A boldogság az egyetlen a földön,
amit irigyel még a gazdag is,
hiába van neki kincse,palotája,
ha egyedül bolyong, s boldogsága nincs.

A boldogság az egyetlen a földön,
amely mindennél fontosabb talán,
s mégis oly kevés ezen a földön,
kinek a boldogság örökké kijár.


Lehet kincsed és hatalmad,
megvehetsz mindent mit kívánsz,
s bár a pénzedért szeretni fognak.
boldog attól még nem leszel talán.

Sokszor a szegény a gazdag,
hisz mindenkinél gazdagabb talán,
kit kedves szavakkal,forró öleléssel
szerető párja karjaiba zár.

A kedves szót nem pótolja semmi!
Kinek kell az,ki dölyfös és puhány
,csak aki szívből tud szeretni,
az lehet boldog igazán.

A kopár füvön sétálok lassan,
s a régi múltra gondolok.
amikor itt jártunk ketten.
s szemem sarkából könny csorog.

Akkor még zöld volt a fű is,
a nap is melegen sütött,
akkor még boldogok voltunk,
s most könnyeimmel küszködök.

Akkor még azt ígérted nékem
örökké engem szeretsz,
s ezernyi bókkal, öleléssel
elraboltad a szívemet.

De egy borongós őszi reggel
sárba tiportad lelkemet,
dühöngő vulkánként kitörve
összetörted a szívemet.

Azóta kopár a fű is,
lelkem is kihalt,és sivár,
nem tudok szeretni többé!
Nem is kell többé senki már!

Nem tudtál szeretni engem
hiába adtam minden kincsemet,
csak porba zúztad, összetörted
millió darabra vérző szívemet.

Nem tudtál szeretni engem,
pedig én úgy szerettelek,
mint tavaszi napfényt a bimbódzó virágok,
melynek sugarától nyílni kezdenek.

Nem tudtál szeretni engem,
pedig én most is érted létezem,
összetört szívvel is csak miattad élek,
s most is téged óvlak, téged féltelek.

Esküszöm megteszek mindent,
csak ne vedd el tőlem mindenem!
Én félre dobok minden álmom,
csak egyedül őt hagyd meg nekem!

Többé már nem látlak sírni!
Elrejtem hulló könnyemet!
Hisz eddig sem sütött rám napfény,
eltakarták a fellegek.

Nem viszek magammal semmit!
A téli széllel messzire megyek,
sötét felhőbe burkolózva,
csak ne vedd el tőlem mindenem!

S ha mégis elveszed tőlem
azt, ami legdrágább nekem,
magammal rántom izzó pokolba,
ki tönkretette az életem !

Szeretni jöttünk erre a földre
és hogy másokat boldoggá tegyünk,
de bármerre járok,bármerre nézek,
gonosz irigység vesz mindent körül.

Hová tűnt már az emberi érték?
Hol van már őszinte érzelem ?
Talán tovaszállt a zúgó őszi széllel
s nem maradt belőle szinte semmi sem ?

Szeretni jöttünk erre a földre,
és mégis úrrá lett itt a gyűlölet!
Kik mást eltaposnak,kincseket rabolnak,
csak azoknak jár már bőség,tisztelet.

Szeretni jöttünk erre a földre,
hát ne gyűlöljetek,szeressetek!
Itt van a pokol ! Itt van a mennyország!
Nincs másik élet,most szeressetek!