Sok tüskéje van a süninek,
Nagy pofája a kis hörcsögnek.
Az elefántnak oszlop lába,
Vízben él, mint hal a márna.

A kígyó teste surran, siklik,
A majom fáról fára ugrik.
Cápa a tenger királya,
Aligátor a mocsár ura.

Naponta öt állatfaj kivész,
Az ember nekik olyan, mint vész.
A természet részei vagyunk,
S erre biz’ kéne vigyáznunk.

Budapest, 1997. augusztus 3. – Kustra Ferenc József

Csurran- tán’ cseppen a néhány villám,
Ennék, de nem találom a villám.
Vihar szele már nagyon megpörkölt,
Ebédre legjobb falat a pörkölt.

Nem is érdekel közben milyen az idő,
Pörköltes tányérban én vagyok nagymenő.
Kinézek, már nagyon zuhog fránya eső,
Reggel óta ünneplek, ő visszaeső.

Zuhog nagyon a jég is, mindent fölsért,
Bemegyek a spájzba körtebefőttért.
Látom odakinn jég mindent levert,
Nékem ide be, most jön a desszert.

Jó nagyot csattan a fejünk felett,
Kedvenc ebédem igen jól esett.
Akkorát szólt, hogy egészen körbevett.
Annyira ettem a hátam görnyedett.

Jó nagy vihar volt, de nem volt rossz napom,
Ma volt; hatvanharmadik szüli napom.

Vecsés, 2011. május 21. - Kustra Ferenc József

Meditálok, hogy is van?

Él az ember, éli rászabott életét,
De ha rossz, akkor elnyögi az énekét,
Mi arról szól, hogy az élete történetét
Dúdolja, mint egy egyszerű átlagéletét.

Mindenütt jó, de bizony legrosszabb otthon,
Hiába van… jó életért folyvást ostrom.

Mindenki megéli mi a karmájába írva
Ha rossz lesz a vége, mi lesz fejfájára írva?
Menetközben életből másikba lépni nem lehet
Csak lehet kergetni a homályos álomképeket.

Részben igaz, az ember a sorsának kovácsa,
De kérem a körülmények az élet korbácsa!
Ki sikeres életű… teljesen elismerik,
Kit emígy… nem az lehet, hogy csak félreismerik.

Mindenütt jó… bizony legrosszabb otthon,
Pedig van… jó életért folyvást ostrom.

Olyan vagyok, mint egy napos csibe,
Tollatlan, vétlen, virágon bibe,
Letaposott, mint a fronton a búzamező,
Utólag tudom… élet vesztes csatamező.

Ember fia, hiába jó és szép, hiába akar
Jót és szépet, bármit… ha állandó a halálkanyar.
Az élet zűrzavar, svédcsavar, pénzzavar,
Vérzivatar, Don kanyar… erős hangzavar.

Embert a döntése körülményei fogják,
Emberek semmit… visszacsinálni nem tudják.
Erőlködni, megmásítani, változtatni
Eh, hogy lehetne… nem lehet megváltoztatni.

Hiába várostrom, „ha nincsen” … otthon,
Mindenütt jó, de a legrosszabb otthon.

Vecsés, 2011. szeptember 8. – Kustra Ferenc József

Mint egy maszáj, csak fél lábon állok,
Révedek a semmibe és várok.
Por ment a szemembe, nem látok mást,
Elnyomok egy unalmas ásítást…

Erre egy árva oroszlán sem jár,
Így a dárdám hegye sem kopik már.
Ágyékkötőmet tépdesi a szél,
Az ötletem, mind sorra elvetél…

Ki nem harcos zsákmánnyal tér haza…
Hol kellett volna születnem vala?
Sutba a tudást és a profizmust?
Ez átmeneti állapot, mint must?

Budapest, 2001. április 10. – Kustra Ferenc József

Lét szilánkok…

A kihalt lélekben
Nagy a pusztaság, nincs remény.
Nincs többé életút?
*
A lélekreménység,
Ápolhatja, életösvényt.
Út, kietlen tájon…
*
A sivár pusztaság
Reménytelenül, csak semmi?
Átszelni kellene.
*
Szilánk van lélekben…
Helyes ösvényt, befútta szél?
Ez, filozófia…
*
Hervadt virágoknak
Már a nyoma… végleg eltűnt!
De port, nagyon fúj szél.
*
Kopár fák, kiégtek.
Egyedül lenni, semmiben…
Por és hamu hullik!
*
A lélek dolgai,
Maguk a tudattalanok.
Ha tudjuk, lélek mi…

Csak egyedül állni,
Nézni Ég és Föld egyesül.
Madársereg szabad!
*
Holdfény, arcot borít,
Lélekrétegek, árnyékban.
Bilincs a sötétség!
*
Előlem bujdosok!
Egyedül bóklászok… úton.
Lesem, árnyak táncát…
*
Síkit, magány-téboly…
Élet, csak bizarr karnevál…
Magány. Lélek. Semmi…
*
Démon, bennem paktál?
Mit keres, tökéletesben?
Úr… éj koronája!

Vecsés, 2015. szeptember 14. – Kustra Ferenc József – íródott HIAQ –ban. (Szótagszám = 6-8-6)