked megfrissült hulláma,
Te pedig erős csóknak söprő mámorába…
Szeretőd lelkévé parancsold oda a lelked.
Egész énedet élni legyen mindig merszed.
Légy megvédő barát, félelmes, vad ellenség,
Ostromló akarat, győzni kívánó kötelesség.
Légy kard és légy eke, légy vár és légy zászló,
Mindig egészen férfi, aki minden helyet álló,
Lelked a lelkekbe terjedjen széjjel záporozva:
Sohasem gondolva vesztesen az irodalomra!
Sohasem gondolva az esztétikára,
Köpve kövér-vígat minden esztétára,
Cizellált szonettre s a műhelytitkokra,
Betű-ötvösségre, elefánt-toronyra,
Flaubert-i kínokra, stílus-vajúdásra
s más fityfranc-beli vacak ripacsságra.
Változód ugyanaz és végtelen, mint a tenger,
Legyél barátom: ember, ember, mindig ember!
Most már elhallgatok, mint egy célra lőtt, kilőtt puska,
Ennyi rímért talán már csök is jár, be is hajtom még ma…
Vecsés, 2023. április 2. – Kustra Ferenc József – íródott; Szabó Dezső (1879 – 1945) azonos c. verse rövidített átirataként.
A nagy kérdéseim…
A nagy kérdés: akkor írni vagy nem írni?
Lefeküdni, vagy íróasztalhoz menni?
Gondolatot kiírni, vagy eltemetni?
Harceszköz lett poéta kezemben a penna?
Induljak, mártsam be? Legyen végén kis tenta?
Kérdezzem meg a papírt, hogy ő mit akar ma?
Legyek én virágzó mezőn mélyen gondolkodó?
Vagy legyek őserőmben csak, éberen szunnyadó?
Lehetek-e írás közben, mint kezdő pacázó?
Legyek én, örök fény saját sötétemben?
Legyek menedéketek a szenvedésben?
Legyek én sötét erdő, vagy menekülő vad a vadászatban?
Legyek, vagy vagyok, saját félelmemben, énemben űzött vadban?
De, tenta oly’ nagyon a papírra kívánkozik,
Kalamáris kacsint, bele penna kívánkozik…
Betűk már tolulnak a fejemben,
Lélegzetem beszorul részemben…
Az újonnan beállított gyertyám pislákol lágyan,
Lángja lassan lobog, gyengéden táncot lejt magában.
Én mélázva nézem, közben merengek pár, múlt percen,
Láng lassan lobog, de mintha értené... néha sercen.
Eddig is mindig mutattam, de többet kell mutatnom, milyen az ember,
Gondolatok tobzódnak a fejemben, annyi van benne, mint a tenger.
Ha nem írok, akkor ráng a csont, hergelődik a tudat,
Rémülten megáll a csend, mereven, sikítva csak matat!
Ez nem kell nekem… minek is, az ilyen sárgás virradat?
A lábam alatt a mosatlan padló, mint húsban a porc reccsen,
Lenézek, hogy mi ez, körben a függönynek a szeme se rebben.
Megyek tovább, már ahogy elértem az íróasztalom
Leülök és észlelem, a székem a saját nyikorgóm!
Gondolataim buján tobzódnak az agyamba.
Szerintem, ennyi biztosan nincs élő-halottba…
Kezemben a penna, belevágom a kalamárisba.
Aztán rögvest lecsöppen, egy kerek-szögletes pacuska…
Mikor végeztem és verítékesen megírtam a végszót, meghajlok,
Csak úgy magam előtt, hogy milyen jól megírtam, magamnak meg tapsolok.
Aztán magamba zuhanva gondolkodok... Parnasszus felém haladok?
Vecsés, 2016. október 1. - Kustra Ferenc József
A nagy kérdés: akkor írni vagy nem írni?
Lefeküdni, vagy íróasztalhoz menni?
Gondolatot kiírni, vagy eltemetni?
Harceszköz lett poéta kezemben a penna?
Induljak, mártsam be? Legyen végén kis tenta?
Kérdezzem meg a papírt, hogy ő mit akar ma?
Legyek én virágzó mezőn mélyen gondolkodó?
Vagy legyek őserőmben csak, éberen szunnyadó?
Lehetek-e írás közben, mint kezdő pacázó?
Legyek én, örök fény saját sötétemben?
Legyek menedéketek a szenvedésben?
Legyek én sötét erdő, vagy menekülő vad a vadászatban?
Legyek, vagy vagyok, saját félelmemben, énemben űzött vadban?
De, tenta oly’ nagyon a papírra kívánkozik,
Kalamáris kacsint, bele penna kívánkozik…
Betűk már tolulnak a fejemben,
Lélegzetem beszorul részemben…
Az újonnan beállított gyertyám pislákol lágyan,
Lángja lassan lobog, gyengéden táncot lejt magában.
Én mélázva nézem, közben merengek pár, múlt percen,
Láng lassan lobog, de mintha értené... néha sercen.
Eddig is mindig mutattam, de többet kell mutatnom, milyen az ember,
Gondolatok tobzódnak a fejemben, annyi van benne, mint a tenger.
Ha nem írok, akkor ráng a csont, hergelődik a tudat,
Rémülten megáll a csend, mereven, sikítva csak matat!
Ez nem kell nekem… minek is, az ilyen sárgás virradat?
A lábam alatt a mosatlan padló, mint húsban a porc reccsen,
Lenézek, hogy mi ez, körben a függönynek a szeme se rebben.
Megyek tovább, már ahogy elértem az íróasztalom
Leülök és észlelem, a székem a saját nyikorgóm!
Gondolataim buján tobzódnak az agyamba.
Szerintem, ennyi biztosan nincs élő-halottba…
Kezemben a penna, belevágom a kalamárisba.
Aztán rögvest lecsöppen, egy kerek-szögletes pacuska…
Mikor végeztem és verítékesen megírtam a végszót, meghajlok,
Csak úgy magam előtt, hogy milyen jól megírtam, magamnak meg tapsolok.
Aztán magamba zuhanva gondolkodok... Parnasszus felém haladok?
Vecsés, 2016. október 1. - Kustra Ferenc József
Ébredezget a tavasz…
A hajnal, mint vadló vágtat elő a sötétből,
Most vált el az éjszakától, mint a jó fivértől...
*
Már hajnalodik,
De még tán’ szunnyad a nap.
Kukorékolás.
*
Kikelet mindent
Beborít, hangos a táj.
Madárcsicsergés.
*
Ébredő nappal
Kelnek a kismadarak.
Csivitnek zaja.
*
Mint vágtató lónak lobog a fénysörénye,
Várjuk... rohan, hogy ideérjen idejébe...
*
Puha fodrokon,
Felhőkön jön a meleg.
Langy szél teríti.
*
Kóricáló szél,
Boldogan keringőzik.
Levegő, meleg.
*
Szél, harsonázik,
Háztető és fák fölött.
Szárnyra kelt dallam!
*
Emelkedik a nap, szívünkből kiszakadnak kacajok,
Kezd már meleg lenni... Lelkünkből távozzanak a bajok!
*
Langyos a szellő,
Kezdő rügyeket fakaszt.
Erdő kizöldül.
*
Zöldül már a lomb,
Rügyet fakaszt langy szellő.
Kivirulás van.
*
Orgonaillat
Pezsdíti a lelkeket.
Zöld-variánsok.
Vecsés, 2013. április 10. – Kustra Ferenc József – íródott versben és Baso féle haikuban.
A hajnal, mint vadló vágtat elő a sötétből,
Most vált el az éjszakától, mint a jó fivértől...
*
Már hajnalodik,
De még tán’ szunnyad a nap.
Kukorékolás.
*
Kikelet mindent
Beborít, hangos a táj.
Madárcsicsergés.
*
Ébredő nappal
Kelnek a kismadarak.
Csivitnek zaja.
*
Mint vágtató lónak lobog a fénysörénye,
Várjuk... rohan, hogy ideérjen idejébe...
*
Puha fodrokon,
Felhőkön jön a meleg.
Langy szél teríti.
*
Kóricáló szél,
Boldogan keringőzik.
Levegő, meleg.
*
Szél, harsonázik,
Háztető és fák fölött.
Szárnyra kelt dallam!
*
Emelkedik a nap, szívünkből kiszakadnak kacajok,
Kezd már meleg lenni... Lelkünkből távozzanak a bajok!
*
Langyos a szellő,
Kezdő rügyeket fakaszt.
Erdő kizöldül.
*
Zöldül már a lomb,
Rügyet fakaszt langy szellő.
Kivirulás van.
*
Orgonaillat
Pezsdíti a lelkeket.
Zöld-variánsok.
Vecsés, 2013. április 10. – Kustra Ferenc József – íródott versben és Baso féle haikuban.
Az ágakon át,
Hírnők hajnali fények.
Lesz még szik sarja.
*
Borzolja a szél a még hidegen kusza felhőt,
Fodrokat terít a folyóra, mint új lepedőt.
Ring már a szélben, fa még dísztelen ága,
Ez is előrehaladás szépre, a mára.
*
Kismadár dúdol,
Párja éppen fészket rak.
Új élet sarjad…
*
Szinte hallani az új élet puhán osonó léptét,
Őzfül minden neszre figyel és jelzi, hideg elmentét.
Rét magára húzta üde zöld takaróját, mint mentét...
Előbújik odújából a kis-vörös, ravasz róka,
És ezzel együtt jár, hogy a zöld szín virul, már nem hóka!
*
Virágzó virág.
Színrobbanás mindenhol.
Illathullámok.
*
És megint elérkezett az idő,
Vége a télnek és tavasz eljő.
Lassan, érzéssel, majdnem erőszakosan becsusszan
A hó-paplan alá és hazaérkezve leszusszan.
*
Már eső esik,
Először csendesen hull.
Égi lét hírnők.
*
Zápor cseppjei
Koppannak, meleg földön.
Életadó víz!
*
Zápor továbbment,
Vizes, fű, fa, bokor, út…
Levélsarjadás.
Vecsés, 2012. május 1. - Kustra Ferenc József – íródott; versben és Baso féle haiku stílusban…
Hírnők hajnali fények.
Lesz még szik sarja.
*
Borzolja a szél a még hidegen kusza felhőt,
Fodrokat terít a folyóra, mint új lepedőt.
Ring már a szélben, fa még dísztelen ága,
Ez is előrehaladás szépre, a mára.
*
Kismadár dúdol,
Párja éppen fészket rak.
Új élet sarjad…
*
Szinte hallani az új élet puhán osonó léptét,
Őzfül minden neszre figyel és jelzi, hideg elmentét.
Rét magára húzta üde zöld takaróját, mint mentét...
Előbújik odújából a kis-vörös, ravasz róka,
És ezzel együtt jár, hogy a zöld szín virul, már nem hóka!
*
Virágzó virág.
Színrobbanás mindenhol.
Illathullámok.
*
És megint elérkezett az idő,
Vége a télnek és tavasz eljő.
Lassan, érzéssel, majdnem erőszakosan becsusszan
A hó-paplan alá és hazaérkezve leszusszan.
*
Már eső esik,
Először csendesen hull.
Égi lét hírnők.
*
Zápor cseppjei
Koppannak, meleg földön.
Életadó víz!
*
Zápor továbbment,
Vizes, fű, fa, bokor, út…
Levélsarjadás.
Vecsés, 2012. május 1. - Kustra Ferenc József – íródott; versben és Baso féle haiku stílusban…
(3 soros-zárttükrős)
Itt a tavasz, vagy placebót oszt a természet?
Rögtön valós lesz, ha ránk küldi fergeteget…
Itt a tavasz, vagy placebót oszt a természet?
*
(haiku)
Fán, nincs zúzmara
Hófehér… már itt nem úr!
Ág, mint szélhárfa.
*
Hideg, csomagol.
Havazás, már elolvadt.
Hideg már nem fed…
*
Szól szellő szélnek,
Tarolj! Adj a vidéknek!
Támadás dühöng…
*
(10 szavas)
Rügyfakadás tavaszt jelez? Akkor már ide ért?
Még imádkozzak alkalomért?
*
Hozza meleget,
Sándor, József, Benedek.
Szél, csendes nótás…
*
Kis esőcseppek,
Esnek, szellőben tánccal.
Életfeltétel.
*
Barka a szélnek
Bókol a határszélen.
Szinek vegyesek.
*
Kint a rét felett,
Lanyha szellő szálldogál.
Virágkezdemény.
*
Kert öle éled,
Ősi tudat itt is él.
Simogató szél.
*
Akácerdőben,
Mézszagot fújdogál szél.
Zümmögő méhek.
*
(bokorrímes)
A tavasz szép lassan ránk terül,
Idezúdul, lassan áthevül...
Melegedés, lassan ránk vetül.
Vecsés, 2018. március 26. – Kustra Ferenc József – íródott; haikuban és vegyes versformákban.
Itt a tavasz, vagy placebót oszt a természet?
Rögtön valós lesz, ha ránk küldi fergeteget…
Itt a tavasz, vagy placebót oszt a természet?
*
(haiku)
Fán, nincs zúzmara
Hófehér… már itt nem úr!
Ág, mint szélhárfa.
*
Hideg, csomagol.
Havazás, már elolvadt.
Hideg már nem fed…
*
Szól szellő szélnek,
Tarolj! Adj a vidéknek!
Támadás dühöng…
*
(10 szavas)
Rügyfakadás tavaszt jelez? Akkor már ide ért?
Még imádkozzak alkalomért?
*
Hozza meleget,
Sándor, József, Benedek.
Szél, csendes nótás…
*
Kis esőcseppek,
Esnek, szellőben tánccal.
Életfeltétel.
*
Barka a szélnek
Bókol a határszélen.
Szinek vegyesek.
*
Kint a rét felett,
Lanyha szellő szálldogál.
Virágkezdemény.
*
Kert öle éled,
Ősi tudat itt is él.
Simogató szél.
*
Akácerdőben,
Mézszagot fújdogál szél.
Zümmögő méhek.
*
(bokorrímes)
A tavasz szép lassan ránk terül,
Idezúdul, lassan áthevül...
Melegedés, lassan ránk vetül.
Vecsés, 2018. március 26. – Kustra Ferenc József – íródott; haikuban és vegyes versformákban.
