Holtak napján, ha kimegyek
csendes temetőbe,
borús könnyező arcomat
rejtem tenyerembe.

Amióta erre jártam
elszálltak az évek,
megfáradt idős szüleim
csak szívemben élnek.

Temetőkertben elnézek
balra, aztán jobbra,
mindenfelé kopottasan
áll elmúlás szobra.

Virágtengerek borítják
a sírhalmok végét,
akik itt nyugszanak ők már
meglelték a békét.

Azt kérik, hogy másképp lássak mindet.
Hírcsatornák játszák itt az Istent.
A világ ilyent még sosem látott,
bunda helyett medvére kabátot.

Látunk felfelé hulló csillagot,
éhezőt, ki a fénytől jóllakott.
Acélba ütöttél faszöget,
azután kimerte a kád a vizet.

Élvezetté avanzsált a szenvedés,
tépőzárrá vált a nyomókötés.
Kitépte helyéről a fa a szelet,
ma vevőnek az eladó fizet.

Ne higgy el mindent, amit mondanak
nem fentről épülnek fel a falak.
Napszemüveg nem kell éj idején,
aki nem gazdag maradhat szegény.

Elnyomó ölelésben élni
sohasem tudott e büszke nép.
Gyáva a süllyesztőben végzi,
lebegett felette a jövő kép.

Ifjak serege erőt merít
szeretett haza sóhajából.
Szívet hazaszeretet hevít,
nem hajol meg gyávaságból,

Döngő léptű idegen sereg
tapossa hazánk dús földjeit.
Szemben velük hazafi tömeg
vívja élet – halál harcait.

Ha összefog az egész ország,
hazaszeretet húz rá vértet.
Megtanulja az egész világ,
nem igázhatja le e népet.

Árpád és Kurszán vezetésével,
Eddig nomád és vad törzsekkel,
Hazátlan és vágtázó Magyarok,
Immár a hont foglalt Magyarok!

Voltak már téli- nyári szállásaik,
Lovaiknak, állatoknak istállóik.
Itt talált gyér lakóssággal keveredve,
Lassan egyesültek egy nemzetbe.

Letelepedtek, de még kalandoztak,
Évszázadokon át, hadjáratoztak.
Atlanti óceánt is meglátták,
Ki szembe szegült, azt lenyilazták.

Svájcot, Bajorországot feldúlták,
Észak Itáliát kifosztották.
Ezek úgymond rabló hadjáratok,
De igazán csak kalandozások.

Szolgálták szomszéd felderítését,
Megismerését, megfélemlítését.
Kialakult a jó viszony hamar,
Rövid időkre a bajorokkal.

Arnoulf a bajorok hercege,
Évekig fejedelmünk vendége.
Országhatár, Bécsen túl húzódott,
Bécs falu, az országhoz tartozott.

Magyarország keleti fejedelme,
Kapcsolatot Bizánccal felvette.
Kereszténységi kapcsolat Bizánchoz,
Idejött püspökük, Hierotheosz.

Kilencszázötvenötben a fordulat,
Sajna, tönkreverték a magyarokat.
Legyőzői Róma keresztényei,
Ottó, a német császár, seregei.

Vesztes csata helye, Augsburg,
A bosszú helye, Regensburg.
Bulcsú vezért és a társakat,
Hurkos kötéllel fellógattak.

Túléltük ezt a katasztrófát,
Nézzük ennek a jó oldalát.
Elindított új külpolitikát,
Újszerű, békésebb irányzatát.

A kereszténység felvétele,
Jórészt Géza cselekedete.
Ebben is társa és segítette,
Gyula lánya Sarolt, a felesége.

Kemény, kegyetlen volt övéivel,
Könyörületes idegenekkel.
Hozták Krisztust, a világosságot,
A sötétség megvilágosodott.

Kereszténységet felvettek,
Államot alapítottak, letelepültek.
Alakult új feudális ország,
Megalakult Magyarország.

Budapest, 1997. március 18. – Kustra Ferenc József

A vár sereglete
fut, rohan rettegve
félve a közelgő tüzet.
Vár ura mentené
egyetlen szerelmes
lányát a szép ifjú szüzet.

Ám ő is rabja lett
az ősi várának
karcsú tornya tetején.
Csak egy vitéz van ki
bajjal szembe nézve
áll a várbástya peremén.

Egy óriás sárkány
száll a vitéz felé
perzselő tüzet okádva.
A fél birodalmat
árnyékba borítja
olyan hatalmas a szárnya.

Acélos tekintet
büszke hősies szív
vértezi fel a vitéz legényt.
Tornya ablakából
őt nézi a király
aki elhozta a reményt.

Hatalmas küzdelem
vette hát kezdetét
a vitéz és a sárkány között.
állt ott szilárdan míg
a ronda bestia
a feje fölött körözött.

Lángokat okádva
bukva a magasból
rontott rá a hős vitézre.
Ám ő nem rettent meg
egy gyors mozdulattal
döfte kardját a szemébe.

Kilehelve lelkét
a gonosz bestia
port verve hullott a mélybe.
Bástyáról leszállva
a győztes hős vitézt
ünnepli a király népe.

Fut le a király is
tornyából sietve
dicsőíteni a legényt.
Hatalmas az öröm
csókolják ölelik,
szinte agyonnyomják szegényt.

Elmúlt hát a veszély
boldog volt a legény,
mert nem maradt el a hála.
Fele birodalom,
és még ráadásképp
övé lett a király lánya.