1.
Akit az ég is megáldott
mi dolgom nékem azzal
eleget küszködök
önmagammal

2.
Te kitakart-szívű
te fedetlen
táncoló fekete kocsisok
úgyis
eljönnek érted egyszer
a fákon merengő fény fog játszani
elhallgat a csend is
nálad
s nem fog többé senki sem bántani

3.
Nem vár senki
csak a tárgyak
az asztalon halkan porszemek
járnak
és a sarkokban pókhálót sző a sötét
magam vagyok
magam vagyok egyetlen árva
készülök a leszámolásra
de nem figyel senki
sem lent sem odafönt

4.
Arra gondolok
majd megvígasztalnak a nappalok
nappal arra: majd az éjszakák
a vázáimban mind elhervadt a virág
levelük, szirmuk hullik
de kinek hozzak frisset ?
gyors idő hurcol szekerén
te nem vagy itt
s szívem a tenyeremben tehetetlen
lüktet

5.
A lámpa ha eloltom,s ha felgyújtom újra
egyforma fényt vet
falaimra
s már csak azt figyelem
milyen szabályosan fut a festékcsík
a mennyezet alatt

Rózsaszál

Habos élet, rózsa élet,
Mutasd nékem az eget,
Ne rázogasd mutogasd,
Egyszer, majd rám mutatsz.

Egyszer, majd rám mutatsz,
S enyém leszel szép rózsám,
Mutasd nékem szép bájodat,
S ne halogasd!

Ragyogj, mint a rózsaszál,
Pompázz, mint a csillagszál,
Ne halogasd, nem várok,
Lepj meg engem azonnal.

Lepj meg engem habozva,
S ne törd magad azonnal,
Lépj az útra, s majd a kútra,
Csak ne a múltra.

Hozd el nékem a jövendőt,
S ne légy, a kísértőm,
Adj egy csókot, a számra,
S légy, a rózsaszálam!

Hallgatom szavaid...

Hallgatom szavaid,
S mond el nékem gondjaid,
Ne bánkódj a világ miatt,
A sors utat mutat.
Éljük meg a szerelmet,
S váljunk eggyé szerelmem.
Poros az út, de nem sima,
Ha leseprem, mutasd az utat.
Mutasd az utat, ami a szívedhez vezet,
S hozd közelebb hozzám, rózsás tekinteted!

Hazafelé ballagtam,
Cipősarkam elhagytam.
Léptem egyet, léptem kettőt,
Nem leltem a kis tekergőt.

Visszafelé elindultam,
Már egy kicsit felindultan.
Néztem erre, néztem arra,
Rálelte a cipősarkra.

Na megállj te kis ravasz,
Jó gazdád majd felragaszt.
Ilyet mondok, olyat mondok,
Akkor jössz le, csak ha szólok.

De nem fogadott szót a sarkam.
Másnap ismét elhagytam.
Kutattam erre, kutattam arra,
Cipősarkam levagy......sajnálva.

Szép dolog a képzelet, tőle bármi lehetek
Itt van néhány szösszenet, megosztom most veletek.


Egyszer régen angyal voltam, felhők között kóboroltam.
Édesanyát kerestem, mikor rátaláltam, megszülettem.
Utána meg tündér voltam, egész nap csak varázsoltam.
Búra, rögtön derűt hoztam, kacagással gyógyítottam.
Aztán királylány is voltam. Trónon ülve uralkodtam.
Szolgák hada óhajom leste. Mind kegyeim kereste.
Voltam én már vihar is. Tomboltam keményen.
Aztán gyenge szellő lettem, hogy tőlem senki ne féljen.


Egyszer kismadárka voltam, óvó néniknek daloltam.
Először keserves volt dalom, de később elmúlt minden bajom.
Ezután erő bajnok voltam, apámat esténként lebirkóztam.
Vicces volt szegény pára mikor legyőzve esett az ágyra.
Máskor meg modell voltam, anya ruháiba pózoltam.
És ha netán bepiszkoltam én, akkor is ártatlan voltam.
Néha bizony felnőtt voltam, komoly dolgokról szónokoltam.
Ha nem értették háborogtam, azt hiszem ilyenkor tenger voltam.


Egy nyáron én gomba lettem, eső nélkül növekedtem.
Egyik napról a másikra kerültem be az osztályba.
Ó itt aztán minden voltam, nagyon gyorsan váltakoztam.
Reggel még szuperhős voltam, zsámolyokon ugrándoztam,
Délutánra táncművész lettem, népzenére illegettem.
Voltam festő, zongorista kézműves és humorista.
Előfordult, hogy bűvész lettem, ceruzákat eltüntettem.
Olykor meg turista voltam, idegen kultúrát tanultam.


Néha bizony óriás vagyok, ilyenkor felnéznek rám a nagyok.
s mielőtt elérném az eget, anyucinak összemegyek.
Voltam vígan futó patak. Kanyarogtam hegyek alatt.
Itattam part menti bokrokat, szomjazó kis állatokat.
Voltam énekesnő ünnepelt sztár hatalmas primadonna.
Virágcsokrok százai repültek a színpadomra.
És most éppen színésznő vagyok, közönségnek szavalok.
A végén mikor tapsot kapok, ha kell, autogramot adok.


Szép dolog a képzelet, tőle bármi lehetek.
Képzelődjetek velem, maradjatok gyerekek.