Idő 
Értékelés 
Értékelés Ki mondja azt, hogy nem gondol arra,
ködös, borongós alkonyon,
hogy minden apró kis tévedése
kőkemény sziklaként tolong
előtte, és már nem tudna lépni,
s keserű könnyek közt topog,
százszor átkozva minden érzést,
amely oly nyomot hagyott
lelkében, amely visszatér újra,
akár egy pajkos kis kobold,
újra és újra megtépázva
mielőtt tovább oson.
Ki mondja azt, hogy nem űzi egyre,
ami a fülébe zsong,
mint egy szerelmes, búgó dallam,
és sűrű könnyeket ont.
Melytől megkönnyül, s másképpen látja
a könnyekbe bújó tegnapot,
s attól kap ismét új erőre.
amit már megálmodott.
ködös, borongós alkonyon,
hogy minden apró kis tévedése
kőkemény sziklaként tolong
előtte, és már nem tudna lépni,
s keserű könnyek közt topog,
százszor átkozva minden érzést,
amely oly nyomot hagyott
lelkében, amely visszatér újra,
akár egy pajkos kis kobold,
újra és újra megtépázva
mielőtt tovább oson.
Ki mondja azt, hogy nem űzi egyre,
ami a fülébe zsong,
mint egy szerelmes, búgó dallam,
és sűrű könnyeket ont.
Melytől megkönnyül, s másképpen látja
a könnyekbe bújó tegnapot,
s attól kap ismét új erőre.
amit már megálmodott.
Hajnali fény, mely arcomra nézve
bekukucskál az ablakon,
csukott szemhéjam körül játszva,
mintha mondaná: itt vagyok.
Ébresztene, de nem birok kelni,
s fáradt testemmel harcolok,
mintha kínok közt kifeszítve
érezném minden végtagom.
Mégis muszáj. Hisz ezer a dolgom,
s magamban sorsom átkozom,
mért nem tesz végre igazságot?
Mért üldöz engem oly nagyon?
Keserű könnyek szántják az arcom,
s míg meleg ruhámat fölkapom,
úgy érzem, mintha ott feküdnék
kiterítve egy kínpadon.
Milyen jó volna néha- néha
elfeküdni az udvaron,
ringatózva egy hintaágyon,
míg rám nem talál a nyugalom.
Érezni, hogy a tavaszi szellő
végigsimít az ajkamon,
s minden gondomat elfeledve
hinni: az élet szép nagyon.
bekukucskál az ablakon,
csukott szemhéjam körül játszva,
mintha mondaná: itt vagyok.
Ébresztene, de nem birok kelni,
s fáradt testemmel harcolok,
mintha kínok közt kifeszítve
érezném minden végtagom.
Mégis muszáj. Hisz ezer a dolgom,
s magamban sorsom átkozom,
mért nem tesz végre igazságot?
Mért üldöz engem oly nagyon?
Keserű könnyek szántják az arcom,
s míg meleg ruhámat fölkapom,
úgy érzem, mintha ott feküdnék
kiterítve egy kínpadon.
Milyen jó volna néha- néha
elfeküdni az udvaron,
ringatózva egy hintaágyon,
míg rám nem talál a nyugalom.
Érezni, hogy a tavaszi szellő
végigsimít az ajkamon,
s minden gondomat elfeledve
hinni: az élet szép nagyon.
Embernek maradni e bűnös világban
néha már annyira nehéz,
mint megragasztani egy cserép dísztárgyat,
amely már porlik szerteszét.
Mintha süket füleknek szólnál!
Bármilyen hangos a beszéd,
nem sérti fülét. Meg sem hallja,
bármilyen szépen beszélsz.
Embernek lenni érző szívvel,
amikor nincs már remény,
s kétségbe esve vigaszra várni,
ne tudd meg, milyen nehéz.
Mégis: próbálj meg ember maradni!
Ne állj be azok közé,
kikben lassan már több az állat
ma. Mint az emberi erény.
Te csak menj tovább emelt fővel,
s mutasd az utat. Ne félj!
Mindig lesz, aki úgy követ majd,
Akár az árnyék a fényt.
néha már annyira nehéz,
mint megragasztani egy cserép dísztárgyat,
amely már porlik szerteszét.
Mintha süket füleknek szólnál!
Bármilyen hangos a beszéd,
nem sérti fülét. Meg sem hallja,
bármilyen szépen beszélsz.
Embernek lenni érző szívvel,
amikor nincs már remény,
s kétségbe esve vigaszra várni,
ne tudd meg, milyen nehéz.
Mégis: próbálj meg ember maradni!
Ne állj be azok közé,
kikben lassan már több az állat
ma. Mint az emberi erény.
Te csak menj tovább emelt fővel,
s mutasd az utat. Ne félj!
Mindig lesz, aki úgy követ majd,
Akár az árnyék a fényt.
Haiku csokor, eredeti Basho féle stílusban…
Pirkadat lángja
Sarkallja tovább napot.
Felhőtlen, kék ég.
*
Séta, pipacs, rét,
A harmat könnyként ragyog.
Idegnyugtató.
*
Reggel, ha kardot
Ránt, meglódul nap-sereg.
Hőség alakul.
*
Hőség úgy tombol,
Tünemény napsugarak.
Hőgutaveszély.
*
Gondolat lézeng,
Ölelő kéz meg izzad.
Száradó kórók.
*
Piros a pipacs,
Kint a mezőn, ez csak gaz;
Réten oly’ peckes.
*
Lett virágtenger,
Szellő ring mező fölött.
Kedves napsütés.
*
Madarak vígak,
Dalolnak, és röpködnek.
Boldog, madárlét.
*
Madárdal hull rám.
Vízhullám, házasodik.
Kis hullám, fodros.
*
Sűrű zöld-erdő,
Bárányfelhők játszanak.
Tisztáson, széna.
*
Fák között ropja
Éji táncát, meleg szél.
Nem hozott hűvöst.
*
Árnyékok futnak
Egymás után a fűben.
Forró napsütés.
*
Aratóének
Zeng. Kotta nincs. Kaszálás.
Szomorú kalász.
*
A búzavirág
Elvész a kasza harcban.
Tarló maradón.
*
A búza tövén
Szökken a szár, termés lesz.
Új kenyér alap.
*
Szép idő. Meleg,
Felhőtlen égbolt, szélcsend.
Gyíkok oly’ fürgék.
*
Friss esődallam,
Szomjas természet éled.
Sejtmegújulás.
*
Élednek lombok,
Szellőben, levél zizeg.
Vihar közeleg
*
Hideg és meleg
Levegőből lett vihar.
Csak tört és zúzott…
*
Idő, tomboló!
Selymesen puha vihar?
Jégeső kemény.
*
Mélázó alkony.
Hőség, még tartja magát.
Bágyadt gondolat.
*
Mesés alkonyat,
Rubint fényében csillog.
Jó meleg este.
*
Alkonyati nap
Táncolt, viháncolt kertben.
Meleg az este.
*
Már későre jár,
Fohászhoz készülődünk.
Napisten alszik.
Vecsés, 2015. július 3. - Kustra Ferenc József - 3-400 éve Japánban úgy tartották, ha a haikuíró, életében meg tudott írni 10 haikut, akkor ő már mester!
Pirkadat lángja
Sarkallja tovább napot.
Felhőtlen, kék ég.
*
Séta, pipacs, rét,
A harmat könnyként ragyog.
Idegnyugtató.
*
Reggel, ha kardot
Ránt, meglódul nap-sereg.
Hőség alakul.
*
Hőség úgy tombol,
Tünemény napsugarak.
Hőgutaveszély.
*
Gondolat lézeng,
Ölelő kéz meg izzad.
Száradó kórók.
*
Piros a pipacs,
Kint a mezőn, ez csak gaz;
Réten oly’ peckes.
*
Lett virágtenger,
Szellő ring mező fölött.
Kedves napsütés.
*
Madarak vígak,
Dalolnak, és röpködnek.
Boldog, madárlét.
*
Madárdal hull rám.
Vízhullám, házasodik.
Kis hullám, fodros.
*
Sűrű zöld-erdő,
Bárányfelhők játszanak.
Tisztáson, széna.
*
Fák között ropja
Éji táncát, meleg szél.
Nem hozott hűvöst.
*
Árnyékok futnak
Egymás után a fűben.
Forró napsütés.
*
Aratóének
Zeng. Kotta nincs. Kaszálás.
Szomorú kalász.
*
A búzavirág
Elvész a kasza harcban.
Tarló maradón.
*
A búza tövén
Szökken a szár, termés lesz.
Új kenyér alap.
*
Szép idő. Meleg,
Felhőtlen égbolt, szélcsend.
Gyíkok oly’ fürgék.
*
Friss esődallam,
Szomjas természet éled.
Sejtmegújulás.
*
Élednek lombok,
Szellőben, levél zizeg.
Vihar közeleg
*
Hideg és meleg
Levegőből lett vihar.
Csak tört és zúzott…
*
Idő, tomboló!
Selymesen puha vihar?
Jégeső kemény.
*
Mélázó alkony.
Hőség, még tartja magát.
Bágyadt gondolat.
*
Mesés alkonyat,
Rubint fényében csillog.
Jó meleg este.
*
Alkonyati nap
Táncolt, viháncolt kertben.
Meleg az este.
*
Már későre jár,
Fohászhoz készülődünk.
Napisten alszik.
Vecsés, 2015. július 3. - Kustra Ferenc József - 3-400 éve Japánban úgy tartották, ha a haikuíró, életében meg tudott írni 10 haikut, akkor ő már mester!
Egykor, világunkban
Volt érték és az számított!
Becsület és nem pénz.
Becsület? Volt, de kiveszett.
Ma pénzzel mérik az embert.
*
Egykor, öregekkel
Tisztelettel bántak még.
Nem kívánták… halált!
Időseket rég' tisztelték,
Őket gyűlölve nem nézték.
*
Egykor, még az okos
Bolondozott, a hülye nem!
Ő csak okoskodott.
Az okos jól bolondozott,
A bolond nem okoskodott.
*
Egykor, a kézfogás
Úgy… lepecsételt valamit!
Aljasságot kizárt.
Kötelék volt az adott szó,
Mára… csak falra hányt borsó.
*
Egykor, szeretetet
Kimutatni dicsőség volt.
Beszélgetés dívott.
Szeretni, rég’ nem volt szégyen,
Elmondták meghitt beszédben.
*
Néhány különc ember
Él még, de kevesen vagyunk!
Lelkek, ma hidegek…
Különcök… én is egy vagyok,
Kihűlt lelkektől megfagyok.
Vecsés, 2018. május 25. – Szabadka, 2018. május 28. – Kustra Ferenc József – A HIAQ –kat én írtam, alá a TANQ verset, szerző-, és poéta társam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe:”Elveszett értékek”. Íródott: Kustra Gábor, azonos c. verse átirataként az engedélyével.
Volt érték és az számított!
Becsület és nem pénz.
Becsület? Volt, de kiveszett.
Ma pénzzel mérik az embert.
*
Egykor, öregekkel
Tisztelettel bántak még.
Nem kívánták… halált!
Időseket rég' tisztelték,
Őket gyűlölve nem nézték.
*
Egykor, még az okos
Bolondozott, a hülye nem!
Ő csak okoskodott.
Az okos jól bolondozott,
A bolond nem okoskodott.
*
Egykor, a kézfogás
Úgy… lepecsételt valamit!
Aljasságot kizárt.
Kötelék volt az adott szó,
Mára… csak falra hányt borsó.
*
Egykor, szeretetet
Kimutatni dicsőség volt.
Beszélgetés dívott.
Szeretni, rég’ nem volt szégyen,
Elmondták meghitt beszédben.
*
Néhány különc ember
Él még, de kevesen vagyunk!
Lelkek, ma hidegek…
Különcök… én is egy vagyok,
Kihűlt lelkektől megfagyok.
Vecsés, 2018. május 25. – Szabadka, 2018. május 28. – Kustra Ferenc József – A HIAQ –kat én írtam, alá a TANQ verset, szerző-, és poéta társam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe:”Elveszett értékek”. Íródott: Kustra Gábor, azonos c. verse átirataként az engedélyével.
