Ezennel adasson a világ tudtára:
A vakmerőségnek túl magas az ára.
Újra saját magam áldozata lettem.
Újra egy merénylet saját magam ellen.

Éhesen evésre és a cselekvésre,
Feláldozom magam újra a főzésre.
Kezdem az elején: Délelőtti óra,
Mikor kedvem támad harapnivalóra.

Bevásárlóközpont hússal rakott standja,
Ínycsiklandón csábít az összes darabja.
Hozzáértő szemem pásztáz gondterhelten.
Jó lenne ma végre konyhahősnek lennem.

Főzzek egy pörköltet? Frissensültet egyek?
Minden gondolatot frissiben elvetek.
Hisz bármelyik kifog amatőrségemen.
Valami mégis kell. Sajnos nincs kegyelem.

Aztán megoldódni látszik minden gondom:
Véres, májas hurkát látok meg egy polcon.
Nem vagyok kannibál, naná hogy a májast.
A pénztárnál legombolok néhány százast.

Kellően elszántan felvillanyozódva
Futólépés haza, úti cél a konyha.
Majd most megmutatom milyen szakács vagyok.
Tanulhatnak tőlem alkotni a nagyok.

Hurkát a tepsibe, tepsit a sütőbe.
Ezt nem ronthatom el?- Aggódok tűnődve.
Teríteni kezdek, megadom a módját.
Most először talán nyerek- az áldóját.

Hatalmas durranás rázta meg a csendet.
A csillár vészjóslón himbálózni kezdett.
Felrobbant talán a ház összes lakása?
Mutatna vagy nyolcast a földrengés-skála.

Lehajtom a felhevült sütőfedelet,
Meglátom művem, a csatajelenetet,
Keresztet vetek és csendben leroskadok,
Lemondón nyugtázom, milyen ökör vagyok.

Nehezményezte a hőséget a hurka.
Addig fickándozott, hogy szétrobbant burka.
Újra csődöt mondott hírhedt szakértelmem.
Mások ebédelnek, nekem nincs mit ennem.

Azért talán mégis. Kenyérrel kezemben,
Keleties pózban a sütővel szemben,
A szétsült hurkából jókat tunkolgatok.
Lesz ez ugye így sem? Kérem drukkoljatok.

Oly szép csodálatos látvány,
E két szép szemed látván.
Eljöttem ide szerelmem,
Hogy megkérjem a kezedet.
Remélem igent mondasz,
És együtt élünk majd.
Ó szeretlek tiszta szívböl,
Ezt mindörökké halld.

Most itt álok elötted,
s két szemedbe nézek.
Nem tudom hogy mit fogsz dönteni,
De azt szívböl tedd, úgy lesz örömem.
Én megteszek mindent hogy,
Boldog légy mindenkor,
Szerelmünk zálogaként,
Édes álmainkért.

Oly szép csodálatos nap ez,
Elmondhatom érzésemet.
Köszönöm neked Istenem,
Hogy megteremtetted,
Ezt a gyönyörü leányt,
Ki itt áll elöttem,
Kit szeretnék feleségül venni,
És gondját viselni.

Testünk minden sejtje sötét szakaszba ér,
A búcsúzás fájdalmátol mindenki fél,
Kivéve az egysejtü élőlény.

Ez a két év gyorsan elszelelt,
És TZ ötös sose kellt.
Ferike ellenöröét mindif kivitte,
És tanárnö a szaktanárit beirta izibe.

Lassan vége a hajnalnak,
És tovább kéll a Hanjalka,
Jo volt bioszon magyart tanulni,
És szép álmokat aludni.

Végezetül mit is mondhatnék,
Ez egy boldog emlék.Remélem.
Toth-Tari Hajnalkának,
A biológia attyának

Keresgéltem égen földön,
Polcok mélyén, régi könyvben,
Hol találnék egy szép verset,
Hogy jó Anyám felköszöntsem.
Egyik vers sem illett rája,
Csalódottan félretettem.
Magam írom köszöntőmet,
Itt van a vers a szívemben.

Köszönöm a gyermekkorom,
Sok játékos, vidám évet.
Rózsakertben szaladgáltam,
Féltő szemed csak rám nézett.
Később lehulltak a rózsák,
Nehéz évek következtek.
Dúdolgatva varrogattál,
Kerested a kenyerünket.

Köszönöm az ifjúságom.
Mindig csak javam akartad.
Menyasszonyi fehér ruhám
Két kezeddel magad varrtad.
Aztán mikor kis unokád
Ott tipegett körülötted,
Fájó szivvel búcsút mondtunk,
A sors messze dobott minket.

Köszönöm a megértésed.
Szemrehányást sohsem mondtál.
Hol nevetve, néha sírva
Ezer levelet megírtál.
Közben, elszálltak az évek?
Daloltál vagy imádkoztál.
Eltemetted jó Apámat
Aztán, magadra maradtál.

Köszönöm, hogy közénk jöttél.
Elhagytad a szokott fészked.
Rózsaszínű kis házadat
A miénkkel felcserélted.
Népes család körülötted,
Nem lesz többé semmi gondod.
Hálás szivvel azt kivánjuk:
Száz évig élj, s legyél boldog!

Éjszaka van dermesztő hideg
Nem világít a Hold, rideg
Fehérség belep mindent
Csak a nyomsáv vezet minket
Hó már jéggé fagyott
Csikorog a talpam alatt
Mínuszok csak úgy röpködnek
Keményen arcul köpködnek

Vakítóan világít minden
Hóban eltévedt macska lábnyom
Ő sem talál most semmit
Zsákmányra nem tud lesni
Valahol majd megbújik melegszik
Magukra húzzák fehér takarót a bokrok
Lefagy a természet az élet

A tél hideg egyre keményebb
Délben még gyönyörűen sütött a Nap
Meleget éjszaka semmi sem ad
Lerovom gyorsan a köröket
Bent meleg van hideg kint reked
Kopog majd kintről az ajtón
Ki nem megyek, most bent jó

Verset írta: Dér István /ISI/