Idő 
Értékelés 
Értékelés Köd a titokzatosság, sőt kacérkodás
Mert nem engedi, hogy messzi távolba láss.
Minden lebegő csepp titkos, remek, csodás.
Nem ámít, hogy lesz még napfény feltámadás.
Ha majd későbben felszállós lesz a köd,
Nagyon szép, csodás látvány tárul eléd,
És majdan, később napsugár lesz őröd,
Élet szépségeit plántálja beléd.
Vecsés, 2013. június 5. – Kustra Ferenc József
Mert nem engedi, hogy messzi távolba láss.
Minden lebegő csepp titkos, remek, csodás.
Nem ámít, hogy lesz még napfény feltámadás.
Ha majd későbben felszállós lesz a köd,
Nagyon szép, csodás látvány tárul eléd,
És majdan, később napsugár lesz őröd,
Élet szépségeit plántálja beléd.
Vecsés, 2013. június 5. – Kustra Ferenc József
Mostanában többször látom, hogy szürkébb az égbolt, sőt, már nem tart fánkot a bolt…
Az égboltot sokasodó felhők festik át, szomszéd lova fájlalja patát…
Mi fú… ez már bizony őszi szél és ő ’kiséret nélkül’, így monoton zenél…
Van, hogy esőcseppek csebbennek ablakomra, lemossák, ha elég a koszra…
Nézem az órám, várom, mutassa delet, közben indult harang és simítja lelket.
Miben bízzak, már őszi óra sem régi, a lyukas eresz meg ’jön az eső’… hörgi.
Konklúzióm, hogy az ősz, ködállarcban lófrál,
Közeledik hozzám, de nem látom a csóknál…
Vecsés, 2023. november 1. –Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Az égboltot sokasodó felhők festik át, szomszéd lova fájlalja patát…
Mi fú… ez már bizony őszi szél és ő ’kiséret nélkül’, így monoton zenél…
Van, hogy esőcseppek csebbennek ablakomra, lemossák, ha elég a koszra…
Nézem az órám, várom, mutassa delet, közben indult harang és simítja lelket.
Miben bízzak, már őszi óra sem régi, a lyukas eresz meg ’jön az eső’… hörgi.
Konklúzióm, hogy az ősz, ködállarcban lófrál,
Közeledik hozzám, de nem látom a csóknál…
Vecsés, 2023. november 1. –Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Borús éjjel szeplőtlen ég,
Lopva oson a sötétség.
Riogatnak titkos árnyak,
Üres csendbe neszt dobálnak.
Avar roppan, pára csöppen,
Fekete szárny gyorsan röppen.
Ágak között szurran a szél,
Koppanva hull tépett levél.
Ösztön résen penge élen,
Tág pupilla vakon éber.
Ismert ösvény láthatatlan,
Eltakarja ködös paplan.
A feszültség magasra hág,
Elvarázsolt a valóság.
Bagoly vijjog lidércesen,
Lüktet a vér zsigerekben.
Relytéjesen súg az erdő,
Bokrok alatt félelem nő.
A bátor is meg-megtorpan,
Fülel, figyel alaposan.
Szurkos lepel szinte tapad,
Az ijedtség hozzáragad.
Fantázia szörnye fújtat,
Az inakba bele bújhat.
Borzongató kormos éjjel,
Tappancsával nagyot lépdel.
Pattog az ág ahogy halad,
Hajnalig még itt is marad.
Belesüpped lápos tájba,
Ott lesz majd a nyoszolyája.
Mikor a nap reggel felkel,
Sötét mumus el is nyergel.
Lopva oson a sötétség.
Riogatnak titkos árnyak,
Üres csendbe neszt dobálnak.
Avar roppan, pára csöppen,
Fekete szárny gyorsan röppen.
Ágak között szurran a szél,
Koppanva hull tépett levél.
Ösztön résen penge élen,
Tág pupilla vakon éber.
Ismert ösvény láthatatlan,
Eltakarja ködös paplan.
A feszültség magasra hág,
Elvarázsolt a valóság.
Bagoly vijjog lidércesen,
Lüktet a vér zsigerekben.
Relytéjesen súg az erdő,
Bokrok alatt félelem nő.
A bátor is meg-megtorpan,
Fülel, figyel alaposan.
Szurkos lepel szinte tapad,
Az ijedtség hozzáragad.
Fantázia szörnye fújtat,
Az inakba bele bújhat.
Borzongató kormos éjjel,
Tappancsával nagyot lépdel.
Pattog az ág ahogy halad,
Hajnalig még itt is marad.
Belesüpped lápos tájba,
Ott lesz majd a nyoszolyája.
Mikor a nap reggel felkel,
Sötét mumus el is nyergel.
Bús fürdőruha,
Úgy szeretne dolgozni.
Strand is már hideg.
*
Avarpaplanban
Élvezem puhaságot.
Levélreccsenés.
*
Ősz jött pőrén, mélázgatnak múlást súgó
Lomb-mocorgások, és az éppen lehulló
Csillagok távoznak mennyei létünkből,
Nálunk meg lesz avar-takarás levélből.
Megzizzen nyomukba a part menti nádas,
Szellő dala becsapós, mert mézes-mázas.
*
Eső hidegül,
Arcomon őszi a víz.
Szürke az égbolt.
*
Fák is vetkőznek,
Bokrok már meztelenek.
Győző, kóró-lét.
*
Szelek már zúgnak,
Arcon ver őszi eső.
Vizes cipőben…
*
Est is már hűvös.
Takaró alatt alszok.
Kutya, házában.
*
Hideg hajnalok,
Ködpárásak a mezők.
Már nem sétálok.
Vecsés, 2014. október 5. – Kustra Ferenc József– íródott, versben és senrjú –ban.
Úgy szeretne dolgozni.
Strand is már hideg.
*
Avarpaplanban
Élvezem puhaságot.
Levélreccsenés.
*
Ősz jött pőrén, mélázgatnak múlást súgó
Lomb-mocorgások, és az éppen lehulló
Csillagok távoznak mennyei létünkből,
Nálunk meg lesz avar-takarás levélből.
Megzizzen nyomukba a part menti nádas,
Szellő dala becsapós, mert mézes-mázas.
*
Eső hidegül,
Arcomon őszi a víz.
Szürke az égbolt.
*
Fák is vetkőznek,
Bokrok már meztelenek.
Győző, kóró-lét.
*
Szelek már zúgnak,
Arcon ver őszi eső.
Vizes cipőben…
*
Est is már hűvös.
Takaró alatt alszok.
Kutya, házában.
*
Hideg hajnalok,
Ködpárásak a mezők.
Már nem sétálok.
Vecsés, 2014. október 5. – Kustra Ferenc József– íródott, versben és senrjú –ban.
Hétköznapi pszichológia a gyűlöletről…
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Bezzeg a gyűlölet, az meg itt kóricál, ő mint, lélek-vakond!
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Föntről csak úgy zúdul a fejemre, sok mérhetetlen mocsok,
Öregen már tudom, ennek immár nem lesz vége… csak harcok…
Föntről csak úgy zúdul a fejemre, sok mérhetetlen mocsok.
Most meg még, támad ez a tetves vírus is,
Gödörben elbújni nem lehet… vagy mégis?
Most meg még, támad ez a tetves vírus is.
Sem kicsiben, sem nagyban nem jó az emberiség, együttműködés képtelen,
Sokan igényelnék, de a szeretet hiánycikk, az életmocsok, végtelen.
Sem kicsiben, sem nagyban nem jó az emberiség, együttműködés képtelen.
Ha kis szeretet legalább volna, valaki leeresztene egy létrát,
De a gyűlölet ilyesmire nem képes, néz engem és csak saját hasznát.
Matt-fekete éjekben fáklyával kutyagol a balsorsom,
Ő csak úgy belép a gödrömbe, jó lenne belerugdosnom.
Fénytelen éjekben minek is dolgozzak ekkorát,
Itt van a sötét nappalokban végig, a nemjóját.
Nincsen már könnyem, minek sírjak, nincsen belenyugvás,
Egy, amit tudok, e tetves élet, oly’ haláltusás!
Nincsen már könnyem, minek sírjak, nincsen belenyugvás.
Itt lent csak mocsok van, abból fölöttébb jól leinformált vagyok,
A mocsoknak meg hiába is közlöm, hogy szeretetre vágyok…
Bennem lassan már egyéb érzés sincs… pfuj, gyűlölet: csak a nagy szkeptikus!
Bejövő szeretet nélkül a mocsok minden, de nem antiszeptikus.
Mézes bödön itt biz', nem tölti föl a lelkemet,
Így jobb híján fogadja féktelen gyűlöletet.
Meggyőződésem, hogy lelkem már öregedvén, nem lobban újra…
Szeretettel teli gyermeki mivoltom, nem tör elő újra!
Akkoriban én még a gyűlöletről nem is hallottam semmit,
Ma meg, mint egy medencében ebben úszkálok… nem várok senkit.
Csak úgy tobzódik életem ellen a tehetetlen düh bennem,
Mivel én is tudom, hogy életem a saját lehetetlenem…
Csak úgy tobzódik életem ellen a tehetetlen düh bennem.
Sötét tettek, még sötétebb szavak tódulnak fájón… ellenembe,
Istenem, hol van a szeretet? Így élek, a lehetetlenembe’…
Szeretetre, mint fő táplálékra volna szükségem,
De, ahogy a sorsomat belülről hosszasan nézem,
Ez a finom, éltető étek az, amiben nem lesz osztályrészem,
Mert ez a tetves fáklyával csoszogó itt van, irányítja létem.
Leszögezem, emberi fajban a gyűlölet a legfőbb érzés,
Háborúk, anyagi érdekek, a szegénynek uralása; és
A béke, mint horizont messzi távolban végleg maradása,
Mutatja, hogy ember a farkasa az embernek, nem csak máma.
A sötét és a világosság nincs szétválasztva az emberben,
Csak él ez a faj, erőszakban, gyűlöletben, lehetetlenben.
A mocsok nagy szeretetlenség gödrében a bársonyos vaksötét az úr!
Onnan nem is látom, amikor estefelé a napsugár, hah! Elpirul…
***
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Bezzeg a gyűlölet, az meg csak itt kóricál, mint lélek-vakond!
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Matt-fekete éjekben fáklyával világít a balsorsom,
Ő csak úgy belép a gödrömbe, de jó lenne megrugdosnom.
Szeretet, éltető étek az, miben nem lesz osztályrészem,
Mert ez a tetves, fáklyával csoszogó, irányítja létem.
Gondolja valaki, hogy nem próbáltam innen kiszabadulni
És akkor szabadon egy szeretetteljes, jó életet élni,
A gyűlöletet elhagyni, annak, kinek ez lételeme,
De, nem ment, gondoljon bele mindenki és meglesz rémképe…
Vecsés, 2020. március 29. – Kustra Ferenc József – versben és 3 soros-zárttükrös -ben íródott és önéletrajzi írásként.
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Bezzeg a gyűlölet, az meg itt kóricál, ő mint, lélek-vakond!
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Föntről csak úgy zúdul a fejemre, sok mérhetetlen mocsok,
Öregen már tudom, ennek immár nem lesz vége… csak harcok…
Föntről csak úgy zúdul a fejemre, sok mérhetetlen mocsok.
Most meg még, támad ez a tetves vírus is,
Gödörben elbújni nem lehet… vagy mégis?
Most meg még, támad ez a tetves vírus is.
Sem kicsiben, sem nagyban nem jó az emberiség, együttműködés képtelen,
Sokan igényelnék, de a szeretet hiánycikk, az életmocsok, végtelen.
Sem kicsiben, sem nagyban nem jó az emberiség, együttműködés képtelen.
Ha kis szeretet legalább volna, valaki leeresztene egy létrát,
De a gyűlölet ilyesmire nem képes, néz engem és csak saját hasznát.
Matt-fekete éjekben fáklyával kutyagol a balsorsom,
Ő csak úgy belép a gödrömbe, jó lenne belerugdosnom.
Fénytelen éjekben minek is dolgozzak ekkorát,
Itt van a sötét nappalokban végig, a nemjóját.
Nincsen már könnyem, minek sírjak, nincsen belenyugvás,
Egy, amit tudok, e tetves élet, oly’ haláltusás!
Nincsen már könnyem, minek sírjak, nincsen belenyugvás.
Itt lent csak mocsok van, abból fölöttébb jól leinformált vagyok,
A mocsoknak meg hiába is közlöm, hogy szeretetre vágyok…
Bennem lassan már egyéb érzés sincs… pfuj, gyűlölet: csak a nagy szkeptikus!
Bejövő szeretet nélkül a mocsok minden, de nem antiszeptikus.
Mézes bödön itt biz', nem tölti föl a lelkemet,
Így jobb híján fogadja féktelen gyűlöletet.
Meggyőződésem, hogy lelkem már öregedvén, nem lobban újra…
Szeretettel teli gyermeki mivoltom, nem tör elő újra!
Akkoriban én még a gyűlöletről nem is hallottam semmit,
Ma meg, mint egy medencében ebben úszkálok… nem várok senkit.
Csak úgy tobzódik életem ellen a tehetetlen düh bennem,
Mivel én is tudom, hogy életem a saját lehetetlenem…
Csak úgy tobzódik életem ellen a tehetetlen düh bennem.
Sötét tettek, még sötétebb szavak tódulnak fájón… ellenembe,
Istenem, hol van a szeretet? Így élek, a lehetetlenembe’…
Szeretetre, mint fő táplálékra volna szükségem,
De, ahogy a sorsomat belülről hosszasan nézem,
Ez a finom, éltető étek az, amiben nem lesz osztályrészem,
Mert ez a tetves fáklyával csoszogó itt van, irányítja létem.
Leszögezem, emberi fajban a gyűlölet a legfőbb érzés,
Háborúk, anyagi érdekek, a szegénynek uralása; és
A béke, mint horizont messzi távolban végleg maradása,
Mutatja, hogy ember a farkasa az embernek, nem csak máma.
A sötét és a világosság nincs szétválasztva az emberben,
Csak él ez a faj, erőszakban, gyűlöletben, lehetetlenben.
A mocsok nagy szeretetlenség gödrében a bársonyos vaksötét az úr!
Onnan nem is látom, amikor estefelé a napsugár, hah! Elpirul…
***
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Bezzeg a gyűlölet, az meg csak itt kóricál, mint lélek-vakond!
Az élet gödrömbe nem mászik bele a szeretet, nem bolond!
Matt-fekete éjekben fáklyával világít a balsorsom,
Ő csak úgy belép a gödrömbe, de jó lenne megrugdosnom.
Szeretet, éltető étek az, miben nem lesz osztályrészem,
Mert ez a tetves, fáklyával csoszogó, irányítja létem.
Gondolja valaki, hogy nem próbáltam innen kiszabadulni
És akkor szabadon egy szeretetteljes, jó életet élni,
A gyűlöletet elhagyni, annak, kinek ez lételeme,
De, nem ment, gondoljon bele mindenki és meglesz rémképe…
Vecsés, 2020. március 29. – Kustra Ferenc József – versben és 3 soros-zárttükrös -ben íródott és önéletrajzi írásként.
