Ezennel adasson a világ tudtára:
A vakmerőségnek túl magas az ára.
Újra saját magam áldozata lettem.
Újra egy merénylet saját magam ellen.

Éhesen evésre és a cselekvésre,
Feláldozom magam újra a főzésre.
Kezdem az elején: Délelőtti óra,
Mikor kedvem támad harapnivalóra.

Bevásárlóközpont hússal rakott standja,
Ínycsiklandón csábít az összes darabja.
Hozzáértő szemem pásztáz gondterhelten.
Jó lenne ma végre konyhahősnek lennem.

Főzzek egy pörköltet? Frissensültet egyek?
Minden gondolatot frissiben elvetek.
Hisz bármelyik kifog amatőrségemen.
Valami mégis kell. Sajnos nincs kegyelem.

Aztán megoldódni látszik minden gondom:
Véres, májas hurkát látok meg egy polcon.
Nem vagyok kannibál, naná hogy a májast.
A pénztárnál legombolok néhány százast.

Kellően elszántan felvillanyozódva
Futólépés haza, úti cél a konyha.
Majd most megmutatom milyen szakács vagyok.
Tanulhatnak tőlem alkotni a nagyok.

Hurkát a tepsibe, tepsit a sütőbe.
Ezt nem ronthatom el?- Aggódok tűnődve.
Teríteni kezdek, megadom a módját.
Most először talán nyerek- az áldóját.

Hatalmas durranás rázta meg a csendet.
A csillár vészjóslón himbálózni kezdett.
Felrobbant talán a ház összes lakása?
Mutatna vagy nyolcast a földrengés-skála.

Lehajtom a felhevült sütőfedelet,
Meglátom művem, a csatajelenetet,
Keresztet vetek és csendben leroskadok,
Lemondón nyugtázom, milyen ökör vagyok.

Nehezményezte a hőséget a hurka.
Addig fickándozott, hogy szétrobbant burka.
Újra csődöt mondott hírhedt szakértelmem.
Mások ebédelnek, nekem nincs mit ennem.

Azért talán mégis. Kenyérrel kezemben,
Keleties pózban a sütővel szemben,
A szétsült hurkából jókat tunkolgatok.
Lesz ez ugye így sem? Kérem drukkoljatok.

Keresgéltem égen földön,
Polcok mélyén, régi könyvben,
Hol találnék egy szép verset,
Hogy jó Anyám felköszöntsem.
Egyik vers sem illett rája,
Csalódottan félretettem.
Magam írom köszöntőmet,
Itt van a vers a szívemben.

Köszönöm a gyermekkorom,
Sok játékos, vidám évet.
Rózsakertben szaladgáltam,
Féltő szemed csak rám nézett.
Később lehulltak a rózsák,
Nehéz évek következtek.
Dúdolgatva varrogattál,
Kerested a kenyerünket.

Köszönöm az ifjúságom.
Mindig csak javam akartad.
Menyasszonyi fehér ruhám
Két kezeddel magad varrtad.
Aztán mikor kis unokád
Ott tipegett körülötted,
Fájó szivvel búcsút mondtunk,
A sors messze dobott minket.

Köszönöm a megértésed.
Szemrehányást sohsem mondtál.
Hol nevetve, néha sírva
Ezer levelet megírtál.
Közben, elszálltak az évek?
Daloltál vagy imádkoztál.
Eltemetted jó Apámat
Aztán, magadra maradtál.

Köszönöm, hogy közénk jöttél.
Elhagytad a szokott fészked.
Rózsaszínű kis házadat
A miénkkel felcserélted.
Népes család körülötted,
Nem lesz többé semmi gondod.
Hálás szivvel azt kivánjuk:
Száz évig élj, s legyél boldog!

Éjszaka van dermesztő hideg
Nem világít a Hold, rideg
Fehérség belep mindent
Csak a nyomsáv vezet minket
Hó már jéggé fagyott
Csikorog a talpam alatt
Mínuszok csak úgy röpködnek
Keményen arcul köpködnek

Vakítóan világít minden
Hóban eltévedt macska lábnyom
Ő sem talál most semmit
Zsákmányra nem tud lesni
Valahol majd megbújik melegszik
Magukra húzzák fehér takarót a bokrok
Lefagy a természet az élet

A tél hideg egyre keményebb
Délben még gyönyörűen sütött a Nap
Meleget éjszaka semmi sem ad
Lerovom gyorsan a köröket
Bent meleg van hideg kint reked
Kopog majd kintről az ajtón
Ki nem megyek, most bent jó

Verset írta: Dér István /ISI/

Felültem motoromra,
Ő ott állt a hársfa alatt
Nézte, hogy elmegyek
Sok idő eltelt,talán több óra
Amikor megérkeztem ,Ő ott várt
A hársfa alatt , aggódott értem
Az Édesanyám

Ha bármi nyomta lelkemet
Tőle segítséget, tanácsot kaptam
Rá mindig,mindenkor számíthattam
Sohasem volt, hogy majd később
Most nem érek rá, nincs időm
Számára mi voltunk az elsők
Az Édesanyámnak

Gyermekeim még kicsik,
Őrá akkor is volt időm, olykor
Csak néhány percet, kicsit,hogy
Lássam, megnyugtassam viszont
Jól esett nekem is tudni,Ő jól van
Sokat játszott velük, lányommal
Adrival, fiam, Attilával
Előttem van, hogy imádta őket!
Az Édesanyám

Egészsége egyszer, rosszra fordult
Aggodva vittem orvoshoz, kórházba
Reménykedve, hogy állapota javul
Fiam, még apró gyermekként
Húzta,vonta maga után a szatyrot
Melybe ruháit készítette
Könny szökött szemébe
Kicsi fiam kedvesen?Mamikám!Drága! Meggyógyulni viszünk a kórházba?!
Ő még apró, nem tudja mit jelent
Könnyes szemmel, szeretettel nézett rá,
Az Édesanyám

Figyelemmel kísértük állapotát
Ott voltunk mind. Én,
A három lány testvér, és az unokák
Ő most is, mint mindig, vidám
Két hét telt el, kaptuk a hírt
Szíve többet nem bírt, ELMENT!
És még is, itt van ! Velünk! Ő!
Az Édesanyám

Tegnap sétáltunk a Duna partján
A vízbe kavicsokat dobáltam
Vize lefogyott egy kicsit
Beljebb került a mederbe
Partja viszont meghízott
Jócskán a meder felé húzott

Kedvesemnek kezét fogom
Jólesik,lehet kicsit szorítom
Beszívjuk a meleg Napot
Vele a napfényben sétálgatok
Beszédünk,kedvünk felszabadult
Hangot felkapja,víz tova viszi

Olykor jön egy hajó
Hullámokat fodrozza
Parthoz fehér tajtékkal sodorja
Partra érve kavicsokat megmossa
Köveket tisztára nyaldossa
Nevetve jókat beszélgetünk
Hajókról matrózok integetnek

Köszönnek,mi visszaintegetünk
Önfeledten nézzük a Duna tükrét
Míg rajta a hajók tova tűnnek
Mesélni kedve lenne az öreg Dunának
Szavait a folyás gyorsan sodorja
Élete során sírt, volt nevetett
Magyar nagyon belé szeretett

Tavaszi napfényben meg-megállva
Ölelő karokkal egymást csókkal áldva
Még nagy csend van az üdülő házakban
Mit a Duna part magasan övez
Parti fűz és nyár vár ránk
Vannak ki több évtizede itt áll már

Koruktól ráncos öreg kérge
Időnek múlását ha tehetné
Lehet mindent hosszan elmesélné
Megéltek már sokat,könnyeket
Csalódást,szerelmes csókokat
De láttak pusztító árvizet,és mást
Miről beszélni jobb nem lehet

Volt,hogy eltakarta a Napot
Fáradt embereknek hűst adott
Máskor kitért a Nap elől,hagyta
Melegét a napozóknak adta
Melegített vizet és homokot
Távolban látni híd szeli át a vizet
Magasan a folyó felett
Hajó alatta,hogy elférjen
Alacsonyabban csak a kéménye lehet

Nem vagyunk egyedül ki szereti
Duna partra kijön ki teheti
És látom,mi nekem is volt rég
Szép nagy, Komondor jön elém
Szelíd jószág ő senkit nem bánt
Néz szinte mondja,ne félj
Jó vagyok akár csak a gazdám
Ki őt pórázon vezeti
Velünk néhány kedves szót vált
Ritka már e kutya fajta
És ilyen nemes szívű gazda
Mindkettőből kevés van már
A Magyarba?.