Szófelhő » Pp » 70. oldal
Idő    Értékelés
Hideg tél volt, és dideregve
ásítoztak a hajnalok,
dér lepte szárnyuk meglebbentve
bámultak be az ablakon.
Hűvös fényüket rám vetítve
végigszántottak arcomon,
mégsem fáztam. Hisz velem voltál,
s tested melege áthatott.
Hozzád bújtam. Te észre sem vetted,
mégis: annyira meghatott,
ahogy álmodban ott feküdtél
boldog mosollyal ajkadon.
Azt hittük akkor, úgy ébredünk fel
együtt majd minden hajnalon,
egymás karjában, önfeledten,
s ránk talál majd a nyugalom.
Most messze vagy. Nehéz a sorsunk.
Hideg ágyamban megfagyok.
Olyan jó lenne hozzád bújni,
s érezni, ahogy átkarolsz.
Tudom, hogy vársz, és épp úgy szenvedsz,
mint én, s egy derűs nappalon,
mardosó vágyad visszaűz majd.
Nem bírod soká. Jól tudom.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 198
Ne kérd azt, hogy szeresselek újra!
Szívemben nincs többé helyed,
elmúlt a nyár, puszta, hideg tél lett,
szél süvít a néma táj felett.

Épp úgy tombol, ahogyan most bennem
a hirtelen feltört indulat,
Csillapítanám, de mindhiába,
az utolsó húr is elszakadt.

Ne kérd azt, hogy szeresselek újra
temiattad dúl most idebent
vad vihar, mely dühödt haragjában
ajkaimra fagycsókot lehel.

Hidegével testemet átjárva
hűvös, fagyos nyugalmat teremt,
megkönnyülök. Nem érdekel semmi.
Nem vagy már más, csak egy idegen.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 156
A semmi, szépséges története…

Az este sötétje csak tovább sötétedet,
Végül teljesen elfújta a bíbor tűzet!
Én még körbenéztem, már vaksiság leledzett.

Est
Temet
Bíbor színt,
Szült sötétet,
Semmit nem látok.

Semmit nem látok.
Szült sötétet,
Bíbor színt
Temet
Est.

Est vörös kabátban,
De sötétedik már az ég.
Bíbor múlik lassan.
Szép világ. Nem látom szívét,
Szívének fájdalmas színét.
*

Az égbolt már nem is látszott,
Szemem csak sok csillagfényt látott,
Az égbolt már nem is látszott.

Fény
Ölel.
Nem látom
A kék eget
A sok csillagtól.

A sok csillagtól
A kék eget
Nem látom.
Ölel
Fény.

Ölelget a lágy fény,
Csillagragyogásban élek,
Úgy, mint féltett lélek.
Fellegben csillagmosolyok.
A föld alant mégis zokog.

*

Az este, klassz langymeleg volt, ingujjban voltam,
A kezdődő széllel, mint egy örült harcoltam.
Szembefújtam, de nem tudom, hogy mit akartam?

Est
Csodás,
Enyhe szél
Arcon csókol.
Ebből meg mi lesz?

Ebből meg mi lesz?
Arcon csókol
Enyhe szél.
Csodás
Est.

Különös meleg van.
Kicsit fújdogál csak a szél,
Táj szemére csókol.
Most épp mi történik velem?
Furcsa. Ez talán szerelem?
*

A sötétség jólesett, így nem is kellett bujkálnom,
Magamban, mint egy árnyék (sajátom!), csak vívtam harcom!
A sötétség jólesett, így nem is kellett bujkálnom,

Éj
Sötét
Betakar,
Békét keres
Nyugtalan lelkem.

Nyugtalan lelkem
Békét keres,
Betakar
Sötét
Éj.

Nyugtalanságom nagy.
Sötét éjjel takarózom,
Csendtelen lett lelkem.
Borús dörgés, itt-ott lebeg,
Lehunyódnak csillagszemek.
*

Szél gyorsan és egyszerre meghozta a felhőket,
Itt már nem volt mese, fogadtam az esőket!
Rohanva küzdöttem le a házba vezető lépcsőket!

Vecsés, 2018. január 11. – Szabadka, 2018. március 25. - Mórahalom, 2018. június 9. – Kustra Ferenc József – a verseket és a 3 soros-zárttükrös -öket én írtam, a tükör apevákat Jurisin Szőke Margit, míg a TANQ –kat Farkas Tekla.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 180
Ez bizony, már történelem…

Buza táblán az arc barnára barázdul,
Fáradtságtól kasza, erre-arra rándul…
Buza táblán az arc barnára barázdul.

Nap
Fénye
Bőrt színez.
Sós csepp cseppen.
Arany kalász dől.

Kezekben kasza suhan,
Arany kalász földre zuhan.
Napsugár éget patetikusan.
*

Kaszások és marokszedők az új kenyérért dolgoznak,
Hajnal óta aratnak, fáradtságtól nem pironkodnak!
Kaszások és marokszedők az új kenyérért dolgoznak.

Kéz
Kaszál,
Markot szed
Asszony s leány
Lankadatlanul.

Férfiak kaszálnak, asszonyok markot szednek,
Fáradságról megfeledkeznek,
Új kenyérért küzdenek.
*

Szépen érett a búza és a rozs is,
Ilyenből lesz holnap jó kenyér, csakis…
Szépen érett a búza és a rozs is.

Már
Beért
Búza, rozs.
Legyen bőség,
Új magyar kenyér!

Árpa, búza, rozs, beért három kalászos,
Lesz új kenyér, foszlós.
*

Lovas kocsikkal hordják a cséplőgéphez az asztagot,
Ott meg ez, a Hoffer traktorral együtt vívja a harcot…
Lovas kocsikkal hordják a cséplőgéphez az asztagot.

A
Búza
Kévéket
Traktor hordja
A cséplőgéphez.

Aratásnak vége, a csépelés kezdődhet,
Cséplógéphez traktor viszi a kévéket.
*

Etetik a cséplőgépet, hogy az kiverje a szemeket,
Traktortól, széles, hosszú, végtelen szíj viszi át erőket…
Etetik a cséplőgépet, hogy az kiverje a szemeket.

Lány
Kévét
Old, dobba
Veti, traktor
Szíjjal forgatja.

Így volt régen, fáradságot nem ismertek,
Veszélyes, nehéz munkát végeztek.
*

A kiömlő nyílás alá erősítik üres zsákot, magnak,
Ha ezek megteltek, akkor viszik oda, ahová tartoznak…
A kiömlő nyílás alá erősítik üres zsákot, magnak.

Mag
Üres
Zsákba hull.
Ha megtelik,
Padlásra kerül.

Búzaszemek szőtt-zsákba peregnek,
Ha megtelnek, padlásra felkerülnek,
Majd lisztért becseréltetnek.
*

Délben úgy két órát pihentek.
Estére egy „taggal” végeztek…
Délben úgy két órát pihentek.

Nem
Ismer
Arató
Fáradságot.
Delelni muszáj!

Tűző napon csépelnek,
Délben, faárnyékában megpihennek,
Estig egy gazdánál elcsépelnek.
*

A föld is jól tudja
Júliusban aratás van.
Várják, új kenyeret!
*
Paraszti élet, az
Országot eteti frissen…
Puha kenyér és só!
*

Vecsés, 2018. május 1. – Szabadka, 2018. június 6. – Kustra Ferenc- a 3 soros-zárttükrős –öket és a HIAQ –kat én írtam. Alá az apevákat és a 10 szavasokat szerző-, és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A vegyes címe: „Így volt régen...”
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 206
Hol vannak már az ünnep előtti
zsúfolttá váló nappalok,
mikor csillogó fényfüzérek
díszítették az ablakot?

Hol vannak? Olyan lett minden,
akár egy megfagyott világ,
néhol még villog fényfüzér,
de fénye megkopott ma már.

A kályha éppen úgy duruzsol most,
s vörös lángokkal integet,
mégis fázom. És egyre jobban
átjárja csontom a hideg.

Magam vagyok. És oly messze vannak
azok, akiket szeretek,
csak a hangjukat hallhatom most,
és néha a telefon recseg.

Mégis: Benne van minden hangban
az a végtelen szeretet,
amely az egész testemet átjárva
új reményt fakaszt idebent.

Istenem. Kérlek! Szánj meg engem.
Segíts, hogy közelebb legyek
Hozzájuk, hiszen nincs semmi másom,
csak ők, kik a mindenem nekem.

Hadd láthassam a csillogó fényt
mely szemük íriszén lebeg,
s felragyogjanak csillagokként,
amíg még közöttük leszek.
Beküldő: Meggyesi Éva
Olvasták: 199