Leszáll a köd
Mint Káin füstje
Tömörödik a házak közt
S a fákról csöpögve
Koppan
Az ereszre
A nyomasztó este.

Lámpák fénye
Kúszik az égre
S lent az aszfalt
Csillogva
Elveszik a közelségbe
Mint galaxis
Sötét gyűrűjében
A csillagok.

Gondolataim is
Cammognak ködlámpák
Fényében komótosan
Mert a következő
Mondatok
Kivilágítatlan szótagok
A hömpolygő füstös
Órában.

Óvatosan haladok
A szavak közt
Szlalomozok.

Gyarapodnak az ördög cimborái
Könnyelmű büszkeséggel hirdetik
Nagy most a tét.

Nagy most a tét!
Virágzik az irracionalitás
Szerteszét
És önmagát üldözi
Pusztulásba
A lét .

Szabad a szó
Szabad az eszme
Szabad az ember
Szabad a tette
Szabad az út
Szabad a hit
Szabad a célért
Elnyomni valakit?!

R@kétával száguld
Mára a civilizálódás
A kérdés már csak az
Mikor s hol a becsapódás!?

Az embert
Relytélyek megismerése űzi
Magasztos célok
Nagyság csillogását tűzi
Büszke zászlajára
S közben elrohan a lét
És Minden
A múlt kútjába vész

Jóllehet
Csak
Örömmel élni kellene
Gyermek szívvel naponta
Boldogan nevetve
Csupán pár évtized kínálja
Tálcán a lehetőséget
És huss...
Annyi ...A képlet.

Sziklakövek s jéghegyek
És a köztes szakadékok
Torzítják a kedvemet.
Tarkómon ingerülten
Lüktetve dobol
S szemem mögül
Feszítve valahol
Kibújna a fájdalom.
Lohol
A konkrétan érzékelhető
Zord-sötét fogalom.
Aztán mégis bent marad.
Szövetek mélységében
Amíg az álom peremén
A holnapba gördülő időben
Egy kampón fennakad
S a máló múltba ragad.

Gondolatok keveredett halmazában
Akár az inas a vászon síkján
Elnyúlik a pillanat ásítva.
Nehezedő tömegvonzás küszöbén
Elrugaszkodva szállnék
De csak az álom szakadékába
Zuhanok

Lassú hömpölygéssel
Kúszva cserkész
Mohón kebelez
Apró cseppekben
permetez
Nyirkos reggelt
A megsüllyedt
Tejes felhőrengeteg

Köd van
Se Nap
Se Hold
Se fény
Se éj

Láng melege
Fénye kellene
Körülöttem
Bennem
A szürke-tejes színre
Szivárvány kerülhetne
Hegycsúcsokon a nap
Vakítón szór
Hevítő sugarat

De itt lent
Se nap
Se éj
Se szín
Se fény