Suttog a Mátra fenyvese,
Felette pihenni tér a vérvörös felleg.
Mint tipornak ősmagyar földemen
Évezredes történelmei.

Hallgatnak a keresztény egri templomok,
S elindulnak kora hajnalban ők!
Építik országunkat szerte
A honszerető cigány magyarok.

Új szelek fújnak északkelet felett,
De a dal még a régi.
Éhes rablókat kerget a bánat!
Szegény legényeink itt éhbérekért napszámba járnak.

Zárt határainkon túl,
Hőseink hantjain bús paraszt kaszálgat.
Nyitott temetők kapuit tángálja a szél.
S lehajtott fejjel ballag az élet tovább.

Aztata, vén tata,
baktat a nyár.
Dobban a lópata,
vágtat a vágy.
Pördül a szép Kata,
fordul a lány.
Táncol a vén vajda,
álarcosbál.

Szívemre raktad
Szerelmünk halálvirágát!
Lángcsókod éget belém félelmet.
Boszorkányok tánca lebeg az éjben felettem,
És követ engem végig a cigánytelepeken át.

S te tudod, hogy elmémbe
Rút férgeket raktál!
Mennyei áldást suttog rám az ég.
Ballagok békén a Tarna partján,
A fagyos szél arcomba vág!
Holt dalokat zeng ajkam,
Dallama a sötét éjben messze száll.

Szívverésem dallamára
A halálvirág kinyílik,
Mézédes nektárja pokoli kín!
Fetrengek... rontás szállt rám!
Cigány asszony átka bánt,
S csendesen koporsóba zár.

Tarnazsadány, Honvéd út, 2018. június 26.

Tűzcsóvák szállnak a magas égen,
s én egyedül sétálok a sötét éjben.
A tavasz jöttét várom,
s közben szememre rászáll az álom.

Álmomban démonokkal küzdök, hadba kelek.
Tettek helyett sértő szavakkal bántanak,
durván lelkemet tiporják.
Szívemből a jóságot kifosztják.

Csillogó szemeimben szeretet tüzei ragyognak,
szívemben a béke vágyai kigyúlnak.
Érzem, hogy fel kéne ébrednem,
de a gonosznak szava erősen él bennem.

Próbálom szemeimet kinyitni,
s a démoni erőket kiűzni.
Felébredek, mert szememre süt már a nap fénye,
de a rossz álom szívemben nyomot hagy örökre.

Milyen csend van ma...
Tűz ég a pusztában,
Bográcsoznak a cigányok.
Szorosan nyomában a hideg télnek,
Érezni a hidegét az őszi szélnek.
Melegedni vágyna már az ember.
Kerestem én a csendet.
De ki is zavarna minket?
Hiszen a cigány is ember.

Csend van,
Nem röppen fel madár,
A sivárság szegényen ül a tájra.
A közeli múlt véres emlékei.
Kihamvadt, ártatlan lelkek
Táncukat járják a tűz felett.
Az arcokon gond és mély félelem.
Fájó éjek átkai a múltnak
Visszhangzik a bánatos éjben.
Porba hullt múltunk gyásza,
Itt lebeg a putrik felett végleg.

2017. szeptember 2.