Tudod, hogy a világodban nem vagy egyedül?
Ha a szíved nyitva van, a társad melléd ül!
Belép az ajtódon, ha szeretettel várod,
beköltözik Hozzád, ha szíved kitárod.

A szívednek ablakán ott kopog már régen,
ne hagyd Őt kétségben, hogy könyörögve kérjen!
Hosszú utat tett meg már, fáradtan, éhesen,
szüksége van Rád is, hogy Ő tovább élhessen!

Bekopogott Hozzád, mert Te is magányos vagy,
meglátod, hogy Téged magadra soha sem hagy.
A szeretet lehet a Te igaz barátod,
adj hát Neki esélyt, széppé teszi világod!

Sírtál-e már valamikor szomorú könnyeket?
Éltél-e már örömkönnyel simogató életet?

Hunyorogtak már szemeid vakító fényekben?
Féltél-e már valamikor szorító sötétségben?

Láttál-e már életedben haragoszöld fákat?
Sirattál-e bármikor elkorhadó ágat?

Nevettél-e emberekkel, kik boldogok voltak?
Kiket később sírjuknál emberek sirattak!

Minden élet forgandó, szolgáljon tanulságul,
el nem tűnik semmi sem, csupán csak átalakul.

Félelemben nem kell élnünk, hisz örök az élet,
testünk csupán átalakul, s tovább él a lélek.

Az Életem
Kivel élhetem,
Nem tudja elfogadni,
Ilyen vagyok. Azt hiszem.

Ilyen vagyok!
Sokféle egyszerre,
Szép és csúnya,
Ügyes, ügyetlen.
Én vagyok az egyetlen?

Unom a tökéletest,
Nem tetszik.
Másoknak mutatni csak,
S rejteni a valódit.

Pedig próbáltam sokáig.
Erősnek lenni, okosnak.
De ahogy telnek az évek,
Fáradt tükre vagyok a nagyoknak!

Magam adom Neked.
Elfogadni nem lehet? Nyomorult menekülő vad,
Az erdőben rettegve liheg.

A bűnünk közös,
sorsunk is az!
Futunk egymással örökös,
új meg új Iramodással, de lábunk nem halad.

Bizton van megoldás,
A Remény élni fog.
Idővel megjön a hatás,
Jó vagy rossz, nem tudom.

De Büszkeségünk, kitartásunk
el nem fogy.
Együtt járunk, míg tehetjük,
A rianó tavon.

Én nem szeretnék megbántani senkit
csak mellette lenni halkan,csendesen,
hogy ne fájó szívvel térjen le aludni
és az ébredése mindig szép legyen.

Én csak hűs szellőként suhannék fölötte
ahogy dúdolva elsuhan a szél
álmát őrizném csendben ,elmerengve
hogy a valóság ne téphesse szét.

Én úgy szeretnék elmerülni benne
mint hűs tengerben az apró gyöngyszemek
nem kutatva semmit,és nem is keresve
csak az álmaiban mellette legyek.

Én nem szeretnék semmi mást a földön
csak azt szeretni ,ki arra érdemes
s nem kérek érte semmi mást cserébe,
csak kicsit engem is szeressenek.

Mint virágnak a méhek,
Mint fáknak a fények.
Mint az olvadó hó
az őszi vetésnek.

Mint anyának a gyermek,
Mint friss harmat a kertnek.
Mint embernek a barátja,
hogy ne éljünk hiába.

Mint egy falat kenyér az éhezőnek,
mint egy kis apró, az utcán ébredőnek.
Mint egy pár kedves szó,
a szívedhez közel lévőnek.

Mint éjszakának a hold, s csillagok,
mint nappalnak a ragyogó szép napok.
Mint kedvesedtől aprócska szavak,
mellyel jelzi neki csak te vagy.

Mint száraz földnek a megváltó eső,
mint tikkadt nyájnak a kövér legelő.
Mint madárnak a kedves etető,
melyből falatozva megjön a friss erő.

Mint hajósnak a jó szerencse,
mint vándornak a vastag kelme,
hogy ne fázzon a hidegbe.
Ennyire hiányzol, TE.