Idő 
Értékelés 
Értékelés Márvány égboltján
aranyszínű alkonyat.
Sóhaja rebben.
*
Szél visz fényeket,
bíborba fúlt horizont.
Álmodik a Nap.
*
Vérarany sugár,
eltűnik a domb mögött.
Égő búcsúszó.
*
Piros fényszalag,
ég és föld összeér most.
Csend ölel mindent.
*
Búcsúzó tűzben,
a Nap süllyedő fáklya.
Hullám oltja el.
*
Lassan sötétül,
napfény az éjbe simul.
Csillagok várják.
*
Aranyhíd ragyog,
kék hegyek közt búcsúzik.
Bíborban ég el.
*
Izzó korong ég,
Balcsi ölében alszik.
Füstje az alkony.
*
Parázs ég alatt,
tenger nyeli a tüzet.
Szikrák haldokolnak.
*
Láng csókol vizet,
forró sugár elhalványul.
Gőz száll az égre.
*
Sistergő fényben
a Nap a habok közé.
Hull s elenyészik.
*
Hegyek peremén
elcsitul a fény zaja.
Árnyék öleli.
*
Halkul a szellő,
Nap csókolja a földet.
Csillagfény rezzen.
*
Rőt lángban lobban,
mint halkan égő fáklya.
Az ég vörösben ég.
Siófok, 2025. március 27. -Gránicz Éva- írtam: Eredeti Basó féle haiku csokorban.
aranyszínű alkonyat.
Sóhaja rebben.
*
Szél visz fényeket,
bíborba fúlt horizont.
Álmodik a Nap.
*
Vérarany sugár,
eltűnik a domb mögött.
Égő búcsúszó.
*
Piros fényszalag,
ég és föld összeér most.
Csend ölel mindent.
*
Búcsúzó tűzben,
a Nap süllyedő fáklya.
Hullám oltja el.
*
Lassan sötétül,
napfény az éjbe simul.
Csillagok várják.
*
Aranyhíd ragyog,
kék hegyek közt búcsúzik.
Bíborban ég el.
*
Izzó korong ég,
Balcsi ölében alszik.
Füstje az alkony.
*
Parázs ég alatt,
tenger nyeli a tüzet.
Szikrák haldokolnak.
*
Láng csókol vizet,
forró sugár elhalványul.
Gőz száll az égre.
*
Sistergő fényben
a Nap a habok közé.
Hull s elenyészik.
*
Hegyek peremén
elcsitul a fény zaja.
Árnyék öleli.
*
Halkul a szellő,
Nap csókolja a földet.
Csillagfény rezzen.
*
Rőt lángban lobban,
mint halkan égő fáklya.
Az ég vörösben ég.
Siófok, 2025. március 27. -Gránicz Éva- írtam: Eredeti Basó féle haiku csokorban.
Leszoktál-e ülni néha gondolkodni?
Melyik az igaz út, melyiken indulni?
Tudod-e két út van és középút nincsen?
Indulsz a szélesen, vagy indulsz a keskenyen?
Nem félek egyedül, de forog még az agy,
Ez biz’ nem számítógép, le nem fagy.
Naponként hányszor hajtod le a fejed?
Istennek hányszor mondasz köszönetet?
Ó, ember, vajon Te tudsz-e igazán szeretni?
Próbálj meg akkor most figyelmes lenni!
Apádat, anyádat szívből szereted-e?
Sóhajuk, panaszuk szívedbe bejut-e?
Örömmel nyújtod-e segítségre kezed,
Ha gyöngék, betegek és szemeik könnyesek?
Becsülöd e sorban mind az embereket?
Válogatás nélkül szereted-e őket?
Minden nap, amit kérsz Istentől magadnak,
Azt kéred-e vajon embertársaidnak?
Pénz… a pénz tudod-e, hogy a bűn gyökere?
Vagy szerinted pénz már az élet értelme?
Lopással, csalással, így szerzed vagyonod?
Tudod-e, ezek lehetnek örök kárhozatod?
Lehet e gyarló kapzsiként élni, látsz-e ilyet
a természetben érvényesülni? Ott… elhiszed?
Soha nem kel fel a nap elmúlt napra,
Nem a múltat… az jövendőt szolgálja.
A holnap mindig a jövő-remény előlege,
Ember nem gépezet, előlendíti a reménye.
Rendetlen ember… tudod, hogy a rabszolgasága?
Rendetlenség… tudod-e az ilyennek az urasága?
Tudod-e, hogy a rendnek is Isten Istene?
Hogy mindennek van nála ideje és helye?
Sírni szoktál-e, ha fáj ott bent a lelked?
Gondoltál-e már rá, hogy ki állt melletted?
Vagy letörlöd könnyed és mégy tovább sietve?
A legszentebb segítőt nem is veszed figyelembe?
Széthullottam, szét... apró darabokra,
Darabjaim mindenhol szét… sárba hullva,
Néznek vissza az elmúlt szép napokra.
Gondolok én vissza, parányi ábrándokra.
Szeretet törvénye szívedbe van vésve?
E törvény számodra vajon gyönyörű-e?
Tapasztalod-e, téged az Isten szeret?
Tudod-e hogy Istenben van a Szeretet?
Utadon ugyan van ki szokott vezetni?
Vagy csak magad feje után szoktál menni?
Szoktad-e az Istent megkérni naponta,
Hogy tanítson meg Ő… igazi utakra?
Tanítód, Mestered volt egy életen át?
Le tudnád-e adni életed vizsga dolgozatát?
Ember, légy hát tisztelettel bíró uralkodó!
Nem így élni, rossznak lenni, nem való.
Vezérel-e téged a bölcs, nyugodt értelem?
Fedeztél fel bármit a szelíd csendességben?
Vagy neked jobb egy zűr-zavar, kiabálás, lárma?
Tudod-e, hogy mi átölel… az ördög muzsikája?
Szívem kitárt volt, a szeretet belém hatolt,
Fény lett, és átjárja lelkemet, a világot.
Kérem istenem, fogd tovább a kezem,
Nagy szereteted legyen gyógyír nekem.
Bízunk benne, hogy azért majd nyugalmat lelhetünk,
Bennünk él a szeretet, tán’ ez segít, el nem veszünk.
Ha sötétben bolyongunk nélküled ázva-fázva…
Istenem! Te vagy a nem múló élet varázsa.
Én önmagamért vívtam sok véres harcot…
Bízok benne, nyertem egy hites, új arcot.
Bizalomnak kell lennie az élet alapjának,
Mellé a szeretet… ezt teremtettem magamnak.
Vecsés, 2012. március 23. –Kustra Ferenc József- íródott: Sas Piroska: A kérdező ABC c. verse ihletésével, önéletrajzi írásként.
Melyik az igaz út, melyiken indulni?
Tudod-e két út van és középút nincsen?
Indulsz a szélesen, vagy indulsz a keskenyen?
Nem félek egyedül, de forog még az agy,
Ez biz’ nem számítógép, le nem fagy.
Naponként hányszor hajtod le a fejed?
Istennek hányszor mondasz köszönetet?
Ó, ember, vajon Te tudsz-e igazán szeretni?
Próbálj meg akkor most figyelmes lenni!
Apádat, anyádat szívből szereted-e?
Sóhajuk, panaszuk szívedbe bejut-e?
Örömmel nyújtod-e segítségre kezed,
Ha gyöngék, betegek és szemeik könnyesek?
Becsülöd e sorban mind az embereket?
Válogatás nélkül szereted-e őket?
Minden nap, amit kérsz Istentől magadnak,
Azt kéred-e vajon embertársaidnak?
Pénz… a pénz tudod-e, hogy a bűn gyökere?
Vagy szerinted pénz már az élet értelme?
Lopással, csalással, így szerzed vagyonod?
Tudod-e, ezek lehetnek örök kárhozatod?
Lehet e gyarló kapzsiként élni, látsz-e ilyet
a természetben érvényesülni? Ott… elhiszed?
Soha nem kel fel a nap elmúlt napra,
Nem a múltat… az jövendőt szolgálja.
A holnap mindig a jövő-remény előlege,
Ember nem gépezet, előlendíti a reménye.
Rendetlen ember… tudod, hogy a rabszolgasága?
Rendetlenség… tudod-e az ilyennek az urasága?
Tudod-e, hogy a rendnek is Isten Istene?
Hogy mindennek van nála ideje és helye?
Sírni szoktál-e, ha fáj ott bent a lelked?
Gondoltál-e már rá, hogy ki állt melletted?
Vagy letörlöd könnyed és mégy tovább sietve?
A legszentebb segítőt nem is veszed figyelembe?
Széthullottam, szét... apró darabokra,
Darabjaim mindenhol szét… sárba hullva,
Néznek vissza az elmúlt szép napokra.
Gondolok én vissza, parányi ábrándokra.
Szeretet törvénye szívedbe van vésve?
E törvény számodra vajon gyönyörű-e?
Tapasztalod-e, téged az Isten szeret?
Tudod-e hogy Istenben van a Szeretet?
Utadon ugyan van ki szokott vezetni?
Vagy csak magad feje után szoktál menni?
Szoktad-e az Istent megkérni naponta,
Hogy tanítson meg Ő… igazi utakra?
Tanítód, Mestered volt egy életen át?
Le tudnád-e adni életed vizsga dolgozatát?
Ember, légy hát tisztelettel bíró uralkodó!
Nem így élni, rossznak lenni, nem való.
Vezérel-e téged a bölcs, nyugodt értelem?
Fedeztél fel bármit a szelíd csendességben?
Vagy neked jobb egy zűr-zavar, kiabálás, lárma?
Tudod-e, hogy mi átölel… az ördög muzsikája?
Szívem kitárt volt, a szeretet belém hatolt,
Fény lett, és átjárja lelkemet, a világot.
Kérem istenem, fogd tovább a kezem,
Nagy szereteted legyen gyógyír nekem.
Bízunk benne, hogy azért majd nyugalmat lelhetünk,
Bennünk él a szeretet, tán’ ez segít, el nem veszünk.
Ha sötétben bolyongunk nélküled ázva-fázva…
Istenem! Te vagy a nem múló élet varázsa.
Én önmagamért vívtam sok véres harcot…
Bízok benne, nyertem egy hites, új arcot.
Bizalomnak kell lennie az élet alapjának,
Mellé a szeretet… ezt teremtettem magamnak.
Vecsés, 2012. március 23. –Kustra Ferenc József- íródott: Sas Piroska: A kérdező ABC c. verse ihletésével, önéletrajzi írásként.
Jenei József volt a nagyapám,
Dein Anna meg a jó nagymamám.
Nagyapa szakmája, patkoló kovács,
Pipafüstbe biz' fojtogatta krachács.
A k. und k.- ban a huszároknál szolgált,
Ott egy lovashadosztályt kiszolgált.
Galíciában... ott állomásoztak,
Oroszokkal időnként csatároztak.
Érdekeseket mesélt az, időkről,
Meg a huszár-szokás, bajuszpedrőről.
Értett a lovakhoz, állatokhoz,
Kocsigyártáshoz és patkoláshoz.
Nemcsak kovácsmester, de paraszt is volt,
Földje, szőlője és legelője volt.
Ló meg tehén, disznó és baromfi,
Ezeket neki kellett tartani.
Szép, nagy fehér huszárbajusza volt,
Az biztos, hogy az mindig pödrött volt.
Pipázott, mint régi huszárember,
Én csodáltam Őt, mint gyerekember.
Én voltam a fiú unokája,
A kedvence és a kis pajtása.
Szeretett és kényeztetett engem,
Mikor vele voltam örült lelkem...
Nagymama jól főzött, igen jól sütött,
Legjobb rántotta volt, mit összeütött.
A tojás lébe paprikát kevert,
Sütés után piros, márványos lett.
Sajnos már nagyon régen meghaltak,
De emlékszem, nekem jót akartak.
Bizony kit szeretünk örökké nem él,
De emlékük örökre szívemben él.
Vecsés, 1998. november 17. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Dein Anna meg a jó nagymamám.
Nagyapa szakmája, patkoló kovács,
Pipafüstbe biz' fojtogatta krachács.
A k. und k.- ban a huszároknál szolgált,
Ott egy lovashadosztályt kiszolgált.
Galíciában... ott állomásoztak,
Oroszokkal időnként csatároztak.
Érdekeseket mesélt az, időkről,
Meg a huszár-szokás, bajuszpedrőről.
Értett a lovakhoz, állatokhoz,
Kocsigyártáshoz és patkoláshoz.
Nemcsak kovácsmester, de paraszt is volt,
Földje, szőlője és legelője volt.
Ló meg tehén, disznó és baromfi,
Ezeket neki kellett tartani.
Szép, nagy fehér huszárbajusza volt,
Az biztos, hogy az mindig pödrött volt.
Pipázott, mint régi huszárember,
Én csodáltam Őt, mint gyerekember.
Én voltam a fiú unokája,
A kedvence és a kis pajtása.
Szeretett és kényeztetett engem,
Mikor vele voltam örült lelkem...
Nagymama jól főzött, igen jól sütött,
Legjobb rántotta volt, mit összeütött.
A tojás lébe paprikát kevert,
Sütés után piros, márványos lett.
Sajnos már nagyon régen meghaltak,
De emlékszem, nekem jót akartak.
Bizony kit szeretünk örökké nem él,
De emlékük örökre szívemben él.
Vecsés, 1998. november 17. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Függő ágyban heverészve
Dohányfüstöm száll a szélbe.
Oly kék színű mint az égbolt,
Egy darabja lelkemből volt.
Öreg, kérges nagy fák alatt
Múlatom az időm hanyatt.
Balzsam-árnyék hozzám tapadt,
Fülemüle dalra fakadt.
A nap cammog fáradt este,
Nyugalmamat égre festve.
Lenge felhők, mint tarka rét;
Színesedik bennem a lét.
Lég illata ízes, bodzás;
Enyhít rajtam, ahol rozsdás.
Naplemente pirospozsgás,
Elszenderít madár zsongás.
Rám borul a lombkorona,
Mintha Isten karja óvna...
Dohányfüstöm száll a szélbe.
Oly kék színű mint az égbolt,
Egy darabja lelkemből volt.
Öreg, kérges nagy fák alatt
Múlatom az időm hanyatt.
Balzsam-árnyék hozzám tapadt,
Fülemüle dalra fakadt.
A nap cammog fáradt este,
Nyugalmamat égre festve.
Lenge felhők, mint tarka rét;
Színesedik bennem a lét.
Lég illata ízes, bodzás;
Enyhít rajtam, ahol rozsdás.
Naplemente pirospozsgás,
Elszenderít madár zsongás.
Rám borul a lombkorona,
Mintha Isten karja óvna...
Szép jó reggelt kívánok asszonyom,
Széplányt láttam én, kint az udvaron.
Neki, szép meleg barna a szeme,
És elragadó a nevetése.
Láttam, az arca tündöklött,
Még nem locsolták, vergődött.
Én azonban locsolkodni jöttem,
A szép lánynak is használ, úgy vélem!
Tovább, nem hervasztom én e szép leányzót,
Ha megengedi, elővegyem locsolót!
Jól meglocsolom a szép leányt, ha meglocsolhatom,
Akkor, aztán ha Kegyed engedélyét is megkapom,
Kegyedet is meglocsolom, helyesnek én így tartom.
Licsi-locsi, piros nyuszi,
Szabad- e itt locsolkodni?
Vecsés, 2016. január 29. – Kustra Ferenc József
Széplányt láttam én, kint az udvaron.
Neki, szép meleg barna a szeme,
És elragadó a nevetése.
Láttam, az arca tündöklött,
Még nem locsolták, vergődött.
Én azonban locsolkodni jöttem,
A szép lánynak is használ, úgy vélem!
Tovább, nem hervasztom én e szép leányzót,
Ha megengedi, elővegyem locsolót!
Jól meglocsolom a szép leányt, ha meglocsolhatom,
Akkor, aztán ha Kegyed engedélyét is megkapom,
Kegyedet is meglocsolom, helyesnek én így tartom.
Licsi-locsi, piros nyuszi,
Szabad- e itt locsolkodni?
Vecsés, 2016. január 29. – Kustra Ferenc József
