Idő 
Értékelés 
Értékelés Erre senki nem
Készült! Ez újszerű tél…
Fagyasztó kamra!
*
Orgonabokrok
Illata, úgy rám terül…
Épp, ezt álmodtam…
Kérges fa lombja alatt,
Illatos árnyék maradt.
*
Fuvallat, lágyan
Suhan kopasz fák alatt.
Jégkéreg, zörög.
*
Felkúszott a Hold,
Föntről figyeli tájat.
Minden jégbordás.
*
Lő
Orosz,
Épp’ felém…
Hidegben is
Célba találhat.
*
Jégcsap lóg ágról,
Táncolva öleli szél.
Magas hang… dallam.
*
Nincs otthonom és már tán' nincs is haza…
Futva kéne megkeresni, még tán’ ma!
De a nagy hóban… neki van hatalma!
Jéghideg az én váram, tornya a lövészárok,
Fagyos időben én már csak kis melegre várok…
Itt ülök lekuporodva, dideregve és fázva,
Testemet az ittléttől való undor láza, rázza...
Még csak január van, itt vagyok a jeges hidegben, jégben.
Jó lenne, ha március lenne már és lennék napsütésben…
Itt a mély hóban, nincs, ami melegítse a testet,
Minden tagom rég' libabőrös, szinte csonttá dermedt…
Fagyos itt az űr, ami körülvesz, körül ölelget,
A hajszálam is jégcsappal együtt letöredezget.
*
Bumm!
Ágyú
Lövése
Szemből hallik!
Még ideérhet!
*
Negyven fok alatt hideg test
Ad lakást, tűri a lelket.
*
Táj, beöltözött
Az ólomszínű ködbe.
Fagyhalál… vágtat.
*
Felkúszott a Hold,
Föntről figyeli tájat.
Minden jégbordás.
*
Alattomos fagy,
Cikázik este után.
Reggelre jégcsap.
*
Hideg, csillogó
Hó, belefagyott tájba.
Sikamlós minden.
*
Otthon, nagy jégszekrényben kamrában tároltuk a húsokat!
Itt minden maga a jég! Majd leeszi rólunk a húsunkat…
Itt már nem is mosolyog rám a táncoló ezüst-hold,
Negyven fok alatt az ember itt csak, jég-kínokat hord.
*
Bumm!
Akna
Becsapott.
De, messzire
Elkalandozott.
*
Lassan már január közepe van, majd jön a vége,
Nekünk a táj állandóra öltözött szűz-fehérbe.
Otthon az ara... menyasszony fehér ruhába bújik,
Itt a katona, fehér álcalepelben… elbújik.
De az a vaksi lövedék, mint a vak vakond halad előre,
Katona addig él, míg az életet ki nem lövik belőle.
Én azért szeretem a telet, de, nem ezt a bősz jegeset!
Én azért szeretem a hideget, de nem ezt a negyvenet.
Én azért szeretem a hó, fehér színét... bokáig érhet.
*
Jég,
Hideg,
Hóesés!
Metsző, jeges
Húsfagyasztó szél!
*
Tiszteknek meleg
Bunkerük van. Bírható!
Kevesen fagynak!
*
A katonai ígéret, itt maga a mézesmadzag.
A titkok homályos ködén átnézve, nagy csatornaszag.
A rövidke életünk, szűkmarkúan méri magát,
A hidegben nem érezni a kemény jégcsap szagát…
Pedig… krisztusi szögek! „Ezzel” öli ember magát…
Én a jégnek tükrében önmagam látom, arcom esdő,
Vajh’ életbe maradunk-e? Életvonatunk veszteglő…
Vecsés, 2017. április 1. - Kustra Ferenc József – íródott: a legvadabb doni hidegről versben, senrjú - ban, tankában, apevában, 10 szavasokban.
Készült! Ez újszerű tél…
Fagyasztó kamra!
*
Orgonabokrok
Illata, úgy rám terül…
Épp, ezt álmodtam…
Kérges fa lombja alatt,
Illatos árnyék maradt.
*
Fuvallat, lágyan
Suhan kopasz fák alatt.
Jégkéreg, zörög.
*
Felkúszott a Hold,
Föntről figyeli tájat.
Minden jégbordás.
*
Lő
Orosz,
Épp’ felém…
Hidegben is
Célba találhat.
*
Jégcsap lóg ágról,
Táncolva öleli szél.
Magas hang… dallam.
*
Nincs otthonom és már tán' nincs is haza…
Futva kéne megkeresni, még tán’ ma!
De a nagy hóban… neki van hatalma!
Jéghideg az én váram, tornya a lövészárok,
Fagyos időben én már csak kis melegre várok…
Itt ülök lekuporodva, dideregve és fázva,
Testemet az ittléttől való undor láza, rázza...
Még csak január van, itt vagyok a jeges hidegben, jégben.
Jó lenne, ha március lenne már és lennék napsütésben…
Itt a mély hóban, nincs, ami melegítse a testet,
Minden tagom rég' libabőrös, szinte csonttá dermedt…
Fagyos itt az űr, ami körülvesz, körül ölelget,
A hajszálam is jégcsappal együtt letöredezget.
*
Bumm!
Ágyú
Lövése
Szemből hallik!
Még ideérhet!
*
Negyven fok alatt hideg test
Ad lakást, tűri a lelket.
*
Táj, beöltözött
Az ólomszínű ködbe.
Fagyhalál… vágtat.
*
Felkúszott a Hold,
Föntről figyeli tájat.
Minden jégbordás.
*
Alattomos fagy,
Cikázik este után.
Reggelre jégcsap.
*
Hideg, csillogó
Hó, belefagyott tájba.
Sikamlós minden.
*
Otthon, nagy jégszekrényben kamrában tároltuk a húsokat!
Itt minden maga a jég! Majd leeszi rólunk a húsunkat…
Itt már nem is mosolyog rám a táncoló ezüst-hold,
Negyven fok alatt az ember itt csak, jég-kínokat hord.
*
Bumm!
Akna
Becsapott.
De, messzire
Elkalandozott.
*
Lassan már január közepe van, majd jön a vége,
Nekünk a táj állandóra öltözött szűz-fehérbe.
Otthon az ara... menyasszony fehér ruhába bújik,
Itt a katona, fehér álcalepelben… elbújik.
De az a vaksi lövedék, mint a vak vakond halad előre,
Katona addig él, míg az életet ki nem lövik belőle.
Én azért szeretem a telet, de, nem ezt a bősz jegeset!
Én azért szeretem a hideget, de nem ezt a negyvenet.
Én azért szeretem a hó, fehér színét... bokáig érhet.
*
Jég,
Hideg,
Hóesés!
Metsző, jeges
Húsfagyasztó szél!
*
Tiszteknek meleg
Bunkerük van. Bírható!
Kevesen fagynak!
*
A katonai ígéret, itt maga a mézesmadzag.
A titkok homályos ködén átnézve, nagy csatornaszag.
A rövidke életünk, szűkmarkúan méri magát,
A hidegben nem érezni a kemény jégcsap szagát…
Pedig… krisztusi szögek! „Ezzel” öli ember magát…
Én a jégnek tükrében önmagam látom, arcom esdő,
Vajh’ életbe maradunk-e? Életvonatunk veszteglő…
Vecsés, 2017. április 1. - Kustra Ferenc József – íródott: a legvadabb doni hidegről versben, senrjú - ban, tankában, apevában, 10 szavasokban.
A vadász előbújt a rejtekéből és kiment a folyóparti rétre.
Lába nyomában a víz sorban kiserkedt és összegyűlt a mélyedésbe.
A folyó szokás szerint kiöntött és elöntötte a bokros berket,
Miközben a folyó vize rohanva-száguldott… a sok hullám csengett.
A Hold is csak jobban felfelé araszolt-kúszott az égbolton,
Maradék havon a sugarai visszaverődtek vakítón.
Aztán egyszerre rájött, itt nincs mit keresnie, elindult.
Keményre fagyott rögök közt' nehéz volt menni, belepistult.
A rögök közt bicegve tudott haladni a mezsgyéken,
Majd odébb meg másik faluba vezető ösvényeken.
Magányos alakja, szemet szúrt a szürke mezőségen.
Hajnalodott már, így megjelentek a fogatok, amik valahová mentek.
Az egyik kocsin csak egy nő ült, de éppen fejét lehajtott... ily' véletlenek.
Alija volt a régi szerelme, akit Tadeuszhoz kényszerítettek és most
Már terhes is volt, de -férje akarta- a zsákokkal megrakott kocsit neki volt
Kötelessége elvinni az ötven kilométerre lévő városba,
Hogy az árut, ott a piacon eladja. Ez volt férje fő gondolata.
Bronek ráköszönt és így beszédbe elegyedtek, hogy az asszony miért, hová megy,
Majd fölajánlotta, hogy mivel nincs dolga, segítőként vele a városba megy.
(Közben azt gondolta, hogy a lány, csak ne ellenkezzen
Ö szívesen megy, hogy emlékeikből évődhessen.)
A lány egy pillanatig gondolkozott, majd a beleegyezését adta,
Bronek meg fölült a bakra, átvette a gyeplőt és a lovat hajtotta.
Közben, (gyorsan gondolta!) de jól kezdődik a nap, gyorsan átfutott rajta.
Később az eső megint csak elkezdett esni, vigasztalanul,
Csendes ködfüggönnyel fedte be tájat és a kocsit, utastul…
Vecsés, 2019. december 14. – Kustra Ferenc – íródott, Jerzy Grzymkowski: A sötét folyó c. regénye ihletésével.
Lába nyomában a víz sorban kiserkedt és összegyűlt a mélyedésbe.
A folyó szokás szerint kiöntött és elöntötte a bokros berket,
Miközben a folyó vize rohanva-száguldott… a sok hullám csengett.
A Hold is csak jobban felfelé araszolt-kúszott az égbolton,
Maradék havon a sugarai visszaverődtek vakítón.
Aztán egyszerre rájött, itt nincs mit keresnie, elindult.
Keményre fagyott rögök közt' nehéz volt menni, belepistult.
A rögök közt bicegve tudott haladni a mezsgyéken,
Majd odébb meg másik faluba vezető ösvényeken.
Magányos alakja, szemet szúrt a szürke mezőségen.
Hajnalodott már, így megjelentek a fogatok, amik valahová mentek.
Az egyik kocsin csak egy nő ült, de éppen fejét lehajtott... ily' véletlenek.
Alija volt a régi szerelme, akit Tadeuszhoz kényszerítettek és most
Már terhes is volt, de -férje akarta- a zsákokkal megrakott kocsit neki volt
Kötelessége elvinni az ötven kilométerre lévő városba,
Hogy az árut, ott a piacon eladja. Ez volt férje fő gondolata.
Bronek ráköszönt és így beszédbe elegyedtek, hogy az asszony miért, hová megy,
Majd fölajánlotta, hogy mivel nincs dolga, segítőként vele a városba megy.
(Közben azt gondolta, hogy a lány, csak ne ellenkezzen
Ö szívesen megy, hogy emlékeikből évődhessen.)
A lány egy pillanatig gondolkozott, majd a beleegyezését adta,
Bronek meg fölült a bakra, átvette a gyeplőt és a lovat hajtotta.
Közben, (gyorsan gondolta!) de jól kezdődik a nap, gyorsan átfutott rajta.
Később az eső megint csak elkezdett esni, vigasztalanul,
Csendes ködfüggönnyel fedte be tájat és a kocsit, utastul…
Vecsés, 2019. december 14. – Kustra Ferenc – íródott, Jerzy Grzymkowski: A sötét folyó c. regénye ihletésével.
Talán ez a nyár visszaadja nékünk
hitünket, mely most olyan ingatag,
s a kétség, mely mardos lelkünket tépázva,
holnapra már csak rossz emlék marad.
Talán most kicsit erősebb a féltés,
hiszen elvettek tőlünk oly sokat,
s a remény, mely ott él lelkünk legmélyében,
felébred majd és új erőre kap.
Talán ez a nyár más lesz, mint a többi,
s visszaadja az édes álmokat,
miket annyira féltve őrizgettünk,
s az elveszett helyett új álmokat ad.
Talán majd holnap te is másképp látod,
s félteni fogod azt, mi megmaradt,
s úgy kapaszkodsz meg minden szalmaszálban,
mintha egy erős oszlop volna az.
Talán megérted, milyen fontos néha,
egyetlen szó, egy kedves mozdulat,
s megadnál mindent egyetlenegy szóért,
amely megkínzott lelkemből fakad.
Talán majd holnap úgy tudunk szeretni,
hogy a végső percben elmondhassuk azt,
szeretni oly jó, még ha néha fáj is,
s nem bántjuk többé úgy a másikat.
Hiszen annyira rövid ez az élet,
ki tudja mennyi idő, mely maradt,
egy röpke perc alatt magával ránthat
a semmibe vésző hűvös éjszaka.
hitünket, mely most olyan ingatag,
s a kétség, mely mardos lelkünket tépázva,
holnapra már csak rossz emlék marad.
Talán most kicsit erősebb a féltés,
hiszen elvettek tőlünk oly sokat,
s a remény, mely ott él lelkünk legmélyében,
felébred majd és új erőre kap.
Talán ez a nyár más lesz, mint a többi,
s visszaadja az édes álmokat,
miket annyira féltve őrizgettünk,
s az elveszett helyett új álmokat ad.
Talán majd holnap te is másképp látod,
s félteni fogod azt, mi megmaradt,
s úgy kapaszkodsz meg minden szalmaszálban,
mintha egy erős oszlop volna az.
Talán megérted, milyen fontos néha,
egyetlen szó, egy kedves mozdulat,
s megadnál mindent egyetlenegy szóért,
amely megkínzott lelkemből fakad.
Talán majd holnap úgy tudunk szeretni,
hogy a végső percben elmondhassuk azt,
szeretni oly jó, még ha néha fáj is,
s nem bántjuk többé úgy a másikat.
Hiszen annyira rövid ez az élet,
ki tudja mennyi idő, mely maradt,
egy röpke perc alatt magával ránthat
a semmibe vésző hűvös éjszaka.
Macskaköveken sétálva
kismadárka rám kacsint.
Kérdem én:- Te flörtölsz velem?
Ugrik egyet, s rám legyint.
-Dehogy komám, hogy gondolod?
Van nekem egy hű párom.
Kacsintásom azt jelenti
tele lett a nadrágom.
Megijedtem lépteidtől.
Félek eljön az idő,
amikor a koppanásból
macskakövön macska nő.
kismadárka rám kacsint.
Kérdem én:- Te flörtölsz velem?
Ugrik egyet, s rám legyint.
-Dehogy komám, hogy gondolod?
Van nekem egy hű párom.
Kacsintásom azt jelenti
tele lett a nadrágom.
Megijedtem lépteidtől.
Félek eljön az idő,
amikor a koppanásból
macskakövön macska nő.
A háborodott
Tegnap holnapja, ma van!
Múló pillanat!
*
Mindennap árnyat vet a múlt a mai napra,
Ez bizony lelkembe ivódott, meg az agyba…
Nem tudok ettől szabadulni... gondolatba.
*
Múlt történések…
Sírva fakadó mosoly!
Átélt pillanat.
*
Minden gondolatnak vannak árnyoldalai,
És ezek belőlünk folyvást csak tolulnak ki.
*
Az idő csendje,
Görnyedve elmenetel.
Múltba masíroz!
*
Múltnak a csendje,
Lélekemelő remény.
Bizalom! Mégis?
*
Fakó a világ,
Jönnek, mennek a napok.
Múltban végződik…
*
Messze utazok én az időtengereken át.
Benne átölelnek hullámok a habokon át.
Rohanvást kéne sietni, mert elfogy az életutam,
De, ha meggondolom, nem csökken a múltbéli fájdalmam…
Visszanézve múltba, hány élettel jöttél a világra?
Van-e valaki, aki figyelmeztet bajra, hibára?
*
Fáradtan ballag,
A jövő a múltunkba.
Napi lét, enyész!
*
Ha elszáll az élet, majd egy kicsinyke fénysugárka hív,
Múltad véglegesen beszippant, utolsót dobban a szív.
Akkor már csak a múltad leszel… milyen kék lesz az ég, hív…
Az utad végén, bármi van is, visszafordulni nem lehet,
Ha van még erős gondolatod, az már csak káprázat lehet…
Ha még alkotnál, késő itt már neked, semmi nem segíthet.
*
Emlék integet,
Volt árnyjáték rám feszül.
Emlékkutatás…
Vecsés, 2015. november 9. – Kustra Ferenc József – íródott: Meditáció versben és európai stílusú haikuban…
Tegnap holnapja, ma van!
Múló pillanat!
*
Mindennap árnyat vet a múlt a mai napra,
Ez bizony lelkembe ivódott, meg az agyba…
Nem tudok ettől szabadulni... gondolatba.
*
Múlt történések…
Sírva fakadó mosoly!
Átélt pillanat.
*
Minden gondolatnak vannak árnyoldalai,
És ezek belőlünk folyvást csak tolulnak ki.
*
Az idő csendje,
Görnyedve elmenetel.
Múltba masíroz!
*
Múltnak a csendje,
Lélekemelő remény.
Bizalom! Mégis?
*
Fakó a világ,
Jönnek, mennek a napok.
Múltban végződik…
*
Messze utazok én az időtengereken át.
Benne átölelnek hullámok a habokon át.
Rohanvást kéne sietni, mert elfogy az életutam,
De, ha meggondolom, nem csökken a múltbéli fájdalmam…
Visszanézve múltba, hány élettel jöttél a világra?
Van-e valaki, aki figyelmeztet bajra, hibára?
*
Fáradtan ballag,
A jövő a múltunkba.
Napi lét, enyész!
*
Ha elszáll az élet, majd egy kicsinyke fénysugárka hív,
Múltad véglegesen beszippant, utolsót dobban a szív.
Akkor már csak a múltad leszel… milyen kék lesz az ég, hív…
Az utad végén, bármi van is, visszafordulni nem lehet,
Ha van még erős gondolatod, az már csak káprázat lehet…
Ha még alkotnál, késő itt már neked, semmi nem segíthet.
*
Emlék integet,
Volt árnyjáték rám feszül.
Emlékkutatás…
Vecsés, 2015. november 9. – Kustra Ferenc József – íródott: Meditáció versben és európai stílusú haikuban…
