Magyarságom heveny kínnal éget,
Hordozom, mint dervis titkos vétket.
Őkegyelme a hazugság rám kurjantott:
Tanuld és mondjál Te is, egy nagyon nagyot!
Parancsolta, hogy pór, térdre-porba
Lantodnak nehogy maradjon nyoma…

Szolgám a pénz, a kincs, meg még a szűzies erény,
Becsületem és az életem, minden az enyém!

Fény, a pompa, amit csak nekem adhat a föld,
Minden kicsike cseppet, a serlegembe tölt.
Magyarnak lenni bús ég-vívás, szürke póri sors,
Elindulsz százszor, Te legalább százszor megbotolsz.
A napod viharfelleges, fakó, mint éji hajó,
Ez csak régi gálya, pusztulás tengerén haladó!

Gúnyolhat ármány, sírva mondja meg jövőt a balga jós,
Én maradok a süllyedő gályán, mint utolsó hajós…

Vecsés, 2023. április 14. – Kustra Ferenc József – íródott: Ölvedi László [1903 – 1931] azonos c. verse átirataként.

Egy árnyék rop táncot a falamon, lehet, hogy nőalak?
Álmodozom és ezek a már vakolatomlós falak?

Gyors vagy lassú tánctól mi függ? Remény már elveszett?
Fali táncjáték látszat, málladó falak helyett?

Ha majd az utolsó falevél lehull,
Családnak mi adsz enni, vacsorául?
Ha a satnya élet szálló porba vész,
Bánhatunk mi bármit, ha már elenyész.
Kesereghetünk múltunk elpazarolt életén,
Bánhatjuk mit nem tettünk és az élet véget ér.

Dolgos kezedet nézheted, mely talán a bűntől égett!
Eltávozó lelked lehet, hogy nem találja a Mennyet?

Ha megy az úton az ember, árnyékot vet magának,
És ezzel neki kell megbirkóznia és nem másnak.
Megy az úton az ember, talán míg fel nem adja?
Aztán ha kifullad, leáll, lepihen, feladja?

Az éj most leszáll, világtalan.
Én lankadt vagyok, álomtalan,
A csendben, hogy álcáztad az intést, a halál szavát?
Álca alatt tudtad már, nem érsz meg több, más éjszakát?

Olyan nehéz az élet, ha sok benne a részed...
Gondold végig, sok semmi miért történik véled?

Elvesztünk valamit, miközben csak előre megyünk,
Lehet, hogy fáj, bánkódunk! De hiszen még tovább élünk.
Életben árnyéktól ne bánkódj, mindenhez erő kell
És, hogy legyőzd az árnyékodat, ahhoz bátorság kell,
Mely van mindenkiben
Vagy nincs is senkiben?

Persze néha elkalandozik a figyelmünk,
De közben haladunk és nem állunk meg, megyünk…

Mert árnyékod van, haladj, nem kéne feladni,
Életutadon bátran kell tovább haladni…

Vecsés, 2013. december 20. - Kustra Ferenc József

Te is ugyan úgy jöttél világra,
mint más. Épp olyan meztelen!
Hiába varratsz díszes ruhákat,
jellemed akkor is értéktelen.

Ha el tudsz menni egy nincstelen mellett,
ki éhes, s mégsem kér kenyeret
s lenézed, sokkal rosszabb vagy nála,
mert azt sem tudod, hogy mért ilyen!

Amikor dúskálsz ezernyi jóban,
s két kézzel szórod a pénzedet,
más verejtékén felhevülve,
ne mondd nekem, hogy így helyes!

Hiába vagy te büszke, gőgös,
s nyílik az ajtó százfele!
Téged is elér majd a végzet,
s épp úgy sújt rád a sors keze,

mint azokra, kik most porba hullva
néhány forintért küzdenek,
hiába van most tengernyi pénzed!
Van, amit pénzért nem vehetsz!

Amikor tested görcsbe rántja
kínzó, égető fájdalom,
s nem tudsz már többé semmit adni,
mondd csak? Ki ül az ágyadon?

Lesz-e majd, ki a kezedet fogva
letörli könnyed arcodon?
Vagy fizetett szolga gépies kézzel
törli, mikor már ráfagyott.

Akkor fogod majd szánni-, bánni,
mért voltál olyan mostoha,
s hiába sírsz, nincs visszaút már,
rég belepte a gaz, moha.

A nyárelőről TANQ csokorban írt a szerzőpáros.

A bárányfelhőcskék
Habosak, mint egy szép hullám.
Ó, napfénysugarak!
Selymes füvek fürge ujja,
Itt a nyár, ő itt van, újra.
*
Szivárvány derűje
Borítja messzi láthatárt.
Szép a szín-kavalkád.
Szoknyában jár a képzelet,
Horizont lelkét kémleled.
*
Hajnaltájt, a csendet,
Macska léptei zavarják.
Köröm tán' nyikorog.
Aranyporban él a hajnal,
Felhők alatt száll galambbal.
*
Nagy, gátlásos sóhaj,
Nem engedhet meg napozást.
Félig levetkőzve.
Lágy fénycsipkébe öltözik,
Ajkára rá, vágy költözik.
*
Pezsgő a forróság…
Gémeskútban van hideg víz.
Hópihe hiánya...
Melegszik az idő máris,
Szerelemben hét határ is.
*
Kút kiapadóban,
Réten már szomjúság honol.
Eső rég nem esik.
Tűző napon szomjas világ,
Kalapodban rózsavirág.
*
Vad, álmatlan éjjen
Áramlik gondolati-szél.
Vizes lenne eső...
Forró széllehelet-álom,
Táj esőt vár. Minden áron.
*
Fa öreg kérgében
Bugylival vésett üzenet.
Örök a vélemény.
Fába vésett szép üzenet,
Kéregbe rejt ál-hiteket.
*
Szív szava is lehet
Messzi pusztába kiáltott.
Már, kopott szerelem.
Szíved kopik csak magától,
Múltad benne kunyhót ácsol.
*
Szél elkergeti az
Éltünkből, meleg álmokat.
Kis, kutyagomolyag.
Vihar előtti csend honol.
Menedék is összeomol.
*
A tikkasztó meleg
Érleli szép virágokat.
A növény is szomjas.
Izzad az ég, de könnyezik,
A patak vízzel megtelik.
*
A lét, sóhajtozón
Keresi a békességet!
Napsugár, jöjj, szeress!
Lét sóhajt, nyugalmat keres,
Halkan súgja: ember szeress!

Vecsés, 2017. április 11. - Mórahalom, 2017. április 6. - Kustra Ferenc József-- A haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Farkas Tekla. A versrész címe: „Selymes füvek fürge ujja”!

Uram térdre borult a világ,
Hallod, az összetört ember sikolyát?
Ne hagyj magunkra Istenünk,
Csak te vagy reménységünk!
Uram látod, szenved a néped,összetört egy nemzet!
Uram látod gyermeked,
Ki a porban rekedt?
Ne hagyd el Uram kérünk téged.
A föld megremeg,
eltünnek az épületek,
ezernyi szív dobban a romokban!
Uram mi jöhet még?
Háborúk és földcsuszamlások.
Mindent elsöprő áradások....
Uram kérlek, halld meg fohászuk,
Hozzád szól keserves hangjuk.
Uram látod,... térdre borult a világ,
egy emberként kérnek téged.
Segítsd meg Uram kérlek,
Az ártatlan emberiséget!